Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-07-30 / 30. szám

A diplomáciai utazások a nyári hónapok ellenére sem szünetelnek, sőt ezekben a napokban a diplomaták és miniszterek mintha még nagyobb aktivitással keresnék baráti és más államok székvárosaiban a nemzetközi prob­lémák bonyadalmainak személyes megbeszélések általi megoldását. COUVE DE MURVILLE PRÁGÁBAN — GROMIKO TOKIÓBAN — U THANT MOSZKVÁBAN De Gaulle külügyminiszterének prá­gai tartózkodásáról lapunk belpoliti­kai rovatában Igyekszünk értesíteni olvasóinkat. Moszkvában Wilson angol kor­mányfő, majd Péter magyar külügy­miniszter látogatása után e napok­ban D Thant, ENSZ-főtitkárt fogadta a Szovjetunió kormánya. A moszkvai Pravda ez alkalommal hosszabb cikkben méltatta a magasrangú dip­lomata nemzetközi politikai műkö­dését a béke, a nemzetközi biztonság és a gyarmati országok független­sége, valamint az egyenjogúság alap­ján fejlődő államok közti kereske­delem érdekében. Közvetlenül U Thant előtt Mohammed Serkaui marokkói külügyminiszter járt Moszkvában, hogy előkészítse uralkodójának II. Haszán királynak őszre tervezett uta­zását a Szovjetunióba. Erről a láto­gatásról is hivatalos közlemény je­lent meg, mely szerint a két állam külügyminisztere a szovjet-marokkói gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről is tárgyalt. Mialatt a szovjet kormány tagjai Moszkvában az Egyesült Nemzetek Szövetségének vezető funkcionáriusá­val folytattak eszmecserét az egész világot nyugtalanító problémákról, ugyanakkor Gromiko külügyminiszter — első ízben — tett látogatást Ja­pánban. A szovjet államférfi Siina japán külügyminiszter januárban tett moszkvai látogatását viszonozza. Gro­­miko az eddigi jelentések szerint a japán kormánnyal két fontos állam­közi egyezményt írt alá: a Moszkva és Tokió közötti közvetlen repülő­járatról, továbbá a Szovjetunió és Japán kölcsönös áruforgalmának fej­lesztéséről. De bizonyára sok szó esik Tokióban az említetteken kívül a két állam konzuláris kirendeltségeinek kiépítendő hálózatáról is. A szovjet külügyminiszter biztosan magyaráza­tot kér a japán kormány különös magatartásáról és szerepéről, melyet e távolkeleti szigetország az USA szolgálatában tölt be az amerikaiak vietnami agressziójával kapcsolatban. Azonkívül Moszkvában már nem egy­szer keltett csodálkozást a tokiói kormány magatartása a német kér­désben is. tgy pl. megakadályozta az NDK kereskedelmi missziójának ja­pán! működését. Nem utolsó sorban pedig tisztázandó lenne végre Japán reakciós köreinek a kormány támo­gatásával a Szovjetunióval szemben támasztott területi követelések kér­dése is. VIETNAM A Vietnami Demokratikus Köztár­saságban külön bizottság foglalkozik az amerikaiak és különösen pilótáik háborús bűneinek kivizsgálásával. Pá­rizsi jelentés szerint, Jean Sainteny, De Gaulle elnök rendkívüli követe a VDK-ban megjegyezte, hogy nézete szerint a VDK egyáltalában nem ijed meg az USA ultimativ követeléseitől. Az amerikaiak álszenteskedő tilta­kozó kampánya a foglyul ejtett bom­bázó pilóták érdekében, e napokban a nemzetközi Vöröskereszt elnöké­nek ellenvéleményével találkozott. Az AFP francia hírsz' Igálati Iroda genfi jelentése szerint nagyon kiéleződtek az ellentétek Goldberg, az Egyesült Államok ENSZ megbízottja és Gonard, a VK Nemzetközi Konvenciójának el­nöke között. Miután az amerikai meg­bízott nagy hangon követelte észak­vietnamiaktól a genfi konvenciónak a' hadifoglyokra vonatkozó alkalma­zását, Gonard figyelmeztette, hogy elsősorban az USA-csapatok köteles­sége