Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-17 / 50. szám
Már a Vadász-Halász szakmellékletben szó esett B növényevő halakról. Ám képen, vagy az életben kevés ember látta nálunk ezt a halfajtát, ezért bemutatjuk olvasóinknak. A képen: hároméves növényevőhal látható a Paksi Vörös Csillag Halászati Szövetkezet dolgozójának ölében. IFJÚSÁGI évi horgászjegy A Pénzügyminisztérium 1966. szeptember lZ-én kelt 153/35 567 sz. határozatával hozzájárult a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Csehszlovák Horgászszövetség titkárságának 15 éven aluli fiatalok horgászjegyéről szóló közös javaslatához és ahhoz, hogy a közigazgatási illeték 10 korona legyen. Az olcsóbb ifjúsági horgászjegy kiadását azonban a következő feltételekhez köti: 1. Ha a horgászjegy kiadását a diák által látogatott iskola igazgatósága ajánlja. 2. Ha az illetékes (helyi j horgászegyesület a szóban forgó horgászjegy kiadását ingyen, vagypedig 10, vagy ennél kisebb összeg befizetése eile- DÓb^n nfánlip s VAUASZ 6 “ HAIASZ 3. Ha az ifjú horgász szülei kijelentik, hogy személyes ellenőrzés mellett, vagypedig olyan helyettes felügyeletével gyakorolja majd a horgászatot, aki maga is rendelkezik horgászjeggyel. A horgászszövetség egyöntetű nyomtatványt ad ki a kérvények megírására. A nyomtatvány rovatokkal lesz ellátva a diák adatai, az iskolai ajánlat, a szülői engedély és a helyi horgászszervezet nyilatkozatának a bejegyzésére. A fent nevezett minisztériumi határozat, amely a Pénzügyminisztérium közlönyében is megjelenik, az Ifjúsági borgászjegy kiadásának feltételeit annyiban változtatja meg, hogy ezek csak tíz évtől kezdődően és a szünidő idejére adhatók ki. További előny az, hogy a fiatalkorúnak még abban az évben is joga van a csökkentett illetékű horgászjegyre, amelyben betölti 15. életévét. (ésr j Érdekességek a halak világából A TUDOMÁNYOS meghatározás szerint: „A halak a gerincesek törzsének harmadik osztályába tartozó állatok, melyek tökéletesen a vízi életmódhoz alkalmazkodnak mind mozgásuk, mind légzésük tekintetében, tehát egész életükön át a vízben tartózkodnak és kopoltyúkkal lélegzenek.“ E meghatározás után bizonyára nevetségesnek tűnik, ha azt mondjuk, hogy a vízi életmódhoz tökéletesen alkalmazkodott halak között van olyan Is, amely — a fenti meghatározást szinte megcsúfolva ha kedve tartja, kimászik a vízből, sőt még a fákra is felkapaszkodik. Pedig van ilyen hall A TRÓPUSI TENGEREK mocsaraiban él a 15 centi hosszú kúszó géb. Ezek a különös kis halacskák a nap nagyobb részét a partmenti Iszapban töltik vagy a szárazon vadászgatnak rovarokra. Életmódjuk tehát Inkább a kétéltűekéhez, mint a halakéhoz hasonlít. Testalkatuk csodálatos módon alkalmazkodott éhhé® a részben vízi, részben szárazföldi életmódhoz. Pikkellyel borított mellűszóik erősen megnagyobbodtak és karokként mozgathatók minden irányban. Hasúszóik összenőttek és különleges tapadőszervvé alakultak át, amellyel akár a talajhoz, akár más szilárd tárgyhoz erősen hozzá tudnak tapadni. A fejük tetején egymáshoz igen közelálló szemeiket a szárazon jelentősen kidüllesztik és bármilyen irányba tudják forgatni. A vízben azonban a szemüket ismét visszahúzzák szemüregükbe. SZÁRAZON a kúszó géb az úszóira és a farkára támaszkodva futkároz, vagy teste begörbítésével és kinyújtásával két-három testhossznyi ugrásokkal szökdécsel előre. Zsákmányára olyan ügyesen veti rá magát, hogy csak a legritkább esetben szalasztja el. Gyakran előfordul, hogy a szárazon nagy számban tartózkodó halak vidáman ide-oda kergetőznek, némelyikük még a bokrok, fák alacsonyabb gallyaira is felugrál, ahonnan tapadószervük segítségével s mellúszóikkal több méter magasra is felkapaszkodnak. Ha ilyenkor megzavarják őket, ijedten dobják le magukat a fáról, és szapora ugrásokkal igyekeznek a menedéket nyújtó víz felé. AZ ÉLELEMSZERZÉSNEK nagyon különös módjára rendezkedett be a Thai-földön és az Indonéziában élő fecskendező hal. Ez a 15—20 centiméter hosszú halacska valóságos mestere a céllövészetnek, úgyszólván sósa hibázza el az áldozatát. Állandóan a folyók partmenti részein tartózkodik a víz felső rétegeiben. A kitűnő látású hal azonnal észreveszi, ha valamelyik vízinövény, vagy a víz fölé hajoló bokor ágára rátelepszik valamilyen rovar. Óvatosan 1—1,5 méter távolságra megközelíti, majd függőleges helyzetbe felegyenesedik és szájából nagy erővel néhány csepp vizet fecskendez a gyanútlanul üldögélő rovarra, mely a vízbe hull és a hal elnyeli. Az ottani lakosok szórakozásképpen egy nagyobb legyet tűznek gombostűvel egy hosszabb pálcára és azt a víz fölé nyújtják. Nyomban megjelennek a fecskendező halak, s egymással versengve próbálják „lelőni“ a legyet. „Néma, mint a hal“ — szokták mondani, de ez a mondás is csak részben felel meg a valóságnak. Nem egy olyan halfajtát ismerünk, amely ezt a mondást megcáfolja. Az európai tengerekben élő morgóhal fajok arról híresek, hogy a kopoltyúfedő csontjainak egymáshoz való dörzsölésével különös, eléggé erős dörmögő hangot tudnak hallatni. Éles, röfögő hangot ad az India körüli tengerekben élő békahal is. TOVÁBBI ÉRDEKESSÉG a halak világából a szárazon petéző hal. Köztudomású, hogy a halak Ikrájukat a vízben rakják le. Azonban ez alól Is van kivétel. Az Amazonaszban és mellékfolyóiban él az apró, 6—S cm hosszú fecskendező pontylazac. Ez az egyedüli olyan hal, amely a szárazra rakja ikráit. Ivás Idején valamilyen víz fölé hajló ág alatt helyezkedik el a nőstény, majd a vízből klugorva a farkát horogszerűen meggörbíti s így ráakaszkodik a gallyra. S vagy magára a gallyra, vagy a levélre 100—150 Ikrát rak le, majd visszabocsátja magát a vízbe. Ezt még vagy kétszer megismétli. A hím követi példáját és megtermékenyíti az Ikrát. A hím ezután a gally alatt helyezkedik el a vízben és egy-két nap múlva, amikor az ikrák már megértek, körülbelül félóránként farkúszójának csapásaival vizet locsol a kikelő ikrákra. Ezt addig Ismétli, míg csak a fiatal Ivadékot mind le nem mossa a fáról a vízbe. Dr. Parraghy Pál
