Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-03-12 / 10. szám

Néhány szó a rnzsnyéi járás sportjáról Ä rozsnyői járás sportjáról, sajnos, a legjobb szándéktól vezetve sem le­het megelégedéssel szólni. Sok sport­ágban itt még az átlagot sem érik el, több sportág pedig teljesen szunnyad. A járás székhelyén két sportkör fejt ki említésre méltó tevékenységet: a Bányász TE és a Geológus TE. Mint jóformán mindenhol, Rozsnyón is a labdarúgás örvend a legnagyobb nép­szerűségnek. Az elmúlt évek szeré­nyebb eredményei persze megritkí­tották a Bányász szurkoló seregét is. Végre a tavalyi idényben a város sporthagyományainak megfelelően szerepelt a Bányász TE: a divízióban az iglói Lokomotíva és a Kys. Nővé.« Mesto mögött a harmadik helyen végzett. Jóllehet a két élcsapatot egyaránt 2:0 arányban legyőzték a rozsnyóiak, vérmes reményeket nem táplálnak a tavaszi mérkőzéseket ille­tőleg. A sorsolás szerint, a nehéz ellenfelekkel idegen környezetben mérkőznek meg és ott bizony Simko­­vics Ferenc edző védencei jóval gyen­gébben játszanak. „Megelégszünk az­zal, ha a bajnoki táblázat felső részé­ben végzünk. Jövőre azonban maga­sabb aspirációink lesznek“ — hangoz­tatják a csapat berkeiben. A labdarúgás mellett a városban a kosárlabdázás vonzza a legnagyobb tömegeket. E sportág úzésére kitűnő lehetőségeket nyújt a tágas tornate­rem, melyben nemrégiben több nem­zetközi mérkőzést is rendeztek. Saj­nos, a Geológus TE ugyancsak a „lej­tőre került“. Ez évben már alacso­nyabb csoportban szerepel a kosár­labdázó gárdája, és úgy tűnik, mintha a fiúk és a lányok egyaránt megtor­pantak volna fejlődésükben. Kedvezőtlen a helyzet a többi sport­ágban is. Teljesen szunnyad a tenisz, az úszás, a jégkorongozás, az asztal­­teniszezés és újabban a birkózás és az egykor oly népszerű súlyemelés is... Merész terveket tűztek ki maguk elé a közeli Jolsava labdarúgói. A Magnezit csapata ősszel az I.a csoport 2-ik helyén végzett, és most úgy érzik az együttes házatáján, hogy tavasszal megvalósíthatják a szurko­lók régi vágyát és feljebb juthatnak a kerületi bajnokságokban. Sokat re­mélnek az új edzőtől, Krásnohorsky- Hől. Volt többszörös válogatottunk már nemegyszer bebizonyította, hogy ért a „focihoz“ és a fiatalok nevelé­séhez. „Lelkesedésben nem lesz hiány. Januártól kezdve szorgalmasan ed­­zünk, a csapat jóval erősebb, mint a múltban volt, hiszen néhány tehetsé­ges játékossal szaporodott“, — mond­ja bizakodva a jolsavai Magnezit új edzője. Igen ám, de nem lehetne hasonló lelkesedéssel nekilátni a többi sport­ág felélesztéséhez is? Lubeníkon különösen arra büszkék, hogy végre rendbehozták a játékterü­letet, mellyel oly sok baj és gond volt. „Most már nem kell szégyenkeznünk rossz pályánk végett. Azt sem bán­juk, hogy ősszel mérsékelten szere­peltünk, hiszen minden erőfeszítéssel azon iparkodtunk, hogy megteremtsük sportolóink számára a lehető legjobb feltételeket?“ — hangoztatják a sport­kör vezetői. Lubeníkon valóban derék munkát végeztek: a „Z“ akció kere­tében 11420 brigádját dolgoztak, 5 400 000 korona előirányzott beruházási költségből csupán 230 000 koronát merítettek ki. Most pedig, amikor a nehezén már túl vannak, arra törek­szenek, hogy Polgár János edző veze­tésével fokról fokra magasabbra jus­sanak a bajnoki táblán is. A Magnezit célkitűzése: előbb utóbb a divízió! A dobsinai jégbarlang táján mintha tartós téli álomba merült volna a testnevelés. Évek óta egyforma hírek járnak erről a vidékről: járási vi­szonylatban is túl szerény eredmé­nyeket érnek el a dobsinai sportolók. Utoljára néhány évvel ezelőtt az asz­talteniszezők (nők) jelezték,' hogy ügyesen képesek az ütőt forgatni ke­zeik között. Később azonban szétszé­ledtek a szélrózsa minden irányába. Télen az aránylag jó lehetőségek­kel rendelkező jégkorongozők elértek ugyan egy-két bíztató eredményt, de a selejtező torna sikeres befejezésére már nem futotta erejükből. Az atlé­ták, a labdarúgók, a kosárlabdázók, birkózók bizony rég nem szereztek örömöket szurkolóiknak. Persze, ez a rövid áttekintés csak szerény képet nyújt a rozsnyói járás testneveléséről. Az azonban kitűnik belőle, hogy egyes sportágakat, — az atlétikát, a teniszt, a birkózást, a röp­labdázást, a kézilabdát — szinte tel­jesen mellőzik járásszerte. A rozsnyói járás ma komoly iparral rendelkezik: az üzemek és gyárak mellett létesí­tett sportkörök megteremthetik a kellő feltételeket, hogy a fiatalság valamennyi sportágban érvényesül­hessen. (ti) A LJUBLJANAI JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁGON résztvevő csehszlovák válogatott (lásd felvételünket) szereplését vegyes érzelmekkel figyelik ide­haza, de külföldön is. A szakemberek a „legszebb hokki"-t játszó csehszlovák csapattól jó szereplést vártak, sajnos, senki sem számolt azzal, hogy néhány kulcsjátékos már a kemény mérközéssorozat első harmadában elég komoly sérülést szenved, s ezáltal minden soron következő mérkőzésre rögtönzött összeállítású csapatot kénytelen a szövetségi edző jégre küldeni. A lengyelek ellen győztes csapatból bizony sokan jelentkeztek orvosi kezelésre. A torna szinte 100%-os favoritja a szovjet együttes, amely imponáló biztonsággal végzett eddig minden ellenfelével. A már évek óta kitűnő szov­jet „szbornaja komanda" játéka sokat fejlődött és nem valószínű, hogy Ljubljanában mérkőzést vesztene. A legnagyobb csalódást a svédek okozták az NDK-val szemben elszenvedett vereségük által. Erről a német együttes­ről a jövőben még bizonyára sokat hallunk. SM A fiatalok vidéken is kedvelik a jégkorongozást A kitartó munka nMi! ereiliiitnyes ALSŐPÉL csapata már jó pár éve a lévai járás legjobb sportszerve­zetei közé tartozik. Az 1500 lakost számláló község futballistái az utolsó három év alatt három értékes serleget, sok kitüntetést, okleveleket kap­tak a járási és kerületi sportbizottságoktól. Tavaly például a legjobbak közt szerepeltek a sportszerűségi versenyben. A helyi szövetkezetben a sportolók 1500 brigádórát dolgoztak; ezért a járási sportbizottság ezer koronás jutalomban részesítette őket. A labdarúgók megnyerték a SZNF serlegét a járás keretében. A döntő mérkőzésen Tolmács csapatát verték meg l:0-ra, ami nagy sikernek ismerhető el, hiszen a tolmácsiak a ke­rületi bajnokság I. A osztályában játszanak. Most a tavaszi indulás előtt beszélgettünk Potocky Sándor vezetőségi taggal, aki egyszersmind a járási bizottságban is tisztségviselő. Potocky sporttárs elmondta, "hogy Alsópélen az új vezetőség tagjai mind egykori aktív futballisták. A csapat ősszel a járás II. A-csoportjában a második helyen végzett 15 ponttal. Ez a helyezés arra ad