Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-22 / 42. szám

VOLT ÁM A TOMPÉI szö­vetkezetnek három olyan dűlője, melyek jelértek minden más határral. A legnagyobb a Konczkosár volt, ahol ezer hold kalászos ringott, és úgy hullám­zott benne a szőke búza, akár csak az árvalányhaj. Vagy hat­száz hold kapás meg kukoricás díszlett az Ördöglyuk egész hosszában, majd ezen túl, Ozs­­gyán jelé, következett a Pásti­­rét, ezer marha-állatnak ts elég, bársonyos takarmányosa. Mindezeknek pedig volt egy oszthatatlan, közös tulajdonsá­guk, és pedig az, hogy keresz­tül szelte őket a Kemencés pa­tak csörgedező vize és így EU dorádót képeztek a vadaknak. Az volt ugyanis a baj, hogy az egész Ördöglyuk keleti hosz­­sza határos volt az Ozsgyáni Állami Erdészet bükkösével, ahonnan egyszer rókák nyutak­ra és a becsületes tömpéi dol­gozók szárnyasaira ruccantgat­­tak ki, máskor vaddisznók tize­delték meg a kukoricást, sőt még a szarvasok, őzek is lelá­togattak a zamatos takarmá­nyokra. Tették pedig ezt elég gyakran, úgy hogy végül is a kukorica éréskor nem akadt Tömpén emberfia, aki kimerész­kedett volna az Ördöglyukba. Itt akadt meg a szövetkezet vezetősége, mert nem volt, aki a kukoricát letörje, pedig az már rózsaszínűre érett, mint a narancs. Egy szó mint száz, összeült az elnökség, és több javaslat után megszületett az a takarékos­kodó döntés, miszerint odaállít­ják puskástól Csősz Palit, báto­­rítónak adnak egy liter bort neki és lőjjön, ha jön a vad­disznó, ne kímélje se apraját, se nagyját. így majd nyugod­tan törhetik a kukoricát. Másnap aztán Berki János agronómus elvtárs negyven fe­hérnéppel nekikezdett a törés­nek, miközben Csősz Pali meré­szen képezte a megfelelő bizto­sítást és hogy merészsége ne fogyatkozzék, közben-közben bátorítgatta magát a borocská­val. Az asszonynépség danája, meg a sok színes rokolya libegése perszehogy elriasztották a disz­nókat, azok még csak mutat­kozni sem mertek. így történt hát, hogy már hatodszor fordult a traktor és minden baj nélkül ment a tö­rés, szaporán egész délig. Ahogy a Nap az asszonynép­ség feje fölé ért, belekezdtek az ebédszünetbe. Néhányon ha­zatértek, mivel otthon fogyasz­tották a tegnapesti föztet, de a sokaság letelepedett a kuko­ricásba, hogy kissé védekezze­nek az erős napsütés ellen és ki mit hozott, fogyasztotta. Az­tán le is heveredtek és pihen­tek. Amint letelepedtek, eltűnt a sok tarka rokolya, s az evés és pihenés miatt elhalkult a dal, elült a zaj. Csősz Pali a vincellér Jóvol­tából nem egy, hanem két üveg bort kapott és olyan gyakran erősítgette bátorságát egész délelőtt, hogy most borzalma­san jó érzések között leheve­­redve, a hetedik mennyország­ban érzi magát, és felőle nincs az vadkan vagy vadkoca, mely­nek kedvéért egy egészen cse­kély kis érdeklődést is mutat­na. Még a pipája is kialudt és kiesett a szájából. Mivel így az erdő felöli biz­tosítás annak rendje és módja szerint immár megszűnt, durra­fenevadról. Alapos munkát vég­zett, mert orrával ugyancsak túrta a földet, majd Pali tom­pora alá nyúlt, mivel éppen alatta jófajta cserebogárpajor­­csemegét szaglászott ki. Kicsi­nyei e műveletek közben segéd­keztek anyjuknak. Egyszer a Pali bakancsának a zsinórját, máskor meg a nadrágszíjját rán­gatták. Az egyik malacnak kü­lönösen ízlett a füle, mert azt nás nem fenyeget és a kukori­cás is elcsendesedett, megindult a bükkösből a lapuló disznók inváziója. Előbb a türelmetlen süldők, mint szervezett kutatók indul­tak kifelé. Amint az erdő szélé­re értek, tekintetükkel még egyszer végigpásztázták a ku­koricást és mivel abban csend honolt, átmerészkedtek az erdő­széli mezi úton. Ök is tudták szopogatta. A koca addig-addig feszegette Pali tompora alatt a földet, míg egyet hengerített rajta és ekkor a hetedik menny­országban szunnyadozó embert nagy nehezen visszazökkentette a reális, földi életbe. Amint Pali megpislantotta a röfögő vadkoca szőrös ábráza­tát meg a nyívákoló kicsinyeket, egyszerűen elalélt és megder­medt. Később azt mondogatta, a gyomruk korgásából, hogy dél van, s egy-egy piros csövet letörve lehasaltak és kitartó falatozással élesítették az agya­raikat. Azt hiszem ez volt a jeladás. Megindult a nyáj ts. Vén ka­nok, kocák a tarka apróságok­kal, süldőkkel, uram bocsá’, tán ötven ts volt a stsere had­ból, s olyan szépen kezdték vé­gezni a törőasszonyok munká­ját, hogy szinte hullámzott bele a kukoricás. Az egyik vadkoca négy kts aprójával éppen Csősz Pali felé somfordáit. Az élettelen ember előtt megállt, majd belebökdö­­sött, nyilván közelebbit akart megtudni az agyában ádáz el­lenségnek ismert eme emberi majdnem kipróbálta a divatos „infark"-fajta úribetegséget. A megdermedés volt a sze­rencséje. A koca felocsúdását nem vette észre, meg éppen megtalálta Pali szutykos pipá­ját. Annak fejedelmi büdössége nagyon lekötötte érdeklődését. Sokat nem teketóriázott, agya­rai közé kapta és a selmeci agyagpipa egyetlen roppanásá­val szenderült jobblétre. A pipa szétmorzsolása után — a förtelmes nikotinos szutyok megtette hatását, mert a mi anyakocánk hatalmas fújással fröccsentette ki szájából a tem­érdek büdösséget — elkezdett tüsszögni. Ekkor már nagyon gyanúsan vizsgálgatta a melleu te elterült embert fenevadats ' Ezután jött a bajok betetőző-, se. Hogy hogy nem, de tény, a malacok addig játszadoztak anyjuk meg a megmerevült Csősz Pali teteme körül, míg az egyik apróság szerencsésen ráhágott a Pali mellett szen­dergő töltött fegyver ravaszára. A puska hatalmas csatianása olyan felfordulást végzett, ame­­lyet emberi agy képtelen elkép­zelni. Először is a koca meg annak derék malackái úgy rohantak szerte a világba, mintha valaki égő csóvával sütögette volna a hátulsó sonkáikat. Csősz Pali egyszeriben magá­hoz tért. ö ts felugrott. Ösztön nősen felkapta a puskát és für­ge mókushoz Illő pillanat alatt szökkent fel az egyik közeli tölgyfára, melynek két ága kö­zött hadállást foglalva törölgeU te verejtékező homlokát és egy­­recsak azt kiabálta — Add fel­jebb, add feljebb, hogy én is üssem! — Szegény, nem tudta mi történt, meg mit csinál. Hanem a kukoricás és a ben­ne lejátszódó kavarodás tragt­­komédia volt. A fehérnépet a lövés mozdí­totta talpra, és amint észrevet­ték, hogy tőlük nem messze, tele a kukoricás vaddisznókkal, egyetlen pillanat alatt és vala­mennyien elkezdték óbégatni... Majd ide-oda szaladgáltak és megint tarkára varázsolták a kukoricást. A kényelmesen fa­latozó nyáj annyira megijedt, hogy minden tagja ösztönszerű horkanások meg visítások köz­ben „lenyírta“ a még talpon álló kukoricás egy részét, és mindent gázoló robajjal törte­tett vissza az erdőbe. jobbra a disznók rohantak, balra, a falu felé meg a visító asszonyok gyakorolták a töme­ges maratoni futást. Kezdetben együtt, egy csomóban, de kis idő múlva széthúzódtak, mert messze az élen rohant Berki János agronómus elvtárs, nyil­ván azért, hogy mielőbb segít­séget hozhasson. Jóval mögötte a fiatalabb menyecskék s ezek után lemaradozva az öregebbek és meq nem álltak volna semmi kincsért. Bűnül ezt nem is róhatjuk fel nekik. Csősz Pali vergődött haza leg­később, de sokáig reszkettek a lábai. Aznap este a nyáj győze­delmeskedett és annak minden tagja torkig falatozott. Hanem többé senki sem ment kukoricát törni az Ördöglyukba mindaddig, amíg a vadászszö­vetség járási szervezete salát tagjaival nem biztosította a bük­kös szélét. Ezt pedig a szövetkezetnek nem egy liter borral kellett megfizetnie. Szirmai István VADÁSZ HALASZ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom