Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-02-19 / 7. szám
Hogy an nyeljünk jó anyát ? A „MÉHÉSZ ezévi 1_ számában Szirmai István felvetette azt a nagyon fontos kérdést, hogy milyen a jó méhanya és hogyan értékeljük. Kornyékünk méhészei között élénk vitát váltott ki ez a probléma. A cikket még azok is jónak látják, akik másképp értékelték a méhanya minőségét, mert éppen nekik szól az intelem, amit a cikkíró így szövegezett meg: — Az anyát nemcsak nevelni kell, mert ez csupán félmunka, sőt néha rossz munka. Nekünk azt is tudni kell, hogy a felnevelt anya hogyan viselkedik? Érdemes volt-e úgy nevelni, amint azt végeztük, mert ha a család már a következő évben váltásba kezd, bizony kár volt a vesződés. Egyszóval, csakis nagyon jó anyákat szabad nevelni. Ez teljesen igaz, de hogyan neveljünk jó anyát? Önkéntelenül tették fel a kérdést azok a méhésztársaim, akik az anyát nem három évig figyelték és értékelték, hanem csak egy vagy két évig, mivel az idősebb anyákat tervszerűen kiselejtezik az állományból. Pedig elég gyakori eset, hogy a két-három éves anyák jobbak, mint a hibás módszerrel nevelt elsőéves anyák. Nekem van egy kiválasztott törzscsaládom, amelynek anyját sohasem cseréltem ki. Húsz éve ellenőrzőm, és ezalatt mindig a legjobb mézelök között foglalt helyet. Rekordtermést 1962-ben ért el, amikor a 20 kg-os átlagos mézhozamot megduplázta, annak ellenére, hogy kistestú 4 éves anya volt. Viszont másfajta méhcsaládoknál, ha meghagytam négy évig az anyát, a méhek annyit sem gyűjtöttek, amennyi nekik kellett. Máriapócson a templom falában élt egy méhcsalád száz évig (én 20 évvel ezelőtt hallottam róla utoljára), lehet, hogy még most is ott van. Ezt a családot senki sem gondozta, magának nevelt anyát, begyűjtötte a téli eleséget, míg mostanában nem egy méhészet két-három év alatt félig vagy egészen is tönkrement a rossz gondozás miatt. Jól írja Szirmai méhésztárs, hogy az anyanevelést igyekezzünk minél hamarabb megtanulni, mivel addig család a család, amíg anyja van. Ehhez tegyük még hozzá azt is, míg jó anyja van. Hogy milyen a jó méhanya és hogyan értékeljük? Azzal éppen a vitaindító cikk foglalkozik. De azért nem árt, ha ehhez hozzátesszük a saját megfigyeléseinket is. Szirmai István figyelmeztet az eddigi értékelés hiányára. írja: „Legtöbbször a tömör és hézagmentes fiasítást követelik meg, pedig ez teljesen elégtelen. Ezt a feltételt az első évben még az egészen silány anyák is teljesítik, ezért szükséges, hogy a jó anyával szemben állandóbb követelményeket támasszunk.“ Hát lehet-e nagyobb követelmény, mint a zártsoros Hasítás és ha az első éves anyák erre mind képesek lennének, akkor azoknak van igazuk, akik minden évben kicserélik a méhanyát. Ezt magam is megpróbáltam és ráfizettem. Egy-két év után a legjobb fajta anyákat is kicseréltem és helyettük új anyákat adtam, tekintet nélkül a fajtára és az anya minőségére. Ezzel odajutottam, hogy még annyi mézet sem termeltek az újanyás családok, mint azok az öreganyás családok, amelyeket jó tulajdonságuk miatt sorsukra hagytam. Próbáltam így is, úgy is. Ami az egyik módszernél előnyös, hátrányos a másiknál. Azért vetettem fel egy másik kérdést, ami szorosan összefügq az elsővel, hagy hogyan neveljünk jó anyát. Vitathatatlan, hogy a legjobb anyák a rajbölcsökből és a csendes anyaváltáskor nevelt természetes bölcsőkből származnak. Én ezeket az anyákat első éves korukban 100 %-os petézőképességre értékelem. Második évükben általában 80, harmadikban 60 százalékra képesek. Ezzel szemben a legjobb módszerrel mesterségesen nevelt anyák közül az első évben egy sem haladja meg a 80 százalékos teljesítményt, a rajanya petézőképességéhez viszonyítva. A második évben 60 “/fara, harmadikban pedig 40 %-ra csökken a teljesítménye. A rajzásra nem érett, gyenge családokban hibás módszerrel nevelt anya az első évben csak 60 százalékos teljesítményt nyújt, — vagyis ugyanazon a szinten van, mint a 3 éves rajanyák. Száz százalékos tetjesítmén;, alatt azt értem, amit előttem Szirmai István már kifejtett, — hogy a tavaszi főhordás előtt negyven nappal legalább 100 dm2 összüiasítása • van a családnak. Természetesen ez a mennyiség csak nagy kaptárak esetében követelhető. Kis kaptáraknái a lépekhez mérten értékeljük a teljesítményt. Szirmai István értékes cikke nyomán igyekezzünk a másik kérdésre feleletet adni. Hogyan neveljünk jó anyát? Ahány ház, annyi szokás és bizony nem egy gyakorlati szakember a maga módja szerint különben oldja meg ezt a kényes problémát, mint ahogy azt az egyes szakkönyvek ajánlják Jó lenne, ha minél többen hozzájárulnának a felvetődött kérdéshez, hogy minél többet tanuljunk belőle. A vita során én is megírnám az anyanevelési módszeremet, szívesen kitéve a bírálatnak, hogy méhésztársaim jő tanácsa révén kiegészítsem és ami nálam jó, az másoknak is hasznára váljék. Csűri! la József MÉHCSALÁDOK ÁTHELYEZÉSE TÉLEN Szinte lehetetlennek tűnik az az állítás, hogy a tél folyamán a méhcsaládokat egyik helyről a másikra, egyik kertből a másik kertbe költöztessük. Ezt a hiedelmet megcáfolja az én saját tapasztalatom, amelyet egy kényszerhelyzetben szereztem. Ügy történt, hogy bizonyos okok miatt e tél folyamán a méhcsaládokat eredeti beteleltetési helyükről át kellett vinnem egy 200 m-re fekvő másik kertbe. Erre feltétlenül szükség volt, mivel tavasszal ezt a műveletet sokkal nehezebb lett volna elvégezni. Erre a következő eljárást gondoltam ki, amit sikeresen végre is hajtottam. Egész decemberien hideg, rossz időjárás volt, de a méhek ennek ellenére szépen teleltek. Január 7-én reggel erős napfény volt, jó idő ígérkezett. A rádió is meleg, napsütéses időt jelentett. Gondoltam, itt az idő a méhek betervező. t áthelyezésére. Kora délelőtt mentünk ki a méhek ez. m;előtt a méhek repülni kezdtek volna. Nyomban hozzáláttam a röpnyílások becsukogatásának, és a kaptárak egyenkénti áthordásához az újonnan kijelölt helyre. Mire ezzel a munkánkkal készen lettünk, dél felé járt az idő. A nap sugarai ekkorra átinelegitették a levegőt és a kantárak elejét. Az addigra ismét kinvitogatott röpnv lírásokon keresztül megkezdődött az első téli kiröpüíés. örömmé! taoasztaltuk, hogy munkánk jól sikerült. mert egyetlen méh sem repült vissza a regi helyére. A további téli időszakot a méhek kitűnően telelték át. BALOGH LASZLÖ A KAPTÁRAK ÁTHELYEZÉSE KÖZELBE 1 méhsznrás elleni védettség öröklődéséről Sem én, sem feleségem nem voltunk kezdettől fogva nagyon érzékenyek a méhszúrásra. Első fiam születésekor még én is csak kezdő méhész voltam, nem szokta meg szervezetem a mérget. Eiam ma hat és fél éves. Bár már sok szúrást kapott, erősen megdagad, ha kényes helyen éri a fullánk. Második fiam ötéves. Még nem sok szúrást kacott, mégis csaknem teljesen védett. A szúrás helyén alig lehet némi változást észlelni. Harmadik fiam lizenöthónapos korában kapott először méhszúrást, mégpedig egyszerre 8—12-t, mind a fejére, szájába, fülébe. A pontos számot alig lehetett megállanítani, mert a haj között nem látszik jó! a fullánk. Elkészültem a legroszsz.abbra, de kb. 5—10 perces síráson kívül más nem történt. A szúrások helyén szúnyogcsípéshez hasonló kis gyengén piros hólyagok keletkeztek, de ezek is eltűntek negyedóra múlva. A gyermek kedélyén még lehetett észlelni valamit, de félóra múlva az is rendbejött. Minthogy gyermekeim születésüktől fogva egyre fokozottabban váltak védetté, és a gyermekek Is időrendben kevésbé érzékenyek, átöröklésre gondolok. Megfigyeléseimet továbbra is van alkalmam folytatni, mert nemrég kislányom született. Kíváncsian várom, milyen lesz majd az első máhszúrások hatása. Az ő születésekor már régen nagyüzemi méhész vagyok méhszűrások ezreivel, feleségem pedig már szintén teljesen védett. CS. J. A beltenyésztés problémái A méhesben a beltenyésztés bekövetkezhet, ha mesterségesen új anyákat nevelnek és a létrejövő űj családok ugyanabban a méhesben maradnak, mint anyjuk. A természet a beltenyésztést ügy igyekszik meggátolni, hogy a kirepült anyát jelentékeny távolságra készteti és így elejét veszi a beltenyésztés lehetőségének. Egészséges, életerős családok csak t'legjobbak szaporításával érhetők el, ehhez a méhész nukleuszait különböző méhesekben helyezik az anyák pároztatása végett. A rokontenyésztésü anyák egészsége bizonytalanabb, utódaik mézhozama kisebb. Az ukrán méhészeti kísérleti intézetben végzett kísérletek eredménye szerint a kaptárakat nem szükséges lassú fokozatossággal áthelyezni. A méhek a 23—39 méterre elmozdított kaptárból sem tájolnak vissza tömegesen. A régi helyre csak kevés méh száll vissza, de estig azok is meqkeresik áthelyzett kaptárjukat. Idegen kaptárba alig tájol el méh. (De csak akkor, ha a régi helyen, illetve annak közvetlen közelében nem maradt kaptár.) Nem növeli az eltájolást az sem, ha az új helyen a kaptár kijárónyílása más irányba néz. Fontos, hogy az áthelyezést este végezzük, mert így a méhek reggel könnyebben betájolnak az új helyen. 30 méternél nagyobb távolságra részletekben kell az áthelyezést végrehajtani. Egyszerre 25—30 méterre kell vinni a kaptárakat, 3—5 napig ott hagyni és utána újabb 25—30 méterrel közelíteni a kijelölt új helyhez. A 3—5 napos várakozási idő alatt a családokat kezelni nem tanácsos. (Pcselovodsztvo)
