Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-22 / 3. szám

Prémiumháború Bokros Aladár apja jóvoltából már kamasz korában megis­merkedett a méhekkel. Hogy Aladárt a szakmához kösse, a harminc méhcsaládból kettőt a gyereknek adott ajándékba. Ez­zel bajmolódott, majd az öreg halála után hírneves méhész vált belőle. Mégis öt év kellett ahhoz, hogy a szövetkezet ve­zetősége észrevegye, megszólít­sa. Erre is azért került sor, mert a sz'ivetkezet méhésze ... A félreértés elkerülése végett kezdjük elölről a történteket A járás 1959 nyarán nyolcvan méhcsaládot tukmált a szövet­kezetre. Méhészre volt szükség, méghozzá azonnal. Az üggyel a taggyűlés is foglalkozott. Hosz­­szas tanakodás után Benedek Pál a jelenlevők előtt letette a garast: — vállalja a méhek gondozását. Biz ö nem fél tőlük, anyaszült meztelenül is közé­jük megy, arra esküszik. Orosz­országban a háború alatt volt dolga méhekkel, amikor egy falusi tanító kaptárait kifosz­tották. A méhek mindenkit agyoncsipkedtek, de öt nem bántották. A vezetőség jő jelnek vélte a méhek barátságát, s jobb híján Benedekre esett a vá­lasztás. Fizetésként 550 munka­egységet szavaztak egy-egy esztendőre. Teltek a napok, a hónapok, az évek. Benedek élt, mint Marci Hevesen. Senki az égvilá­gon nem kérdezte, nem zaklat­ta. Négy esztendőt hagyott a háta mögött eredménytelenül. Talán mégsem egészen. Amikor a járásiak ellenőrizték munká­ját, a nyolcvan kaptár közül csak negyvenből röpködtek a méhek. A többi kaptár lakói a tudatlanság áldozatául estek. Ezekután fújtak takaródét a mézrablónak, A szövetkezet vezetősége új­ra összeült. Vitatta a történte­ket, taglalta a lehetőségeket. Éjfélre járt, amikor Bokros ne­ve szóbakerült. Kiss György, az agronómus javasolta. A vezetők érthetetlenül néztek Kissre, mint aki nincs eszénél. Az el­nök tüstént rákontrázott: — elöszöris, nem tagja a szövet­kezetnek, másodszor úgy sem áll kötélnek. Száz szónak is egy a vége; a vezetőség megbízta az agronó­­must, beszéljen Bokrossal. Bokros, aki a városban aszta­losként dolgozott, kis töprengés, számítgatás után elfogadta az ajánlatot. A napi másfél mun­kaegység értéke harminc koro­na. A természetbenivel és fél hektár termésével nem keve­sebb, mint amennyit az üzem­ben keresett. Ráadásul megme­nekül az utazás fáradalmaitól, a koránkeléstöl. Az első éven a szaporítást szorgalmazta. A méhcsaládok számát kétszeresére emelte. Immár nyolcvan kaptárral ment telelőbe. Ezután leste az alkal­mat, hogy a szövetkezet elnö­kével szót válthasson. Az na­gyon meglepődött Bokros ké­relmén. Kössenek szerződést a jövő évi mézhozamra. Családon­ként 12 kg méz, a többlet után prémium. Az elnök kesernyésen mosoly­gott, miközben végigmérte a méhészt a talpától a fejebúb­­jáig. Bokros látva a hitetlen­­kedöt, megismételte kérését, „Bátor vagy, nagyon bátor“ dünnyögte az elnök. Öt évig nem volt méz, a hatodikban sem művelnek csodát a boga­rak." Bokros nem hagyta annyiban a dolgot. Kierőszakolta a szer­ződést. Bár az elnök a tizenkét kilón felüli részt mind egy cseppig felajánlotta, a szerző­désbe ötven százalékos részese­dést iktattak. A szerződés hírére Benedek Pál a „veterán" méhésznek is megjött a szava. Kígyót-békát hányt utódjára. Am ez nem ron­tott azon, hogy Bokros kora tavasztól mézeslepénnyel ser­kentsen, a fészket szűkítse és melegen takarja. A családok gyorsan fejlődtek, akácra ütő­képesekké erősödtek. A legerő­sebb családokat kiválasztotta, negyven kaptárral akácra ván­dorolt. A többi otthon porozta a repcét, majd a pillangósokat. Nem titok; 1964-ben az akác jól fizetett. így került, hogy Bokros barátunk családoriként 32 kiló mézet pergetett. Huszonöt mázsa hatvan kilóval zárta az esztendőt. A vezetőség ámult, bámult a sok méz láttán, s égig dicsérték, magasztalták a talp­raesett méhészt. Ám az arany­­szavak nemsokára durvává fa­jultak, mert Bokros nemcsak a méhészfogásoknak, de a számí­tásnak is mestere volt. Ugyanis, amint a méz árát a szövetkezet bezsebelte, tüstént tartotta te­nyerét a járandóságáért. Az pe­dig nem volt kevesebb, mint nyolc mázsa méz ára, azaz 18 ezer korona. Uramfial Az elnök levegőhöz kapkodott, a többiek nem tud­ták, sírjanak vagy nevessenek. Ez lehetetlenI Nem más, mint ostoba tévedés. Bokros a szerződést lobog­tatta, az ökonómus a számoló­gép billentyűit vagdosta. A gép tévedés nélkül kidobta a szá­mokat. Tizennyolcezer! Az ökonómus szava nyomán kitört a „háború". Az agronó­mus az elnököt szidta, miért felezte a terven felüli mézet, az elnök az ökonómust marasz­talta, ő a számok embere, neki lehetett volna több sütnivalója. Mindenki beszélt, kiabált, csak a méhész hallgatott. Magában bánta a nagy iparkodást, amivel előidézte a perpatvart. A veze­tőség éjfélbe nyúló parázs vita után meghozta döntését. Felé­nek a felét, azaz kilencezer koronát kifizetnek a méhésznek. Ennek hallatára Bokrost el­futotta a pulykaméreg. A veze­tők szemébe sziszegte: — Bízzák a méheket Bene­dekre, s nem lesz többé pré­miumháború'. SÁNDOR GÁBOR összeesésre, esetleg szürke, márványos foltokat képez. Csak akkor lesz szép fehér a bevo­nat, ha a süteményt előzőleg tökéletesen megszáritottuk. MßZESKALÄCS-DlSZlTÖ BEVONAT (hideg) 0.5 kg porcukrot 0.50 g búzakeményítőpűderrel, egy mokkás kanál ecettel és 70 C°­­ra melegített, hétszeresére hí­gított 1.20 g zselatinoldattal vagy 4 tojásfehérjével, géppel habosra, de nem keményre ke­verünk. Ha szükséges, gyenge szálra főzött cukoroldattal tet­szés szerint hígítható, és szí­nezhető. Mindezeket a bevonatokat különböző zamatanyagokkal (méz, rum, fahéj, eper, málna, citrom) tehetjük változatosab­bá vagy más, a mézeskalács fűszerezésével, ill. töltelékével összhangban levő ízesítőt ad­hatunk hozzá. Ilyen zamatanya­got elsősorban a zselatinos bevonatoknál használunk, ahol a jó minőségnél alig érezhető sajátos ízt kell fedni. A mé­zeskalácsbevonat színezésével utalnunk kell az ízesítésre is. Citrombevonathoz sárga, mál­nához piros, pisztáciához zöld színezéket adunk. Szelíd méhek vademberek között Egy júniusi reggelen csipkerőzsabokrokkal szegélyezett úton a megszokott sebességgel robogtam az öreg motor­­kerékpárommal munkahelyemre. Amikor a végtelennek lát­sző mezei utat elnyelte a nagy szikes legelő egy füstfelhöre lettem figyelmes. — Hej, a mi gulyásunk már megéhezett, már pirítja a sza­lonnát — gondoltam magamban. Lelassítottam, mivel a le­gelő harmatos füvén csúszkált a motor kereke. Am hiába erőltettem a szemem, a gulyást sehol sem tudtam felfedezni. Amikor odaértem a tűz közelébe, akkor láttam, hogy a vi­zesárok szélén egy vén fűzfa taplós odúja ontja a füstöt. Mire odaértem, már félig leégett és kidőlt. Ekkor ért várat­lanul a meglepetés. Jobbról az arcomra erős szúrásokat kaptam. Kis híján leestem a motorról. Leállítottam a gépet és visszatértem az égő fához. Táskámból előhúztam a sze­­kercémet és hozzáláttam az égő, taplós rész eltávolításához. Nem törődtem a méhek gyakori csípésével és egy jó félóra alatt sikerült eloltani a tüzet. Az ágakon széthúzódó mé­heket kb. 1.5 kg-ra becsültem. Kicsit késve és leverten érkeztem munkahelyemre, de a szaktársaknak nem is em­lítettem az esetet, hiszen a méheket sok ezer más emberhez hasonlóan ők sem szeretik, egyszerűen csak darázsnak nevezik. Egész nap törtem a fejem, hogyan menthetném meg az életben maradt méheket. Amint később megtudtam a raj alig egy hónappal ezelőtt költözött oda és a rájuk akadt emberek úgy gondolták, már sok méz van az odúban. Mivel vagy 5 keretnyi fiasításos lépet és kb. 15 dkg mézet talál­tak és a méhek nem akartak beszállni a kasba, embertelenül meggyújtották lakásukat. Alig vártam, hogy a munkaidő leteljék. Rohantam haza és hamarjában összekapkodtam a szükséges eszközöket. A haj­léktalan méhek nem fogadtak szívesen, sőt meg is támad­tak. Csak akkor barátkoztak meg velem, amikor szirupos kerettel kínáltam meg őket, amelynek egyik sarkában napos fiasítás is volt. Sikerült az egész rajt a kaptárba gyűjteni, de az anyát nem találtam meg, ő szegény a. tűz áldozata lett. Másnap reggel a keretet elvettem tőlük és kaptárjukat egy kölyök család közelében helyeztem el. Nem kellett egyesí­teni őket, saját maguk egyesültek, öröm volt nézni, amint szárnyukat rezegtetve vonultak be a kaptárba. Pár nap múlva olyan erőteljes család vált belőlük, hogy még feles­leges mézük is volt. Román József, Lelesz CO G3 CO >eo CO 03 (NI FEHÉR MÉZESKALÁCS­­BEVONAT: 10 dkg zselatint 0.75 1 vízbe áztatunk és a következő napon néhány csepp ecettel vízfür­dőben melegen habbá verjük. Ne melegítsük 100 C° fölé, mert a zselatinnak ez árt, és a hab kellemetlen ízt kap. Ez­után 15 dkg finom porcukrot verünk 1.5 decibe, és 2.5 kg 118 C°-ra főzött cukrot öntünk lassan hozzá. A habverést kihűlésig kell folytatni. Ha a hab túlságosan híg, búzakeményítőpúder verhető bele. A mé­zeskalácsot a már említett módokon von­juk be. Ez a bevonat kényesebb, mint ma­gában a cukor, csak alacsony 85—90 C°-os hőmérsékleten szárad szépen. Egyébként könnyen sárgul, rán­cosodik, esetleg forr­ni kezd, és hólyagos­sá válik. A régebben sütött és nedvesen tárolt mézeskalácson ez a bevonat megsár­gul, hajlamos az

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom