Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-10-08 / 40. szám
Két asszony gondjai A természet különös játékkal szín- 35 fajtáját, amit szívesen adnak kölpompázza mindennapi életünket. így csőn az olvasóknak. van ez mér évszázadok óta, tavasz után nyár, nyár után a csendes őszi napok következnek, majd a tél zárja életünk egy-egy elhullott évét. Ilyenkor, nyugodt, csendes őszi estéken, amikor a természet is lassan levetkőzi nyári üdeségét, a békés családi otthonokban előkerül a könyvespolcokról egy-egy ottfelejtett könyv, hogy olvasóját elvezesse idegen tájak felé, vagy éppen a romantika világába. De vajon hogyan készül az „új évadra“ a könyvtáros, aki nap mint nap ott ül a számára oly megszokott, csendes helyen? Kedves, mididig mosolygó asszony a Nagymegyeri Népi Könyvtár vezetője. Nap mint nap szorgoskodik, rendezgeti hol jobbra, hol balra a polcokon sorakozó könyveket, napilapokat. Mindig akad egy-két kedves szava a könyvet kölcsönző felnőttekhez. Tíz év óta végzi munkáját: — a tudásvágyat palántálja szíve minden szeretetével az emberekbe. Egy évtized munkájának gyümölcse, hogy ebben a hatezer lakosú mezővárosban közel 10 ezer kötet könyv szórakoztatja az olvasók népes táborát. S ami a legörvendetesebb: nyolckilencezer kölcsönző, túlnyomórészt fiatal. A rendezett könyvespolcokon megtalálhatók a szépirodalom remekművei, az Ifjúsági regények és a természettudománynak hódolók is bőven találnak értékes és nem utolsósorban érdekes könyveket. Az évi 12 ezer korona, amit könyvekre áldoznak, jó kezekben van. A regények mellett megtaláljuk a nálunk és külföldön megjelenő napi és hetilapok — Nincs szebb hivatás a miénknél — vallja Kulcsár Margit. — Csakhát az ember hiába adja néha a lelkét is a munkába, ha mégsem megy minden úgy, ahogy szeretné. Naponta jönnek-mennek az emberek — s egyszerre sokasodik azoknak a száma, akik szeretik a jó könyvet, ám sajnos, lassan a könyveket sem tudjuk hová tenni, nem még négy-öt embernek helyet biztosítani a kényelmes olvasáshoz. Valóban, amikor ottjártam, meggyőződhettem róla, hogy az a két helyiség, ahol a városi nemzeti bizottság jóvoltából jelenleg elhelyezték a könyvtárat — még faluhelyen sem volna nagyon megfelelő. Nincs raktár, ahol a kiselejtezett könyveket tartanák, nembeszélve arról, hogy hiányzik az annyira szükséges olvasóterem. Pedig a vidékről idejárók — s ezek száma nem is csekély — szívesen fellapoznának egy-egy könyvet. De ezen az áldatlan helyzeten a könyvtáros nem segíthet. Az illetékes szerveknek kellene orvoslást találniuk arra, hogy ilyen gondoktól mentesítsék a lelkiismeretes könyvtárosnőt. Kulcsárné eredményes munkáját dicséri az is, hogy irodalmi esteket rendez, s nemcsak Megyeren, de segít a környező falvak könyvtárosainak is. Nemrégiben Mács Józseffel tartottak író-olvasó találkozót nagy sikerrel. A jövőben Rácz Olivér „Egyszerű ügy“ című regénye kerül megvitatásra. Ezt a könyvet Ekecsen, Csillzradványon is szeretnék ismertetni. A napi teendők megkönnyítésében lelkes támogatókra is talál a helybeli isko-Beteg az Akropolisz Az Athéni Akropolisz, a hellén kultúra, régi és dicsőséges emlékműve, több mint kétezer évig ellenállt az idők viharának és viszontagságainak. A mind történelmi, mind művészeti szempontból oly nagy jelentőségű építményt azonban most a természeti erők kártékony hatása következtében, pusztulás fenyegeti. Legalábbis az a véleménye Yannisz Miliadisznak, az ismert görög régésznek és más athéni szakembereknek. Azt állítják, hogy az Akrepoliszt öregkori bántalom, — úgynevezett márványbetegség támadta meg. Az építmény kövei szétmorzsolódnak, az oszlopok tartóereje csökken, s ennek folytán a felső részek beomlásával kell számolni. Egy építészekből álló bizottság e napokban megállapította, hogy az ie. V. században emelt épületek leromlását nemcsak a márványbetegség okozza, hanem az a vegyi folyamat is, amely az Akropolisz egyes részeinek felújításához és kijavításához használt modern anyagokban megy végbe. 