következtetni, hogy beleszólhatnak a csoportelsőség kérdésébe és fel is kerülhetnek a kerü­leti bajnokságba. f De meg kell dicsérnünk az egész tagságot és a mérkőzéseket látogató | hú közönséget is kitartó lelkes magatartásáért. : Az alsópéli sportolók a HNB-től 22 000 koronát kaptak anyagbeszer- [ zésre, a szövetkezet pedig építkezési csoportját, traktorokat, fogatokat biztosított az öltöző és a 15X10, valamint 5X5 méteres medencék épí­téséhez, amelyek nyáron fürdésre, de víztárolásra is szolgálnak majd a községnek. A járási sportbizottság a csapatot jó munkájáért ősszel meg­jutalmazta vezetékes rádióval. Öltözőjük a legkorszerűbb felszereléssel van ellátva, Rácz Mihály kultúrfelelős pedig a bekerített pálya körül virágokat ültetett, s így a volt grófi park tisztára a péli sportolók tanyá­ja lett. A hazai mérkőzések átlagos bevétele játékonként átlag 800 korona, de a nézők száma állandóan emelkedik. Berkesi Béla és Bartek Ferenc edzők nagy örömére a játékosok tudása is egyre fokozódik, akiknek egyetlen vágyuk most, hogy felküzdjék magukat a kerületi bajnokságba. Ehhez mi is sok szerencsét kívánunk! BELÄNYI JÄNOS A SPORTOLNI SZERETŐ falusi fia­talok talán éppen a téli időszakot szeretik a legkevésbé. Számukra ugyanis a tél nem szórja bőkezűen a sportolás lehetőségeit. A fiatalok azonban csaknem min­denütt egyformák. Munka után sze­retnek szórakozni, sportolni. S ez az ösztönük, a lelkesedésük sok útjukba eső akadályt képes legyőzni. A téli sportágakat szerető falusi fiatalok kétségtelen, az alacsonyan fekvő tá­jakon kényszerülnek megbirkózni az időjárás viszontagságaival. Am lelke­sedésük határtalan... Még csak március elején tartunk, de már rügyeznek a fák. Az Idei tél még a szokottnál is rövidebb és eny­hébb volt, de a fiatalok igyekeztek ezt a pár hetet is síeléssel, korcso­lyázással tölteni, amit számukra a téli időszak biztosított. Sokan a fiatalok közül korcsolyát szereltek cipőjükre, botot tartottak a kezükben és szen­vedélyesen kergették a kis fekete korongot. Igen, a vidéki fiatalok kö­zül is sokan lelték örömüket, szóra­kozásukat a legnépszerűbb téli sport­ágban, a jégkorongozásban. A CSTSZ érsekújvári járási bizott­sága is minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy járásukban gyökeret verjen és népszerűvé váljék e szép, férfias sportág. Bár fedett jégstadion eddig nincs a járásban — s ezt hiányolják a fiatalok a déli já­rásokban leginkább — mégis több jégkorong-mérkőzést rendeztek, mint bármikor a múltban. Igaz, fedett sta­dion hiányában a találkozók megren­dezése sok esetben éppen az időjárás alakulásától függött. Tény azonban, hogy a járási bizottság igyekezetét, munkáját siker koronázta. Az érsekújváriak igyekezetének legékesebb bizonyítéka, hogy az idén öt csapat részvételével sikerült Dolny Óhajon megrendezniük a járási jég­korong-bajnokságot. A seregszemlén Érsekújvár, Nitriansky Hrádok, Kom­jatice, Bánov és Dolny Óhaj csapatai vettek részt. Már magában az a tény, hogy a bajnokságon négy falusi csa­pat szerepelt, sikernek könyvelhető el. A járási bajnoki címet Újvár jég­­korongozói nyerték, s tegyük mind­járt hozzá, teljesen megérdemelten. A döntőben az újvári fiatalok 4:1 arányú győzelmet arattak Komjatice csapata fölött. De jó teljesítményt és aránylag magas színvonalú mérkőzést hoztak a többi találkozók is. A kezdet tehát bíztató. Reméljük, ez további igyekezetre serkenti majd az újvári járás fiataljait, s a jövő évi járási bajnokságon még az ideinél is jobb csapat vesz majd részt, több fiatal kedveli meg a jégkorongozást. Sportéletünk szempontjából ez a lé­nyeges, mert hiszen a mai „nagyme­nők“ Golonka, Jirík, Dzurilla és a töb­biek is így kezdték pályafutásukat. Igen, ma már a világhírnévnél tarta­nak, de talán ezekből a mai fiatalok­ból éppen az újvári járás fiataljaiból is olyan „nagymenők“ lesznek egy­szer, mint Golonka, Klapác, a Holík­­fivérek és a többiek. Ehhez azonban lelkesedésük mellett fedett jégsta­dionra is szükségük van, ahol az idő­járás alakulásától függetlenül korcso­lyázhatnának, kergethetnék a kis fe­kete korongot! NAGY ÄRPÄD Ä tavaszi küzdelmek elé Még négy hét választ el a járási labdarúgó-küzdelmek nyitányától. Négy hét múlva ismét kitárulnak a sportpályák kapui és benépesülnek a sportpályák. Kezdetét veszi a nagy vetélkedés. Jelenleg az előkészületek időszakát •éljük. A csapatok egymás között ba­rátságos formában vetélkednek. így van ez a komáromi járásban is, ahol eddig már több barátságos mérkőzés lejátszására került sor. Az előkészítő mérkőzésekre nagy szükség van, azonban ezek bejelentését a legtöbb esetben elfelejtik sportszervezeteink vezetői. Ez pedig nagy hiba, mert a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt pénzbírsággal sújtják őket. Minden évben külön felhívjuk a sportszervezetek vezetőinek figyel­mét arra, hogy azokat a mérkőzése­ket, amelyeket nem a járási labda­rúgószakosztály elnöksége irányít (barátságos, nemzetközi), kötelesek bejelenteni a járási sportbizottságra. A fenti mérkőzések bejelentését leg­alább 48 órával előbb kell eszközölni, hogv a mérkőzésre hivatásos játékve­zető delegálása váljék lehetővé. Erre azért van szükség, mert a játékveze­tőknek is szükségük van felkészülés­re és egy esetleges baleset következ­ményeiért a laikus játékvezető nem vállal felelősséget. Ezen írásom azt a célt szolgálja, hogy megóvjam a sportszervezeteket a fölösleges kiadásoktól. A rendelke­zések értelmében ugyanis az első mérkőzés bejelentésének elmulasztá­sáért 50 korona pénzbüntetés terheli a mulasztást elkövető egyesületet. A második esetben 100 koronát fizet az egyesület. A harmadik esetben pedig elesik a sportszervezet nem­zetközi mérkőzés lebonyolításának le­hetőségétől. A nemzetközi mérkőzések lebonyo­lítását illetően pedig a következőket tartsák szem előtt a sportszervezetek vezetői. Minden esetben legalább 14 nappal előbb írásbeli kérelemmel for­duljanak a Járási Labdarúgó-szakosz­tály elnökségéhez, hogy annak legyen ideje felülbírálni a kérelem jogossá­gát. Nem ajánlatos engedély nélkül nemzetközi mérkőzést rendezni, mert az 500 korona bírságot von maga után. De amennyiben a vétség súlyosabb, bajnoki pontok Is rámehetnek. Az elkövetkező labdarúgó-bajnok­ság során heves küzdelemre van kilá­tás, mivel a helyezések, illetve a baj­nokság sorsa dől el. Egyet azonban nem szabad elfelejteni, mégpedig azt, hogv a bajnoki küzdelmek minden körülmények között sportszerűek le­gyenek. Ezúton is apellálunk sport­­szervezeteink vezetőire, edzőire, a játékosokra és nem utolsósorban a szurkolókra is, hogy tartózkodjanak a sportszerűtlenségektől. Nyújtsanak a bajnoki küzdelmek kellemes szóra­kozást és felüdülést falvaink dolgo­zóinak. A játékosoknak pedig igazi sportvetélkedést. Tudatában vagyunk annak, hogy az árvízsújtotta területen az újjáépítés következtében nehézségek lesznek, de bízunk a sportszervezetek vezetősé­gének ügybuzgalmában és a játékosok sportszeretetében. Az őszi bajnoki idény során példás magatartásukkal hitet tettek a labdarúgás mellett. Ezt várjuk tőlük az elkövetkező küz­delmek során is. A tavaszi küzdelmek színvonalasak­nak ígérkeznek. Az első helyezésért komoly versengés folyik. Mi őszintén kívánjuk, hogy olyan csapat kerüljön az élre, akit az minden tekintetben megillet. (—kin) VÍZSZINTES: í. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 28. sz. sorban. 11. Rang­fokozat. 12. Hint. 13. Származik. 14. Időszámításunk előtt röv. 15. Sajt szlovákul — fon. 16. Vissza ment. 17. Egyesület hozzá­tartozója. 18. Hat. 20. Visszamér-e? 21. Aramközvetitő. 22. Kugli. 23. Nagy tó a Szovjetunió­ban. 24. Kártékony. 25. Ady Endre bio­grammja. 26. Vá­logatott. 27. Idő — Londonban. • 28. Hangtalan jel. 29. Monda. 30. Város az NDK-ban. 31. Szintén. 32. Kocka latinul. 33. Rend­fokozat. 34. Kérés közepe. 35. Állat. 37. Szorító. 38. Nem sok, nem kevés. 39. Egybehangzó verssorvégződés, névelővel. 40. A szóvégződés. 41. Étrend — névelővel. 42. Tagadószó. 43. Város Svájcban. 44. Három — latinul. 45. Kötőszó. 46. A víz 100 foknál... 47. Nagy hegység és folyó a Szovjetunióban. 48. Ha ugyan — szlovákul. 49. Szőlő támasz­­téka. 50. Határállomás Szlovákia és Magyarország határán. 51. Kevert tea. 52. Város Magyarországon — név­elővel a végén. 54. Ék! 56. A bölcső­től a koporsóig tart. 57. Személyes névmás. 58. Orosz igenlés. 59. Szagló szerve. 61. Kivált (ék. felesi.). 62. Ilyen a jó borotva. FÜGGŐLEGES: 1. Rangjelző szócs­ka. 2. Idea. 3. Fiatalok köszöntése. 4. Ünnepi lakoma. 5. ö — németül. 6. Muzsikál. 7. Kitüntetés. 8. Tagadó­szó. 9. V. D. 10. Végtelen dialóg. 11. Termést takarít be. 15. Kevés-e? ellenkezője. 16. Vasúti pálya — szlo­vákul (fon.). 17. Fere ikerszava. 19. .... Madrid, ismert spanyol labda­rúgócsapat. 20. Nagy tó Ohió (USA) államtól északra. 21. Keret. 23. Mo­­szat. 24. Király — angolul. 26. Azonos betűk. 27. Vegetál. 28. A vízszintes 1. folytatása. 29. RLGM. 30.........ce, nagy folyó Ázsiában. 31. Női név. 32. Azo­nos a vízszintes 39-el. 33. Meghasad a jég. 34. Nem tompa. 36. Ilyen a fa­levél. 37. Azonos mássalhangzók. 38. Felvesz, 40. Régebbi csehszlovák moj torgépkocsi-márka. 41. Ázsiai nép. 43. Viharos szél az Adriai tenger partján. 44. Királyi szék. 46. Pap — szlovákul. 47. U. Z. 48. A sivatag fuvarosa, név­elővel. 49. A hét egyik napja. 51. Visz­­sza: francia névelők. 53. Geometria része. 54. Terem közepe. 55. Indok. 56. Bélésben van! 59. Lágy fém. 60. Anna Erzsébet. (Segítség: vizsz.: 21. relé — 26. elit — 27. time, függ.: 20. Erie — 24. king.) Beküldendő a vízszintes 1. és a füg­gőleges 28. számú sorok megfejtése. A 8. számban közölt keresztrejt­vény helyes megfejtése: „Az egész­séges életmód a korai öregedés meg­előzésének legfontosabb tényezője“, Könyvjutalomban részesülnek: Bélik István, Damásd Dobiás József, Belá Farkas Péterné, Háj Török Etel, Vásárút Vámos Margit, Tornaija SZABAD FÖLDMŰVES 1 5 1966. március 12,

Next

/
Oldalképek
Tartalom