Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-12-18 / 50. szám

I egutóbbi ausztriai tartóz*- kodásom során alkalmam nyílt szabadon élő zergékben gyönyörködni, amelyeknek utolsó „mohikánjai" a tölünk légvonalban alig 100 kilométerre eső Schneeberg hegyrengetegben tengetik éltüket. A 2075 méter magas csúcs elérése nem tartozik ugyan a hegymászás csúcsteljesítményei közé, mégis idegenvezetőt jogadtam. A sűrű erdő ki nem taposott ösvényein egy-kettőre eltéved az idegen, ami főleg az éj beálltával nem éppen kellemes. Elutaztam tehát a semmeringi vasútvonal menti Schlöglmühlbe, ahol sikerült megállapodnom egy benszülött favágóval. Az éltes korú Joacim Brandlhofer láttán — őszintén szólva — bizonyos aggályaim támadtak hegymászó képességeit illetően, de kellemesen csalódtam.

Miután este felhajtottunk néhány kupica „Enzian-t, vagyis tárnics-pálinkát, korán nyugovóra tértünk. Másnap ötkör útnak indultunk. A hegyrengeteget még az Alpeseket jellemző sűrű ködtenger borította, amelyet rendszerint ragyogó napsütés szokott követni. És csakugyan, mielőtt elértük volna a csúcstól nem messze megbúvó Baumgartner-féle menházat, felszállt a köd és kisütött az őszi nap. Brandlhofer bácsi tenyerét szeme fölé hajtva végig pásztázta tekintetével a környező sziklaormokat, de elégedetlenül csóválta fejét.

Tovább törtettünk felfelé a ' meredekre kúszó csapáson. Vezetőm egyszerre csak ujját szájára ülesztve csöndre intett, csupán szemével jelezte az irányt: alig háromszáz méternyire tőlünk, a Kaiserstein nevű hegyorom havasi legelőjén pompás zergebakot pillantottam meg. Méltóságteljes mozdulatlanságában inkább kőszoborra hasonlított, mint eleven állatra. Tüzetesebb vizsgálat után meszszelátómmal további öt, békésen legelésző zergesutát fedeztem fel. A gáláns bak akár órákig is őrt áll a sziklaperemen, amíg a „hölgyek“' lakmároznak — magyarázta vezetőm hangját lehalkítva.

De hiába feküdtünk mozdulatlanul a deres fűben, a zergebak felemelt orrcimpákkal máris szimatolni kezdett. Majd amikor szelet kapott, éleset füttyentett, mire a többi zerge is felugrott és nyílsebesen eltűnt a tisztáson túli törpefenyőbozótban.

Elővettünk tehát elemózsiánkat és falatozni kezdtünk. Az

öreg favágó közben elmesélte saját, csodálatos zergekalandját:

— Az első vüágháború előtt a volt császári udvar tagjai és vendégei gyakran ellátogattak a Schneebergre zergevadászatra. Jóllehet még pelyhedzö állú gyermekember voltam, engem is hajtónak szegödtettek, hiszen ismertem a vadon minden zegét-zugát. A második vadászreggelit rendszerint az alattunk lévő Baumgartner-féle menházban fogyasztották el az udvar tagjai.

Darangolásunk közepette elu érkeztünk ahhoz a sziklapárkányhoz, ahol a zergebak strázsált, — Brandlhofer pedig folytatta:- Egy vadászat alkalmával héttagú zergefalkát sikerült letérítenünk a vagy 80 méterrel mélyebben kanyargó hegyi ösvényre „tálalás" céljából az előkelőségek számára. Jómagam ezen a sziklalemezen fújtam ki magamat, ahonnan az egész terepet beláthattam. A hajtők lármájától megriadt állatok fergeteg módjára száguldottak végig a szűk ösvényen, melynek egyik

oldalát égnek meredő sziklafal képezi, a másikat több mint 100 méter mély, tátongó szakadék határolja. A zergék libasorban vágtattak végig az ösvényen, amelynek végén a vadásztársaság egyik grófi tagja várta őket kétcsövű vadászfegyverével.

Előtte vagy negyven lépésnyire éles kanyart írt le az ösvény, amelytől nem láthatta, hány zerge törtet feléje. Amint megjelent az első állat, a gróf arcához emelte puskáját és tüzelt ... Egyet, kettőt.

— Két zerge holtan bukott a szakadékba — magyarázta kísérőm —, de ugyanakkor rémülten vette észre a lesipuskás, hogy további öt, halálfélelemben mindenre elszánt állat szélvészként száguld feléje. A szűk ösvényen talpalatnyi hely sem akadt kitérésre. A gróf újból akart tölteni, de elkésett. Örök ellenségük láttán a zergék egy pülanat töredékéig ugyan megtorpantak, de azután az első bak hatalmas lendülettel nekirugaszkodott a vadásznak és egyszerűen lesöpörte az ösvényről, bele a feneketlen mélységbe.

Qe a legcsodálatosabb csak ezután következett — mesélte az öreg Javágó. — Annak ellenére, hogy hátul a hajtők voltak nyomukban, a zergék egy pillanatra megálltak azon a helyen, ahol a gróf a szakadékba zuhant. Érdeklődéssel pillantottak a szurdokba, majd fürgén lapátolni kezdték a kőtörmeléket. Talán azért, hogy a lezúduló kölavína végezzen megrontójukkcU, ha netán még életben maradt.

— Csak alkonyaikor bukkantunk a gróf szétroncsolt tetemére — fejezte be érdekes történetet kísérőm. — Ez volt az utolsó zergevadászat, amelyen hajtóként szerepeltem. Nemsokára kitört a világháború.

Vetélkedés

ANYAGTORLÖDÄS MIATT utólag számolunk be röviden arról a vadásztalálkozóról, amelynek megrendezésére annakidején felhívtuk az érdeklődők figyelmét. Erre a találkozóra október végén került sor, a Csehszlovák Vadászszövetség kerületi, járási és városi választmánya rendezésében, külföldi vendégek részvételével.

Ezen a találkozón hazai vadászok mérték össze tudásukat, ügyességüket a magyarországi és ausztriai vendégekkel skeet- és vadászkorong lövészetben. Az első napon a műszaki hibák

4

késleltették a lövészet lefolyását. Továbbá a vadászokat elkedvetlenítette az a körülmény, hogy jó találat esetén is aránylag rosszul hasadt a korong, ami hátrányosan befolyásolta az elért eredményeket. Másnap azután Brnóból hozattak jó minőségű korongokat, s ezáltal a lövészeknek jobb eredményeket sikerült elérniük. A győzteseket értékes nyereménytárgyakkal jutalmazták. A külföldi vadászok ugyanakkor a koronglövészet új módszereit és technikáját mutatták be.

A különféle kotorékebek, vadászterrierek versenyében a „Duna-találkozó győztese — 1965“ — díjat az osztrák Helmut Suppan úr tulajdonát képező kutya nyerte, miután kitűnőre vizsgázott borz- és rőkakotorérozásből. A kotorékebek versenye színvonalas volt, semmilyen zavaró mozzanatra nem került sor.

A vadászkorong- és skeet lövészet versenyein összesen 50 külföldi vendég vett részt. Nem mondható azonban kielégítőnek hazai vadászaink részvétele; főleg a szlovákiai kerületekből maradtak sokan távol. Jövőben, hasonló találkozókat gondosabban, s nagyobb népszerűsítéssel kell majd megszervezni, előkészíteni.

A versenyek lebonyolítása után a különböző nemzetiségű „zöld“ vadászok „fehér“ asztalhoz ültek, hogy kölcsönösen kicseréljék tapasztalataikat, élményeiket. A hangulat egyre emelkedett, főleg, amikor a zsiványpecsenye- és egyéb vadászétel-különlegességek kerültek az asztalra. Ezt követően Pityó Béla cigányzenekara húzta a jobbnál jobb talpalávalót. Táncra perdült a társaság, s a hajnali órákig szívélyes hangulatban ünnepelte a sikerült rendezvényt. K. M.

VADÁSZNAPTÁR

# Súlyos megpróbáltatás előtt áll az erdők, mezők vadállománya. Szűkös a természet nyújtotta takarmány, az állatok túlnyomórészt az ember segítésére szorulnak. Szüntelenül járjuk tehát a határt: gondoskodjunk megfelelő póttakarmányozásról és a vad védelméről. A póttakarmányozást rendszeresen végezzük, az adagok növelését vagy csökkentését pedig az időjáráshoz idomítsuk. Egészítsük ki a nyalósó-készleteket. Törjük fel a források és csermelyek jégtakaróját, hogy a vad tiszta forrásvízhez jusson. Takarítsuk el a havat a csapdákról és csapásokról, hogy az állatok könnyebben hozzáférhessenek az etetőkhöz és szórókhoz, valamint a nyalósóhoz. Gondoskodjunk a vadállomány nyugalmáról, tartsuk szemmel a nem kívánatos vadorzókat és pecsenyevadászokat. Minden megengedett módon irtsuk a kóbor kutyákat és macskákat.

# Lapunk 46. számának szakmellékletében részletesen ismertettük, milyen vadra mikor vadászhatunk Szlovákia kerületeiben december havában. December végén befejeződik a szarvas, dámszarvas és muflon, a vaddisznó, őzsuta és gida, nyúl, fácán és vadludak lelövési ideje. Csupán a szarvastehenek vadászásának határidejét hosszabbították meg január 15-ig, a 2—4 éves szarvasünőket pedig január 31-ig.

# Januárban a vadászegyesületek kötelesek évi taggyűlést összehívni. Meg kell tárgyalniuk a vadgazdálkodás és vadászat tervét, az évi jelentést és a számadást, valamint az ellenőrző bizottság jelentését. A taggyűlésnek továbbá döntenie kell a tervszerű vadgazdálkodás jövedelmének felhasználásáról, illetve a veszteségek pótlásáról. Végül pedig megválasztják a vadászegyesület új tisztségviselőit.

# Az év végén valamenynyi vadászgazda köteles öszszegezni az 1965-ös évre szóló lelövési bejegyzéseket, — annak alapján kimutatást kidolgozni a vadászkörzetről, a vadállomány helyzetéről és a lelövések eredményéről. A kimutatást a meghatározott határidőn belül fel kell terjeszteni az illetékes járási nemzeti bizottsághoz, (ra)