Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-29 / 4. szám

Ez már az utolsó erőfeszítése volt. Rövid negyedórás viasko­­dás következett. A hal utána teljesen megadta magát. Ha­nyattfeküdt a vízen. Az volt csak a lélegzetállító pillanat, amikor megláttam az óriási rab­lót. A negyvenes damilom vé­gén! A küzdelem további része szinte filmszerűen, izgalmakkal telve pergett le. Következett a hal kiemelése a vízből. Párharcom Július dereka volt. Számomra nagyon nevezetes nap. Régi szokásom szerint akkor nem fenekeztem, hanem nagy, nehéz villantóval pörgettem. Langyos, heves szél fodrozta a vizet. Gondoltam, csak lesz szerencsém. Mert az ilyen szeles időben jobban rabol a ragadozó­féle, beleértve a harcsát is. Jó­­néhányszor bedobáltam a fényes pléhdarabot. Semmi. Ügylátszott üres tarisznyával mehetek haza. Csak pergettem szüntelen. Hátha! Ott, ahol a Vágduna befolyik a Nagy- Dunába. Itt hosszú, kikövezett ék nyú­lik be a vén folyóba. Azon mo­zogtam. Uramfial Egyszercsak olyasmit éreztem, mintha a ho­rog kőbe, vagy gyökérbe akadt volna. Menten le is mondtam a szép kilenckoronás villant óról. Gyeneg rántás következett, a horognyél megrázkódott, s meg­hajlott. No, ennek fele sem tré­fa - vélekedtem. A damil meg­szaladt, Valami ellenállhatatlan erő húzta ... húzta. Eresztettem a zsinórt, abban ibzakodva, fut­ja a 200 méterből. No meg az is erre késztetett, hogy — ha nem engedem —, a torkoskodó ven­dégem meglép... Meg a belső érzésem is azt sugallta: ki kell fogni, lássam, mi is az?... AAásfél óra hosszat fárasz­­* * * tottam a halat, s ezen idő alatt tizenkilencszer húztam kö­zel a parthoz, majd eresztettem vissza. Azért, mert ereje még nagy volt ahhoz, hogy a partra vontathattam volna. Halam to­vább erőlködött. A huszadik fá­­rasztás után azonban észrevet­tem, a százötven méternyi tá­volság nyújtotta lehetőséggel nem élt, már a száz méter zsi­nórt sem húzta ki, csak mint­egy hatvan méternyit... Ez jó jel — állapítottam meg. — Fá­radt vagy talán? Majd a part­ra vontatlak. Egy ügyes manő­verrel úgy irányítottam a dol­got, hogy vendégem a Nagy- Duna vize helyett a Vágduna vizében lubickoljon, ha még ked. ve tartja. Ott igyekeztem me­nedéket keresni... Egyedül semmi szín alatt nem vállalkozhattam rá. Szerencsém volt. A közelben horgászott Fe­kete Imre bátyám, elismert, ré­gi, sok tapasztalatú horgásztárs. Odaszaladt hozzám, hogy segít­sen. gadtságot tanúsítsák. Kapkodni egyáltalán nem szabad! Egyetlen hibás rántás... és már fuccs a nagy halnak. Fontos még az is, hogy a se­gítő horgásztárs a legválságo­sabb pillanatban, ne legyen ügyetlen, se irigy. Az előbbi el­puskázza, az utóbbi leböki a ho­rogról a halat. Egyremegy: a hal eliszkol... A segítő olyan lé­gyen, mint Fekete Imre bátyám, akinek helyén volt az esze és a szíve. Mit szeret és mire kap leg­szívesebben a harcsa? Ha éhes, mindenre kap. Szereti a virslit, a lótetűt, élő békát, csíkot, hal­szeletet, egeret, élő kiskacsát, nyers húsdarabot, marhatüdó­­szeletet. De szeret még mást is! A jól kifőzött háziszappan-sze­letet, különösen folyóvízben. A szappanoldatot a víz messzire az óriásharcsáv Se nagy zsák, se harcsafogó kampó nem volt nálam. Őnála se! Alulról, mesterien benyúlt segítőm az óriásharcsa rengeteg apró foggal felfegyverzett szá­jába és egy erőteljes rántással a partra penderítette. A villám­gyors, szakszerű beavatkozás nagy mértékben hozzájárult a harcsa sikeres part rat evéséhez. Máskülönben a part csúszós sziklái között könnyen vissza­menekülhetett volna... Otthon mázsára tettük: hatvan­négy küót nyomott. Tavaly kedvezőtlen nagy vi­zünk volt. Összesen kilenc harcsát sikerült fognom, négy­öt kilósakat. De olyan horgász­­idényem is volt már, amikor a félszáz darabot is megfogtam, 250 kiló összsúlyban. Előszöris, javaslom a harcsára horgászóknak, hogy a horgászat ideje alatt a legnagyobb hig-Újításom a Paulát-féle készüléken Ahhoz, hogy az esztendő vé­gén eredményekről számolhas­son be a halászgazda, az elver­melt halakról kellőképpen kell gondoskodni. Mindenekelőtt a kellő mélységű tóban telelő ha­lak számára bővizű befolyást biztosítsunk, s óvjuk a tavat, hogy a befolyőn semmilyen tisz­­tátalanság ne jusson a vízbe. Semmi szín alatt ne enged­jük meg a halak bárminemű za­varását. Tartsuk távol a kor­csolyázó, ugrándozó gyerekeket. A ponty a tó legmélyebb részén az