Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-31 / 52. szám
Prágától Ulan-Bátorig O Tavaly egy munkacsoport tagjaként fél esztendőt töltöttem a Mongol köz-1 társaságban. A benszülöttek szokásaihoz igazodva nomád életmódot folytattunk s egyik helyről a másikra hurcolkodva alkalmunk nyílott megismerni és megbarátkozni a mongol néppel. A látványosságban és élményekben gazdag megfigyeléseimből szeretnék átadni a Szabad Földműves olvasóinak. Remélem szívesen fogadják. A ÁPRILIS 10-E MÁSNAK egy szürke pénteki napot jelentett. Mi ezen a napon ültünk a prágai mongol nagykövetség fogadótermében, ahol a nagykövet tolmácsolta népe köszönetét, amiért segítséget nyújtunk országa népének. Az utolsó információ és orvosi ellenőrzés után az estét ki-ki saját módján töltötte. Bármilyen módon is búcsúztunk Prágától, az otthontól, minden szavunk és tettünk a mongoljai út jegyében történt. Útlevél és vámvizsgálat gyorsan követték egymást a ruzini repülőtéren. Még egy utolsó kézszorítás és április 11-én délelőtt féltizenegykor nagy izgalom közepette foglaltunk helyet egy hatalmas gépmadár gyomrában, amely a TU-114 lökhajtásos gépek családjához tartozott. Csoportunk közül eddig csak néhányan repültünk, így az első repülés tízezer méter magasságban közel ezer kilométer sebességgel bizony nagy élményt jelentett. Nem szégyen, hogy az indulás pillanatában az arcok kipirosodtak az elfojtott izgalomtól. A gép gyors tempóban emelkedett a felhők fölé; igy megfosztott bennünket attól, hogy az alattunk elterülő Varsót _megláthassuk. Alig fogyasztottuk el íncsiklandozó ebédünket, frissítőket, máris kigyulladt a gép jelzőtáblája, amely moszkvai leszállásunkat jelezte. Bizony a hátunk mögött maradt kétezer kilométer hamar elfogyott, mert alig két órája búcsúztunk az otthontól. Leszálláskor kellemetlen fülfájást éreztünk, de gyorsan akadt gyógyszer: a stewardok gondoskodtak néhány szem savanyúcukorról, hogy a fülzúgást megszüntető nyeldesést elősegítsék. A moszkvai repülőtérre érkeztünk. Az útlevél és a vámvizsgálat nagyon rövid ideig tartott. Elküldtük az első levelezőlapokat hozzátartozóinknak. Volt időnk, mert Irkutszkba csak este indult repülőgép. Szabad délutánunkon tervbevettük, megnézzük Moszkvát. A mongol nagykövetség mikrobuszán indultunk városnézésre. A Moszkvába vezető út nyírfaerdők között kígyózik. Április van, de itt a nyírfák ágai még kopaszon meredeznek az ég felé, fehér hókupacok közepéből. Vagy húsz percig rohanunk az erdő mellett, míg feltűnnek a külváros első házai. Az utasok fényképezőgépeik után kapkodnak és úgy helyezkednek az üléseken, hogy minél többet láthassanak. A kézi faragással díszített faházak sora gyorsan eltűnik s helyettük sokemeletes bérházak veszak át az útszéli posztot. A belvárosban kilencven kilométer sebességgel rohanunk, így alig jut időnk a régi épületek szépségében gyönyörködni. Moszkvában minden utca egyegy autósztráda. Külön élvezet figyelni a robogó autóáradatot, a széles utakon. Autóbuszunk mongol sofőrje is kitanulta mesterségét, néha úgy előzött, hogy hajunk szála az égnek állt. Az autók egymás mellett hatos sorban robognak az egyirányú úton. Jobbról — balról előzik egymást s ezt a manőverezést nyolcvan-kilométeres sebességgel csinálják, majd egy-egy útkereszteződést jelző lámpájánál hirtelen, szinte megmerevednek, de a zöld fény villanásakor mint a ketrecéből kiszabadult tigrisek, újra nekirugaszkodnak. Csupán röptében tekintettük meg az egykori borodinoi csata színhelyét, a Lomonoszov egyetemet, a Lenin-hegy parkjait, a Vörös-teret, majd a Kreml tornyait. Több mint kétszáz kilométer utat tettünk meg a városban. Amit láttunk, felejthetetlen marad számunkra. Amikor a repülőtér felé vettük az irányt, hirtelen hatalmas fény árasztotta el Moszkvát. Megtudtuk, hogy az úrhajósok napját ünnepük látványos tűzijátékkal. Lélegzetünket viszszafojtva szemléltük a robbanó rakéták fényét ezernyi színét, pazar ívelését. Hálások voltunk a sorsnak, hogy ilyen páratlan élménynek is szemtanúi lehettünk. Moszkvától egy nagy „viszontlátással“ búcsúztunk. Visszafelé erre vezet utunk. Késő este ugyancsak TU-114-esel indultunk Irkutszk felé. A vacsorát két kedves fiatal stewardess szolgálta fel. Amikor az élelmet nagy étvágygyal elfogyasztottuk, kényelembe helyeztük magunkat és elszenderedtünk. Éjfél után gépünk rövid időre leszállt az omszki repülőtéren. Megnéztük az éjjeli repülőteret piros, kék és zöld fényeivel. Nagy feltűnést keltett balonkabátba öltözött csoportunk a szőrmebundás omszkiak között. Ezen az éjszakán mínusz 17 fokot mutatott a hőmérő. Érezvén Szibéria vésztjósló elheletét, megittunk egy forró rumosteát a büffében. Az éjszaka nagyon rövidnek tűnt. Gépünk állandóan keletnek tartott. A hajnal fénye felé s így nemsokára egy felejthetetlen pirkadásnak lettünk szemtanúi. A felkelő nap sugarai vérvörösre festették a felhőtengert majd lángbaborítva megvilágították az alattunk elterülő szibériai tajgát. Ebben gyönyörködtünk, míg bámészkodó szemeinkkel nemsokára megpillantottuk Irkutszk külvárosát. Irkutszk a Szovjetunió egyik fontos határállomása és légi központja. Ezt elárulja a repülőtér berendezése és személyzete. Szédületes gyorsasággal végeznek minden hivatalos munkát, s már is bent ülünk a repülőtér impozáns éttermében, melynek egyik üvegfala a repülőtérre nyílik, a másikat pedig a Bajkáli tó hatalmas fényképe takarja. A tó közepén egy ajtó vezet a konyhába, így a felszolgáló lányok mint a sellők libegnek a habok közül az étterembe. Reggel hétkor egy mongol géppel hagyjuk magunk mögött az irkutszki repülőteret. A gép már nem olyan elegáns, kényelmes, mint az eddigiek. Emellett ráz is, akárcsak az autóbusz. A pilóta és kiszolgáló személyzet mongol. Figyelmünket az alattunk elterülő táj köti le, mert alig hogy elhagyjuk Irkutszkot, máris a Bajkál vizét látjuk. A szárazföldet még hó takarja, de a vízen már engedett a jégpáncél. Gyönyörű ez a hatalmas tó innen felülről, de milyen lehet közelről? Ahogy a Bajkál vize eltűnik, nemsokára átrepüljük az országhatárt. Mongólia fölött halad gépünk. A fenyvesekkel tarkított tajga lassan beleolvad a sztyeppék szürke kopárságába. Alattunk hegyek, völgyek váltakoznak, de mind, mind egyszínűek. Közel egy órát ismerkedünk a mongol tájakkal, amikor gépünk egy merész kanyart tesz. Teste erősen megdől a hegy felett, melynek oldalában fehér kövekből kirakva jelszó betűi láthatók. Ezután a gép gyorsan sülylyed s pár perc múlva az Ulan-Bátori repülőtéren vagyunk. Amikor az ajtó kinyílik vegyes érzelmekkel lépünk arra a földre, amelyik hat hónapon át otthonunk és munkahelyünk lesz. (Folytatjuk.) Szakmunkás - betanított munkás a magyar mezőgazdasági üzemekben Az elkövetkező években jelentősen emelkedik majd a magyar mezőgazdaság technikai színvonala, fejlődik a termelés-technológia színvonala, fejlődik a termelés technológiai rendszere. Az viszont senki előtt sem kétséges, hogy az új gépeket, kémiai és egyéb ipari anyagokat, korszerű berendezéseket és termelési módszereket csak szakképzett dolgozók tudják gazdaságosan, magas termelékenységgel hasznosítani. Mindezek következtében új és igen fontos szakaszába lépett hazánkban a mezőgazdaság fizikai dolgozóinak szakképzése. Az alsó fokú szaktudásnak két iránya alakult ki: a mezőgazdasági szakmunkásképzés és a mezőgazdasági betanított munkásképzés. Szakmunkásokat — az üzemi szükségletek figyelembevételével — jelenleg 18 mezőgazdasági szakmában képeznek. Az ifjú szakmunkások tanulmányi ideje három év, ezen belül évente öt hónap iskolai elméleti képzés és évente hat hónap gyakorlat az iskolák tangazdaságaiban, vagy — kedvező feltételek esetén — a szerződtető üzemben. A mezőgazdasági üzemek felnőtt dolgozói is szakmunkásképesítést szerezhetnek. Mivel ők kellő gyakorlattal rendelkeznek, csak elméleti oktatáson kell résztvenniök. A háromszor három hőnap a bentlakásos központi iskolákban, de elvégezhetik a hároméves üzemi képzés keretében is. Mezőgazdasági betanított munkásokat jelenleg kilenc féle szakon képeznek az országban. A szakok száma azonban bővülhet vagy csökkenhet — rugalmasan igazodik az üzemek igényeihez. A betanított munkásokat általában 300—450 őrás oktatási időtartammal, bentlakásos megyei vagy járási tanfolyamokon képezik. Feladatuk egy-egy szőkébb munkahely munkafolyamatainak, egy-egy gép- vagy gépcsoportféleség üzemeltetésének elsajátítása. (Betanított munkás például a traktoros, az itatásos borjúnevelő, a fejőgépkezelő vagy fejőmester stb.) A felnőtt mezőgazdasági szakmunkásképzés nálunk még csak tíz éves, az ifjúsági pedig csupán hétéves múltra tekinthet vissza. Sőt e képzési forma szélesebbkörű elterjedése és megismerése csak a legutóbbi háromnégy évben valósult meg. A betanított munkások nagyobb létszámú képzése pedig — a traktorosok kivételével — csak az idén kezdődött. A szakképzés továbbfejlesztésének döntő feltétele, mondhatnánk láncszeme az, hogy valamennyi mezőgazdasági üzem vezetője tisztában legyen a szakmunkás és betanított munkás munkakörök fogalmával. Azzal, hogy milyen feladatok ellátására szükséges szakképzett dolgozókat állítaniok. Ennek hiánya esetenként gátolja egyrészt azt, hogy az üzemből tanfolyamra küldjenek dolgozókat, vagy fiatal tanulókat szerződtessenek, — másrészt, hogy a szakképzett dolgozót megfelelő munkahelyre állítsák és anyagi megbecsülésben részesítsék. Ma már túlhaladott az a korábbi nézet, hogy lehetőleg minden munkahelyre szakmunkást kell állítani. A szakmunkás feladata az üzemben egyegy ágazatban (például szarvasmarhatenyésztés, szőlőtermesztés) adódó munkafolyamatok szakszerű ismerete. A szakmunkásnak, amellett, hogy természetesen fizikailag is résztvesz a munkában, még egy feladata is van. Az adott munkahelyen mellette dolgozó betanított munkások szakmai irányítása, munkájuk ellenőrzése. Kialakult az a helyes szemlélet, hogy egy-egy munkahelyen csak a magasabb szaktudást és szakmai elhatározó képességet igénylő feladatok ellátására szükséges szakmunkás. A kevésbé bonyolult feladatokat pedig betanított munkások végzik el. Ebből következően a mezőgazdasági munkaerő zömét, a távolabbi időszakban becslések alapján mintegy 60—70 százalékát betanított munkásokká kell kiképezni, akik a jól képzett szakmunkások mellett, azok irányításával dolgoznak. SRANKÖ ISTVÁN, Magyar Mezőgazdaság szerk. munkatársa, Budapest VESZÉLYJELZÉS AZ ORSZÁGÚTON Angliában a Bristol és Birmingham közti útvonalon átadták a forgalomnak az első, 42 kilométer hosszú, figyelmeztető jelzőberendezéssel felszerelt útszakaszt. A jelzőrendszer feladata, hogy az útszakaszon fellépő akadályokra vagy veszélyekre figyelmeztesse a jármüvek vezetőit. Az országút szélén, a telefonoszlopok közelében, egymástól mintegy három kilométer távolságra jelzőtáblákat állítottak fel. Minden egyes táblán egyenként vagy egymással kombinálva a következő szöveg lesz: „Csúszásveszély“, „Baleset“, „Köd“, „Lassan“. A fényfeliratok fölött még két villogó lámpa külön is figyelmeztet a veszélyre. A jelzőtáblák feliratát a Hinlip Hall-i közlekedési rendőrség központjából kapcsolják be a terepen járó rendőrségi gépkocsik rádiójelentései alapján. A veszélyjelző berendezés helyes működését automatikus elektronikus készülékek ellenőrzik. A A FRANCIA MEZŐGAZDASÁG intenzifikációs folyamatának nemcsak az a küldetése, hogy általa növekedjen a termelékenység, merthiszen mezőgazdasági termékekből jelenleg bőven van. Többet termelnek, mint amennyire szükség lenne, de az egyre csökkenő piaci árak is kényszerítik a termelési módszerek legkorszerűbbjeinek meghonosítását. E két tényező erősen befolyásolja egymást. * Például a gabonafélék fölvásárlási ára az utóbbi tíz esztendőben átlagban tíz százalékkal csökkent. Természetes, hogy a francia gazdáknak nem mindegy, hogy csökken az értékesítés lehetősége. Ellenkezőleg: nagyon érzékenyen reagálnak erre a folyamatra, s minden lehetőt elkövetnek az árak stabilizálására. Egyelőre bizonyos mértékben sikerült fékezni 'az árcsökkenés gyorsulását. Legjobban beváltak erre a felvásárló és feldolgozó szövetkezetek, mert tagjaiknak bizonyos mértékben garantálják a szilárd felvásárlási árat. Például szövetkezeti tejüzemekben kerül feldolgozásra a tejnek csaknem kétharmada. A szövetkezeti cukorgyárakban a kitermelt cukorrépának 15 százaléka, a borszövetkezetekben az országban kitermelt szőlő egyharmada kerül feldolgozásra. A szövetkezeti szervezetek hálózata nap mint nap jobban terjed és erősödik. Jain Lucian gazdaságában Ez a gazdaság a Versailles tartomány La Fórét le Rai falucskában található. Tipikus gabonatermesztő körzetben. Jain Lucian családjával együtt tizenkét esztendővel ezelőtt telepedett le e tájon. Az emberekkel túlterhelt Bretagneból jött ide. Vele együtt sokan távozták s telepedtek le az ország különböző részein. Jain nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy miért éppen ezt a vidéket választotta. Farmjához, amely négy kisebb gazdaságból tevődik öszsze 62 hektárnyi terület tartozik. A banktól évi 10 540 frank bérletért Szakosítják, központosítják a francia mezőgazdaságot vette át. A szerződés élete végéig szól. Hasonló bérletek ezrével találkozunk Franciaországban. Jain gazdát messze vidéken úgy emlegetik farmertársai, mint előrelátó, jó szakembert. Különben tizenkét esztendős eredményei is ezt bizonyítják. Amikor itt letelepedett, adósságain kívül mije sem volt. Mindenét a földek termőképességének fokozására fordította, s ez még nem volt elég. További kölcsönt vett gépekre és állatok vásárlására. Első két esztendei eredménye nem volt kecsegtető, s a kölcsönök kamatai 6—10 százalékosak, tehát magasak voltak. Kis híján otthagyta a vidéket, azonban meggondolta a dolgot, mert nyakas, büszke ember volt, s kemény elhatározással visszamaradt. Ma erre nem szívesen emlékezik viszsza. ő már a mai Franciaország földművelője, aki ki van téve a konkurencia állandó „támadásának“, amely körömszakadtáig a hasznot hajhássza. Nem szívesen beszél a szegénység éveiről, Gazdálkodásában elveti a hagyományos módszereket. A legkorszerűbbeket követi. Farmertársai erősen figyelik tevékenységét és ha hasznosnak látják, követik őt, de sokszor túl is szárnyalják. Akik lemaradnak az új módszerek mögött, azokon már senki nem segít. Földjeiket átveszik az eredményesen gazdálkodók. La Fórét le Rai falucskában Jain volt az első gazda, aki tíz esztendővel ezelőtt teljesen beszüntette a szarvasmarha és a sertéstartást és farmját a növénytermesztésre szakosította. Elhatározását a legkisebb sajnálkozás nélkül (állatait vágóhídra adta) végrehajtotta — a termelés gazdaságossága — saját pénztárcája érdekében. Jelenleg búzát, árpát és zöldbabot termel. Mindegyikből húsz hektárt. A munkát maga, alkalmi munkaerő nélkül végzi. A leghasznothozóbbnak á zöldbabot tartja. Kedvező esztendőben hektáronként átlagban tíz tonnát takarít be belőle. Az árak nem mondhatók magasnak. A konzervgyár ötszáz frankot fizet tonnája után. A 20 hektárról tehát 100 ezer frankot nyer. Egyébként a zöldbabtermelés más farmtulajdonosoknak is kifizetődik Franciaországban, mert a lakosság étrendjében a zöldbab nagyon kedvelt az év minden évszakában. A búza és az árpa persze kevesebb haszonnal jár. Például 1964-ben 18 hektárról 958 mázsa búzát takarított be. Idén ennél gyengébb volt a termés, s a hektárátlag nem haladta túl a 45 mázsát. A gazda ettől az eredménytől nem volt különösen- elragadtatva, mert a búza és az árpa piaci ára ismét csökkent. Most a gabonafélék felvásárlási átlagára 32 Fr./g. ,Igy a 42 hektárról mintegy 60 ezer frankot vett be. Átlagos évi hektáronkénti bevétele kedvező esztendőben 2500 frank, — gyengébb évben pedig a kétezer frankot sem éri el. Persze termelési költségei sem alacsonyak. Minden hektár után 170 frank bérletet fizet. A gépek kopási leírása, illetve az ebből eredő javítási költség 150 frankig terjed, a trágyák, vetőmagvak és a hajtóanyagok pedig 200 frankra rúgnak hektáronként. Saját munkája után 400 frankot számít hektáronként. Ilyenformán az anyag és munkaköltségek 900 frankig terjednek. Ezen adatok szerint a földek hektárja körülbelül 1000 frank tiszta jövedelmet nyújt a gazdának (1 frank deví’akorona értéke = 1,40 Kcs). Egyes munkafolyamatok ismertetése Mi történik a szalmával? A tipikusan gabonatermesztő körzetekben vagy elégetik a mezőn, vagy szecskázott állapotban beszántják. Jain gazda a szalmát a kombájnaratás után felszedő és szecskázó géppel 2—3 cm-es hosszúságúra aprózza és kiszórja a mezőre, s ezt követőleg beszántja. Napi munkateljesítménye (11—12 óra) 20—25 ha. Milyen trágyát alkalmaz? Jain évente mind a 62 hektárt ipari trágyával látja el. A trágyaszereket folyékony állapotban alkalmazza, s az erre a célra gyártott permetezőgéppel a talajba juttatja a kártevők elleni védőszereket is. Naponta rendszerint harminc hektárt trágyáz meg, mert a folyékony trágyaszerért minden üres tartály után haza kell mennie, de Ä teljesítmény így is szép. Betakarítás. A betakarítást a belga eredetű Clayson vállalat által gyártott Armada típusú hidraulikával ellátott gabonakombájnnal végzi. Ennek munkaszélessége négy méter, napi teljesítőképessége pedig 15 hektár. A kombájnt maga vezeti. A gabonaelszállítást rendszerint egy-egy mezőgazdász-gyakornok végzi, akit az iskolai szünidőben nyaranta alkalmaz. A zölbabszedést nyugatnémet gyártmányú kombájnnal végzi. Ennek a munkaszélessége egy sor. A kombájnt a Sonaca 35 típusú traktorral üzemelteti. A kombájnon szüksége van egy munkaerőre. Ennek a gépnek napi teljesítménye tíz tonna (11—12 óra munkaidővel). JÄN STRELNIK, az SZNT Mezőgazdasági Megbízotti Hivatalának dolaozóia Jain gazda kipermetezi, a folyékony műtrágyát és a hozzákevert növényvédő szereket. (A szerző felvétele) SZABAD FÖLDMŰVES 5 1965, december 31.
