Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-06-25 / 25. szám
De Gaulle Moszkvában A világ közvéleményét már régen nem foglalkoztatta annyira nemzetközi politikai esemény, mint De Gaulle tábornoknak, Franciaország elnökének e heti látogatása a Szovjetunióban. Az utóbbi évek folyamán megszoktuk már, hogy egymástól eltérő politikai irányzatú államok miniszterei, sőt államfők is kölcsönösen meglátogatják egymást. Kisebb lett a világ, mert meggyorsultak a közlekedési eszközök, s így az államférfiak is többet utaznak, mert rájöttek, hogy a személyes találkozások, a vélemények közvetlen kicserélése gyakran hasznosabbak a megszokott diplomáciai jegyzékváltásoknál. De Gaulle jelenléte a Szovjetunióban azonban sokkal többet jelent a szokásos államfői látogatásoknál. Ne felejtsük el, hogy a francia elnök a NATO katonai tömbjének felosztását szorgalmazza, kitart ugyan továbbra is szövetségesei mellett, de a szövetség támadó jellegét nem helyesli. E napokban a Szovjetuniónak és Franciaországnak, Európa két legerősebb hatalmának vezetői tárgyalnak egymással, hogy megkíséreljék politikai elképzeléseiket a békés együttélés és a tradicionális francia—orosz barátság szellemében közelebb hozni egymáshoz és hogy megpróbálják rendezni a vén Európa már nagyon is bonyolulttá vált ügyeit. A párizsi lapok természetesen sokat írnak a moszkvai utazás jelentőségéről. Még az annyira konzervatívnak ismert jobboldali „Figaro“ is elismerő szavakkal méltatja De Gaulle-nak és kíséretének a moszkvai lakosság által megnyilvánuló meleg és barátságos fogadtatását. Az ismert „Combat“ pedig „De Gaulle hidat épít a két Európa között“ címmel közöl nagy cikket a francia államfő moszkvai utazásával kapcsolatos nagy lehetőségekről. A londoni Reuter hírügynökség szerint De Gaulle utazásának célja, hogy kiküszöbölje a Nyugat és Kelet közt fennálló ellentéteket és megegyezésre jusson Moszkvában az európai problémák rendezése terén. „De Gaulle a kelet-európai országokkal való együttműködés híve — a NATO és a Varsói Szerződés határain túl is“ — írja a Reuter hírügynökség szakírója, majd rámutat arra, hogy a Szovjetunió és Franciaország vezetői több fontos nemzetközi kérdésben vallanak azonos nézeteket, mint például a békés egymás mellett élés szükségességében vagy a vietnami háború megszüntetésének fontosságában. Az Egyesült Államokban a hivatalos kormánykörökhöz közelálló újságok igyekeznek ugyan azt a látszatot kelteni, hogy Moszkvában csak a franciákat és a szovjeteket érintő témák képezik a tárgyalások anyagát, néhány szakíró azonban biztosnak látja, hogy az USA érdekköréhez tartozó problémák is szóba kerülnek. A befolyásos nyugatnémetországi „Die Welt“ De Gaulle utazásával vezércikkben foglalkozik, és azt világeseménynek tekinti. A francia köztársasági elnök fogadására rendezett ünnepi vacsorán Nyikolaj Podgornij a szovjet kormány szilárd elhatározását hangsúlyozta, a szovjet—francia kapcsolatok sokoldalú kiépítése érdekében, majd rámutatott az Európában uralkodó viszonyok problematikájára. „Az európai helyzettől nagy mértékben függ ma az egész világ békéjének sorsa. De ugyanez vonatkozik Földünk más részére is, különösen arra, ahol újra háború dühöng!“ — mondta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke. De Gaulle válaszbeszédében annak a nézetnek adott kifejezést, hogy szükségesnek látja a szovjet—francia kapcsolatok megszilárdítását és kibővítését minden téren. Ő is mindenekelőtt Európa sorsát említette és hangsúlyozta, szerinte a szovjet—francia együttműködés erősen hozzájárulna világrészünk politikai konszolidációjához és ezzel a világbéke megszilárdulásához is. „Franciaország — mondotta a francia elnök —, bár mindenekelőtt nyugati ország, mégis új kapcsolatokat kíván Európa keleti országaival; ezáltal elősegíthetnénk a fennálló feszültségek lényeges enyhülését, a nézetek egybehangolását és az együttműködést. Itt elsősorban a Szovjetunióra gondolok, mert ebben a hatalmas birodalomban olyan partnert látok, akivel a baráti kapcsolatok és az együttműködés egész természetesnek mutatkozik.“ De Gaulle szerint Európa megújhodása és egységessé válása az első alapfeltételét képezi az enyhülésnek és a világbéke tartósságának. BONNI PERPATVAROK Az utolsó napokban sok vitára adtak okot Bonnban az amerikai útjáról nemrég hazatért Barzel vezető CDU- funkcionárius Washingtonban tett kijelentései a német kérdésről, amelyekkel Erhard miniszterelnök nem ért egyet. A kormányzó politikai párt képviselői nyilván nem sokat törődnek kancellárjuk véleményével, mert Strausz volt hadügyminiszter, a bajorországi CSU elnöke is teljesen egyéni politikai felfogásának adott kifejezést egy gyűlésen. Willy Brandt, a szociáldemokraták vezetője szerint a kormányhoz közelálló politikusok ellentétes nézetei a Bonnban uralkodó zavaros viszonyokat tükrözik vissza. De Gaulle moszkvai látogatása érthető nyugtalanságot idézett elő a Szövetségi Köztársaság fővárosában. Érdekes ezzel kapcsolatban Adenauer exkancellár keddi beszéde, amelyben rámutatott a francia államelnök utazásának világpolitikai jelentőségére. Hangsúlyozta továbbá, hogy kitart azon meggyőződése mellett, mely szerint Európa békéjének egyik legfontosabb feltétele, hnoy a németek teljes barátságban éljenek a franciákkal. MEGLEPŐ HANG AZ USA-BÖL Mc George Bundy, Kennedy és johnson elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadója, aki az utóbbi években egyik legaktívabb diplomatája volt az Egyesült Államoknak. érdekes és meglepő nyilatkozatot tett a szenátus külügyi bizottsága előtt. Javasolta az Odera—Neisse határ elismerését és közvetett formában bár, mégis ajánlja a bonni kormánynak; hivatalosan is ismerje el a jelenlegi lengyel—német határokat. Somló Miklós Az USA színes választó polgárai Az Egyesült Államok megreformált polgárjogi törvényeinek első erőpróbája az urnáknál egyelőre csalódást okozott. A néger szavazatok ugrásszerű szaporodása a déli államokban az előválasztások folyamán — amelyek révén a két párt megnevezheti jelöltjeit a novemberi parlamenti választásokra — a különböző választási körzetekben teljesen ellentétes eredményeket és irányzatokat hozott. A nagyobb jelentőségű előválasztások után, mint pl. Alabama államban, a demokrata pártnak a kormányzói tisztségért folytatott harcában, az új polgárjog híveit nagy csalódás érte. A helyérdekű választások során ezzel szemben a négerek, akik egy évszázadon keresztül nem léphettek az urnák elé, olyan politikai tényezőkké fejlődtek, amelyekkel ezentúl már a hagyományos hatalmon lévőknek számolniuk kell. A legnagyobb érdeklődés George Wallace, Alabama állam eddigi kormányzójának próbálkozására összpontosult, aki Johnson elnökkel és az USA Igazságügyi Minisztériumával szemben tanúsított ellenállása révén a déli államok fajgyűlölőinek vezére lett. Miután Wallace az alkotmány 8 SZABAD FÖLDMŰVES 1966. június 25. értelmében kormányzónak újra nem jelöltetheti magát, hatalmát és befolyását oly módon igyekezett konzerválni, hogy maga helyett utódjául a feleségét jelölteti. Bár Mrs. Lurleen Wallace ellenfele, Richmond Flowers volt főállamügyész egyáltalában nem tekinthető az új polgárjogi törvény hívének, a választási kampány mégis a fajelkülönítés híveinek és támadóinak nyílt harcában nyilvánult meg. A „fekete voksok“ szaporodása azonban a fehér választók még erősebb aktivitását váltotta ki. Ebben az államban ugyanis eddig igen sok fehér polgár egyszerűen nem adta le a szavazatát, mert hiszen az eredmény mindig már előre biztosítva volt. így aztán Mrs. Wallace a demokrata szavazatok abszolút többségét, így a jelölést is megnyerte és novemberben biztos favoritnak számít a republikánus James Martinnal szemben. KiseBb választási körzetekben viszont a néger lakosság sokkal határozottabban érvényesült. Így például Wallace kormányzó közvetlen körzetében Fred Gray, egy 36 esztendős néger győzött és ezáltal -z alabamai képviselő testületben 100 év óta először szerepel majd sötétbőrű politikus. Rendkívüli érdeklődés kísérte — ugyancsak Alabamában — a Selma város serifi funkciójáért folyó harcot is, ahol tavaly annyi súlyos összeütközésre került sor a községi rendőrség és a