1833-ban, miután a törökök kivonulták Athénból, a Parthenon-templomot, ezt a talán leghíresebb hellén kultúremlékművet vasrudakkal támasztották meg. A vasrudak megrozsdásodtak és mindikább szétfeszítik az épület köveit. Az esővíz szintén sietteti a falak töredezését. A szakértők azt ajánlják, hogy építsenek védőtetőt a gyönyörű, dór stílű templom fölé. Súlyos aggkori tünetek figyelhetők meg az athéni fellegvár más építményein is. A Parthenon-templom igazán viharos történelmi múltra tekint vissza. Építését az ie. 483. évben fejezték be. Néhány száz esztendővel később eltávolították falai közül a pogány istenek szobrait, és az épületet keresztény templommá szentelték. Jóval később, 1456-ban a törökök mecsetté, mohamedán imaházzá alakították át és tőszomszédságában minaretet építettek. A templom 1887-ben török lőporraktár lett. Amikor a velencei hadak lőtték Athént, telitalálat érte az épületet és a benne tárolt lőpor felrobbant, a Parthenon-templom azonban csak kevéssé sérült meg. A XIX. század elején Elgin angol lord, mint ismeretes, birtokba vette és elhurcolta a Parthenon-templom domborműszerü díszítólécét, mely mind a mai napig a British Museumban látható. Több mint száz évvel a törökök távozása után, 1941. április 27-én hitlerista hordák foglalták el a görög fővárost. De az Akropolisz a második világháborút is átvészelte. Tetejéről Manolisz Giezosz, a bátor görög forradalmár letépte a gyűlölt horogkeresztes zászlót. Mindenesetre szomorú lenne, ha Görögország és az ókori kultúra e büszkesége, amely dacolt minden emberi támadással és erőszakkal szemben, most a természet erőinek áldozatává válnék. Iák tanárai között. Varga Dezső, Gyüre Lajos minden vitaesten aktívan részt vesznek. Ha Nagymegyeren szép munkát Is végeznek az irodalom terjesztői, mégis megállapíthatjuk, hogy vidéken az olvasás terén mégsem olyan rózsás a helyzet. A könyvtárak, az olvasók száma gyarapodott ugyan, de még mindig nagyon sokan nem olvasnak könyvet. Éppen ezért örömmel fogadunk minden olyan kezdeményezést, amely az irodalmi estek szervezését szorgalmazza. Az irodalmi estek révén lehet csak igazán megszerettetni a könyvet. A városi népkönyvtárból csak egy pár lépés a könyvesbolt. Szinte fáj az embernek, amikor az üzletben körülnéz. Egymás hegyén-hátán összezsúfolva a könyvek. Ha vásárolni óhajt valaki, bizony nem éDpen könynyű megtalálni a kért művet, feltéve, ha egyáltalán kapható. A 4X4,5 méteres helyiségbe becsorog az eső, s a mintegy 300 ezer korona értékű könyv nap mint nap ki van téve az időjárás viszontagságainak. Pedig a vásárlóközönség jócskán ellátogat az üzletbe, mert Megyeren nemcsak kölcsönzik, hanem veszik is az értékes irodalmi műveket. Az elmúlt negyedévben 85 ezer koronáért adtak el túlnyomórészt szépirodalmi műveket, jobbára magyar kiadásban. — Sajnos, ezekből mindig keveset kapunk — jegyzi meg Nagy Irén, az üzlet vezetője. Négy-Öt darab Jókai, Mikszáth, Németh és nagyon kevés a külföldi irodalom remekművei közül. A vásárlók kilencven százalékban pedig csak a magyar kiadásokat keresik. Elgondolkoztató jelenségek. A művelődést, népünk kultúráját szolgáló két létesítmény, a jól végzett munka ellenére sem kapja meg a neki kijáró tisztességes elhelyezést. A nemzeti bizottság dolgozóinak kellene megoldást találniuk, hogy e problémákat orvosolják. Hisz a városban talán kevésbé fontos létesítményeknek is találtak rendesebb elhelyezést. Nemcsak Megyeren, de az ország bármely táján, nem szabad soha szem elől téveszteni, hogy a könyv, a kultúra terjesztése mindnyájunk ügyét, nemzetünk művelődését szolgálja. Czita Bála Csicsátka O. domborműve Az ABC csatája EZ A TÉMAKÖR egyike azoknak, melyek nem engedik megkerülni a számok kihívó brutalitását. 