Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-27 / 34. szám
Eszretér-e még az idén a nyugtalankodó Duna? Nincs a földkerekségen meteorológus, aki erre a kérdésre pontos és megnyugtató választ adhatna. Végtelenül bosszantja ez a Csehszlovák Horgászszövetség pozsonyi szervezetének csaknem másfélezer tagját. Nem lenne panasza e hatalmas tömegnek, ha kedve szerint horgászhatna, halászhatna. Terület van elég a horgásznak, víz is van bőven. Nagy megelégedésére szolgálna minden tagjának, ha belemárthatná horgát a Nagy-Duna vizébe és teleszívhatná tüdejét a partmenti füzesek üde, illatos levegőjével. De általános panasz: a hal nem harap itt sem, ott sem. Oka: a folytonos vízállás-ingadozás. Csak a jó időjárás, a vízállás változatlansága, a mellékfolyók planktondús tartalma gerjeszti a hal étvágyát. Két év óta azonban szakadatlanul nyugtalankodik a Duna. A jelenlegi abnormális időjárás újra gondot okoz ... Példa erre a magas talajvíz, amely a gabonabetakarítást is nagyon késleltette. A folytonos vízállásváltozás idején rombol és épít szüntelenül a Dune. Heves árja magával sodor mindent, ami útjába kerül. Elsodorja a halat is, amely eszeveszetten menekül a partmenti sekélyebb vizű öblökbe, a folyam holtágaiba, gödreibe és csatornáiba. Ott keres menedéket és élelmet. A Nagy-Dunában a horgász csakis a vízállásváltozás megszűnése és a víz alapos letisztulása után juthat szóhoz. Augusztusban, ha már nem tart többé a folytonos esőzés és nem szállítanak hideg alpesi meszes vizet a Duna jobb oldali mellékfolyói, felmelegszik a víz és a kiéhezett hal ismét harapni fog. A Duna meg a mellékfolyók hulladékvize káros tényezőt jelent a halak életében. A kikötőkben, beleszámítva az osztrák kikötőket is, ezrével pusztul a megmérgezett nemeshal és az ott horgonyzó uszályhajók közelében legelő márnák és ónosjászok túlnyomó többsége petróleumszagú és ízű. Húsuk élvezhetetlen. Egészséges halra Bratislava nagy kiterjedésű határában csakis a folyam holtágaiban és a partmelléki kavicsgödrökben számíthatunk. A nagymérvű kavics- és homokkotró üzemek ma a szenei, vajnori és ligetfalusi kavicsgödrök vizét valóságos tengerré varázsolták, amelyekben bizton sok a hal, és hatalmas példányok fordulnak ott elő. Hat-hét kilós ponty és tíz kilós csuka nem ritka zsákmány. Az ottani harcsa és fogas sem megvetendő. Sajnos, itt nehéz és körülményes a horgászás. Nappal ritka a siker. Tapasztalat szerint itt akkor harap a hal, ha nincs horgász a parton. Több mint valószínű, hogy éjjel kap a hal, de az éjjeli horgászás meg nem sportszerű. Ember legyen a gáton, aki itt nappal sikert akar aratni! valya pusztított a halak soraiban. Százszámra pusztult a nemeshal és az állomány utánpótlása is csődöt mondott. Sok horgász zsákmány nélkül maradt. Némelyike még az idény folyamán mondott le a további horgászásról, mert az elejtett példányok legtöbbje bizonytalan kór tüneteit viselte magán. A vaskutacskai sporttavat novemberben lecsapolták. Lakosait kihálózták. A zsákmányban azonban gyéren volt ponty és annál kevesebb süllő. A tó és patakparton ezerszámra csillogott a száműzött fehérhal, apró süllő és pontygeneráció. A tófenék visszamaradt iszapjában pedig hetekig turkáltak angolnát keresve a környék naplopói. A tó télen át víz nélkül maradt, hogy kifagyhasson a feneke és klóros mésszel aszanálhassák a megfertőzött talajt. A szervezet vezetősége csak 1966 márciusában tölttette meg vízzel a pontytavat és új haltelepítésről gondoskodott. A Vaskutacska 250 horgászának legtöbbje azonban ez idén is csalódott reményében. Kevés azok száma, akik a megengedett tíz darab nemeshal kihorgászásával már elkészülhettek. A tófenék aszanálása úgylátszik nem sokat segített a bajon, mert megint pusztul a hal, és az eredmény rosszabb a tavalyinál. Elszomorító tény, hogy nemegy kiváló horgász vaskutacskai zsákmány-lajstromában egyetlenegy hal sem szerepel! ... A nemrégi harcsa- és pontyutánpótlás sem érte el célját. A Zsemlékesből idetelepített 135 harcsából eddig csak 11 darabot sikerült horogra kapni. A többi hosszúbajuszos legény nagyon óvatossá lett. A sporttó alsó részén elterülő gödörben húzódott meg és onnan figyeli a terebélyes őstölgy árnyékában rájuk leső horgászokat, akik egymás mellett gubbasztva, akár a telefondróton civakodó verebek, szidják és megkönyökölik egymást, ha arasznyi gilisztagombócaik véletlenül, vagy tán akaratosan is, utat tévesztenek és kereszteződnek. Az ellenkező parton is tábort üt vagy 15—20 