iszapban mozdulatlanul telel. Ha viszont a jég felületét ütle­gelik, a hal nyugtalankodik, ami károsan hat további fejlődésére. Ha léket vágunk a tavon, ele­gendő oxigén juttatása végett, sose ott lékeljünk, ahol halaink vermelnek, hanem e helyektől távol. Oxigénhiány következté­ben megtörténhet, hogy töme­ges pusztulás következik be. A mai technika módot nyújt halá­szainknak, hogy a fáradságos jégtöréstől részben megkímélje. Erre szolgál többek között a Paulát-féle csavaros „szélma­­lom“-szerkezet, amit két úszó tart, s propeller szerű lapátjai hajtják meg a tengelyt, aminek a vízfölötti részére szintén la­pát van erősítve; ez a szélben mozgásban tartja a vizet, s így az nem fagy be — tehát oxi­gént fejleszt. A Rozsnyói Állami Gazdaság­ban négy éven át a halgazdaság vezetőjeként működtem. Ez idő alatt az előbb említett Paulát­­féle szerkezeten újítást végez­tem, ami abból állt, hogy a be­vezető csövön keresztül külön 2” csövet helyeztem el és azt a tő egyharmadában elláttam 1 könyökkel és onnan a csövet kivezettem a víz színére. így nyertem egy „szökűkutat“, ami soha be nem fagyott, még mí­viszi, s a harcsa okvetlenül eljut a horogra erősített szappanda­rabhoz, s irgalmatlanul bekapja. A többi azután a horgász hi­degvérétől és ügyességétől függ! Rácz József, komáromi kikötőmunkás (Ügy hisszük, másutt is akad ilyen kapitális hal a horogra, villantóra, nemcsak a Duna és a Vág uralója a harcsa! Vagy másegyéb hal. Horgásztársak! Rozsnyó-környékiek, ipolymen­­tiek, garammentiek! A tavalyi horgászidény nem volt annyira eredménytelen, hogy ne lehet­ne róla írni: mi sikerült, mi nem sikerült a vérmes remé­nyekből, elképzelésekből! Ves­sétek papírra, amit úgy érez­tek, hogy mások is tanulhatnak belőle. — A szerk.) nusz 31 foknál sem. Ahol erre lehetőség van s megfelelő szint­­bülönbség, ajánlom másoknak is, mert rengeteg téli munkát takarítanak meg, s a jó telelést biztosítja. Grünner György, Rozsnyó FEBRUÁRBAN, ha nem bo­rítja jégréteg folyóvizeinket, fehér halra eredményesen horgászhatunk. De az erős fagyban, hideg északi vagy keleti szél esetén kevésbé sikeres a horgászás. Ködös, párás, változó időben, vagy csendes havazás idején si­kerünk lehet. A horgászati idő reggel 7- től 17 óráig tart. Időnként nézzünk ki ä horgászvízhez felszerelés nél­kül is, különösen az állóvi­zekhez. Ellenőrizzük, hogy a torlódó jég nem tesz-e kárt a halállományban, elegendő­­e a víz oxigénszükséglete. Ez az idő alkalmas arra is, hogy időt szakítsunk hor­gászfelszerelésünk karban­tartására. Ide tartozik a bo­tok vezetőkarikáinak ellen­őrzése, kicserélése, a botok lakkozása. Nagy figyelmet szenteljünk a peremorsók karbantartására. Gondosan tisztítsuk ki, zsírozzuk be. A felszerelés hiányos előké­szítése gyakran megbosszul­ja magát. A hiba rendszerint akkor jelentkezik, amikor a hal a horgon van. A mulasz­tást ilyenkor behozni nem lehet, s megtörténhet, hogy éppen a rég várt óriáshaltól búcsúzhatunk. Az alapszabályok szerint a horgászszövetség tagjai feb­ruár végéig egyenlíthetik ki tagdíjukat, az állami jegy árát, valamint válthatják ki a horgászengedélyt. Az álla­mi jegyet a tagok részére a helyi szervezet váltja ki az illetékes járási nemzeti bi­zottságnál. Február 1-től március vé­géig tartják a Csehszlovák Horgász Szövetség helyi szer­vezetei évzáró közgyűlései­ket. Minden tag kötelessége a részvétel, amely ne legyen formai, hanem aktív bekap­csolódás a közgyűlés munká­jába. Hozzászólással, tanács­csal vagy észrevétel, véle­mény közlésével járuljunk hozzá a közgyűlés színvona­lának emeléséhez. (g) Pontyhimlő, vagy herpesz-vírus? A pontyokon tapasztalt úgy­nevezett himlőbetegség kóroko­zójának kérdését évek óta tart­ja felszínen a tudomány anél­kül, hogy a problémát meg­bízhatóan tisztázták volna. Ez a bőrbetegség annyiban külön­bözik a penészedéstől, hogy a hal bőréről nem távolítható el vakarással. A múltban sokféle módon magyarázták keletkezé­sét, mészhiánnyal és a szerve­zet sav-bázis háztartása egyen­súlyának megbomlásával, 1951-ben az elektromikroszkópos vizsgálatok gömb alakú elemi testeket mutattak ki, melyek vírusokra voltak gyanúsak. Schubert a Z. für Natur­forschung 1964/19 b füzetében ismertette legújabb vizsgálatai­nak eredményét, hogy az általa kimutatott vírusok a herpesz­csoportba tartoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom