Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-11-19 / 46. szám

Mladik Karel „HALÁSZOK" című domborműve, amelyet a Mező- és Erdőgazdasági Minisztérium vásárolt meg. (Kucsera Szilárd felvétele)^ A menyhalhorgászatról A közönséges menyhal nálunk a tőkehalak családjának egyetlen képviselője. Ízletes húsa ellenére mégsem tartjuk kívánatosnak előfordulását pisztrángos vizeinkben. Hihetetle­nül falánk, főleg kisebb patakokban könyörtelenül megtizedeli a pisztrángállományt. Kártékonysága miatt ezért nálunk nem is védi törvény a menyhalat. Az első világháború előtti és utáni években gyakran talál­kozhattunk menyhalelőfordulással a Vág középső folyásán is. De a Vág vizének szennyeződésével párhuzamosan megcsap­pant a menyhalak száma; csak elvétve sikerül egy-egy pél­dányt kifogni. Nagy mennyiségben fordultak elő ezek az éjjeli ragadozók 1937-ben a Vágban, Púchov alatt, amikor megépí­tették az első vízierőművet. Hasonló volt a helyzet a második világháború befejezése után is, amikor a Vágón további víz­műveket építettek. Am a folyó régi medrében a víz leapadt, azaz, csatornán elvezették. Ezáltal a menyhalállomány is foko­zatosan lecsökkent, kifogásuk ma már valóban ritkaságszámba megy. Nemcsak húsa, hanem aránylag nagy mája annyira ízle­tes, hogy a környékbelieken kívül a morvaországi horgászok is odasereglettek. A menyhalat az éjjeli halak közé sorolják. Legtöbb zsák­mányt csakugyan este, sőt a sötétség beállta után sikerült ki­fognunk. Ennek ellenére jól haraptak napközben is, ha zava­ros volt a víz és emelkedő irányzatot mutatott. Állítom, olya­nok is akadtak, akik egy nap alatt, egyetlen horgászbottal száznál is több példányt kifogtak. Igaz, ezek a menyhalak nem nyomtak többet 20—40 dekánál, de akadt köztük kilós példány is, sőt egy 1,80 kg súlyú is. lómagam egy 1,60 kilósat fogtam. Csalinak földigilisztát használtunk. Leggyakrabban nehezéket és két botot alkalmaztunk, sőt többet is, ami akkoriban nem volt még tilos. Ugyanolyan sikereket értek el, akik úsztatásos eljárással horgásztak akár földigilisztával, akár trágyakukac­cal. Darabszám tekintetében a legszebb eredményeket úszta­­tással és trágyakukaccal értem el. Ha apróhalat használtunk csalinak, ugyancsak jól haraptak a menyhalak, de nagyobb volt a babramunka. A kifogott példányok viszont nagyobbak voltak. Ha pedig kifogyott a trágyakukac meg az apró hal, kisebb halat szeleteltünk fel csaléteknek. A menyhalak attól sem riadtak vissza, hogy saját fajtestvéreik felaprózott húsát be­kebelezzék. A menyhalhorgászat során különféle jelenetek játszódnak le. Nem ritkaság, hogy a falánk hal egyszerre két csalit kap be s így két horogra akadva ketten húzzák ki a vízből. De bajosabb annak eldöntése, kié legyen a zsákmány. Az Íratlan törvény szerint azé, akinek horga mélyebben hatolt a hal szá­jába. Előfordult továbbá, hogy a horgász zsinórja, főleg fene­­kezés esetében az ólommal együtt többször beszakadt. A víz­lépcsők fenekén rengeteg az építőanyag-törmelék és egyéb hulladék. Sokat törtük a fejünket, honnan kerül a kaszkádok alá az a tömérdek menyhal, jóllehet köztudomású, hogy ez a halfajta felette szapora. A nőstény ikráinak száma eléri a félmilliót. Nem állítom persze, hogy a vízlépcsők alján tanyázó egyéb halfajták száma gyérebb lenne. A Vág további szakaszain tá­volról sem találni annyi dévért, márnát és balint, mint éppen a vízlépcsők tövében. Ugyancsak nem művészet ott paducot és szilvaorrút fogni, akad belőle elég még ma is a Vágban. Nagy mennyiségben tanyáznak az említett helyeken, főleg tavasszal, ívás idején galócák is, melyeknek egyes példányai meghaladják a húsz kilót is. felen soraimmal régi emlékeket akartam feleleveníteni a menybalfogásról. Kívánatos lenne, ha Szlovákia és Csehország helyi szervezeteinek többi horgászai is hasonló értelemben megírnák a menyhal tömeges előfordulásáról szerzett tapasz­talataikat. (Pofovníctvo a rybárstvo/9) A-vitamin a halakban A halak testének A-vita­­mintartalmát a máj vizsgá­latával határozták meg, ez a szerv, mely a hal testsú­lyának alig néhány száza­léka, a teljes vitaminkész­letnek 50 százalékát raktá­rozta, s belőle, a jelvett A-vitaminok mennyisége megállapítható. A ponty testének A-vitamin tartalma igen változó, a téli pihenő során, amikor a ponty alig táplálkozik, a talált meny­nyiség igen kicsiny, a vH jelmelegedésével párhuza­mosan a hal több táplálékot vesz jel, ami testének A- vitamin tartalmát erősen fo-. kozza. Igen kis A-vitamin mennyiség található a hal­testben, amikor a víz hirte­len erősen jelmelegszik, de a plankton még nem szapo­rodhatott el. A ponty takar­mányozása kukoricával fo­kozza testének karotinoid- és A-vitamin tartalmát. Mit keH tudni a halról? A halhús egyike a iegtapia­­lóbb húsféléknek. Az év bármely időszakában elkészíthető. Télen és ívás idején a hal soványabb, ilyenkor húsának tápértéke is kisebb. A hal húsa puhább, és több vizet tartalmaz, mint bármilyen más hús. Igen könnyen emészt­hető. Tizennyolc százalék fe­hérjét és ugyanannyi zsírt tar­talmaz, valamint ásványi sőt és más fontos anyagokat is találunk benne. Legízletesebb a középnagysá­gú hal húsa. Az idősebb hal húsa rágós, nehezebben emészt­hető. A romlott hal mérgezést okozhat. A friss hal húsa rendszerint fehér, csak az angolna és még néhány más halfajta húsa vilá­gosvörös színű. A hal gyorsan romlik, ezért legjobb friss, élő halat venni. Ha azonban ez nem lehetséges, akkor vásárláskor meg kell győződni róla, friss-e a hal. A hal akkor friss, ha színe világos és fénylő, ha a pikke­lyek szilárdan tapadnak a bőr­re, ha a szeme tiszta, kopol­­tyúja szép vörös és nem nyál­kás. A friss hal könnyen kicsúszik kezünkből. A nem friss hal nyálkás, pikkelyei könnyen eltávolítha­­tók, hasa felfújódott, szeme za­varos és beesett, kopoltyúja sötét, vagy ellenkezőleg hal­ványpiros színű és kellemetlen szagú, nyálkás, húsa puha. Hogy a hal meg ne romolják, azonnal szedjük ki a belső részeit. A pikkelyt mindig a faroktól a fej irányába távolítsuk ei késsel, vagy pikkelyezővel. A pikkely nélküli halnak a bőrét le kell húzni. A harcsát könnyebben megtisztíthatjuk, ha előzőleg kevés ecettel le­öntjük. A bőrt mindig a fejtől kezdve a farok irányába húz­zuk le. Zsíros halat olaj és zsír nél­kül sütjük. A halat mindig olajban süssük, mert így sokkal ízletesebb. Hírek, érdekességek £ Vesszőkből készült ötezer éves halászhajót találtak a Szovjetunióban. A lelet kultúrtörténeti szempontból nagyon jelentős világviszonylatban is. (Izv.) 0 Belga horgászok sokat bosszankodnak: a köves terepeken horgászva, az ólom beszorul a kövek közé s leszakad. Pár éve azonban a belga horgásztársaknak nem kell bosszankod­niuk. Egy gumigyár őlomvédőt készít számukra, amely nem más, mint tüskés magburokban levő, vadgesztenyéhez hasonló alkalmatosság. Ezt ráhúzzák az ólomra, és a "ugalmas tüskék nem engedik az ólmot a kövek közé, vagy azok repedéseibe. % Félmillió cápafogból álló gyűjteménye van Leonyid Glik­­man szovjet biológusnak. Az értékes gyűjteményben megtalál­hatók a legősibb és a ma is fellelhető cápafajok fogai, (izv) • Ritkaságszámba menő zsákmány jutalmazta az izraeli halászok türelmét. A Vörös-tenger melléki Ejlat kikötőben egy 8 méter hosszú cápa akadt hálójukba. Csak kimerítő küz­delem után sikerült ártalmatlanná tenniük, de nem is csoda, hiszen több mint hét tonna súlyú volt. Másnap egy öttonnás példánnyal játszódott le hasonló jelenet. Noha a Vörös-tenger a cápák egyik „hazája“, hosszú idő után először jelent meg e kikötőben a félelmetes szörny, (szatj 0 Karaormánban (Románia) növényevő halak szaporításá­val foglalkozó halszaporítő állomást létesítenek. E kísérleti Jellegű létesítmény tapasztalatai alapján fogják a végleges Ilyen ivadékelőállító gazdaságot Perisor-Lejalban, a Ranzelm tó közelében megépíteni, (szat)

Next

/
Oldalképek
Tartalom