Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-04-30 / 17. szám
A keszegezés korszerű módszere Ä „komoly“ horgász, tehát 'az, aki nem adja alább kapitális pontynál vagy legalábbis ötkilós nagybajuszú harcsánál, jóindulatú leereszkedéssel kezeli a keszegezőt, aki a vörösszárnyúak, a jászkók, a dévérek és társaiknak szegődik a nyomába és a fehérhalak horgászatában találja meg vízparti örömeit. És — valljuk be — többnyire zsákmánnyal megrakodva tér haza, amíg a fentemlített „komoly“ horgászok hol a délnyugati, hol ellenkezőleg a délkeleti szelet, esetleg a meleget vagy éppen a hűvös időt hívják tetemre, amikor száraz zsákkal fejezik be horgásznapjukat. Sok azoknak a horgászoknak a száma, akiket csakis és kizárólag a keszeg érdekel. Megvan ennek a logikus magyarázata: a keszeghorgásznak sokkal sűrűbb a kapása, több izgalomban van része, nem „ül hosszú méla lesben“ napestig ... Úszója körül mindig történik valami és a sok kicsi sokra megy közmondás — a halra is érvényes. Aki már megkóstolt néhány beirdalás után rózsapirosra sütött keszeget, nem cserélné el ezt a falatot másfél tányérnagyságú, ráadásul enyhén iszapízű rántott pontyszele-és Igyekszik odébbállani. Ha ellenállást érez, nem hagyja ott a zsákmányt, hanem nagyokat ránt rajta, hogy legyőzze az ellenállást. Sejtjük már, miért célszerű a keszegezés eredményesebbé tételére finom szerelést, könnyű, jól kiegyensúlyozott úszót és inkább sornyi apró, mint egyetlen nagy ólmot használni, mely a rántásokra — mint nem áramvonalas rendszer — nagyobb ellenállást fejt ki? Egyszerűen azért, mert ha nagy az ellenállás, a keszeg egyszerűen letépi, lelopja horgunkról a csalit. Ha a rendszer könnyű és jól kiegyensúlyozott, az ólom áramvonalas, úgy a hirtelen kapó keszeg elmeríti az úszót mielőtt a csalit letépte volna a horogról és a bevágás előtt állt volna odébb. Hogy az apró giliszta, a légy nyűve, a máié vagy kenyérgalacsin jó keszegcsali, azt mindnyájan tudjuk. De kevesen ismerjük a francia és belga keszegezők legeredményesebb csaliját, a főtt lenmagot. Mi ennek a lenmagcsalinak a „titka“? Egyszerűen annyi, hogy éppen megfelelő falatnyi a nagysága, jól megáll puhára főtt állapotban a horog hegyén, melyről nehéz lelopnia a halnak. De legfontosabb jó tulajdonsága a főtt lenmag halvonzó zamata és a halnak igen kedves íze, mely a távolból is odacsalja a keszegnépséget. A főtt lenmagot, mi, itteni horgászok is alaposan kiaknázhatjuk. Hogyan készítsünk lenmagcsalit? A lenmagot langyos vízben áztatjuk félnapig, majd lassú tűzön addig főzzük, amíg a fehér csírája kissé ki nem reped a mag héjából: már készen is van a csali, melyet a legjobb a saját levében, szélesszájú üvegben magunkkal vinni a tetthelyre. Persze, nem szabad a magot túl puhára főzni, nehogy leroskadják a horogról, de ne legyen túl kemény sem. A horog hegyére egyetlen szem lenmagot tűzzünk és ha nincsen kapásunk, szorgalmasan cseréljük, mert a zamata igen gyorsan oldódik ki és akkor megszűnt a távhatása és az ingerlő íze. Bár ritka eset, hogy a keszegek a jó zamat hatására meg ne jelennének perceken belül a horog házatáján. A francia módszernél igen bevált a beetetés. Erre a célra nedves, gittszerű anyagba gyúrnak bele kukoricalisztet és ienmaglisztet, fele-fele arányban, ebből szilványit hajítanak a horgászhelyre, ha a víz áramlik, úgy a horgászhely fölé. Az anyag lassan elmállik, a lisztanyag felhőt alkotva viszi távolra a „hírét" annak, hogy valami ennivaló akad, de a lisztszemcsék túl kicsinyek ahhoz, hogy az ízen kívül mást is nyújtsanak a keszegeknek, melyek a horogra tűzött falatot már figyelemre méltathatják. A beetetés annyira fontos a korszerű keszegezésnél, hogy például a francia horgászversenyeken a beetető gombócot csak külön vezényszó elhangzása után szabad behajítani, nehogy az előbb beetető előnyhöz jusson. F. T. • • • Egy szó, mint száz: próbáljuk ki az új évadban mi is a korszerű keszegezés módszereit! S a tapasztalatainkat írjuk meg a Szabad Földműves halászati mellékletének. tért... Sajnos, nálunk a keszegezés technikája alig fejlődött és gyér azoknak a száma, akik korszerű eszközökkel és módszerekkel fogják a fehérhalat. Legtöbbjük egyszerűen könnyű pontyozó szerelést alkalmaz és ezzel — úgy véli — megtette a magáét. Pedig okosabb volna utánozni a keszegezés igazi mestereit, a franciákat és belgákat, akiknek túlnyomó része „megrögzött“ keszegző és művészi magaslatra emelte ennek az „iparnak“ a technikáját. Mi jellemzi a francia keszegező szerelést? Elsősorban az igen finom, fízes-tizenötös zsinór, az igen könnyű, karcsú antennás úszócska és a több apró serétecskéből összeállított láncsúlyozás, mely az úszót anynyira meríti, hogy annak antennájából alig három-négy centiméternyi látszik ki a vízből. A keszegző szerelésnek finomnak kell lennie, minél kisebb ellenállást kell szembehelyeznie a hallal. Ennek pedig korántsem az a célja — amint azt hinnők —, hogy a rendszert érzékennyé tegye. Nincsen erre szükség a keszegezésnél, merthiszen a fehérhasúak olyan erősen kapnak, hogy akár körtenagyságú úszóval és féldiónyi ólommal is észleljük a cibálásokat, legfeljebb a dévér óvatos. A keszeg nem óvatos, nem kóstolgat, hanem a szájába veszi, ami bele is fér a szájába TENYÉSZANYAGOT ELŐÁLLÍTÓ TAVAK műtrágyázása a Szovjetunióban nagymértékben elterjedt már hosszabb ideje, de a piaci (kétnyaras) halat előállító tavakban a műtrágyázást módszerek kevésbé terjedtek el. Az áruhal-termés fokozását a legtöbb helyen az erőtakarmányok nagyobb mennyiségű felhasználásával érik el. Mivel azonban a tóterületek 80 %-án folyik áruhaltermelés, a mütrágyázási módszerek tökéletesítése és elterjesztése elsőrendű jelentőségű halgazdasági és jövedelmezőségi szempontból. A bjelorusz halgazdasági kutató intézet munkatársai 5 éven ót (1960—64) tanulmányozták a természetes táplálék szaporítását műtrágyázás révén. A minszki területi „Volma“ és Izobelino“ halgazdaságok kísérleti tavain elért eredmények lehetővé tették oly módszerek ajánlását, melyek módot adnak a természetes hozam 3—4 szeresre emelésére az áruhal előállítási költségeknek jelentős csökkentésével egyidejűleg. Széles körű alkalmazásra került sor 1964-ben nagyüzemi körülmények között. A kutatóintézet előírásainak megfelelően adagoltak 10 naponként azonos mennyiségben szupenfoszfátot és ammonsalétromot május közepétől augusztus közepéig. Az oldott műtrágyát a magasabb rendű növényzettől mentes részeken osztották eL A tó szokásos természetes hozamán felüli minden kg természetes hozamra 1,5—2 kg szuperfoszfát és 2—2,5 kg ammonsalétrom juttatását tervezték. Ez volt ugyanis a kísérletekben felhasznált legnagyobb adag. A műtrágyázás eredményeként a természetes hozam valamennyi tóban jelentősen emelkedett. A felhasználásra szánt mennyiséget három tóban a tényleges felhasználás nem haladta felül, míg háromnál jóval alatta maradt. Két tóban azonban a műtrágya felhasználása nem állott arányban az elért eredménnyel. Az egyik esetben igen nagy volt a darabhiány, a másikban pedig a feltöltés előtt teljesen eltávolított felső talajréteg alól felszínre került homokréteg nagymértékben lekötötte a műtrágyát, 1 kg többlethalhús elő-< állításához 1,98 kg ammonsalétromra és 1,52 kg szuperfoszfátra volt szükség. Ez a menynyiség általában azonos a tenyészhaltermelésben felhasznált műtrágyamennyiséggel. Figyelemmel kell azonban lenni arra, hogy a foszfor és a nitrogén aránya 4:1—8:1 legyen (ez átszámítva szuperfoszfátra és ammonsalétromra 1:1—2:1 súlyaránynak felel meg), mert eltérés esetében mindkét tókategóriában a műtrágyák túlfelhasználására kerül sor. Hektáronként a műtrágyázáskor 54—136 rubel haszon mutatkozott, ami 1 kg-nál 27—39 kopeknak felel meg. A kísérleti összterület 209 ha volt és itt 11110 rubel hasznot értek eL Megjegyzendő, hogy a Szovjetunióban számosán foglalkoznak a műtrágyázás problémáival. így pl. Mamantova régebbi (RIRj cikke szerint 3—4 naponta 3 mg/liter nitrogént és 0,3 mg/liter foszfort kell adagolni kísérletei szerint. Ez viszont igen nagy mennyiség, nitrogéntartalmú műtrágyából 18—20 q kellene egy ha-ra. Ezzel szemben SzuboverhoT legújabb könyvében a műtrágyák adagolását a víz foszfor-i és nitrogéntartalmától teszi függővé. Ha a szerinte okvetlen szükséges mimimális 2 mg/ liter nitrogén és 0,2 mg/liter foszfor a vegyvizsgálat szerint rendelkezésre áll, akkor műtrágyát mindaddig nem kell adagolni, míg a szint fenti határ alá nem süllyed. Gyakori ellenőrzés szükséges ugyan, de ezzel a módszerrel a Mamantova által javasolt mennyiségnek csak egy részére van szükség. —NS—i ÁrühaltermelőtavakalzSnLn 6
