Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-02-05 / 5. szám
A NAGYOBB HIDEGEKKEL beálló pincehűlés a termelőket íokozott feladat elé állítja. A túl alacsony pincehőmérséklet (2— 8 C°) a bor természetes, egészséges fejlődését hátráltatja, az erjedést megakasztja; de megváltozik a bor gázelnyelő képessége is, ami a hideg következtében beálló térfogat-csökkentéssel, együttesen, a bor nyugalmát megzavarhatja. Mindezek arra késztetnek, hogy egyrészt a pince túlságos lehűlése ellen védekezzünk, másrészt a borokat olyan állapotba hozzuk, hogy a beálló hűvösebb pincehőmérsékletnek káros hatása ne legyen. A fehérborok megfelelő fejlődéséhez 10—12, a vörösboréhoz 11—13 C°-ú, állandó, lehetőleg ingadozásmentes hőmérséklet szükséges. Hibás erjedés tehát nemcsak a túlmelegedés, hanem lehűlés következtében is előállhat. Fontos továbbá, hogy az újbor a fejtéssel a seprő kellemetlen anyagaitól idejében megszabaduljon és a készítés, valamint kezelés során állandóan a kénessav védelme alatt álljon: vörösborban 10—15 g, fehérborban 25—30 g szabad kénessav legyen. A levegőt kedvelő káros mikroorganizmusok működésének ellensúlyozására a hordókat tartsuk állandóan töltötten. Az első és második fejtés között időszerű a savtompítás, az aktív szénnel kezelés, amennyiben e kezelések egyáltalán indokoltak. Ezeket csak akkor alkalmazzuk, ha múlhatatlanul szükséges. A két fejtés közötti időben a nagyobb szaktudást, felszerelést igénylő, finomabb pincemúveleteket is végrehajtjuk. Ilyenek pl. a derítés és a szűrés. E módszereket megfelelő időben és helyen alkalmazva, hathatósan elősegíthetjük a bor fejlődését. Készüljünk fel a második fejtésre, amelynek ideje február vége, március eleje. A téli hónapok egyik lényeges munkája az első fejtéskor keletkező seprő kezelése és értékesítése. A seprő igen sok, könnyen romló és bomló szervesanyagot tartalmaz, miért is azt nagyon erősen kénezett hordóba gyűjtjük, amibe állni hagyjuk. Ekkor megtisztul. A megtisztult bort időnként óvatosan lefejtjük, leszíneljük. A visszamaradt színeit seprőből sajtolással még 60—70 % bor nyerhető. A sajtolás után megmaradó anyag a seprőtészta, ami a borkősavgyártás fontos alapanyaga. A seprő pálinkafőzéssel hasznosítható. 6 GYÜMÖLCS • ZÖLDSÉG • VIRÁG Amennyiben az időjárás megengedi, egész télen forgathatunk szőlőtelepítéshez. Kötött talajt oltvány alá 60 cm-re, homoktalajba hazai vesszővel telepítéshez 70—80 cm-re kell forgatni. Telepítés előtt a forgatott földet egy-két hónapig feltétlenül hagyjuk ülepedni. A vermelőben tárolt szaporítóanyagot rendszeresen ellenőrizzük. A kisanyatelepekről vagy a szőlők között lévő és még be nem oltott alaptőkékről leghelyesebb a tél vége felé, február végén, március elején szedni a szaporításra szánt sima veszszőt. Az alanyvessző a tél folyamán nem fagy el, így fris-' sen szedve felhasználása előnyösebb és kevesebb ideig kell vermelni. Telepítésre általában 40 cm-es oltványokat használunk. Ha saját részünkre oltási célra szükséges az alanyvessző, elegendő, ha az alsó rügytől számítva 40—42 cm-es darabokra vágjuk, (lásd a képet). Ha gyökeres vesszőt akarunk előállítani, az alsó és a felső rügy közötti távolság legalább 35 cm legyen. A vesszőket felhasználásig vermeljük el, hogy ne száradjanak ki. Őszinte szavak a kajszibarackról Az ember is kárt okozhat a gyümölcsösben Évente ezer és ezer értékes kajszi pusztul el és esik ki a termelésből s ezért senki számára nem lehetnek közömbösek a kajszifa gutaütésével