harcsaigénylű, akik csalizott fenékhorgot dobálnak ellenlábasaik úszói közé. Nem ritka eset, hogy a két oldal felöl repülő horgok még a levegőben ölelkeznek össze, mire recseg az orsó, elakad és sokszor lövésszerű fonálszakadást okoz s végül sok és szűnni nem akaró szidalmat... A pontyutánpótlás egészséges dunai példányokkal gazdagította a sporttavat. Itt meg az a hiba, hogy a pontyok száma kevés, de túl súlyosak a példányok. Ez az utánpótlás sem elégítheti ki a horgászok jogos igényeit. A vaskutacskai horgászok titkon táplált reménye, hogy a tóban van még bőven hal, amely azonban csak az időjárás teljes megjavulásával juthat étvágyhoz és akkor bizton harapni fog. A kérdés az, lesz-e még szezon? ... SELMEC ADOLF Az eredményes nappali horgászatnak itt az a fő feltétele, hogy fenekezés esetén 60—70 méternyi távolságra dobjuk a horgot, mert a part közelében alig számíthatunk jóravaló pontyra. A százszámra vízbe hulló ólomnehezék és ezernyi gombócadag elijeszti a halat s az a nyugodtabb középre menekül. Csak a falánk ifjú pontygeneráciú portyázik és mohón kap csali után a part mellett. Nem ritka eset, amikor 20—25 dekás ponty mohó kapása vízbe rántja a társával diskuráló horgász botját és nem nem kis zavarba hozza gazdáját. Tavaly igen sok panasz hangzott el a vaskutacskai pontyhorgászat hiányos megszervezése ellen. Vízkór és egyéb nya-Miért vándorolnak a halak ? A halak vándorlása döntően három tényezőtől függ: 1. az élelemszerzés; 2. külső kényszerítő körülmények; 3. fajfenntartási ösztön. Halaink egy része a víz színe alatt, tiszta víz esetében láthatóan, más rés2e a víz mélyebb rétegeiben, vagy a fenéken tartózkodik. A tartózkodási helyet a faj táplálékszükségletének lelőhelye szabja meg. Ugyancsak a megélhetőségi lehetőségeknek megfelelően tartózkodik egyik faj inkább a seo VAHASZ ö * HALASZ besen folyó vizekben, a másik a csendes folyású helyeken, ismét mások a vízi növényekkel benőtt területeken. Bizonyos időben egyes helyeken elfekszik a hal és pihen. A békés természetű halak (pontyfélék) a víz hőmérsékletének süllyedésekor bekövetkező vándorlása a telelőhely felkeresése. A tél beállta előtt a víz mélyebb részeire vonulnak és elfekszenek az iszapban. A pontyok nagyobb csapatokba összeverődve fekvőhelyet túrnak a fenéken és ott összebújva helyezkednek el. Amint kitavaszodik és megindul a folyókon a jégzajlás, ismét megkezdik vándorlásukat a táplálék után, majd később a fajfenntartási ösztön által hajtva. Az élelem után kisebb-nagyobb csapatban vándorló halak közül kivételek az öreg ragadozók, a „remeték“. A nagy ragadozók normális vízálláskor állandó tartózkodási helyet foglalnak el, e helyről úgyszólván uralkodói a környéknek, búvóhelyüket csak ritkán hagyják el, akkor is csak rövid időre. Leshelyükhöz ragaszkodnak mindaddig, míg külső körülmények nem kényszerítik őket annak elhagyására. Ez rendszerint akkor következik be, mikor a rejtekhely nem nyújt megfelelő biztonságot és a táplálékszerzés sem biztosított. A rendkívüli állapot megszűntével ismét elfoglalja búvóhelyét a nagy ragadozó, és ha esetleg a halász kifogja, helyét hamarosan birtokba veszi fajtestvére. Táplálékszerzés céljából a halak a folyókban kisebb-nagyobb területen barangolnak. Bizonyos esetekben kedvenc tartózkodási helyet találnak. Ezek a helyek azok, melyek természetes, esetleg más táplálékban bővelkednek. Ha az ilyen helyet el is hagyják, mindig visszatérnek oda. (Tógazdaságokban az etetőkarók környéke, a horgászok beetető helyei bizonyítják, hogy a halakat bizonyos ideig táplálékkal helyhez lehet szoktatni.) A hal a folyóvízben mindig az árral szemben áll, menekülés esetén is az árral szemben úszik. Ha megriad, rézsűt felfelé, vagy lefelé, az árral szemben igyekszik elmenekülni. A felsorolt helyváltoztatásokon kívül folyóvizeink lakóit vándorlásra kényszeríti az árvíz és az apály. Az árvíz idején kihúzódnak a folyókből a csöndes holtágakba és árterületekre, ahol bő táplálékot is találnak. Apály esetén pedig a folyó medrébe húzódnak viszsza és a mély, szélesebb szakaszokon keresik a táplálékban bővebb vizeket. *A halak életében vándorlásnak nevezhető helyváltoztatásokat az íváson — a fajfenntartási ösztönön — kívül a folyók szabályozása és a nagyarányú iparosodás okozott. A lápok,, nádasok évtizedek előtti lecsapolása a halakat a folyómederbe kényszerítette és azokat csak áradás alkalmával tudják elhagyni, innen azonban az ár elvonulásával igyekeznek a folyómedrekbe visszajutni. H. I.