lenne, Dél-Vietnamban teljes mértékben betartani ennek a konven­ciónak a határozatait, mielőtt a VÓK-ban a nemzetközi Vöröskereszt beavatkozását kérik fogságba esett pilótáik védelmében. Gonard, figyel­meztetésével elsősorban az USA egy­ségek által foglyul ejtett szabadság­­harcosok sorsára utalt. Nagy feltűnést keltett az Egyesült Államokban Floyd McKisick, a „faji egyenlőség kongresszusa“ szervezet vezetőjének nyilatkozata a Vietnam­ban harcoló amerikai néger katonák­ról. Az USA hadvezetősége, a mint­egy 60 000 főnyi néger legénységet sokkal gyakrabban veti be az első vonalakba, mint a fehér katonákat. A négerek harci szelleme érthető okokból leromlott és többségük a vietnami konfliktus felszámolását, a háború befejezését követeli. Az utolsó napokban az amerikaiak Dél-Vietnamban mintegy húsz repü­lőgépet és helikoptert vesztettek. A tudományos dolgozók nemzetközi szervezete éleshangú nyilatkozatot adott ki Hanoi és Hai-phong bombá­zása ellen és követeli, hogy az USA tartsa be az 1954. évi genfi egyez­ményt, ne avatkozzék be az egykori Indokína belügyeibe. ÜJABB TERROR­­CSELEKMÉNYEK DÉL-TIROLBAN Észak 01as«u.^dghan az Alpesek déli lejtőin újra fellángolt a neoné cizmus által szított gyűlölet. Néhány nappal ezelőtt egy csendőrállomás közelében ismeretlen terroristák gép fegyvertüzet nyitottak egy szolgálati kocsira és szitává lőtték. A bennülők közül egy „karahinieri“ (csendőr) a helyszínen meghalt, a másik súlyos, a harmadik pedig könnyebb sérülé­seket szenvedett. A merénylőknek sikerült a közeli határon át Auszt­riába menekülniük. Ennek a merényletnek, amely foly­tatása az elmúlt években állandóan ismétlődő terrorcselekményeknek, az értelmi szerzői Münchenben, a neoná­­cizmus egyik központjában ülnek. Ahogy az olaszországi „Stampa" írja, alig néhány napja fenyegetődzött Münchenben a „Déltiroll Felszabadí­­tási Bizottság“ egyik vezetője, hogy amennyiben az olasz kormány e hó 31-ig nem indít meg komoly tárgya­lásokat a déltiroliaknak nyújtandó önrendelkezési jogokról, minden esz­közzel újra felveszik a harcot a kor­mány ellen. A Stampa szerint Mün­chen a neonácik elismert központja és a terroristák támaszpontja. A pénzt fegyverek és robbanóanyagok beszerzésére az emigráns szudéta­­németek szervezetétől kapják. A nyu­gat-német hivatalos körök azonban semmit sem tesznek a szárnyait bon­togató új fasizmus kiirtása céljából. SOML0 MIKLÓS U a a középeurópai újságolvasó az utolsó évtizedben a közép­­keleti arabok politikai aktivitásáról olvasott, önkéntelenül is elsősorban Nászirra, az EAK elnökére gondolt. Ez az államférfi ma minden sikeré­vel vagy kudarcával valóban a leg­markánsabb egyénisége az arab vi­lágnak, kinek akcióira egyaránt fel­figyelnek Washingtonban éppúgy mint Moszkvában vagy Peklngben. Nászer politikai krédója az arab világ egyesítése az Atlanti partoktól az Indiai óceánig. Igyekezetének leg­nagyobb akadálya azonban még min­dig az 'ortodox mohamedánok kon­zervatív, vakbuzgó vallásossága, amelynek legszélsőségesebb körei a mohamedánok legszentebb ereklyé­jének városában, a szaud -arábial Mekkában keresik az üdvösséget. Az „arab szocializmust“ hirdető és ha­zájában már számos reformtervet megvalósító egyiptomi- elnöknek ál­landó viszályai támadnak ezekkel a szélsőségesen vallásos körökkel és újabban azok legaktívabb politikai egyéniségével, Feizal szaud -arábial királlyal. A Riadban székelő uralko­dó, egy letűnt feudális korszak egyik utolsó képviselője, vallási gyűlöletre építő politikáját már fivére, Ibn Szaud