Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-07 / 18. szám
Hazánkat felszabadító Szovjetunióban a színházkultúra komoly jelentőségű. Nemcsak a központi, hanem a kisebb városokban is vannak állandó színházak. A Volga-mentl Szaratovban szintén több színházat látogathatnak a város lakót. A képen látható korszerű épület bár cirkusznak készült, de' sokszor, főleg nyáridöben Itt lépnek fel a vendégszereplő moszkvai és lenini grádl művészek Is, Válasz bírálatunkra A Csehszlovák Film bratislavai kölcsönző szakosztálya lapunk 11. számában megjelent bírálatunkra hosszabb levélben válaszolt. A Csehszlovák Film évente mintegy 500 rövid filmet készít, és 200 filmet mutat be. A filmkölcsönző felhasznál a lehetőségekhez mérten minden módot arra, hogy minél több filmet lássanak el magyar felirattal. Magától értetődő, hogy a filmeknek csak az egy része kaphat magyar nyelvű feliratokat. A mozitermekben bemutatott filmek közül évente 80 kap magyarnyelvű feliratot, tehát majdnem a fele. A magyar filmfeliratok készítésekor természetesen figyelembe kell venni a filmek természetét, mert sokszor technikai nehézségek miatt lehetetlen a külföldi filmeket kétnyelvű aláírással ellátni. Ilyen esetben a feliratok a kép rovására mennének, amely lényegesen csökkentené a film esztétikai színvonalát. Igaz, a nézők elégedetlensége, amint az a cikkből is kitűnik, sok esetben a vetítés rossz technikája miatt is fokozódik. Ilyen esetekben a bratislavai filmkölcsönző nem segíthet, mert az Illetékes nemzeti bizottságok és járási nemzeti bizottságok felelnek a mozitermek technikai berendezéséért. A szerkesztőség megjegyzése: A Csehszlovák Filmkölcsönző válaszából kitűnik, hogy mondhatnánk elég magyarnyelvű filmfeliratot készítenek, tehát a nemzeti bizottságoknak kell törődniük azzal, hogy a válogatáskor főleg olyan filmeket rendeljenek, amit a magyarnyelvű lakosság is megért. A járási népművelési otthonok és a nemzeti bizottságok illetékes dolgozói esetleg hozzászólhatnának, vajon falvainkban miért nem vetítenek elég magyarnyelvű felirattal ellátott filmet. falvaink magasabb knlturális színvonaláéit AZ ÉLENJÁRÓ szövetkezetekben már világosan a tudatára ébredtek annak, hogy újabb munkaerő — főképp a fiatalok — megnyeréséhez nem elég a tagok anyagi szükségleteinek a kielégítése, hanem emellett gondolni kell kulturális szükségleteikre is. Ez maga a társadalmi élet, sportok, továbbá az, hogy munkahelyük és lakásuk a kulturális igényeknek megfelelő legyen, stb. Tudatosították, hogy az emberről való gondoskodásnak ez a formája már azért Is elsőrendű feladat, mert egyrészt ettől függ a mezőgazdasági dolgozók állandósítása, a mezőgazdasági munka és a falusi élet vonzóereje — főképp az ifjúság számára. Az egyes szövetkezetek vezetősége — kiindulva a költségvetés kulturális alapjából — a kulturális bizottságok részvételével kidolgozta az 1966- os évre egy célravezető kulturálisnevelő munka tervét. Az EFSZ-ek e terve és annak megvalósítása egy részét képezi a község egységes kulturális-népművelési munkatervének. E terv egyik fő pontja: gondoskodni a nagyobb politikai és szaktudás biztosításáról, valamint az általános műveltség növeléséről, mind a felnőttek, mind az ifjúság körében. Meghatározzák az üzemi munkaiskola tartalmát és formáját, kiegészítik az EFSZ-ek szakkönyvtárát. Megfelelő szakirodalom, tudományos-technikai információk és filmek útján fogják népszerűsíteni