Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-02-11 / 6. szám
A baromfihisztéria elkerülhető A baromfihisztéria, tehát a növendék-, illetve a tojóállomány elég gyakori ijedezése, hisztériás rohangálása és a zsúfolódás sok gondot okoz, nem ritkán pedig nagy veszteségekkel jár. Különösképpen a könnyütestö Leghorn-hibridek között gyakori. Ennek megelőzésére az amerikai Kimber cég a következőket ajánlja. A növendékállatok hisztériájának lehetősége csaknem minden esetben megelőzhető, ha: 1. elegendő fehérjéről gondoskodunk a takarmányban; 2. jól ventilláljuk a nevelőólat és abban sem por, sem ammóniagőz nem észlelhető; 3. elegendő a férőhely; 4. az állatok csőrét időben 5s jól kurtítjuk; 5. megakadályozzuk a nevelőhelyiség felmelegedését, ami a takarmányfogyasztás csökkenésével jár. Nehezebb a megelőzés a tojók esetében, amelyek termelésük folytán jóval több takarmányt fogyasztanak és takarmányfelvételük nem igen növelhető. A gondozónak Időben észlelnie kell a veszélyt s meg kell javítania a tartási körülményeket, mielőtt még a tojók valóban hisztériásak lesznek. A leggyakoribb korai jel a tojás nagyságának csökkenése, a kevesebb takarmány felvétele következtében. Gyógyítás céljából növelni kell a fehérjemennyiséget, de a takarmány keményítőértékének (energiaértékének) változatlannak kell maradnia. A takarmány összetételének megváltoztatása és a többi jelzett ok megszüntetés« növendékeknél mindenkor, tojóknál legalább az esetek felénél használt. A hisztéria közvetlen oka a nagy termelőkópességű tyúkok nagyobb tápláloanyag-szükségletében rejlik. Az erőszakos vedletés alkalmas arra, hogy a hisztériát megszüntessük, mert a takarmányszükséglet erősen csökken, és az állatok alkalmat találnak arra, hogy egész testanyagukat „felújítsák“. Ismét hisztériára hajlamosakká válnak, ha magas termelési szintet érnek el ugyanazon a takarmányon, de ekkor már termelésük rendszerint alacsonyabb, és a testsúlyuk is nagyobb, ezáltal több a testtartalékuk. A hisztéria elkerülése céljából különös figyelmet kell fordítani a termelést kezdő jércéknél. Az említett öt tényező leginkább ebben a korban fontos. (Kimberchick, Newsletter) V. B. ABACTÉRIÜM ESCHERICHIA okozta betegség hazai állományokban is előfordul, elsősorban a nagyüzemekben. Főleg a naposcsibékben jelentkezik, de előfordul napospulykákban, kacsákban, fácánokban, sőt libákban is. A higiénikus körülmények között tartott állatállományokban a veszteség ritkán haladja meg a 3—5 százalékot, viszont rassz tartási körülmények között, különösen zsúfolt tartás esetén,- valamint a normálisnál alacsonyabb terem-hőmérsékletnél a veszteség nagy. A fertőzött és beteg csirkék fejlődése lelassul, nő a takarmányfogyasztás. A betegséget egyes E. coli baktériumok idézik elő, amelyek az elhullott csibének belső szerveiből tenyésztődnek, és mesterséges fertőzés esetén a csibék elhullását okozzák. Az elhullások általában már 1 napos korban kezdődnek, majd számuk 8—10 napos korig emelkedik. Kifogástalan tartási körülmények mellett 15—20 napos korban az elhullások megszűnnek, de rossz higiénikus körülmérfyek mellett még 1—1,5 hőnapos korban is tartanak. Különösen nagy lehet az elhullás, ha az E. coli vérfertőzés más betegséghez, pl. avitaminőzishoz, vírusos vagy parazitás betegséghez társul. A betegség kezdetén főleg a kelésgyenge, rosszul fejlett csirkék betegszenek meg, később, szelekció révén, egyre inkább a virulensebb E. coli baktériumok jutnak szóhoz, s ezektől még az ellenállóbb állatok is megbetegszenek. A fertőzés történhet már a keltetőben is, de a fertőzött tyúk is rakhat fertőzött tojásokat. Nagy veszélyt jelent a naposcsibeállományra a növendékcsibe-, vagy tyúkállománnyal történő érintkezés, különösen olyan esetben, amikor azok klinikai tünetekben is jelentkező mikropluzmózjshan betegek, mivel ezek nagy tömegben ürítenek E. colit. A betegség lefolyása lehet heveny és idült. Egy állományban mindkét típus előfordul. A csibék egy része néhány órai bágyadtság után elpusztul, másik része esetleg hosszabb idő múlva. Bágyadtságon kívül hasmenés, étvágytalanság és nehéz légzés tapasztalható. Kivételes esetekben sántítás, természetellenes lábtartás is megfigyelhető. Több napig tartó betegség után a csirkék meggyó-A naposcsibék baktériumos vérfertőzéséről gyulhatnak, azonban fejlődési erélyűk kisebb, mint a kontroll csirkéké. A rövid ideig tartó bágyadtság (heveny lefolyás) esetén az elhullott