Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-11-19 / 46. szám
ITTHON TÖRTÉNT BIZTONSÁGOSABB lesz A KÖZLEKEDÉS A Belügyminisztérium sajtóértekezletén tájékoztatták az újságírókat az új közlekedési szabályzatról. A 141. számú szabályzat már régen nem felelt meg a követelményeknek. A közlekedési balesetek viszont egyre növekednek. Hazánk útjain csak a múlt évben 32 ezer közlekedési baleset történt. A motorkerékpárosok 17 ezer balesetet okoztak és 650 ember halálát okozták. Az új szabályzat megfelel a külföldi előírásoknak is. Néhány előírás például érvényes Amerikában és Lengyelországban is. Az új szabályzat szerint a motorkerékpárosok a jövőben csak 80 kmes órasebességgel közlekedhetnek. A védősisak használata az 50 köbcentiméteres motorkerékpároknál is kötelező lesz. A'z utakon tíz évnél fiatalabb gyerekek nem közlekedhetnek kerékpáron. A jövőben a községekben sem szabad használni a autódudát, csak kivételes esetekben. Az első osztályú utakon a járművek komolyabb ok nélkül nem állhatnak hosszabb ideig. Éjjel az autók csak csökkentett fénysugarú reflektorral közlekedhetnek. Ha a járműveken a kár nem haladja meg az ezer koronát, az ügy nem kerül bíróság elé és a felek a helyszínen kiegyenlíthetik a kárt. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK ÁTMENETI ÄRA A Mező- és Erdőgazdasági Minisztérium rendeletet adott ki, amely szerint azok a mezőgazdasági üzemek, amelyek már teljesítették évi szerződéses marhahús- és sertéshúseladási tervüket, magasabb árat kapnak termékeikért, és az eladott mennyiség beszámít a következő év tervteljesítésébe. Ezek a mezőgazdasági üzemek a január elsején életbe lépő új mezőgazdasági árak szerint adhatják el a marha- és sertéshúst. Tehát az A osztályzatú bikákért kilónként 15 koronát, a tehenekért 12,50 koronát kapnak. Az A I. osztályzatú tehenekért 12 koronát, más szarvasmarháért pedig 14 koronát kapnak kilónként. A B osztályzatú tehenek kilója 11 korona, más szarvasmarháké 13 korona. A C osztályzatú tehenek ára kilónként viszont már csak 8 korona. Ax új árak szem előtt tartják a hús minőségét. A D osztályzatú tehenekért például kilónként már csak 5 koronát kap a termelő, más szarvasmarhákért pedig 6,50 koronát. A hízósertés kilója 115 kg-os súly felett 10,50 korona, 85 kg-tól 115 kg-ig 12,50 korona, 70 kg-tól 85-kg-ig 10,50 korona, 50 kg-tól 70 kg-ig 8 korona és 50 kg-os súlyig pedig 5,50 korona. A rendelet szerint ezek a mezőgazdasági üzemek már különbözeti járadékra is számítanak. A rendelet viszont kimondja azt is, hogy azok a mezőgazdasági üzemek vagy egyénileg gazdálkodó földművesek, akik nem teljesítik szerződéses eladási tervüket, január elseje után Is csak a régi árakat kapják a marhahúsért és a sertéshúsért. MILYEN LESZ A KARÁCSONYI VÄSÄR? Stefan Kállai, az élelmiszerügyi vállalatok Igazgatóhelyettese tájékoztatta az újságírókat a karácsony vásárról. A becslések szerint előreláthatólag több cukorka-kolekctó és szaloncukor kerül a piacra. Általában nagyobb lesz a cukorkafélék választéka. Kollekciókból 33 tonnával több kerül a piacra, mint a múlt évben. Déllgyümölcsből bő választék lesz, de nem tudtunk eleget biztosítani datolyából és füge Is csak mindössze 40 tonna lesz. A karácsonyi pontyokat a cseh országrészek halastavaiból és Magyarországról kapjuk másfél kilós átlagsúlyban. A pontyok már december első