Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-22 / 42. szám

A fogoly védelméről A íogoly leghasznosabb va­dászható madarunk. Mezőgazda­ságunk úgyszólván kizárólag rovar- és gyommagirtőnak is­meri. Húsa ínyenc falat. Az élő foglyot külföldön a legjobban fizetik. Igazi vadmadár. Első­rendű vadászati lehetőséget nyújt, ezért védelme, elszapo­­ritása a mezőgazdaság és a vadászok közös érdeke. Ehhez pedig már most ősz­­szel kell hozzáfognunk. Te­gyük meg ezt annál is inkább, mert e téren a szlovákiai va­dászterületek javarészén keve­set, Kelet-Szlovákiában pedig egy-két kivételtől eltekintve, semmit sem tettek az érdekel­tek. Elsősorban a vadászszövet­ségnek kell szorosabbra fognia a gyeplőt s tagjait jobb belá­tásra bírni. A vadászoknak meg az egységes földműves­szövetkezetek és állami gazda­ságok dolgozóit kell meggyőz­niük s beszervezniük a közös feladatok elvégzésére. Ez ma egyik alapfeltétele annak, hogy határainkban gyakrabban hall­jak kedves fogolymadarunk cserregését. Mármost mi az azonnali teen­dő? Beszerezni a téli etetéshez szükséges élelmet. Kukorica­­fcóróból, vagy más alkalmas anyagból megépíteni az ideig­lenes szórókat, állandó etető­ket. Novemberben feltétlenül meg kell kezdeni a foglyoknak a szóróhelyekre való szoktatá­sát. Ezt a fogoly megváltozott életkörülményei teszik nagyon szükségessé. Ugyanis madarunk nem is régen késő őszig gyom­növények magvain, elhullott gabonaszemeken élt, mivel a rovarvilág igen — igen meg­gyérült. A fogoly így október végén, november elején volt a legjobb erőben. Akkor volt a röpte is a legsebesebb. Pompá­san felkészülhetett az áttele­­lésre. Ma már megritkult a gyom, korábban tűnik el a hul­lott gabonaszem a földekről, és a fogoly korábban tér át a zöld táplálékra. Természetes, hogy ez az eledel már nem veheti fel a versenyt a szemes takar­mánnyal, s a fogoly nem a megszokott régi erőnléttel vág neki a tél viszontagságainak, így aztán nem bírja a nagy hideget, hajlamosabb a megbe­tegedésre, ébersége fogytával a ragadozók prédájává válik. Szóval a foglyok idejekorán megkezdett etetése fontos. E gondoskodást erősen fokozni kell olyan évben, amikor az őszi vetések nem keltek ki ide­jében, s így a foglyok a zöld tápláléktól is elestek. A legtöbb helyen nagy baj a búvóhelyek, csenderesek tel­jes hiánya. Mivel a havon a mimikri nem segít, itt is azon­nali intézkedésre van szükség. A lábon hagyott kukoricaszár, ha szeles időben zörög is, és igy a fogoly nem szereti, mégis jobb a semminél. Néhány kévé­be kötött, célszerűen összera­kott s télen át a mezőn ha­gyott kukoricaszár már nagy segítséget jelent. jó a szalmakazlak alján, ka­szával kb. egy méternyi mély­ségű fülkéket vágni a kazlak négy oldalába. A fülkébe egy kis polyvát szórunk a bejárat elé száraz, lehetőleg tüskés fa­ágakat rakunk, éspedig oly la­zán, hogy a foglyok mozgását ne akadályozzák. Ilyen búvó­helynek az az előnye, hogy a foglyok a legzordabb hófúvásos időben is szélmentes helyre hú­zódhatnak. Ilyenkor a fülkék etetésre is kiválóan alkalmasak. Vigyázni kell azonban a kis szőrmés ragadozókra, amelyek télen szintén a kazlakban sze­retnek tanyázni. Csapdával, mé­reggel, puskával, kutyával kell apasztani számukat. Ha már a lelkiismeretesen etetett foglyoknak téli búvó­helyet is biztosítottunk, a szárnyas ragadozók irtása a va­dászok leleményességétől függ. Megfelelő nagyságú kazalba vágott fülkéből uhu segítségé­vel sikeresen irthatjuk a szár­nyas kártevőket is, különösen kemény téli időben, amikor ez a vadásznak is védelmet nyújt a hideg ellen. Kora tavasszal aztán semmi esetre sem szabad megfeledkez­ni a kártevők nagyobb mérvű, méreggel való irtásáról. A szerencsésen áttelelt fog­lyok költése idején jön el a fogolymentés második, rövi­­debb, de életbevágóan fontos szakasza. Tudjuk, hogy a foglyok nagy része a tavasszal korán fejlődő lóherésekben, lucernásokban fészkel. A fészkek felkeresése kutyák, vontatott zsinórok se­gítségével nem lehet probléma, annál is inkább, mert a takar­mányföldeken a fészkeket a táblák szélén találjuk. Már csak a fészkek ésszerű meg­jelölése a teendő. A kaszálást végző traktorosokkal meg kell egyezni, hogy a megjelölt fész­keket kerüljenek el. Azután a fészkek néhánynapi őrzése, mely puskás sétálásból s itt-ott leadott lövésből áll, igazán megéri a néhány napi szabad­ságot, melyet a mezei igaz­vadász ilyen nemes célra áldoz. A jutalom nem marad el, mert mégis csak nagy előny a mes­terséges tenyésztéssel szemben, ha a fogolytyúk maga vezeti ki csibéit a sok veszélyt rejtő, szabad természetbe. Látjuk, ismételten a földmű­vesek és vadászok összefogá­sára van szükség, hogy a vadá­szok idejekorán tudják meg a kaszálás helyét, idejét, vegyi­szerek alkalmazását, és gyakori nyugtalanítással elzavarhassák a foglyokat s általában az apró­vadat a veszélyeztetett terület­ről. Igaz, hogy a mezőgazda­ságban bekövetkezett alapos változások megnehezítik, veszé­lyeztetik apróvadunk, elsősor­ban foglyaink életét. Ez azon­ban nem ok a csüggedésre, le­mondásra. Nem hiszem, hogy századunkban, amikor az em­beri ész és kéz összefogása a csillagokat ostromolja, a föld­művesek és vadászok őszintén egymás felé nyújtott keze ne hozná meg az áhított ered­ményt. Csak félre a kishitűséggel, kifogásokkal, a semmittevés­sel! Hiszen tudjuk, hogy fo­golyállományunk hanyatlása 1940 óta tart s maga ez a tény cáfolja az állítást, mely sze­rint kizárólag a gépesítés meg a vegyi szerek használata az oka ennek. Ártanak, nagyon ártanak a vadállománynak, de megfelelő jóakarattal, ésszel és munkával a károk keletkezését nagy részben meg lehetne előzni. Nicolini Sándor A KÜLFÖLDIEK súlyos pénzt hajlandók valutában fi­zetni, ha a CSVSZ engedélyezi számukra a tervbevett barna­­medvék kilövését. Nem is csoda, ha a tehetősek részéről oly nagy az érdeklődés, hiszen a barnamedve Európa legnagyobb ragadozója, amely ráadásul ki­veszőben van. Ma már csak Csehszlovákia keleti erdeiben, Jugoszlávia délkeleti felében, Lengyelországban, Romániában, a Szovjetunióban és a Skandi­náv félszigeten található. Az őserdők lakója s a rendszere­sen kezelt kultúrerdőkból a ci­vilizáció egyre inkább kiszorít­ja. Például Magyarországon már nem is fordul elő, esetleg elvétve és csupán mint váltó­vad a Bódva völgyében. Szlovákiában 1965-ben mind­össze 314 barnamedvét tartot­tunk nyilván. Ezért nemcsak magának a ritka állatfajnak, de életterének védelmére kell tö­rekednünk. Vegyesétkű ragado­zó lévén, nem lenne szabad bolygatnunk olyan helyeken, ahol elég friss filyet, vadgyü­mölcsöt talál. Különösen szereti a makkot, a csigát, a mézet, a hangyatojást, de ínség esetén Barnamedve hazánkban A barnamedve kedveli a csendes helyeket. ,(A szerző felvétele]' dozva tölti. Fekhelye aránylag kicsi, éppenhogy csak belefér. Téli vackában, álma idején őszi kövérségét feléli és tavaszra erősen leromlik. Pőrzása, ame­lyet medvekoslatásnak mon­dunk, májusban—júniusban zaj­lik le, s így a bocsozás január végére, február elejére esik, amikor az anyamedve két-há­­rom patkánynagyságú bocsot ellik. Sebesülten, vagy apró bo­­csai védelmében néha az em­bert is megtámadja. A nagyobb példányok súlya 350 kg körül jár és két méternél magasabb, de már a két mázsás barna­medve is tekintélyes példány. A bocsok körülbelül négy hétig vakok. A barnamedve teljes ki­fejlődéséhez négy, sőt hat esz­tendő is szükséges, noha há­rom-négyéves korában már rendszerint ivarérett. Bundájának színe egyeden­ként változó, és a világosabb barnától a sötétbarnán át a fe­ketéig több színárnyalatban fordul elő. Ritkán világos nyak­örvet visel, ez azonban több­nyire a medvebocsoknál fordul elő, és a medve kifejlődésével eltűnik. Védelmére azért kell nagy súlyt helyeznünk, mert ma már ritkaság számba megy ez a nagyvad egész Európában. Kucsera Szilárd képes leütni juhot, szarvasmar­hát, vagy akár lovat is. Ilyen­kor megszokott lassú cammo­­gását meghazudtolva iramodik áldozata után. Ha egyszer rá­szokott a húsra, akkor lehető­leg mindig hús után jár. Amii leütött zsákmányából nem eszik meg, azt tartalékként elfödeli. Ha rendszeresen nagyobb káro­kat okoz a „vérmedve“, rákerül a kilövésre szánt anyamedvék vagy kanok listájára. Téli pihenőhelyén — amelyet többnyire kidőlt fák gyökérze­tének kunyhószerű védelmében, gyökértányérban, odúban, bar­langban, vagy széltöréses fa­­roncsok között rendez be — a hidegebb napokat szunnya-9 VADÁSZ 1 “ HALÁSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom