Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-06-18 / 24. szám
1 A háború óta eltelt húsz esztendő alatt világszerte egész természetesen alakult ki az a nézet, hogy a világpolitikát nagymértékben befolyásolja a két legerősebb nagyhatalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok. Az utóbbi hónapokban az újságok külpolitikai rovatjalt tanulmányozó olvasók egyre világosabban tapasztalják, hogy a világpolitika porondján mind erélyesebben kér szót és eredményesen is működik a francia diplomácia. De Gaulle külpolitikai koncepciója (lásd vonal alatti cikkünket is) szöges ellentétben áll Johnson és európai csatlósainak elképzeléseivel és a francia tábornok-elnök akciói mindenütt élénk visszhangra találnak. Küszöbön álló látogatása a Szovjetunióba az 1966 év legnagyobb politikai szenzációja és külügyminiszterének Couve de Murville-nek a szocialista államokban tett látogatásai már eddig is sok gondot okoztak az amerikai hivatalos köröknek és az USA politikai érdekeit szolgáló nyugat-európai politikusoknak. Másrészt viszont megállapíthatjuk azt is, hogy az európai politikai és gazdasági viszonyok fejlődése, a Szovjetunió következetes békepolitikája az Egyesült Államokban is pozitív irányban befolyásolja a közvéleményt, nem csekély gondokat okozva a Pentagonnak és Johnson „vadnyugati“ tanácsadóinak. Brezsnyev elvtárs az európai biztonságról Néhány nappal a francia elnök moszkvai utazása előtt BrezsnyBv elvtárs választási beszédében kulcsfontosságúnak nevezte Európa biztonságának megteremtését és kijelentette: „Európát a béke és a biztonság világrészévé kell tennünk." Felszólalásában hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben az SZKP kapcsolatai az európai országok kommunista pártjaival még bensőségesebbé váltak, kiemelte továbbá: „Kötelességünknek tartjuk azonban azt is, hogy a többi testvérpárttal együtt a legnagyobb türelemmel és kitartással dolgozzunk a világ kommunistáinak egységéért. A Szovjetunió azonban nem hanyagolhatja el az együttműködést azokkal a nyugati politikai csoportosulásokkal sem, akik a nemzetközi kapcsolatok kiépítését és a béke politikáját szorgalmazzák." Brezsnyev elvtárs a továbbiakban kijelentette, hogy örömére szolgál annak a ténynek a megállapítása, milyen pozitív változásoknak lehetünk tanúi a Szovjetuniónak több nyugat-európai államhoz fűződő kapcsolataiban. Alig néhány nappal később Keleten és Nyugaton egyaránt nagy feltűnést keltett Nicola Ceausescu, külpolitikájának legfontosabb feladata a szocialista államokhoz fűződő baráti viszony ápolása és az együttműködés elmélyítése a szocialista világrend egységének további megerősödése érdekében. De országunk barátságos kapcsolatokat kfván kiépíteni a világ minden államával a világbéke tartóssága érdekében — hangsúlyozta a román államférfi. A német kérdésről szólva kifejtette, hagy meg kell teremteni a feltételeket a két német állam egyesülésére, ha pépig ez sikerül, attól az új Németországtól mindenki elvárja, hogy demokratikus, békeszerető politikát folytasson. Hangsúlyozta továbbá, hogy amíg a NATO agresszív katonai tömbje fennáll, Románia a Varsói Szerződés szocialista államaival együtt semmi esetre sem hanyagolhatja el éberségét és védelmi készségét állandóan fokoznia kell. „Ideje lenne már — mondotta Ceausescu —, ha a külföldi katonai egységek kivonulnának a számukra idegen országok területeiről és likvidációra kerülnének az idegen katonai támaszpontok Is. Ha ugyanis Európában felszámolnának a NATO-t, fölöslegessé válna a Varsói Szerződés is. A szovjet miniszterelnök Finnországban Koszlgtn szovjet miniszterelnököt, aki1 ennek a meghívásnak e napokban tett eleget. A kát szomszédos, egymástól teljesen eltérő rendszerű politikát folytató ország kormányai közt évek óta korrekt, mondhatnánk barátságos viszony áll fenn. A kereskedelmi kapcsolatok a két állam közt a legjobbak: a Szovjetunió Finnország egyik legnagyobb kereskedelmi partnere és legjobb vevője. Koszigln a fővároson kívül meglátogatja az ország más vidékeit és nagyobb üzemelt Is. E két ország közt kialakult kapcsolatok is csak azt bizonyítják, hogy a rendszerek különbözősége nem akadályozza a konstruktív és baráti együttműködést. Egy hajós nemzet gondjai Van az angoloknak egy ismert „nemzeti dal"-nak is nevezhető énekük, amely azonban néhány hete bizony nagyon sokat vesztett érvényéből: „Britania rules the waves" — azaz „Britannia a hullámok, a tengerek ura“ nemcsak Nelson és Drake admirálisok dicső tengerészeti hagyományait őrző hadihajó legénységek, hanem minden tengerjáró angol jelszava. Nos az angol matrózok immár hatodik hete nem mutatnak hajlandóságot a tengerek uralmára és eddig mér a brit kereskedelmi tengerészet hajóinak egyharmada rostokul az angol kikötőkben. Hatodik hete sztrájkolnak már az angol tengerészek és a kormány által felhatalmazott külön bizottság sem tud megegyezést létrehozni a tengerészek és a hajózási társaságok között. Mint már közöltük, nem egyszerű béremelésről van itt sző. Az angol tengerész-szakszervezet tagjai számára heti 40 munkaórát követel az eddigi 5B óra helyett, ugyanannyit mint a dán, vagy a svéd és más nyugat-európai, valamint amerikai kereskedelmi tengerészek munkaideje. A hajózási társaságok a 48 órás munkahétbe már beleegyeznének és hajlandóknak mutatkoznak a munkaidő további csökkentésére a legközelebbi két éven belül, a szakszervezet azonban tovább is kitart követelése mellett és a tengerészek folytatják önkéntes munkaszünetüket.Az utolsó jelentések szerint most már maga Wilson miniszterelnök is jónak látta, hogy személyesen avatkozzon bele ebbe az állam gazdasági vérkeringését egyre inkább veszélyeztető sztrájk felszámolására irányuló tárgyalásokba; egyelőre felszólítást intézett a tengerészekhez, s a brit birodalom érdekeire hivatkozva kérte őket, hogy vegyék fel újra a munkát. A jelek szerint a sztrájk — hä nem is százszázalékos sikerrel — a legközelebbi napokban befejeződik. SM De Gaulle útja a Szovjetunióba A Francia diplomácia Kelet—Nyugat hídverőjének szerepében Régen előzte meg egy államférfi külföldi útját olyan fokozott érdeklődés Keleten és Nyugaton egyaránt, mint Charles de Gaulle tábornok francia elnök június 20-án kezdődő szovjetuniöbeli hivatalos látogatását. E fokozott érdeklődésnek olyan sok a tényezője, hogy teljes választ adni szinte lehetetlennek tűnik. Talán mégis azzal kell kezdenünk, hogy a szokásos államfői látogatások külsőségei mellett ezúttal nagyon sok konkrét politikai tényező emelt de Gaulle utazásának jelentőségét az érdeklődés csúcspontjára. Egy kis történelem A normandiai partraszállásról készült közismert közös szovjet-francia film forgatókönyvében van egy mondat, amelyet a repülőgépek fülsiketítő zaja mellett aligha vesz észre a néző: szovjetek és franciák, kéz a kézben harcolnak a közös ellenség ellen... De hagyjuk e! továbbra a cárok Oroszországénak és a Bourbonok és Poincaré Franciaországának történetét, és vágjunk mindjárt a közelmúlt történelmének elevenébe. A hitleristák által Európára zúdított második világháború éppen olyan vezsélybe hozta Párizst, mint Moszkvát. A féktelen fenevad visszaverésére egész Európa összefogására szükség volt. A nagy harcban, amely nem volt hiábavaló, több frigy is született, köztük a szovjet-francia szövetség. A győzelem poharából közösen Ivott a szovjet és a francia katona. Aztán jött egy sötét korszak. A hi-3 SZABAD FÖLDMŰVES 1966. június 16. degháború időszaka. Az amerikai önkény „ráült“ Nyugat-Európa nyakéra. Franciaország sem volt kivétel: feltételnélküli hűséget esküdött az egykori harcostárs elleni bűnszövetséghez. Sőt, mi több, Párizs lett a hidegháború középpontja A NATO vezérek szinte örökös lakhelyet szemeltek ki a gyönyörű Szajna-parti városban. Aztán Párizsba beszökött... Nemcsak a költő által raegénekelt ősz, hanem a megfontoltabb, mérsékeltebb politikai irányzat is. A korábban szinte futószalagon váltakozó francia kormányok helyét az „erős ember", de Gaulle foglalta el. Megalkotta a gaulle-ista tekintélyuralmi V. Köztársaságot. Azóta szinte mítosz veszi körül. Új Napóleonnak is hívják. De hiszen De Gaulle Irta magáról fiatal kapitány korában: „nincs tekintély mítosz nélkül.“ Államelnöki tevékenységének egyik legbölcsebb tette a hét évig tartó algériai háború befejezése volt. Franciaország ezzel lényegében kivált az újragyarmatosftók szégyenteljes táborából. A tábornoknak azonban nem volt könnyű lerázni magáról az amerikaiak által összekovácsolt attaeti láncot. Még most is úgy-shngv ban tartja országát, a kiutat azonban már megtalálta. Nyugat „l’enfant terrible“-je A közismert francia mondást, amely a családban mindig bajt oknzá gyermek fogalmát jelenti, éppen de Gaulle-ra használja előszeretettel különösen az angolszász és nyugatnémet burzsoá sajtó. Hogy miért kiáltanak mostanában kfgyöt-békát a tábornokelnökre, azt könnyű megfejteni. De Gaulle az első kapitalista államférfi, aki felismerte és következetesen hirdeti az atlanti tábor politikájának elavultságát a szocialista országokkal szemben, rájött a NATO szervezet elkerülhetetlen felülvizsgálásának szükségességére, zászlót bontott Nyugaton a Kínai Népköztársaság hivatalos elismerése mellett és ami a Washingtonnak a legjobban fáj, határozottan elítéli az Egyesölt Államok vietnami háborúját és az egész délkelet-ázsiai politikáját, továbbá Európa problémáinak rendezését e földrész népei, jogának és kötelességének hirdeti. Tehát lehet-e az atlanti egység „bűnbakjává" kinevezni De Gaulle-t? Éppenúgy nem, mint hogy a betgség diagnózisát felfedő orvos sem tekinthető bűnösnek. Az Atlanti-óceántól az Uraiig De Gaulle küszöbön álló szovjetunjóbeli látogatása alkalmából fokozottabb mértékben előkerült a tábornok közismert mondása, hogy számára Európa az Atlanti óceánnál kezdődik és az Uralnál végződik. Ennek a felfogásnak jelképes és gyakorlati jelentősége egyaránt azt jelenti, hogy De Gaulle az európai kérdés tényleges rendezésébe éppenúgy beleszámítja Londont, Párizst és Moszkvát, mint Berlint, Prágát vagy Budapestet — de Washingtont nem. S ez az új elem a mai francia politikában. A tábornnk a szó szoros értelmében kitárta országa kapuit Kelet felé. Számunkra, a szocializmus tábnra és az egész haladó világ számára az a lényeges, hogy De Gaulle szovjetunióbeli látogatása még jobban hozzájáruljon az európai biztonság megszilárdításéhoz és a második világháború maradványainak felszámolásához. Ha az Elysee-palnta ura az „Európa az Atlaotiktól az Uraiig" jelszó alatt az öreg földrész szabad nemzeteinek fokozott békés együttműködését érti és új biztonság megteremtésén hatékonyabb előmozdításán fáradozik — akkor ez biztató az európai és a világbéke szempontjából. (T. Gi) Elhagyott óceánjárók Nagybritannia egyik legnagyobb kikötőiében Sou« thamptonban. Az angol kereskedelmi tengerészek sztrájkja már hatodik hete tart. A kettészakadás krónikája Nyugat-Németországban e napokban újra sok szó esik a két német állam egyesüléséről. A Szövetségi Köztársaság sajtójának, rádiókom mentárjainak és TV-interjúinak ez ma a legaktuálisabb témája. Az NDK Szocialista Egységpártja és az NSZK szociáldemokratái közt megállapodott „párbeszéd" az újraegyesülés kérdését állítja a politikai érdeklődés középpontjába. Azonban mindenki előtt világos, hogy amikor Bonnban az újraegyesülésről beszélnek, annexióra gondolnak; de mivel nem illik „ajtóstól együtt berohanni a házba", jobb részükre az „újraegyesülés" kifejezésének használata. A hivatalos bonni politika sajátossága, hogy ugyanazok az erők, akik ma oly hangzatosán beszélnek az újraegyesülésről, tegnap még Németország szétszakításáért szálltak síkra és a legnagyobb aktivitással közre is működtek Németország területének kettészakításán. Vitathatatlan tény, hogy Németország helyzete a háborút követő évekbe:# katasztrófálls és bonyolult volt: Az egykori szövetségesek közt már Churchill hírhedt fultonl beszéde előtt (a „vasfüggönyről") ellentétes elképzelések uralkodtak a jóvátételi kérdésről, a Ruhr-tparvidék ellenőrzéséről, a náci-kérdés felszámolásáról és különféle, de fontos gazdaságpolitikai problémák megoldásáról. Annál is Inkább nagyon kívánatos lett volna, hogy maguk a német politikusok teljes határozottsággal lépjenek fel hazájuk egységének sérthetetlensége érdekében, az ország területi és politikai egysége ellen Irányuló külföldi ambíciókkal szemben. És hogy az egymástól eltérő elképzelések ellenére Is mindenkit kielégítő megoldás lehetőségei álltak fenn a volt szövetségesek részéről, arról 1955. május 15, az ausztriai államszerződés aláírásának napja óta teljesen fölösleges vitáznunk, mert hiszen Ausztriában a szövetségesek általi megszállás szinte azonos helyzetet teremtett, mint Németországban. De Bonnban akkoriban már Adenauer székelt. Mégcsak Köln város polgármestere, de már vezető CDU- politlkus volt 1945-ben, amikor egy angol újságíró előtt kijelentette: az a célja, hogy a három nyugati zónából (amerikai, angol és francia) egy szövetségi államot szervezzen. Néhány hónappal az Adenauerinterjú után 1946 májusában Schlange-Schöningen, a brit zóna ellátás- és mezőgazdaságügyi központi hivatalának főnöke — volt kelet-poroszországi nagybirtokos — memorandumot terjesztett a brit katonai kormány elé, melyben kifejezésre juttatta: „szükségessé vált a céltudatos nyugati politikai irányvonal betartása érdekében egy végrehajtó jogokkal felruházott központi kormány megalakítása a három nyugati zóna részére“. Ami azután következett, az eléggé ismeretes már. Az 1946 nyarán Párizsban megtartott külügyminiszteri konferencián az amerikai és a brit zónát az ún. Bi-zoniába egyesítették és utána már teljes nyíltsággal mérlegelték egy szövetségi köztársaság megalapítását. „Amikor küldöttségünk a kudarccal végződő moszkvai konferenciát elhagyta — írja emlékirataiban Robert Murphy, az amerikaiak egykori katonai kormányzója Németországban, később helyettes USA-küIügyminiszter — a három nyugati hatalom megállapodott a nyugat-németekkel az NSZK megalapításában. Ezt a veszélyes politikát nemcsak a Szovjetunió és az ország keleti részeiben legaktívabb tevékenységet kifejtő Szocialista Egységpárt ellenezte. Számos konstruktív kezdeményező javaslat hangzott el Moszkvában épp úgy mint Berlinben Is a német egység megbontásának megakadályozása érdekében. A nyugati államférfiak ezért eleinte igyekeztek is elkendőzni szándékukat. „Nem akartuk azt a benyomást kelteni, hogy egy kormányt állítunk össze és fővárost akarunk teremteni Nyugat- Németország részére“ — írta később Clay tábornok, amerikai katonai kormányzó. Az USA sajtója azonban nem volt Ilyen finnyás. A New York Herald Tribune teljes nyíltsággal közölte: „Németország felosztása szabad kezet nyújt nekünk arra, hogy Nyugat-Németországot beépítsük a nyugati hatalmak rendszerébe". Azután már egyik lépés a másikat követte: 1948-ban a pénzreform, a D-márka bevezetése, 1949-ben pedig a Szövetségi Köztársaság megalakulása. Teljesült Adenauer kívánsága, hogy a három nyugati zónából egy szövetségi állam létesüljön. Csak azután került sor a Német Demokratikus Köztársaság megalakulására és azóta létezik német talajon két állam. És hogy lesz-e valaha megint egy Németország, az nem utolsó sorban a nyugatnémetektől függ, da mindenekelőtt attól, vajon megengedik-e továbbra is azoknak ott, akik annyira Igyekeztek előidézni az ország kettészakadását, hogy ma a német egység zászlóvivőiként verjék a mellüket. ford.: SM Újra ülésezik a genfi leszerelési konferencia. Kedden délután Genfben hat hetes szünet után újra ülésre jöttek össze 17 állam megbízottat. A 18-hatalml bizottság tárgyalásain nem vesz rész) a francia küldöttség. A leszerelési bizottság társelnökei, Alakszej Ragcsín szovjet és William Foster amerikai küldöttek előzőleg megbeszélést tartottak az ülés napirendjéről. Eddig az Egyesült Államok részéről újabb konstruktív javaslat nem hangzott el. .. Nemzetgyűlést küldöttségünk Kanadában. Parlamenti küldöttségünket, amely a kanadai parlament meghívására Időzik jelenleg Ottavában, fogadta Lester Pearson miniszterelnök, aki örömmel nyilatkozott a kanadai-csehszlovák kereskedelmi kapcsolatok kiépüléséről. Csehszlovákia részvétele a jövő évi montreali világkiállításon már most nagy figyelmet kelt és nagy mértékben elősegítheti külkereskedmük fejlődését — mondta a kanadai miniszterelnök. A Béke-világtanács ülésén, Genfben Isabelle Blume asszony a BVT ügyvezető bizottságának elnöke beszámolójában kijelentette, hogy leszerelési konferenciát terveznek a világ valamennyi népének részvételével. A küldöttek mindenekelőtt az amerikaiak vietnami támadása ellen foglaltak állást és egy világméretű akció kibontakoztatásával szándékoznak felvenni a harcot az Imperialisták délkelet-ázsiai beavatkozásával szemben. Napirendre tették továbbá az ázsiai, afrikai és latin-amertkai népek függetlenségi harcát, az európai biztonság és a leszerelés problémakörét. Halálos ítélet Pekingben. A Kínai Népköztársaság legfelsőbb bírósága halálra ítélte Jang Kuo-csinget, aki merényletet követett el két külföldi személy ellen. A vádlott április Végén egy áruházban késsel támadt rá néhány külföldi személyre, megsebesítette az NDK egyik követségl titkárának a feleségét és egy Mali-í újságírót. Jang Kuo-csinget golyó általi halálra Ítélték és azonnal kivégezték. Románia Kommunista Pártja KB-a főtitkárának a román külpolitikáról megtartott nagy beszéde. „Románia Urho Kekkonen, Finnország köztársasági elnöke még a múlt év végén Saráti látogatásra hívta meg Alexej