heteiben megjelennek az elárusítóhelyeken. Az élelmiszer üzletekbe lényegesen több baromfihús kerül. Az 52 tonna baromfihúsból egyharmada vízibaromfi lesz, ebhez Jön még 90 tonna pulyka és 50 tonna csomagolt baromfiaorólék. Nagv mennyiségben kapható naíd baromflpastétom. Viszont friss tojásból hiányok mutatkoznak. Húsfélékből általában nagyobb lesz a választék, de néhány füstöltáru hiánycikk lesz. A becslések szerint körülbelül 20 tonna füstöltáruval lesz kevesebb a szükségletnél. Ezzel szemben a tejtermékekben bőven válogathatunk. Megjelenik a piacon például a Lunik nevű, ízléses csomagolású kenősajt. Borból és különféle szeszesitalokból kellő mennyiség áll a fogyasztók rendelkezésére. Bulgáriából 50 millió darab filteres Marica cigarettát hozunk be, tehát ebből az áruból sem lesz hiány. A karácsonyi piacról hiányozni fog a mák, kevés lesz a bab, méz, édespaprika és a lencse. MEGNYÍLT A KISTERMELŐ SZÖVETKEZETEK VASÁRA Bratislavában hétfőn ünnepélyes keretek között megnyitották a kisipari termelőszövetkezetek második vásárát. A jelentős esemény alkalmából a Slovákia üzletben, valamint a Grémiumban és az Állami Bank aluljárójában az újságírók megtekintették a kiállított árukat. Utána az 'Újságírók Klubjában divatbemutatót rendeztek. Több mint 50 termelőszövetkezet köztársaságunk minden részéből legjobb árúját hozta a kiállítással egybekötött vásárra. Megtalálhatók itt a kötöttáruk, női sapkák, kalapok, pizsamák, házikabátok, ízléses bútorok, fonottszékek. A divatbemutatón különösen nagy sikert arattak a Slovákia és a brnői Vkus újdonságai. A termelőszövetkezetek vására jelentősen gazdagítja a karácsonyi piacunkat. Ez bizonyos konkurrenciát jelent az állami üzletekkel kapcsolatban. A minőség javítása szempontjából jó lenne, ha ezek a termelőszövetkezetek nagyobb részt kapnának a lakosság szükségleteinek kielégítéséből. A vásár két hétig tart, amelyen megközelítőleg 7 millió korona értékű árut adnak el. KÉTNAPOS SZEMINÁRIUM az irányítás tökéletesítéséről Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága kétnapos szemináriumot tartott az irányítás tökéletesítéséről. Pavel Molnár, a mezőgazdasági megbízott helyettese, hosszabb beszámoló után elemezte a múlt hibáit és az irányítás tökéletesítésének gyakorlati alkalmazásával felmerült problémákat. Megemlítette, hogy a mezőgazdasági üzemek nagyon sok esetben a hiteleket nem a termelés emelésének meggyorsítására fordították. Sokszor a nagy költséggel létesített épületek későn és kevés hasznot hoztak. A jövőben az Állami Bank ezért hiteleket csak nagyon indokolt esetekben nyújt a szövetkezeteknek, A járási mezőgazdasági termelési igazgatóságok funkcionáriusaival együtt alaposan megvizsgálják, hogy a beruházásra fordított hitel a közeli években mennyire növeli majd a termelést. A mezőgazdasági üzemek elsősorban talajjavításra, mezőgazdasági üzemek között létesítendő üzemek építésére és a szakosítást elősegítő építkezésekre kapják. 