Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-04-02 / 13. szám
Néhány gondolat a CSKP XIII. kongresszusának téziseihez Az utóbbi két év alatt szerzett tapasztalataim alapján > arra a következtetésre jutottam, hogy nem a leghelyesebb volt az az intézkedés, amely mentesítette a nemzeti bizottságokat a mezőgazdasági termelés Iránti felelősség alól, és a sokrétű, tehát komplikált Irányító munkát a járási termelési igazgatóságokra ruházta át. Járásunkban eléggé áldatlan helyzet alakult ki. Valahogy úgy néz ki, hogy a termelési Igazgatóság csupán a termelés első részével, tehát a vetéssel és ültetéssel törődik, míg a termés betakarításával járó gondok és feladatok a nemzeti bizottságokat terhelik. A társadalmi érdekeket tiszteletben tartó nemzeti bizottságoknak gyűlik meg elsősorban Is a bajuk azokkal a mezőgazdasági üzemekkel, amelyek csak a saját érdeküket tartják szemük előtt. Mivelhogy a járási nemzeti bizottságok és a termelési Igazgatóságok kölcsönös viszonyában fogyatékosságok vannak, így gyakran előfordul az is, hogy a mezőgazdasági üzemek — a járás két Irányító szervétől — homlokegyenest ellentétes feladatot kaphak. A fogyatékosságok kiküszöbölése céljából két elfogadható megoldást látok. Az egyik megoldás az lenne, hogy a mezőgazdasági termelés irányítását a nemzeti bizottságokra bíznák, a másik szerint pedig egyáltalán nem számolnánk a nemzeti bizottságok irányító munkájával, mert ezt a jogkört teljes egészében a járási termelési igazgatóságok gyakorolnák. A járási termelési igazgatóságok létrehozása lényegében a hivatalokban dolgozó emberek létszámának gyarapodásához vezetett. Míg azelőtt a járási nemzeti bizottságunk mezőgazdasági osztályán csupán 35 ember dolgozott és a többi osztályok dolgozóinak segítségével megbirkózott a feladatokkal is, addig ma azt tapasztaljuk, hogy a járási termelési igazgatóságon 55 személy végez elsősorban is papírmunkát. Nem túlzók ezzel az állításommal, mert bizony ahol a termelés folyik nagyon ritkán találkozhat az ember a járási termelési igazgatóság dolgozójával. Nem fér hozzá kétség, hogy ez az áldatlan körülmény a termelés rovására megy. Sok szó esik arról Is, hogy fejleszteni keil a dolgozók kezdeményező készségét. Bizony erre nagy szükség lenne! De vajon várhatunk-e kezdeményezést akkor, ha a mezőgazdasági üzemeknek mindenből Irányszámokat adunk? Megmondjuk például, hogy a 600 hektár szántóból 300 hektáron gabonát, 200 hektáron kapásokat, míg a többin különböző növényeket termeljenek. Adunk Ilyen esetben lehetőséget a kezdeményezésre? Az irányításnak azt a formáját kellene választani, amely a különböző mezőgazdasági termékek értékesítésének mennyiségét a mezőgazdasági üzemekkel való egyetértésben határozná meg, míg a kitermelésük előfeltételeinek megteremtése, tehát a vetésterületek nagyságának meghatározása is, az egyes gazdaságok hatáskörébe tartozna, ilyen körülmények között jobban számíthatnánk majd a mezőgazdasági dolgozók kezdeményezésével. Pár megjegyzésem lenne a parlagon heverő földek megművelésének kérdéséhez is tekintettel arra, hogy járásunk területén sok parlagon heverő földdel találkozunk. Véleményem szerint a parlagon hagyott föld minden hektárja után adót kellene kivetni az illetékes mezőgazdasági üzemre. Feltételezem, ha a nemzeti bizottság adóval súiytaná például a Bárcai Állami Gazdaságot, akkor nem hanyagolná el évente a 20—30 hektárnyi terület megművelését sem. Járásunkban nagyon sok kár származik abból Is, hogy több mezőgazdasági üzemnek nincs gabonaraktára. Bizony nagyon körülményes a harminc, vagy negyven vagon gabonát öt és sokszor tíz helyen raktározni. Ilyen helyeken fordul elő az a nemkívánatos körülmény, hogy a gabona egy része mellék űtakon „elfolyik“. Ezért szükségesnek tartom, hogy mielőbb megoldódjon ez a kérdés, mondjuk azáltal, hogy a mezőgazdasági üzemeknek lehetőségük nyílik olcsó és megfelelő gabonaraktárak építésére. A mezőgazdasági termékek értékesítése körül sincs minden a legnagyobb rendben. Előfordul például eléggé gyakran, hogy a felvásárló vállalat nem veszi át a kitermelt húst hivatkozva arra, hogy dekádtervét teljesítette. Ebből természetesei a mezőgazdasági üzemeknek kára származik és az ilyen esetek a takarmányok pazarlásához vezetnek. Ideje lenne már kiépíteni a vágóhidak és fagyasztó üzemek olyan hálózatát, amely fejlődésünk jelenlegi szakaszában megfelel a követelményeknek, s melyek léte a felvásárlásban mutatkozó fogyatékosságokat is megszűntetné. Megmondom őszintén, hogy bár a szocialista munkaversenynek híve vagyok, ennek ellenére azt a versenymozgalmat, amely évente a gabona felvásárlása közben folyik, nem he* lyeslem. Tavaly például hét szövetkezet volt gondjaimra bízva. Hetente összejöttünk, beszámoltunk a helyzetről és új feladatokat kaptunk. Például ilyeneket: minden munkát abbahagyni, kaszálni kell! Vagy: mindenki csépeljen! Csépeljék az eladásra szánt búzát, majd ha a tervezett mennyiség meglesz, húzzák át a cséplőgépet a rozshoz, ha az is meglesz, akkor pedig az árpához! Mindenki ideges lett. Szinte naponta kellett a munkahelyet változtatni. Ennek a rossz módszernek a következtében járásunk mezőgazdasági üzemei több millió korona kárt szenvedtek. Persze főleg azért, mert verj senyeztek. S ezért került kitisztíttat- Ian gabona a felvásárló vállalat raktáraiba is. Tehát olyan munkát végeztünk, mint valamikor végzett i falu legrosszabb gazdája. Szerintem a versenyeknek elsősorban is a minőség javítását kellene szolgálniuk. Persze törődjünk a határidővel is, de a verseny győztese ne az legyen, aki gyorsan rossz minőségű gabonát ad. Persze a minőség romlása nélkül meg lehetne gyorsítani az igyekezetét is. Például itt sokat segítene, ha a felvásárlási árakat időközönként módosítanánk, vagyis a gabona maximális felvásárlási árát fokozatosan csökkentenénk. Ilyen intézkedéssel talán elérnénk azt is, hogy a Jászóújfalusi szövetkezet és a Bárcai Állami Gazdaság sem csépelné decemberben a hólepte gabonáját, mint azt tette a múlt évben. Végül a háztáji föld juttatásához lenne pár szavam. Megmondom kereken, hogy helytelennek tartom azt a gyakorlatot, amelynek értelmében háztáji földre az tarthat igényt (az ötyen árra), aki az év folyamán legalább 300 munkaegységet elért. Ugyanis járásunkban sokan vissza élnek a lehetőségekkel. A nyári csúcsmunkák idején kivonul a család a szövetkezet földjeire és aránylag rövid idő alatt elérik a munkaegységek meghatározott mennyiségét. Azután egész éven keresztül nem néznek a közös háza tájára. Azt tartanám helyesnek, ha az 50 ár terjedelmű háztáji földet csak azok kapnák meg, akik egész éven keresztül, tehát rendszeresen a szövetkezetben dolgoznak. És helyesnek tartanám azt is, ha a szövetkezeti tagok rátérnének a háztáji föld közös művelésére. IVÁN SÁNDOR, a Kassai JNB dolgozója Vendéglátás és turisztika a Csallóközben Aki figyelemmel kiséri a dunaszerdahelyi járás vendéglátó üzemeinek és turistaforgalmának fejlesztését, örömmel nyugtázhatja: lényeges előrehaladás mutatkozik. Az egy helyben topogást elvetve, végre kezdünk önmagunkra találni: fellelni a csallóközi róna, a Duna-mente szépségeit, s a kiváló természeti adottságokat úgyahogy hasznosítani. Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen nagyon közkedvelt hely a DUNA SZÁLLÓ, Belföldi és külföldi vendégek igényeit egyaránt kielégíti. ízlésesen berendezett éttermében, borozójában gyors a kiszolgálás. Naponta hangulatos zenét hallhat az itt megforduló, s ha kedve szottyan, a pattogó ütemü talpalávalóra táncolhat is. Főleg hétvégeken népes ez a szórakozóhely. Csak egy dolog bosszantó: az omladozó falfestmény. Ideje lenne már restauráltatni, vagy más, szemet gyönyörködtető festménnyel felcserélni! Levetkőzte régi gúnyáját a posta közelében lévő borozó. Nemcsak megfiatalodott, de jóval tágasabb is elődjénél. A berendezés tervezője a népművészet gazdagon feltörő forrásaiból merítette elgondolásait. Büszkén viseli e borozó a nagyabonyi származású, hajdan híres nótaköltő, s zenész BIHARI nevét. Említést érdemel a POZSONYEPERJESl VIKKENDTÁBOR - a KIS-DUNA balparti kanyarulatában —, ahol kitűnő lehetőségek vannak a családok hétvégi pihenésére, nyári szabadságtöltésre. Kár, hogy a horgászat rajon-A tanítási órákról való elmaradozás régi betegség és nagyon nehezen gyógyítható, mert eddig még nem sikerült megtalálni sem az orvost, sem az orvosságot. Vannak notorikus iskolakerülő tanköteles gyermekek, akik megjelennek szeptember első napjaiban az iskolában, aztán kezdenek elmaradozni és végül mész. sze elkerülik az iskolát. A tanító hi-1 bájából? Valószínű nem, mert a tanító igénybe vesz minden eszközt, amely hatáskörébe tartozik: meglátogatja a szülőket, igyekszik meggyőzni őket arról, hogy milyen nagy szüksége van a gyermeknek a tanulásra, tudásra, mert csak Így válik belőle becsületes, munkaszerető ember. Ha a szép szó nem használ, akkor háromszor egymás után felszólítja az iskola igazgatósága a szülőt állampolgári kötelességének teljesítésére, — amennyiben ez sem vezet eredményre, akkor büntető feljelentést küld az iskola a nemzeti bizottságra. Az illetékes szervek folytatják a meggyőzést, esetleg kisebb pénzbüntetést rónak ki a kötelességet elmulasztó családfőre, aki az iskolakerülő gyermekre felszedett családi pótlékból nemegy esetben mosolyogva ki is fizeti a büntetést. Az említett folyamatok gyakorlatilag sok időt vesznek igénybe, az iskolaév letelik, és a következő évben folytatódik elölről azzal a különbséggel, hogy »gyre szaporodik azoknak a száma, akik kellemesebbnek tartják a csavargást, a léha életet, mint a szigorúbb iskolai köteléket. Helytelen volna, ha csak a fiatalkorú gyermekeket hibáztatnánk kötelességük elmulasztásáért. A szülő felel gyermekéért egészen addig, amíg az szülei gondozására szorul. A pedagógusok többségének az ä véleménye, hogy ha a családi pótlék kifizetését függővé tennék a gyermek igazolatlan iskolai hiányzásától is, akkor minimumra csökkenne az olyan szülők száma, akik nem tudnak gyermekeiknek parancsolni. Meg kell mindenkinek értenie azt, hogy a mi rendszerünkben a jogok és a kötelességek szoros egységet alkotnak, és ezért csak az a polgár élhet teljes jogaival, aki az állam iránti kötelességét is teljesíti. Iskoláztatás—pályaválasztás Azokkal a felnőttekkel pedig, akik a gyermekeik nevelését elhanyagolják,’ sokkal szigorúbban kellene eljárni, össztársadalmi szempontból is kifizetőbb lenne, ha az olyan gyermekeket, akikről szüleik nem képesek, vagy nem hajlandók emberi módon gondoskodni — gyermekotthonokban (bentlakásos internátusokban) készítenék elő az életre. így nem fordulhatná elő, hogy egyes felelőtlen emberek a családi pótlékot a saját szenvedélyeikre fordíthassák. A másik szempont, mely nem kevésbé fontos, hogy eltűnnének az utcáról az elhagyatott csavargó gyermekek, akik csak szégyenfoltjai efiy-egy falunak vagy városnak. A kiskorú gyermekek esti csavargását, szédelgését sürgősen meg kell akadályozni. Ebben fontos szerep jutna a közrendészet dolgozóinak, büntessék meg azokat, vagy azok szüleit, akik az utcák rendjét, csendjét háborgatják, ugyanúgy, mint a közlekedési szabályok megsértőit büntetik (a kiskorúak esetében természetesen a szülőket). Nem nézhetjük tétlenül, hogy szemünk láttára nőjjenek fel a jövő betörői, esetleg gyilkosai, munkakerülői, akikről senki sem gondoskodik. Ezt az egyre veszélyesebbé váló tünetet mindenki látja, beszél róla, de valahogyan elodázódik a megoldása és nem élünk a törvényes lehetőségekkel sem. Az a célunk, hogy a kötelező alapiskola 9. évfolyamát lehetőleg minden tanuló elvégezze, amely alapot ad a pályaválasztáshoz, továbbtanuláshoz. Akikkel a szülők kellően törődnek, azok a gyermekek legalább közepes eredményt érnek el a tanulásban. A lemorzsolódás legnagyobb oka a hiányos, rendszertelen iskolalátogatás. Dunaszerdahelyen a Vajansky utcai Magyar Kilencéves Alapiskolában 158 tanuló fejezi be a kötelező iskolalátogatást ebben az évben, ebből 34 tanuló a nyolcadik vagy alsóbb évfolyamokból marad ki. Ha megvizsgáljuk annak az okát, hogy a 34 tanuló miért nem jutott fel a 9. évfolyamba, akkor azt látjuk, hogy akadnak még olyan szülők is, akik gyermeküknek megadnak mindent, s sokszor többet is. mint kellene, csak éppen azzal nem törődnek, hogy gyermekük hogyan tanul és mivel tölti szabad idejét. Rendszerint nemtörődömségükre csak akkor jönnek rá, amikor már nehéz a gyermeket a helyes útra visszatéríteni. A pedagógus az ilyen esetekben talán meg tudná menteni a tanulót a lezülléstől, ha a szülő megfogadná az őszinte tanácsot és keresné az iskolával a kapcsolatot, együttműködést. Sajnos, a cigányszármazású tanulók közül is csak kevesen jutnak el a 9. évfolyamba. Pedig elég tehetségesek ezek a gyerekek, hacsak egy keveset törődnek velük a családban, akkor szép eredményt mutatnak fel. Bizonyíték erre, hogy a múlt iskolai évben kitüntetéssel végezte a 9. évfolyamot az egyik cigányszármazású kislány, s a továbbtanulásban is megállja a helyét. A második állandó probléma a pályaválasztás, amely részben összefügg a rendszeres iskolába járással. Az oktatással párhuzamosan foglalkoznak az iskolában a neveléssel is, amelynek éqyik fő része a pályaválasztásra előkészíteni a tanulókat. Vannak gyermekek, akik a 6. évfolyamban már konkrétan elhatározzák, hogy milyen foglalkozást szeretnének választani. Ezeknél a tanulóknál az elhatározásuk visszatükröződik a tanulmányi eredményekből. Ebben az évben iskolánkban bevezettük a 9. évfolyamba a diferenciált oktatást, szeptemberben a négy fellépő 9. évfolyam 124 tanulóját a diferenciált tanítás irányelvei alapján osztottuk be az egyes osztályokba. A 9a és 9b osztályba kerültek azok a tanulók, akik nem szándékoznak a 9. évfolyam elvégzése után a 2. ciklusú iskolában folytatni tanulmányaikat. A 9c és 9d osztályba tehát olyan tanulók kerültek, akiknél megvolt a feltétel a továbbtanulásra. A tanulók fele-fele arányban oszlottak meg, s most a félév elteltével, amikor a végleges pályaválasztásra került a sor, a 62 tanulóból 43 tanuló jelentkezett továbbtanulásra, s ugyanakkor ebből a két osztályból is sok olyan tanuló jelentkezett szakmára, akik jól megállták helyüket a 2. ciklusú iskolában is. Az értelmiségi pályák kevésbé vonzzák a fiatalokat, inkább az egyes szakmák, mert a szakmunkások aránylag rövidebb idő alatt végeznek és a fizetések között is csak lényegtelen különbség van, sőt sokszor a szakmunkás fizetése jóval magasabb, mint a középkáderé. Találóan jegyezte meg a tézisek boncolgatásánál az egyik tanítónő, hogy az iskolákban a tanulók között elterjedt az a helytelen nézet, hogy érdemesebb olyan foglalkozást választani, ahol a munkaidő után meg lehet keresni a másik fizetést. Ezzel magyarázható az a jelenség, hogy az általános műveltséget nyújtó középiskolákba a jelentkezők között a leányok arányszáma jóval magasabb. A nők foglalkoztatására a legrosszabb körülmények Szlovákia déli járásaiban vannak. Kevés olyan munkahely van, ahol nagyobb számú női munkaerőt lehetne alkalmazni. Ezen a téren is komoly feladatok várnak az állami szervekre. Az érettségivel végződő magyar szakiskolák száma nincsen arányban a lakosság számával a magyarlakta területeken, habár az utóbbi években némi javulás tapasztalható, mégis messze elmarad az arány a szlovák, de főleg a cseh területektől. A múltban megtörtént pl., hogy az egyes magyar szakközépiskolákra háromszor annyi tanuló jelentkezett, mint amenynyit felvettek, míg a szlovák osztályba alig haladta meg a jelentkezők száma a felvehető tanulók létszámát. (Pl. Losoncon az építészeti szakiskolán.) A magyar iskolákon végző tanulók számára lehetővé kell tenni, hogy a 2. ciklusú iskolákon anyanyelvükön folytathassák tanulmányaikat, hogy mint középkáderek lakóhelyükhöz közeli területen helyezkedhessenek el. A pedagógusok elé állított feladatok ugyan elég nagyok, de teljesíthetők lesznek, ha a felsőbb szervek megteremtik a szükséges alapfeltételeket. Molnár János gói nem örülhetnek a fogott zsákmánynakó az ipari szennyvíz miatt a halak ehetetlenek. Sokkal nagyobb tömegeket vonz a KOLOZSNÉMAl ÜDÜLŐKÖZPONT. Éttermében halételek is kaphatók nagy választékban. A kertvendéglőben vasárnaponként zene, tánc nyújt módot a kellemes szórakozásra. Hadd szóljunk részletesebben a KÖRTVÉLYESI KIRÁNDULÓHELYRŐL, amely FELSŐ-CSALLÖKÖZBEN, Tejfalutól 3,5 kilométernyire megtalálható a NAGY-DUNA balpartján. Eddig csupán a romantikus táj szépsége, no meg a halászlét felszolgáló „KORMORÁN“ vendéglő csalogatta ide a természetet, s a halínyencségeket kedvelőket. Ám a járás népi fogyasztási szövetkezeteinek (Jednota) vezetősége az illetékes szervekkel karöltve úgy döntött, hogy sokkal jobban kihasználja a festői környezet, a természet nyúj-. tóttá lehetőségeket — igazi halász-■ vadász eldorádót varázsol ide. Máris készen áll 15 négyszemélyes Xakocska, közvetlenül a vízparton, s további 6 vikkendház épül majd, fényűzőbb kivitelben, külföldi horgász, vadász vendégek számára. Mivel a ,.Kormoran; vendéglő szűk* nek bizonyul, nagyobb, korszerűbb, 120 férőhelyes étterem építésére kerül sor rövidesen. Külön érdekességnek számít majd a nyitott kandallójú, negyven férőhelyes HALÁSZCSÁRDA, ahol speciális halételek egész skáláját készítik majd (nyársonsült hal, kirántott ponty, beirdalt, paprikás sült keszeg, halászlé stb.), zsiványpecsenye, s egyéb vadászét el-különleges ségek. Szepesi Pál, a Jednota vezető dolgozója irányítja ezt a félmilliós beruházási költséget igénylő munkát. Éppen ottjártunkkor érkezett meg a 120 darab ízléses szék. S szakembereket kutatott fel, akik elvégzik majd az üvegezést, s egyéb asztalosmunkát, A halász-, horgász- és vadászeldo* rádó szerintünk leszűkített fogalom. Ennél sokkal többet kínál ez a gyönyörű hely. Igaz, a Duna mellékága horgászversenyek színtere lehet; vad*. kacsázásra, vadlibázásra is igen meg* felelő a környezet. De a vízisport ked* velői is határtalan lehetőségeket talál* nak itt. Sátrat, csónakot, vízisít, vízi* biciklit kölcsönözhetnek majd az ér* deklödök. A jelenleg nehezen megközelíthető kirándulóhelyet betonút köti majd össze a csallóközi műúttal, melynek munkálatait gyors ütemben végzik. Így tehát idegenforgalmi szempont* ból is jelentős hellyé szépül a Duna* mentének ez a romantikus része. A tömegszervező munkát a REKREÄ és a CEDOK turistaforgalmi vállalatok bonyolítják lei Reméljük, ez a kirándulóhely is, mint a többi, felejthetetlen élményeket nyújt majd belföldi és külföldi turistáknak egyaránt. (kovács) "■’’ftritriiwiltí Körtvelyesi vikkendház Pihenő a tavaszi napfényben. (N. Kovács István felvételei)!