a hazai és a fejlett országok legújabb — és a gyakorlatban is megvalósítható — technikai és technológiai eredményeit a mezőgazdaságban. Meghatározzák a termelési propaganda további feladatait és formáit, amelyek elősegítik a szaktudás növelését. így például kirándulások a mintagazdaságokba, részvétel a haladó módszerek iskoláinak tanfolyamain, az „új technika napjainak“ megrendezése stb. A kulturális-nevelő munkaterv feladatai közül fontossági sorrendben a második helyen áll gondoskodni a szakmai érdekkörök tevékenységének fejlődéséről, valamint a felnőttek és az Ifjúság kedvteléseiről. Biztosítani kell a megfelelő feltételeket a falu kulturális és társadalmi szükségleteinek a kielégítéséhez. A bizottság tagjai a terv ezen részében számítanak a szövetkezeti érdekkörök működésével —: miután ezek hozzájárulnak a jő erkölcsi tulajdonságok, valamint szokások kifejlődéséhez és megszilárdításához, úgyszintén a gyakorlati tapasztalatok elmélyítéséhez — emellett előnyük, hogy a szabad idő célszerű aktív pihenésre van felhasználva. Ide tartozik az EFSZ-tagok és az Ifjúság népművészet iránti érdeklődésének a támogatása. A tervbe foglalják azon új szakok és műfajok kezdeményezésének az alapjait, amely követelmények a mai új, szocialista falu igényeiből származnak (pl. a fényképészeti- és filmszakkörök, a költészet barátainak köre, zenei-, irodalmi-, képzőművészeti-, dramaturgiai szakkörök, stb.). Célszerűen fogják kiválasztani és látogatni a színielőadásokat, hangversenyeket, kiállításokat stb. Az EFSZ-ek kulturális bizottságai — amelyek hatáskörébe tartozik majd az EFSZ-ek társadalmi élete fejlődésének biztosítása — szervezik meg a szövetkezetek megalakulása évfordulójának ünnepélyeit, a szüreti ünnepséget és egyéb társadalmi rendezvényeket — külön erre a célra öszszeállított mezőgazdasági tárgyú műsorral. Különböző versenyeket iktatnak majd a műsorba, amelyekkel ellenőrizhető képzettségük, jártasságuk a munkában, a szövetkezeti-tagok technikai és egyéb ismeretei, mint például ügyesség a szántásban, a fejősnél, külön verseny a gyerekeknek stb. Azon feladat elérése érdekében — amely a munkahely és az egész élettér esztétikai színvonalának növelését célozza =— a kulturális bizottságok minden EFSZ-ben gondoskodni fognak a szociális berendezések fokozatos biztosításáról és a munkahely, valamint a szövetkezet környékének esztétikus elrendezéséről. Ellenőrizni fogják a fák és a díszbokrok kiültetését, a virágágyak beültetését és a munkahelyeken esetleges virágok elhelyezését. A szövetkezetek kulturális bizottsága gondoskodik az irodahelyiségek rendbehozásáról és modernizálásáról, a szövetkezet üzemi konyhájáról és egyéb — közös célt szolgáló — helyiségéről. Olyan községekben, ahol nincs helyiség, a kulturális bizottság tagjai gondoskodnak legalább egy olyan terem rendbehozásáról, amely alkalmas a kulturális bizottság ténykedésére, úgyszintén az üzemi csoportok és a CSISZ számára. E feladat teljesítéséhez tartozik még falusi asszonyaink számára a divatbemutatók megrendezése. Ez áttekintést nyújt az öltözködésről a munkahelyeken, társaságban, a lakáskultúráról és egyebekről. A bemutatókat a járási székhelyeken, vagy központi községekben, az illetékes szervezetek segítségével rendezik a kulturális bizottságok. Nagyon fontos feladat hárul a kulturális bizottságokra a szövetkezetitagok üdültetésének a megszervezésekor. Igyekezniük kell az üdülést egybekapcsolni olyan mezőgazdasági üzemek meglátogatásával, amelyek a termelésben nagyon jó eredményeket értek el, továbbá részt kell venniük mezőgazdasági kiállításokon stb. A kulturális bizottságok tagjai nagy figyelmet szentelnek a jövőben az úttörő-táborok létesítésének, a cél az, hogy — amennyiben a szülők is akarják — úgy minden szövetkezeti tag gyermeke nyaranta üdülhessen az úttörő-táborban. Nagyjából ezek azok a feladatok, amelyeket az 1966-os év kulturálisnevelő munkatervébe foglal köztársaságunk szövetkezeteinek több mint a fele. — eS — Gyerekszáj — Apukám, adj egy koronát — kunyerál Peti, — Minek az, fiam? — Most szállították a friss nanukot az üzletbe. — De hiszen e héten még minden nap hoztak. — Nézd, kisfiam, te már ötödikes vagy és jól tudsz számolni — simogatta meg a családfő a buksi fejet. — Tudod, négyen vagytok testvérek és én mindnyájatokat egyformán szeretlek. Ez azt jelenti, hogy a napi négy korona havonta ... — Százhúsz korona — vág közbe a fiú. — No látod. Tudod mennyi sok hasznos dolgot lehet venni ennyi pénzért? Peti a cipője orrát nézegeti. — No, mit gondolsz, fiacskám? — kérdi újból az apa. A fiú egy Ideig hallgat, aztán sóhajtva megszólal: — Milyen jó lenne, ha egyedül volnék ... —tt— AZ ELSŐ FELADAT: IDŐBEN, GYORSAN FELDERÍTENI KÖZISMERT, hogy a legutóbbi évtizedben létrejöttek azok a közepes és nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakéták, a hang sebességét többszörösen felülmúló repülőgépek, amelyek nagy távolságról és nagy magasságból képesek megközelíteni a kiválasztott célokat, hogy azokat megsemmisítsék. Ezek elhárítására szolgál a légvédelem, a rakéták elleni védelem és a kozmikus támadóeszközök elleni védelem. Mivel a modern légi támadóeszközök kontinensek közötti távolságok áthidalására is képesek, mégpedig Igen gyorsan, a légtér biztosításához minden légvédelemnek nagy távolságú felderítési és aktív tevékenységet folytató elhárítási rendszert kell kiépítenie. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy a légtér biztosításának legelső feladata a támadó lég! célok Időben történő, gyors felderítése, mert csak ennek birtokában lehet biztosítani, a támadóeszközök megsemmisítéséhez szükséges felkészülést, a megsemmisítés megszervezését és végrehajtását. Jelenleg a támadó repülőgépek felderítése az országhatártól 300—400 kilométerre már elegendő időt biztosít ahhoz, hogy meg lehessen tenni a szükséges intézkedéseket a megsemmisítésükhöz. Más a helyzet az interkontinentális, ballaszttkus rakétákkal, amelyeket lehetőleg a kilövés pillanatában kell felderíteni, hogy elegendő idő maradjon megsemmisítésükhöz, még mielőtt elérték az ország légterét. Az utóbbinak az elhárítása lényegesen különbözik az előbbiektől. A korszerű sugárhajtású repülőgépek a légkör sűrűbb rétegeiben haladnak, az interkontinentális ballisztikus rakéták viszont esetleg több száz kilométer magasan, ballasztikai röppályán, a gravitációs erő hatása következtében repülnek. A RADIÖLOKÄCIÖ elve Ä légtérben nagy sebességgel repülő légi célokat korszerű rádióelektronikai eszközök segítségével derítik fel és követik. Ezek az aktív és passzív rádiólokáció elvén működnek, vagyis az általuk kisugárzott és a légi célról visszavert, illetve a cél által kisugárzott elektromágneses hullámok vétele alapján állapítják meg a röppálya adatait. A felderítés 1 2SZABAD földműves 1966. május 7, A korszerű légvédelemről elve viszonylag egyszerűnek látszik, ám a megvalósítás folyamán sok nehézség adódik. Az általánosan használt távolfelderítő rádiólokációs állomások hatótávolsága 350—400 kilométer, de ez a távolság nem biztosítja a ballasztikus rakéták kilövési pillanatának felderítését. Ahhoz, hogy minimálisan öt perc megelőzést Idő legyen a rakéta leküzdéséhez, legalább 2000 kilométeres hatótávolságú rádiólokációs állomásokat kell alkalmazni. Ezt a rakéták nagy repülési sebessége indokolja. A hatótávolság növelésére több mód adódik. Az egyik megoldás, hogy a rádiólokációs állomást nagy magasságban (hegygerincen, helikopteren, repülőgépen, mesterséges holdon) helyezik el s így az optikai látótávolság növekszik. A másik, lényegesen drágább, bonyolultabb megoldás, hogy fokozzák a lokátorok vevőérzékenységét, valamint az antennafelületeket. Hazánk légterét éppúgy, mint a Varsói Szerződés többi tagországának légterét a legkorszerűbb lokátorberendezések figyelik és védik. A felderítő rádiólokációs állomások az észlelt adatokat elektronikus számológépek útján önműködően feldolgozzák, vagyis azonosítják a cél jellegét (saját vagy ellenség), megállapítják a röppálya elemeit, vagyis a magasságot, a sebességet, az irányt, aztán átadják a célkövető rádiólokátoroknak, s ezek teljes pontossággal megállapítják a célok repülési paramétereit. A távolfelderítő rádiólokációs rendszerben a számítógépek igen rövid idő alatt még azt is megállapítják, hol várható az ellenséges légi cél becsapódási pontja. ELLENRAKÉTA, INDULJ! A légi célok felderítése és pályaelemeiknek a megállapítása tehát az elhárítás passzív része. Az aktív elhárítás akkor kezdődik, amikor a célfelderítő a célkövető állomások adatait a számítógépközpontok átadják az elfogó, irányítható légvédelmi rakétatámaszpontoknak, s ezek alapján megkezdődnek az elfogó ellenrakéta indítási előkészületei. Az elhárító légvédelmi rakéták rendszerében a célkövető rádiólokációs állomás után a légvédelmi rakéta egyik felismerő lokátora veszi át a légi cél követését, majd a rakétairányító rádiólokációs állomás lép a célkövető szeredbe, és megfelelő időpontban önműködően elindítja az ellenrakétát. Az elindított rakéta belép az Indítóállomás által kisugárzott „sugárnyalábba“, s ebben haladva tart az előre kiszámított találkozási pont felé. Természetesen a cél leküzdéséhez, a folyamatosan felderített újabb adatok alapján szükségessé válhat a légvédelmi rakéta röppályájának repülés közbeni helyesbítése. Ezt egy közbeiktatott számítógép végzi, mégpedig önműködően. A támadó légi célok sikeres leküzdése, a légtér teljes biztonsága azt is megköveteli, hogy a légvédelmi rakétaindító állomások teljesen automatizáltak legyenek, vagyis szükség esetén lehetővé tegyék több légvédelmi rakéta egymás utáni, gyors indítását is. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy egészben véve is milyen kevés idő áll rendelkezésre — 2—3 perc, olykor csak egy perc következtethetünk arra, mennyire kiterjedt technikai felkészültség kell egy ellenséges légi cél eredményes felderítéséhez és leküzdéséhez. A harcászati légierők repülőgépeinek a megsemmisítése természetesen könnyebb, mint az említett légi céloké, mert a rakétákhoz viszonyítva kisebb hatótávolságúak és repülési sebességűek, viszont sokkal nagyobb a hatásos visszaverő felületük, amelyet a rádiólokációs állomások eredményesebben észlelhetnek. AZ EGÉSZ LÉGTÉRBEN, AZ ÖSSZES MAGASSÁGOKBAN Az eddigiekben arról szóltunk, milyen folyamat eredményeként indul útjára és semmisíti meg a légi célt a kiválasztott elhárító eszköz. De teljesebb képet akkor kaphatunk a légvédelmi rendszerről, ha elképzeljük ezeknek a komplexumoknak összekapcsolt, igen széles hálózatát, beleértve még a vadászrepülő-egységeket is, amelyeket szintén egy egységes rendszerbe kapcsolt távolderítő rádiólokációs hálózat táplál adatokkal. Ebből az is nyilvánvaló, hogy az ellenséges légitámadó és felderítő eszközeinek időben történő felfedése, és szünet nélküli követése csak akkor lehetséges, ha az ország egész légterét átfogja a rádiólokációs mező. Ezen azt a térséget értjük, amelynek határain belül az összes magasságokon biztosított a légi célok felderítése és felismerése. Különösen gondos csoportosítást igényel, ha viszonylag nem nagy hatótávolságú rádiólokációs állomásokat alkalmazunk, illetve ha az alacsonyan támadó légi célok ellen is hatásos védelmet kívánunk létrehozni. Egy ilyen rádiólokációs mező kiépítése, kezelése nem csupán hatalmas költségekkel jár — rádióelektronikai, kibernetikai eszközök sokasága, korszerű légvédelmi rakétatartalék, vadászrepülő-egysőgek kellenek —, hanem magas szakképzettségű irányító-, kezelő- és karbantartó személyzetet Is igényel. SOKOLDALÚ KÉPZETTSÉGET IGÉNYLŐ SZAKMA A szakemberképzésről érdemes néhány szót szólni. Anélkül, hogy belebonyolódnánk a részletekbe, már a felsorolható technikai eszközök is oly szerteágazóak, hogy elég csupán elgondolni is, mi mindenre kell kiképezni a személyzetet, s ez mennyi időt vesz igénybe. Azt például sokan tudják, hogy a vadászrepülők kiképzése milyen hosszú időt vesz igénybe, s hogy kiképzésük után is több 'évi megszakítás nélküli gyakorlás szükséges e hivatáshoz. Kiképzésük során — a katonai és politikai képzésen kívül — magas fokú matematikai, fizikai, rádiótechnikai, elektronikai, irányítástechnikai, aerodinamikai, motortani szakismereteket kell elsajátítaniuk. Ha mindehhez hozzászámítjuk azt az egyéb ismeretanyagot — számítástechnika, ballasztika stb., — amelyeket a korszerű légvédelmi rendszer személyzete nem nélkülözhet, körülbelül sejtelmünk lehet arról, milyen hallatlan igényes egy ország légterének korszerű védelme. A légvédelmi rendszerben szolgálatot teljesítő tisztek nagy része mérnöki képesítésű vagy azt megközelítő technikai felkészültségű, de nem túlozunk, ha azt állítjuk, nogy a szakismeretek elsajátításában egyetlen pillanatra sincs megállásuk, már csak az újabb és újabb technikai találmányok megismerése és alkalmazása miatt sem. Tehát egy ilyen légvédelmi rendszer létrehozása nem csupán gazdasági potenciál kérdése — bár tagadhatatlanul nagy mértékben függ tőle —, hanem éveken ét folytatott kiképző-, nevelőmunka eredménye is. Az elmondottakból látható, hogy a légvédelem, a rakéta elleni védelem, méreteit tekintve, mennyire kinőtt egy ország lehetőségeinek a keretéből; kis területű és korlátozott ipari kapacitású ország önmagában nem, vagy csak súlyos áldozatok árán képes védekezni egy technikailag Jól felszerelt és korszerű légierővel ellátott hadsereg ellen. * * * Amit elmondottunk, a komplexumok összekapcsolásáról, az áll az egyes országok légvédelmi rendszerére is. A Varsói Szerződés országainak összehangolt légvédelmi rendszere teljes biztonságot nyújt, amelyen belül a felderítés, a célok elosztása és megsemmisítése összehangolt tevékenység. Dr. H. A.