0} mederbe vezetik a Nyitra vizét. Ezzel kapcsolatban a kamocsat határi ban nagyarányú csatornázási munkák folynak. Képünkön az úf mederben folyó Nyitra fölé ívelő úf híd építkezését látjuk. (Bállá felv.) Csak a nyugdíj lenne több! V Lapunk 42. számában „Milyen y módon segíthet az EFSZ aza ala\ csony nyugdíjjal rendelkező tagok| nak" című cikkünkre több válasz- S levél érkezett. Ügy látszik, ez a y probléma nagy érdeklődésre talált \ nyugdíjas szövetkezeti tagjaink I körében, tehát időszerű ezt a kér- 3 dést felszínen tartant. AZ EGYIK LEVELET Imre Lajostól, a tildi EFSZ tagjától kaptuk. Azt írja, hogy a múlthoz képest „grófi“ életet élnek, javult a szövetkezet gazdálkodása is, gazdag termést takarítottak be, és még osztalékra is számítanak a munkaegységek után. De mint falusi nyugdíjasnak mégis van egy keserű panasza, alacsony a nyugdíja. Nyolc évig dolgozott az EFSZ-ben, 23 évig pedig a surányi cukorgyárban segített, mint mázsamester. Ott magas nyugdíjilletéket fizetett, mégis csak 422 korona nyugdíjat kap most. A MÄSIK LEVÉL Jesticáról érkezett. Katyl Béla azzal kezdi sorait, hogy olvasta a már említett cikket, ■ és a Mezőgazdasági üzemeinkben megkezdték a felvásárlási szerződések megkötéséi A terményforgalmi és néhány feldolgozó vállalat dolgozói december 15-ig minden egyes mezőgazdasági üzembe ellátogatnak, hogy megkössék a jövő esztendei terményfelvásárlási szerződéseket. Ugyanakkor a terményforgalmi kötelezi magát elegendő műtrágya, takarmánykeverék, vetőmag és egyéb szükséglet szállítására a megegyezett mennyiségben, időterv szerint. Mezőgazdasági üzemeink a terményforgalmi, valamint más vállalatok közt idén az irányítás tökéletesített rendszerének elvei alapján kötik a jövő esztendei gazdasági szerződéseket. Most minden egyes mezőgazdasági üzem maga dönti el, mit termel, s mennyit ad el az államnak, azaz mennyi terméket hagy saját szükségletre. Az állami szervek természetesen arra törekednek, hogy a kereskedelem és a feldolgozó ipar a lehető legtöbb mezőgazdasági terméket kapja. Ezért az irányítás tökéletesített rendszerének közgazdasági eszközei, mint például az alapárak, a különbözeti árpótlékok és a prémiumok azt a célt szolgálják, hogy a termelő minél több mezőgazdasági terméket értékesítsen. A fontos piaci termékek egyike például a búza, közélelmezési szempontból nélkülözhetetlen nyersanyag. A szerződések kötésénél mind a terményforgalmi vállalatoknak, mind a termelési igazgatóságoknak, mind pedig a termelőknek ehhez kell tartaniuk magukat, mert ezután már senkinek sem lenne kellemes, ha hivatalból utasítást kapna bizonyos termelési feladat teljesítésére. Az újszerű szerződéskötésnél számolunk a termelők áldozatkészségével, bízunk bennük. Itt főleg azokról a termékekről van szó. amelyek nélkülözhetetlenek a közélelmezésben. A felvásárlási alapár jelentősége A felvásárlási alapár a legjelentősebb népgazdasági szempontból. A gabonafélékre, az olajosmagvakra, a burgonyára (a takarmányburgonya kivételével), a cukorrépára, a cikóriára, a rostnövényekre, a dohányra és a komlóra vonatkozik. Hasonlóan a vető és Ultetőanyagokat is ebbe az értékesítési csoportba sorolták. Alapáron veszik öt továbbá a vágómarhát, a te jet, a tojást, a választott malacot és a gyapjút. Emellett a mezőgazdasági üzemeknek módjukban áll, hogy termékeiket szabad áron értékesítsék. (A gabona, a vágómarha és a vágóborjú kivételével.) A dohány szintén zárolt termény, amelyet csak az erre hivatott feldolgozó vállalat vásárolhat meg. Alapjában véve ugyanez érvényes a sertésekre és a tejre Is. De tejből például megegyezésre mezőgazdasági üzemeink közvetlenül is elláthatják a fogyasztókat a hegyi körzetekben. Ezenkívül a jövőben mezőgazdasági üzemeinknek lehetőségük nyílik a házi sertésvágásra és az üzemi étkezdékben, valamint kivételes esetekben más célra való hasznosításra. Számolnak azzal, hogy a termelők a lehető legnagyobb mennyiségű terméket az államnak adják el, mert ez számukra előnyös. A mezőgazdasági üzemeknek az alapárakon kívül minden 100 korona bevétel után különbözeti árpótlékra is igényük lehet a -szerződésben meghatározott árumennyiség után. Prémiumot kapnak továbbá a mezőgazdasági üzemek a piaci termelés mennyiségének szerződéses túlteljesítéséért. Különben ez az üzemszilárdítási juttatásokra is vonatkozik. Azt is figyelembe veszik, hogy egyes termékek értékesítése után a termelők takarmánykeveréket vásárolhatnak, s a járási takarmány tartalékalap terjedelme (amelyet rendkívüli esetekre tartalékolnak) mindig az államnak átadott termékek mennyiségétől függ majd. A terményforgalmi vállalatok a jövőben azokat a gazdaságokat részesítik előnyben a szabad piaci áru átvételénél, amelyek fő termékekből a társadalom számára kedvező szerződést kötöttek. Az ilyen üzemeknek előnyös árat kínálhatnak a szabad termékekért, vagy pedig kötelezhetik magukat a termelt mennyiség átvételére előre meghatározott áron. A mezőgazdasági szükségletek kínálata A gazdasági szerződések másik része a mezőgazdasági szükségletekkel (műtrágya, takarmánykeverék, vető és ültetőanyag) foglalkozik. A szerződéses eladás esetén mezőgazdasági üzemeink az új meghatározás szerint a termékek elszállításánál szintén előnyben részesülnek. A jövő év elejétől ugyanis a „loco“ mezőgazdasági üzem alapelve érvényesül a mezőgazdasági termékek elszállításában. Ezzel mezőgazdasági üzemeink megszabadulnak az áru elszállításával kapcsolatos mindennemű kötelezettségtől. Ha pedig továbbra is maguk szállítják (szerződés esetén) termékeiket az átvételi helyre, a terményforgalmi téríti a szállítási költséget. A terményforgalmi vállalatok központi szervei fokozatosan kiszélesítik a mezőgazdasági szükségletek szállításának hálózatát, s jövő év elejétől az összes vető és ültetőanyagokat, valamint, a takarmánykeverékeket maguk szállítják a termelőknek. Ezenkívül az áruátvevő vállalatok különböző szolgáltatásokkal is segítik a mezőgazdasági termelő üzemeket. Némely terményforgalmi vállalat például a talaj meszezésénél segédkezik. Érthető, hogy előnyben azokat az üzemeket részesítik majd, amelyek a terményfargalmival becsületes kereskedelmi kapcsolatot tartanak. Ezeknek a kapcsolatoknak hogyanját öntik most formába s mindkét fél aláírja a számára kötelező dokumentumot. Szerződések spekuláció nélkül Hogyan járjon el tehát a mezőgazdasági vállalat? Eddig igyekezett, hogy a szerződésben minél kisebb mennyiséget kössön le. Az új kereskedelmi kapcsolatokban egészen más szempontok játszanak szerepet. Helytelen volna a szerződéskötésnél túl nagy tartalékokat hagyni, mert a normálisnál nagyobb termés esetén a vállalatnak eladási nehézségei támadnának. Némely terméknél ugyanis a felvásárló nem köteles minden mennyiséget átvenni, amit a termelő felajánl. A legnagyobb előnye annak az üzemnek lesz, amely a legjobban felbecsüli, hogy mennyit fog tudni majd eladni. És ez az alapvető elv, amely minden kereskedelmi tevékenységre érvényes. Olyan aggodalmak is felmerülnek, hogy a szerződések nemteljesítése esetén a termelőt pönalizációval sújtják. Ez azonban inkább a spekuláció és a szerződés tudatos megszegése elleni eszköz, mivel a bebizonyítottan rossz termés esetén nem kerül sor pönalizációra. Az egyéni gazdálkodók a helyi nemzeti bizottságok közbenjárásával kötik eladási szerződéseiket. ☆ Az optimális mennyiségű termékek eladására kötött szerződések tehát nagyon előnyösek a mezőgazdasági vállalatok számára. Várható, hogy nagyobb termékmennyiséget biztosítanak majd az állami alap számára, mint az edwlgi módszerrel kötött szerződések. (Z. N.) 41. számban megjelent híradást, a szövetkezeti tagok nyugdíjára vonatkozólag. Levelében megemlíti, hogy már a szomszédos Hosticén Is felemelték a tagok nyugdíját, csak náluk állt meg a világ. Igaz, csak egy évig dolgozott a szövetkezetben, de miután súlyos betegségen ment keresztül, nyugdíjazták. Azóta 230 koronát kap havonta. A szövetkezet pedig sem földdel, sem természetbenivel nem segíti. Amint cikkünkben említettük, a szövetkezeti tagok nyugdíjkérdése még mindig nem nyerte el a végső megoldást, de számítunk arra, hogy a közeljövőben a gyengén gazdálkodó szövetkezetekben az átlagos nyugdíj 440 korona, a magasabb szinten gazdálkodó szövetkezetekben 500 korona, vagy még ennél is több lesz. Amíg ez a kérdés rendeződik, elsősorban az illetékes szövetkezetek segíthetnék tagjaikat. Katyi Béla három hektár földet és másfél hektár rétet adott a szövetkezetnek. Ügy gondoljuk, hogy ebből megérdemel 25—30 árat, mint háztáji földet. Ez a szövetkezeti tag megemlíti levelében azt is, hogy járt a Rimaszombati Járási Nemzeti Bizottság szociális szakosztályán, ahol azt mondták neki, hogy joga van nyugdíja mellé 10—20 ár földre, de állítólag otthon a tagság úgy döntött, hogy nem Jár neki föld. Azokból a szövetkezetekből, ahol a nyugdíjasokat kellően támogatják, számos példát hozhatnánk fel, hogy az elöregedett tagok 25—30 ár földet kapnak. Az ifjúságfalvi szövetkezetben például úgy oldották meg ezt a kérdést, hogy ha házaspárról van szó, azok 25—25 ár földet kapnak. Ezenfelül nyugdíjukat havi 100 koronával egészítik ki és egyszeri juttatás címén két mázsa gabonát. IMRE LAJOS LEVELÉBEN egyik helyen azt írja: „Jól megy a sorunk, csak a nyugdíj lenne több.“ Hát igen! Ez a nyugdíjasok természetes kívánt sága. Különösen azoké, akiknek kevés a járadéka. Próbáljunk emberi módon nézni erre a dologra, márcsak annál Is inkább, mert a nyugdíjak kiegészítésére van fedezet. A Szociális Biztosítási Hivatal jelentése szerint 300 millió korona maradt fel az EFSZ-ek szociális alapjából. Ennek egy részét nyugodtan a nyugdíjak felemelésére fordíthatták volna. Ne sajnáljuk azt a pár ár földet sem az elöregedett földművesektől. Hisz végeredményben az ő földjeiken gazdálkodnak a fiatalok, és öreg napjaikra megérdemlik ezt a kis kisegítést. Tény, hogy valamit tenni kell ezen a téren minden szövetkezetben. • Ha addig értékeltük a szövetkezeti tagokat, míg verejtéküket hullatták a rögökre, becsüljük meg ezután is. (b) Lesz karácsonyfa A gyermekek nagy örömére a Keletszlovákiai Erdőgazdaságok 70 ezer karácsonyfát adnak a karácsonyi piacra. 'Mint az előző.években, ez idén is csak lucfenyő lesz kapható, mivel erdőink büszkeségét, az ezüstlevelű jegenyefenyőt kímélnünk kell. A legtöbb karácsonyfát a tátrai és a szepességi erdőkből nyerjük és hogy frissek legyenek, csak november utolsó hetében kezdik meg a kitermelést. December 1-én kezdődik az árusítás.