jogaikért tüntető néger lakosság között. Itt sikerült Wilson Bakernek, egy liberális gondolkodású egykori rendőrtisztnek leköröznie a brutalitásáról annyira ismert James Clark eddigi serifet. Wallace kormányzónak ez a hírhedt emberhajcsárja megkísérelte ugyan teljes vereségét elodázni, amennyiben a választási bizottságban ülő cimboráival összejátszva egyszerűen érvénytelennek nyilvánította hat, főként néger lakosságú körzet eredményeit. A helyi hatóságoknak ezt a szabálytalanságát azonban a washingtoni igazságügyi minisztérium semmisnek nyilvánította. Politikai körökben annak a meggyőződésnek adtak kifejezést, hogy James Clark, „a selmái császár“ napjai megvannak számlálva. Más, néger többségű körzetben a választók megváltozott összetétele sajnos eddig még nem sokat nyomott a latban. A négerek szavazatai annyira szétforgácsolődtak a sok jelölt között, hogy azok nem sokat nyertek velük, vagy pedig a színes bőrű lakosság inkább mérsékeltebb irányzatú fehér jelöltre szavazott, akit előnyben részesítettek a még nem eléggé tapasztaltnak ismert néger politikusokkal szemben. Ilyan körülmények után az előválasztások eredményeiből kettős tapasztalat vonható le: a színes lakosság még nincs teljesen tisztában azzal, mit kezdjen kivívott jogával; másrészt azonban az már biztos, hogy a fehér politikusoknak ezentúl versenyezniük kell egymás közt a néger lakosság szavazataiért, ha hivatalukat meg akarják tartani. SM NE WIN tábornok, aki köztársasági elnökünk, Antonin Novotny elvtárs szívélyes meghívására látogatott e napokban hazánkba, a Burmái Államszövetség legjelentősebb államférfia és katonája. Ne Win tábornok, eredeti nevén Thakhin Su Maun 1911-ben tehetős szülők gyermekeként született. Iskolai tanulmányait a rangúni egyetemen fejezte be. Már mint főiskolás tagja volt a Doubama Asiayoum antiimperialista mozgalomnak. Eleinte hivatalnok volt, majd 1940- ben belépett a hadseregbe. A második világháború elején először Japánban, majd az indiai Kalkuttában törzstiszti kiképzést szerzett, de 1944-ben már Colomboban (Ceylonf ni • | f .. | -ban) a partizán Tavolkeleti vendegünk =£« pán megszállása alatt (1942—1945), barátjával Aun San-nal katonai egységeket szervezett a megszállók ellen, amelyeknek később vezérkari főnöke is volt Burma déli részében. A háború után 1947-ben mint munka- és iparügyi miniszter először volt tagja a kormánynak, később a belügyi, majd a honvédelmi tárcát vette át és hadsereg-parancsnoknak is kinevezték. Ne Win 1950 óta tábornok, és az ő nevéhez fűződik a burmai hadsereg korszerűsítése. Az 1958—60. években miniszterelnök, 1960-ban pedig megválasztották a „Forradalmi Tanács“ azaz a Burmai Államszövetség elnökévé. Egyszersmind a Burmai Szocialista Párt Központi Bizottságának is az elnöke. Burma, ez a 24 millió lakost számláló, Franciaországnál is nagyobb kiterjedésű délkelet-ázsiai ország, 60 éves brit gyarmati uralom után 1948- ban nyerte el függetlenségét és forradalmi kormánya kitartó, céltudatos munkával igyekszik felszámolni az ország népének elmaradottságát. Mindazok az előfeltételek, amelyekre egy épülő, fejlődő országnak szüksége van, itt adva vannak. Burma ugyanis nagyon termékeny ország, de ugyanolyan gazdag ásványi javakban — mint pl. naftában, szénben, wolframban, aranyban, ezüstben, ónban és cinkben, valamint rézben is. Igen nagy hasznot ígér az ország erdőgazdagsága — megtalálhatók itt a világ legértékesebb fafajtái. Az árúszállítás terén nagyon fontos szerepet játszik a sok folyó, amelyeken olcsón szállítható a fa és egyéb termékek az ország legfontosabb kikötőjébe, Rangunba. Burma legfontosabb gazdasági ágazata azonban a mezőgazdaság, amelyből a lakosság négy ötödé él. Az ország legtermékenyebb vidéke az Irravady folyó menti síkság, amelyen tervszerűen igyekeznek bevezetni a korszerű mezőgazdasági termelés módozatait. A trópikus, monszunos éghajlat különösen a rizsnek kedvez. Burma a világ egyik legnagyobb rizstermesztő állama, kivitelének 80 °/o-át képezi ez a gabonaféle. Az Államszövetség forradalmi kormánya nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a nemrégen még gyarmati uralom alatti monokultúrás mezőgazdaságát korszerűsítse, ellássa gépekkel. Ezért nagy mennyiségben vásárol az állam traktorokat és egyéb mezőgazdasági felszereléseket főként minálunk Csehszlovákiában, a Szovjetunióban és Romániában. Igen jó hírnévnek örvendenek pl. Burmában a mi Zetor-traktoraink. De egyéb lehetőségek is adódnak a Burmai Államszövetség és a Csehszlovák Szocialista Köztáraség részére kölcsönös kereskedelmi és gazdasági kapcsolataik szélesebbkörű kiépítésére és elmélyítésére. A két állam közt fennálló jó baráti viszony, amelyeket e napokban Ne Win tábornok látogatása is igazol, bizonyára elegendő alkalmat nyújt arra, hogy a két ország az eddiginél sokkal nagyobb mennyiségben cserélje ki mezőgazdasági és ipari termékeit. —ni— Q U Thant lesújtó nyilatkozata. Az ENSZ főtitkára szerint Vietnamban a világtörténelem egyik legbarbárabban vezetett háborúja folyik. U Thant továbbra is kitart álláspontja mellett, mely szerint a vietnami probléma megoldásának előfeltételeit a VDK elleni bombázások beszüntetése, a dél-vietnami katonai hadjárat befejezése és az érdekelt felek tárgyalásai képezik. Q Az angol miniszterelnök Amerikába készül. Harold Wilson a londoni parlamentben megtartott beszámolójában hangsúlyozta, hogy katonailag lehetetlen a vietnami háborúban döntést elérni és ezért ez a konfliktus csak a tárgyaló asztalnál oldható meg. A miniszterelnök kijelentette, hogy a Jövő hónapra tervezett washingtoni tartózkodása folyamán a Johnson elnökkel tartandó megbeszélésének legfontosabb pontja a vietnami probléma megvitatása lesz. O A genfi leszerelési konferencián K. Lukanov, bolgár küldött felhívta a konferencia részvevőit, hogy az atomfegyverek terjedése meggátlásának érdekében még az ENSZ közgyűlésének összeülése előtt egyezzenek meg. Hangsúlyozta továbbá, hogy az újabb, módosított amerikai javaslat sem képez alapot a megegyezésre, mert a katonai szövetségek folytán is alkalom nyílik az atomfegyverek átadására. Q Csőn En-Iaj Romániában. A Kínai Népköztársaság miniszterelnöke és kísérete bukaresti tartózkodása után meglátogatta Constanzát és a román tengerpartot. A kínai küldöttséggel együtt utazott Maurer miniszterelnök, Ceausescu központi párttitkár és több magasrangú román személyiség. A kínai vendégek több román ipari központ meglátogatása után Albániába, onnan pedig az EAK- ba utaznak. Q „Ha legközelebb Mississippiállamba jövök, fegyver lesz nálam“ — jelentette ki James Meredith, a Mississippi-egyetem első volt néger diákja, aki ellen június 6-án egy fehér fajgyűlölő fegyveres merényletet követett el és megsebesítette. „Az erőszak-mentesség szép dolog, és mi a jogaink elismeréséért sohasem alkalmaztunk erőszakot. A rend és a béke fenntartása a kormány ügye. Ha azonban a rendőrök nem teljesítik kötelességüket, nincs más választásunk, mint az önvédelem.“ Q Ünnepélyes engesztelő nyilatkozat Bonnban. A német—szovjet háború kitörésének 25. évfordulója alkalmából von Hase államtitkár, az NSZK sajtófőnöke az összehívott újságírók előtt felolvasta az Erhardkormány nyilatkozatát, amelyben a nyugat-német kormány mély sajnálkozását fejezi ki, milyen súlyos véráldozatokat követelt és mérhetetlen szenvedéseket okozott mindkét ország népének a Szovjetunió elleni német támadás. A borzalmas véráldozatok — hangsúlyozza a nyilatkozat —, amelyeket a szovjet és a német nép volt kénytelen elviselni, arra kötelez, hogy 1941. június 22. többé soha meg ne ismétlődjék. © Kennedy és Johnson. Nagy meglepetést okozott amerikai politikai körökben Robert Kennedy szenátor kijelentése, mely szerint az 1968-ban sorra kerülő elnökválasztáson Johnsont fogja támogatni és neki személyesen az a terve, hogy 1970 után is megmaradjon New York állam szenátora. Kennedy nyilván Morse szenátornak akart válaszolni, aki Johnson után Kennedy-t javasolja az elnöki funkcióra. A meggyilkolt USA-elnOk bátyja e napokban tért vissza európai és afrikai útjáról és otthon beszámolt arról, mennyire kifogásolják Európában éppúgy mint Afrikában az USA vietnami beavatkozásé*