csibékben duzzadt májat, lépet, ritkán a szívben e8T~e8y pontszerű vérzést a szívburokban nagymennyiségű sávot lehet észlelni. A betegség idültebb lefolyása esetén a hullák kb. egyharmadában fibrines légzsákot; hashártya és szívburokgyulladást, sőt májgyulladást is lehet találni. A bélgyulladás ritka. Viszont általában megállapítható, hogy a szokhólyag nagy, fala erősen erezett. A szikzsák tartalma nem tér el a normális sziktől. Idősebb állatokban a szikzsák tartalma száraz, morzsalékony. A heveny és az idült elváltozások kb. 10 napos korig az állományban egyenlő arányban találhatók, később a heveny elváltozások mind ritkábban jelentkeznek. Az elhullott, valamint a betegen levágott csirkék belső szerveiből és a szikhólyagból E. coli baktériumokat lehet izolálni. A bakterológiai lelet 0—10 napos korig kb. 80—90 százalékban pozitív. Idősebb csibéknél a pozitív bakterológiai leletek száma csökken. 15—20 napos korban az E. coli-t főleg a sziktömlőből lehet izolálni. Naposcsibe-állományban kb. 10 napos korig az elhullások számának emelkedése mellett, a kórbonctani vizsgálatkor a hullák kb. egyharmadában fibrines szívburok, légzsák, hashártyagyulladás és több hullámban duzzadt máj, lép, esetleg vérzések, továbbá bakteriológiai vizsgálatkor a hullák 80 százalékából E. coli izolálhatósága coli szeptikémiára utal. Elkülönítő kórjelzés szempontjából figyelembe kell venni elsősorban a baromfitífuszt, amely bakteriológiai vizsgálattal kizárható. A betegség elleni védekezés szempontjából legfontosabb a keltetési technológia pontos betartása, különösképpen a tojások és a keltetőgépek fertőtlenítése, a naposcsibék, illetve a felnőtt állományok közötti érintkezés megakadályozása, végül az elhelyezési és takarmányozási normatívák, a higiéniás feltételek pontos betartása. A betegség okozta veszteségek csökkentését a megfelelő tartási és takarmányozási körülmények feltétlen megteremtése mellett, az antibiotikumok adagolása jelentősen elősegítheti. Dr. Stipkovits László A TUJOTYUK NAPI r EHEKJEIGEN YET elsősorban a tojó kora ás a tojás nagysága, valamint mennyisége határozza meg. A tojni kezdő fiatal jérce még nem érte el teljes fejlettségét, ezért nemcsak a tojástermeléshez szükséges neki a fehérje, hanem testszöveteinek további gyarapításához, tehát a növekedéshez is. Másrészről a fiatal tojó még kisebb és kevesebb tojást termel, ezért fehérjeszükséglete kisebb, mint a kifejlett tyúké. A szakirodalom általában a tyúkok napi fehérjeigényét az elfogyasztott takarmány százalékában adja meg. Ez eléggé „durva“ meghatározás. A közelebbi vizsgálat eredményeképpen a tényleges szükséglet 12—18 °/o között határozható meg. E variációk okainak legfontosabbjai a következők: + A takarmány energiatartalma szerint, ha magasabb az energiatartalom (vagyis több az emészthető tápanyag a takarmányban) az állatok takarmány-fogyasztása csökken, tehát a szükséges fehérje arányát emelni kell, hogy az állat fehérjeszükségletét megkapja. + A hőmérsékleti viszonyok változása. A hőmérséklet emelkedése az elfogyasztott takarmány csökkenését okozza, mert csökken az állat energiaigénye, egyben nő a tojó fehérjeigénye. Ennek fordítotja tapasztalható a hideg időszakban. Amikor a testmeleg fenntartása erdekeoen a taKarmanytogyasztas noveasziK, szükségtelen a magas fehérjearány. + A termelés mennyisége is természetszerűen befolyásolja a fehérjeszükségletet. A termelési Időszak előrehaladásával a tojástermelés csökken, és ezt csak részben ellensúlyozza a nagyobb tojás. + A fehérje minősége annyiban befolyásolja a szükségletet, hogy a rossz minőségű, vagyis a rosszul értékesíthető fehérjéből többet kell etetni ahhoz, hogy az állat hozzájusson a kellő mennyiségű és összetételű aminósavakhoz. + Az állat fajtája több szempontból határozza meg a fehérjeszükségletet. Az állat nagysága szerint változik a napi felvehető takarmány mennyisége és ezzel együtt természetesen a szükséglet fehérjearány; a tojás nagyságának fajta szerinti változása és a geneitkai képesség igen nagyfokú változatossága egyaránt befolyásoló tényezők. A tartási módszer szerint is változik a fehérjeszükséglet. Bizonyított, hogy a ketrecben tartott tyúkok fehérjeigénye nagyobb, mint a mélyalmon tartottaké. Ennek oka, hogy a mélyalmon tartott tyúk egy bizonyos fehérjemennyiséghez az alomból hozzájut, főként a trágya felvételével. Pacific Poultryman, V. B. A tojótyúkok fehérjeigényét befojásoló tényezők 6