kapcsolatos kérdések. Példának felemlíthetem a szakirodalomban nyilvántartott pusztulásokat. Berend és Csorba közlése szerint egy Mátra vidéki barackosban 2300 db kajszifából 17 év múlva csak 805 db maradt (23,4 %). Bucht a Viktor neves gyümölcsészünk szerint az 1929 — 30-as években Szlovákiában a kajszifák 32 %-a kiveszett. Duka professzor szerint Ukrajnában a gutaütés olyan nagymérvű, hogy 10-15 év alatt az ültetvények nagy része kipusztul. Morván szerint Franciaországban 10 %-os a pusztulás. így lehetne ezt a szomorú statisztikát sorolni egész napjainkig. Sajnos, teljesen nem ismerjük ennek a szörnyű kórnak az orvosságát. Azonban ha teljesen nem is tudunk ellene védekezni és végérvényesen felszámolni, okkal — móddal azért védekezhetünk és kell is védekezni ellene. Az egyik súlyos hiba az is — és nyugodtan sorolhatjuk a fent említett okok közé —, hogy a faiskolákból rendelt kajszifacsemetékkel már a betegség csiráját is sok esetben (tisztelet a kivételnek) megvásároljuk. Ugyanis a faiskolák által szállított kajszifa-csemetéknek elég nagy százaléka beteg, vagyis már magában hordozza a gutaütés, vagy a korai pusztulás okait. Azonban beszéljenek a tények: 1958 és 59-ben az egyik szlovákiai faiskolából (barátaimnak is) hozattam kajszifa-csemetéket. Én 26 darabot ültettem el annak rendje és módja szerint. A hozatott csemeték szemre nagyon szépek voltak. Mind a gyökérzetük, mind a koronaelágazás kielégítő volt. Azonban — ami nekem rögtön nem tetszett — az oldalgallyak késői levágása következtében sokszor korona nagyságú beforratlan sebeket találtunk rajtuk. Gyanúm és akkori félelmem, sajnos, teljesen indokoltnak bizonyult, mert egy-két évi, sót három-négyévi tengödés vagy szépen fejlődés, sót gyümölcskötődés után egyre másra pusztultak el. Ma a 26 darabból már csak két darab él. Társaimnál kb. ugyanez a helyzet. Egy-két ilyen elpusztult csemetét hosszában szétfűrészeltem s ekkor láttam a korai pusztulás okát. A későn eltávolított és már jóval megvastagodott oldalgallyak levágása helyén kb. 20 mm átmérőjű seb maradt. Ez a seb — legtöbbször a törzs vastagsága szerint — 5—10 mm mélyen hatolt be a törzsbe. S ha csak egy ilyen beforratlan seb lett volna a fán, ám 3 — 8, sőt 22 ilyen sebet is találtam rajtuk. Most már feltehetjük a kérdést, hogy a gyorsan növő és erőteljes nedvkeringést igénylő kajszifa ilyen rákfenével a testben tud e létezni? Volt olyan elpusztult csemetém is, amelynek a sebei beforrottak. Látszólag szép és egészséges volt, de csak látszólag. Szét fűrészelés után bent, a fa testében nagyon szépen lehetett látni a fekete, elhalt farészt. Néhány évvel ezelőtt a szövetkezet is hozatott kajszifacsemetéiket, el is ültettek belőle kb. 80 darabot. Ezeken a csemetéken is voltak beforratlan sebek. Legnagyobb részük el is pusztult. A megmaradt néhány kajszifa pedig a lét — és nemlét határán küszködik. Az okok keresése mellett nyugodtan feltehetjük a kérdést, kinek volt mindezekből haszna? Látszólag a faiskolának, de csak látszólag. Végeredményben pedig mindnyájan szegényebbek lettünk sok-sok kilogramm ízes, szép és tápláld kajszibarack gyümölccsel. Visszatérve az ok és okok keresésére a tanulság tehát az, hogy az oldalelágazásokat és törzserösítő csapokat idejébe;}, tehát zsenge korukban kell eltávolítani. A kis sebet a fa gyorsan benövi s így nem marad nagy, nyitott seb, melynek elhanyagolása — amint látjuk — szintén egyik oka lehet a kajszifák pusztulásának. Gaál József, Rimaszombat