700 millió felnőtt, azaz a világ 15 éves koron felüli lakosságának kétötöde nem tud sem írni, sem olvasni. Ha ehhez hozzáadjuk az iskoláskorú, de az iskolapadot nem ismerő gyermekek számát — az iskolakötelesek 45 százalékai —, úgy az analfabéták száma meghaladja az egymilliárdot. A valóság azonban ennél is megdöbbentőbb, ha a statisztikai adatokat nem csupán világviszonylatban nézzük: míg Európában és Észak-Amerikában az írástudatlanság gyakorlatilag szinte megszűntnek tekinthető, Afrikában 10 felnőtt közül 8, Ázsiában 10 közül 5 analfabéta. E számokon belül is égbekiáltó a nemek szerinti megoszlás aránya: Afrikában a felnőtt nők 87 százaléka, míg a férfiaknak „csak“ 69 százaléka írástudatlan. Végül az eddigi erőfeszítések eredményei nagyon is viszonylagosak: bár az „alfabetizáltak“ száma: folyamatos növekedést mutat, a „demográfiai nyomás“, azaz a világ lakosságának növekedése következtében az analfabéták abszolút száma továbbra is évi 1 százalékkal növekszik. Állítsuk szembe mindezekkel az adatokkal a szakértők becslését: a világ országainak katonai költségvetése 1962- ben 120 milliárd dollár volt — óránként 13 millió dollárt költ az emberiség fegyverkezésre. Az évi katonai költségvetés egyharmincad része elegendő lenne az analfabetizmus teljes megszűntetésére. Ilyen és hasonló adatok, megállapítások kíméletlen fényében kezdte meg munkáját egy évvel ezelőtt, 1965. szeptember 8-án az analfabetizmus elleni küzdelem teheráni világkongresszusa. A tanácskozáson, melyet az iráni sah kezdeményezésére az UNESCO hívott össze, 86 ország vett részt. A kongresszus részvevői az emberiség lelkiismeretének adtak hangot, amikor leszögezték, hogy a tömeges analfabetizmus nem csupán jogfosztás, az alapvető emberi jogok egyikének, a művelődés jogának megtagadása az emberiség jelentős hányadától, hanem egyszersmind az egész emberiség gazdasági-társadalmi fejlődésének gátló tényezője, végső soron a béke és a nemzetközi biztonság fenyegetése, amelynek elhárításához valamennyi nép közös erőfeszítésére, minden rendelkezésre álló erőforrás igénybevételére van szükség. Ugyanakkor a tanácskozás részvevőinek nyilvánvaló tényként kellett tudomásul venniük, hogy a feladat nagysága és a világhelyzet feszültségéből adódó anyagi korlátok, továbbá olyan nehézségek, mint a pedagógushiány, a nyelvi nehézségek — számos országban az egységes nemzeti nyelv, sőt az írásbeliség hiánya — olyan tényezők, melyek gyors, látványos megoldást nem tesznek lehetővé: egy nemzedék kemény, áldozatos erőfeszítése szükséges az analfabetizmus teljes felszámolásához. E felismerésből kiindulva a világkongresszus részvevői arra törekedtek, hogy rövid távon is hatékony, de ugyanakkor perspektívát mutató, mindenekelőtt pedig reális irányelveket, gyakorlati intézkedéseket dolgozzanak ki. Egyhangúan tette magáévá a kongresszus azt a megállapítást, hogy az analfabetizmus elleni küzdelem szoros összefüggésben van a társadalmigazdasági fejlődés egészével: az írástudatlanság egyszersmind oka és következménye az elmaradottságnak. Ebből következik, hogy az alfabetizálási akciókat az érdekelt országok gazdaságfejlesztési terveinek szerves részévé kell tenni. Ebből a gondolatsorból következik az úgynevezett szelektív és intenzív stratégia elvének elfogadása is, azaz _annak a követelménynek leszögezése, hogy egyrészt az alfabetizálásnak összhangban kell lennie a gazdaságfejlesztési tervekben megállapított prioritásokkal: mindenekelőtt a városi és falusi lakosságnak azokat a rétegeit kell megtanítani írni-olvasni, melyeknek a termelésben és a társadalomban elfoglalt helye a legsürgősebben követeli a megfelelő ismeretek elsajátítását, másrészt, hogy a módszerek megválasztásában a meghatározott gazdasági célkitűzésekhez, az érdekelt rétegek szükségleteihez való alkalmazkodás, a hatékonyság legyen irányadó. Ide kapcsolódik a funkcionális elv elfogadása is. Az írni-olvasni tanulás ne legyen öncél: az alfabetizálás párosuljon a szükséges szakmai, gazdasági, sőt — a nem elhanyagolandó etikai célkitűzések elérése érdekében — megfelelő humán ismeretek elsajátításával. A kongresszus, bár hangsúlyozta az érdekelt országok saját erőfeszítéseinek alapvető fontosságát, a továbbiakban behatóton foglalkozott a nemzetközi hozzájárulás lehetőségeivel. Ezen belül a bilaterális síkön nyújtandó segítség mellett — amely vonatkozásban a fejlődő országok különösen értékesnek tartják a szocialista országok, köztük elsősorban a Szovjetunió és Kuba eredményes tapasztalatainak, módszereinek átvételét — az ENSZ és specializált intézményei, valamint a többi érdekelt nemzetközi szervezet hatékonyabb támogatását tartották elengedhetetlennek. Szeptember 8-át, a tanácskozások megnyitásának napját a kongresszus az analfabetizmus elleni küzdelem világnapjává nyilvánította. A feladat történelmi. Egy esztendő leforgása ebben az esetben akár annak a megítéléséhez Is kevés, hogy a végrehajtás kezdeti szakasza milyen eredményekkel bíztat. Ugyanakkor kétségtelenül megállapítható, hogy a teheráni tanácskozások Iránymutatása nyomán a legutóbbi 12 hónap folyamán határozottan fokozódót az a tevékenység, mely az analfabetizmus csapásának elhárítását tűzi ki célul. A kongresszus felhívásának eleget téve az ENSZ az alfabetizálási akciók beindításához szükséges összeget szavazott meg öt olyan ország, előbb Algéria, Irán és Mali, majd Ecuador és Tanzania számára, melyeket a legnagyobb mértékben sújt az analfabetizmus. Ezekben az országokban a Teheránban elfogadott irányelvek alapján az UNESCO kísérleti alfabetizálási terve keretében már komoly koncepciójú regionális tervek végrehajtása van folyamatban. Budapesten nemzetközi pedagógus tanácskozáson, Oj-Delhiben és Taskentben, Párizsban, Dakarban és Tripoliban szintén nemzetközi konferenciákon, szemináriumokon vitatták meg azokat az intézkedéseket, amelyek alkalmasak a feladatok megoldására. Irán 700 ezer dollárt ajánlott fel az írástudatlanság felszámolására. Végül, egyre biztatóbbak azok a legújabb statisztika! adatok, amelyek azt mutatják, hogy a fejlődő országok nagy többségének költségvetésében növekvő helyet kapnak a nevelés, az oktatás tételei, és örvendetesen növekszik a beiskolázottak száma is. A Teheránban kidolgozott tervek, mint megannyi más, az emberiség felemelkedését szolgáló terv végrehajtása a nemzetközi feszültség enyhülését, a fegyverkezési kiadások csökkenését adná. Éppen ezért a kulturális célokat kitűző nemzetközi szervezeteknek is, mint az UNESCO- nak, amely a teheráni népet sújtó és az egész emberiség jövőjét veszélyeztető agresszió ellen. Végső soron a béke helyreállítása, a nemzetközi biztonság megerősítése szabadíthat fel olyan erőforrásokat, amelyek, ha nem is máról holnapra, de valóbart még nemzedékünk életében diadalra vihetik a nemzetközi szolidaritás magasztos célkitűzéseit. (M. N.) SZABAD FÖLDMŰVES ^ 1966. október 8. Anfagonizmus AJ ÉGÉSIK, hogy az ember tu■ML datosan rúg fel bizonyos illemszabályokat. A napokban — szégyen ide, szégyen oda — velem is megesett, illetve ... Szóval a kíváncsiság valahogy felülkerekedett bennem és hát beleolvastam a vonaton mellettem illő hölgy könyvébe. A pontosság kedvéért meg kell mondanom, hogy csinos, elegáns hölgyről van szó. nyilvánvalóan naponta utazik munkába és... egyszóval művelt ember benyomását keltt. Mindezek után mármost az lenne a logikus, hogy a hölgy,' felpillantván olvasmányából lesújtó pillantással mér végig, dacosan felhúzza a vállát, félig hátat fordít, gúnyoros mosolyt biggyeszt a szájaszögletébe és olvas tovább. Nem így történt... Tény, hogy a lesújtó pillantás nem maradt el, sót a vállrándítás is vitathatatlanul jól sikerült, ám a gúnyoros mosoly helyett tűzpiros láng ömlött végig az arcán s a „könyvet" sietve rejtette aktatáskájába. A „könyvet“!... Inkább így: bizonyos nyomdában kivitelezett szöveget, amelyet ócska papírszeletekre írtak és fűztek össze, és aminek semmi köze ahhoz, amit általában irodalomnak szoktunk nevezni. Tudomásom van arról, hogy sokan olvasnak még ponyvát. Leginkább olyanok, akik még nincsenek tisztában bizonyos kérdésekkel, akik mindeddig elcsúsztak kulturális politikánk „terelöszerkezete" alatt Ám a szóban forgó hölgy nem tartozik ehhez a csoporthoz. Ttsztában van vele, hogy az olvasóját degradáló „müvet“ tart a kezében, elrejti a kíváncsi szem elöl, fülig pirul a vonaton, ha észreveszik mit olvas. Ez viszont elgondolkoztató, és tegyük hozzá szomorú is. Csak legalább ne lenne annyira csinos, olyan bódítóan elegáns ez a hölgyI... (polák)