uralkodása alatt mint minisz­terelnök kezdeményezte és ma Mekka és Medina védnökeként mindent el­követ, hogy gáncsolja Nászer egysé­gesítési törekvéseit az arab világban. A két államfő között a jemeni probléma megoldási kísérletei során végérvényesen kenyértörésre került sor. Azóta Feizál az amerikaiak hall­gatólagos beleegyezésével és pénz­ügyi támogatásukkal az ún. „Izlám egység“ jelszavával folytat erőteljes propaganda-hadjáratot a mohamedá­nok között — Marokkótól egészen Indonéziáig. A Szaudí-arábiai ural­kodó azonkívül az amerikaiak pén­zelte „Arab fejlődési bank“ által fo­lyósítandó milliókkal is igyekszik maga köré toborozni a szegényebb — olajjal nem rendelkező arab országok kormányait és csaknem egy éve veri szüntelenül pánizlám dobját. 8 SZABAD FÖLDMŰVES 1966. július 30. Feizál a múlt év decemberében Nászer egyik legrégibb ellenségét, az • iráni sahot igyekezett megnyerni ter­vének, annak ellenére, hogy az Arab­­félsziget és az afrikai országok la­kosságának túlnyomó szunita-többsé­­ge egyáltalában nem szívleli az iráni síita-mohamedánokat. Ez év januárjában felhívást inté­zett északi szomszédjához, Husszein jordánial királyhoz, hogy vele együtt KAIRO é s MEKKA védje meg az arab nacionalizmust Nászer „szocialista ateizmusával és materializmusával“ szemben. Ezt a lépését különösen Burgiba, tunéziai elnök sajtója fogadta nagy rokon­­szenvvel. Néhány nappal később Fei­zál egy pánizlám konferencia össze­hívását harangozta be, amelyre az egyiptomiak küldöttségét is meg akarta hívni. Nászer ezt a konferen­ciát Feizál pánizlám terveivel együtt elvetette. Március elején a fáradha­tatlan szaudi-arábiai uralkodó Szu­dánban tárgyalt és sikerült meg­nyernie a kartumi kormányt elképze­léseinek. Március -27-én Mekkában felhívást intézett az összesereglett zarándokok százezreihez, hogy har­coljanak vallásukkal a materialista áramlatok ellen. Néhány héttel ké­sőbb Feizál Pakisztánra is kiterjesz­tette propaganda hadjáratát. Néhány hét múlva azonban az ér­deklődők táborának tekintélyes része visszahúzódott: Kuvait és Libanon bejelentették, hogy több tételben nem értenek egyet Feizál céliktüzér^ selvel, Szíria és Irak pedig egyálta­lában elutasították a szaud -arábial uralkodó pánizlám terveit. Nászer politikája továbbra is a ha­ladó és vallásellenes csoportokra tá­maszkodik, azonban hívei közötti különösen értelmiségi körökben tü-A Young és Collins amerikai Űrrepülők 70 órás kirándulása a világűrben a modern technika legkiválóbb eredményeit demonstrálta. Képünkön a két űrrepülőt láthatjuk, amint leszállásuk után a Guadalcanal repülőanyag hajó búvár embereinek támogatásával elhagyják a Gemini 10 fülkéjét. A Eredménytelenül végződött a párizsi NATO-konferencia. Az atlanti szövetségesek külügyminisztereinek párizsi konferenciáján az Egyesült Államok és'Nagy-Britannía képviselői a bonni kormánytól a Nyugat-Német­­országban állomásozó brit hadsereg költségeinek magasabb részesedését követelték. Anglia a nyugat-németek elutasító válasza esetén a Rajna mentén állomásozó hadseregének a felét hazarendelné és keresztezné Bonn atomáris terveit. Ebben a kér­désben egyelőre a felek nem tudtak megállapodni. Hassel nyugat-német külügyminiszter most új javaslatot nyújtót be, mely szerint legalább válság vagy „külföldről fenyegető támadás“ esetére kapjanak a nyugat­németek atomfegyvereket. A konfe­renciát megegyezések nélkül elnapol­ták. A Luigi Longo Párizsban. Az olasz kommunista párt főtitkára az elipúlt napokban Párizsban folytatott meg­beszéléseket FKP vezető személyei­vel. Longo franciaországi utazásának jelentőségét az a tény emeli ki, hogy a francia kormány csak néhány nap­pal ezelőtt érvényelenítette azt a köröző levelet, amelyet annak idején a németbarát Vichy-kormány adott ki Longo ellen. A Á francia ellenzék politikai ak­tivitása. Az újonnan szervezett és Mitterand volt elnökjelölt vezetése alatt álló De Gaulle ellenes csoport vezetői minden héten rendszeres ülé­seket tartanak, amelyeken különböző belpolitikai és gazdasági kérdéseket vitatnak meg. Megelégedéssel köny­velték el az EGK legutóbbi agrárpo­litikai határozatait, amelyeket saját gazdaság-politikai szempontjukból is megfelelőnek ismerik el. A Sztrájkok Görögországban ás Dél-Olaszországban. Miután a görög munkaügyi miniszter visszautasította a gépipari dolgozók által követelt béremeléseket, e hét elején 150 000 gépipari munkás lépett sztrájkba. Athénban már két hete tart az autó­­buszvezetők sztrájkja. Erősödik a sztrájkmozgalom Olaszországban is, ahol a mezőgazdasági idénymunká­sok és földnélküli parasztok közt forr az elkeseredés, mely Dél-Olaszország egyes városaiban heves tüntetésekben is megnyilvánult. relmetlenül követelik, hogy a Raisz (vezér) demokratikusabb rendszert alakítson ki az EAK-ban. Időközben nyilván mégis sikerült Feizálnak megnyerni az arab orszá­gok többségét és néhány nem arab, de mohamedán lakosságú államot terveinek. Az „izlám szövetségihez számíthatók: Szaud -arábta, Irán, Jor­dánia, Marokkó, Líbia, Tunézia, Pa­kisztán, Szudán és Jemen köztársa­ság-ellenes része. Az említett államok közül hat monarchia. A tunéziai Bur­giba tudvalevőleg sohasem szívlelte Nászért és ez az ellenszenve irá­nyítja őt a reakciós kormányok tár­saságába. Az Egyesült Arab Köztársaság szö­vetségei Irak, Szíria, Algéria, Jemen köztársasági része és — bizonyos feltételekkel Törökország. Libanon és Kuvait semleges magatartásúak, In­donéziának és Malaiziának pedig sok­kal komolyabbak a gondjai annál, hogy mi történjék a Vörös- és a Földközi tenger vidékein. Szaud -Arábia tulajdonképpen az USA-nak egyik legfontosabb olaj­­szállító országa és Feizál évente fan­tasztikus összegeket kap az amerikai olajvállalatoktól. Nem hiába tartják a világ egyik leggazdagabb emberé­nek, aki — bár a világ előtt több reformtökevést jelentett be — még mindig szinte középkori, feudális esz­közökkel uralkodik. Ebben az ország­ban még mindig nem tiltották el tel­jesen a rabszolga-kereskedelmet. Fei­zálnak persze minden arab támoga­tásnál többet jelent az USA politikai segítsége és az amerikaiak a biztos olajszállítások és a jó üzlet érdeké­ben diplomáciai síkon minden bi­zonnyal továbbra is jóindulattal ke­zelik riadi üzlettársuk reakciós po­litikai ambícióit. Nem valószínű azonban, hogy szél­sőséges, vallásos nacionalizmust pro­pagáló mozgalom tartósabb sikert ér el az arab világban. Bár Nászernek az utóbbi időben nagyon sok a gond ja, a szocialista államok és a világ haladó gondolkozásé közvéleményé nek erkölcsi, anyagi és diplomáciai támogatásával eredményesen veheti fel a harcot az idejét múlta, fanati­kus vallásos gyűlöletre épülő reak­ciós törekvésekkel szemben. (SM) Johnson kemény tanácsadója Ha visszapillantunk Lyndon B. Johnson 1964. évi választási beszédeire, felismerjük, hogy az Egyesült Államok vietnami kötelezettségvállalása milyen nagy mértékben megváltozott alig két év alatt — írja a londoni „Observer". „Nem fogjuk fiainkat elküldeni hazájuktól 9 vagy 10 ezer mérföldnytre, hogy végrehajtsák azt, amit az ázsiai fiataloknak kellene végrehajtaniuk saját érdekükben. Nem akarunk belebonyolódni egy szá­razföldi háborúba Ázsiában..." — az egész országban hangosan és világosan csengett ez az üzenet. Az elnök eleget akart tenni annak a kötelezettségnek, amelyet ere­detileg Eisenhower vállalt Dél-Vietnamban, de megígérte, hogy ennek a kötelezettségnek minimális áron tesz eleget. Természetesen ebben az Időben Johnson ellenfele a választásokon Barry Goldwater volt, és a Demokrata Párt választási hadjáratának az volt a célja, hogy Johnson republikánus ellenfelét a háború mániákus megszállottjának fesse le. A választási beszédek hatást gyakoroltak a hazai közvéleményre. Az emberek kezdték úgy tekinteni a háborút, mint amely valójában mellé­kes kérdés az ország életében és csak néhány szerencsétlen fiatalt sújt. Semmi esetre sem engedhették, hogy az elhomályosítsa az amerikai tár­sadalom felépítését, vagy a nyomor, a szegénység és a betegségek elleni másik háborút. Tavasszal jelentős változás történt az elnök tanácsadói körében. Március elején McGeorge Bundy, az elnök különleges tanácsadója, nemzetbiztonsági ügyekben otthagyta posztját és a Ford alapítvány igazgatója lett. Egy ideig légüres tér támadt a kormány egyik legbefo­lyásosabb posztján. De ekkor, Washington meglepetésére, az elnök Walt Rostowot bízta meg e légüres tér betöltésével, azt a Rostowot, akt mint a politikát tervező tanftbs elnöke, a külügyminisztériumban jelentékte­len beosztásban tespedt. A bőbeszédű és türelmetlen Rostow, akiben megvolt az értelmiségiek minden hajlandósága arra, hogy átrágják magukat a nehézségeken, korábban kegyvesztetté vált, mert mereven, megalkuvás nélkül támogatta a multilaterális atomhaderőre (MLF) vo­natkozó javaslatot, amelyet az elnök végül ts elvetett. De az önbizalom és a határozottság, mely korábban a vesztét okozta, most pontosan olyan tulajdonságnak számított, amelyre Johnsonnak hirtelen nagyon szüksége volt. Rostow megjelenése óta nemcsak a po­litika, hanem a kormány által nyilvánosan tanúsított egész magatartás megváltozott. Teljesen megszűnt az óvatos hang, s helyébe a féktelen optimizmus lépett. A katonai megoldásról, amelyet azelőtt hivatalosan elvetettek, most nyíltan beszélnek, mint az Egyesült Államok célkitű­zéséről. Hasonlóképpen összehasonlításokat tesznek Koreával, sőt Gö­rögországgal, mely események mellékesen Rostow életének egy-egy fejezetét alkotják. Az azonban még továbbra sem világos, hogy mindez milyen mérték­ben csupán a lélektant hadviselés alkalmazása, (amely területen Rostow a második világháború alatt szolgálatot teljesítettf, és milyen mértékben jelentt az amerikai politika teljes átalakulását. A veszély természetesen az, hogy végül is az e kérdésre adandó választ talán maga az a lel­kesedés fogja előre megszabnt, amtt a kormány most bevisz az új han­gulat propagálásába. A helyzetet bonyolítja az a tényező, amelyről hiva­talosan senkt sem beszél. Mégpedig, hogy alig négy hónap múlva az amerikai választóknak az időközi választásokon ítéletet kell mondaniuk a Johnson kormányról. Az elnök kétségtelenül úgy döntött, hogy ha a 1 mértékletesség volt a recept 1964-ben, akkor 1966-ban az országot tö- 1 mörítő csatakiáltásnak kell felhangoznia. . A Fehér Házon belül most nem arról beszélnek, hogy 40 vágy 50 , mandátumot fognak veszíteni, hanem hogy körülbelül ennyit nyernek , majd. Az emberben feltétlenül felmerül a gyanú, hogy Johnson képes i lesz a háború sikeres befejezésének ígéretével apellálni a választókhoz. (MAGYARORSZÁG)

Next

/
Oldalképek
Tartalom