Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-20 / 46. szám
Hogyan határozzuk meg a bot teherbíró képességét? A horgászok túlnyomó része csak kevéssé van tisztában azzal, milyen zsinórmérték szerint válasszuk ki a követelményeinknek legmegfelelőbb jellegű és méretetésű bottípust? Ha azonban figyelmesen elolvassuk az alábbiakat, sokkal közelebb érünk a célhoz. A legfontosabb szabály: legyen a pergetőbot suhogós, amellett gerinces, jól hajítsa ki a csalit, jól dolgozzék a bevágásnál és fárasztásnál, ugyanakkor teherbíróképessége legyen arányban a használt műcsali (villantó, balinólom stb.) súlyával’ Mivel a bot típusok mechanikai karakterét nem a horgász, hanem a bot tervezője szabja meg: a horgászra marad, hogy az adott teherbírású bothoz a hozzá alkalmas súlyú csalit használja! Es a bot vásárlásánál eleve veszi figyelembe, hogy milyen súlyú csalival kíván nyomába szegődni a rablógárdának. Amiből önként adódik, hogy más karakterű bot való a könyllvií halinA7ácliA9 ne mic o kar. Ezzel az egyszerű mérőberendezéssel könnyen határozhatjuk meg dobőbotunk teherbíró képességét. C és C a botnyelet rögzítő falbavert szegek. csázáshoz, hiszen balinozásnál könyebb csalit használunk, mint amikor a fenékrégiókban igyekszünk a bajszos orrok előtt elhúzni a súlyosabb, erősebben ólmozott villantót. És ha ezt tartva szem előtt, hatalmas és vastag anyagból készített harcsakanalakat akasztva zsinegjére hajigálja a vizet a horgász könnyűsúlyú csalihoz méretezett botjával, úgy hamarosan tönkreteszi, vagy akár el is töri azt. Hogyan határozzuk meg a bot teherbíró képességét? Igen egyszerű eljárással, melyet ábránk is jól megmagyaráz. A falba két erős szeget verünk be (C és C) egymástól akkora távolságban, hogy az csak valamivel legyen kevesebb, mint a botnyél hossza. Mivel a botot pontosan vízszintes állásban kell rögzítenünk: A C-jelű szeg pontosan annyival magasabban feküdjék a C szegnél, mint amilyen vastag a botnyél. A bot keverőgyűrűjére zsinórt erősítünk, átvezetjük a zsinórvezetőkön, a véggyűrűn túlerő zsinórvégre kis tölcsérből készített tányért akasztunk és abba rakunk súlyokat, amíg a bot hegye annyira nem hajlik meg, hogy egy síkba kerül a zsineggel, tehát függőlegesen fekszik, képzelt érintői 90 fokos szöget zárnak be. Az a súly (+ a tányér súlya , mely ehhez szükséges, a bot teherbíróképességét jellemzi. Ami azt jelenti: ha a botot az így meghatározott teherbíróképességnél erősebben erőltetjük meg, úgy hosszabb idő után olyan elválasztásokat szenved, hogy tönkremegy. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy a például félkilós teherbírású bottal nem lehet akár tíz vagy több kilós halat is kifárasztani, hiszen éppen az a horgászművészet, kis teherbírású bottal megbirkózni nagy hallal. Aki azonban a jó öreg dzsungelmódszerrel kilós halat akar félkilós teherbírású botjával a szárazra emelni, az használjon inkább seprűnyelet. A teherbíróképesség jelzi, hogy a bottal legcélszerűbben milyen súlyú villantót hajigáljunk. A matematikai számítások és az azokat igazoló gyakorlati tapasztalatok során kitűnt, hogy a csalisúly a bot teherbíróképességével akkor van a legkedvezőbb arányban, ha az annak pontosan Vso-ed része! Csalisúly alatt természetesen a műcsali egész súlyát értjük, ha a villantó mellett külön ólmot használunk, úgy a csalisúly a két eszköz súlyának összege, tehát a villantó + az ólom súlyának. Ha a csalisúly ennél több, úgy a botot túlterheli, ha kisebb: nem fogja a csalit úgy „kinőni“, ahogyan elvárjuk. A pergetés egyik atyamestere, a francia Ch. Ritz vizsgálatai és tapasztalatai szerint a csalisúly alsó határa a bot teherbiróképességének '/»-a, ez alá menni nem célszerű, feljebb menni pedig v— merénylet a botunkkal szemben! A megállapított határértéket egyszerű trükkel felfelé és lefelé 25—30 */4-kal túlhaladhatjuk azzal, hogy az orsónkat a botnyélen annak alsó vagy felső szakaszán rögzítjük. A bot aktív hossza ugyanis nem az a távolság, melyet a gumigombtól a véggyűrűig mérünk, hanem a véggyúrű és az orsó közti távolság! Ha az orsót a nyél felső szakaszán rögzítjük, úgy botunk gyakorlatilag rövidebb lesz, ha a gumigombhoz köze! bilincseljük fel az orsót: hosszabb. Nehezebb csalihoz megrövidítjük, könnyebbhez meghosszabbítjuk a pergető botunkat. Ez természetesen csak akkor lehetséges, Munka után — felüdülés A köröskényi harcsa Az egykori magyar miniszter, Polónyi Géza ismert figura volt annakidején Nyitrán. Állítólag sokkal jobb halász volt, mint igazságügyminiszter, Egész nap a köröskényi gátnál üldögélt. Nyitrára csak zsinegért, vagy horogért kocsikázott be, s oly szenvedélyesen horgászott, hogy egy Ízben, amikor a hal éppen .rángatott“, minisztertársának — aki vendégségbe utazott le hozzá Pestről — meg kellett szépen várnia, amíg beesteledett. Kis halak egyáltalában nem érdekelték Polónyit, amikre órákon át lesett, azok az óriási harcsák voltak, melyek vízbe húzták az úszkáló, mit sem sejtő kacsákat, veszedelmesen tizedelték a halállományt, s amelyekről a miniszter jól tudta, hogy a malom zubogói előtti rtiély vízben tanyáznak. A köröskényi sporthorgász felszerelésén kacsa úszkált, ez volt a csalétek. Ki is fogta évente a maga óriásharcsáját, azaz, csak megfogta, mert aztán puskával végezte ki a százkilós szörnyeteget. A harcsa húsát aztán rendszerint szétosztotta. Egyetlen egyszer tartotta csak meg a harcsát — annak is a fejét — amelynek külön históriája van. Történt ugyanis egyszer, hogy a miniszter, amint meglátta a hal barom-nagy fejét, s az állat kétoldalt lelógó, ravaszságot sej* tető bajuszát, odaszólt a barátjának: — "Nézd meg jól ezt a fejet — mutatott a partmenti gyepen fekvő százkilós harcsára. A barát kíváncsian és kissé meglepetten nézegette a nagy harcsa fejét, majd felkiáltott: — Nahát! Ez teljesen olyan, mint a Bánffy Dezsőé... — Magam is úgy gondolom —1 erősítette meg a barát véleményét az igazságügyminiszter, aki jól ismerte Bánffy jellegzetes harcsabajuszú koponyáját, hiszen az említett a nyitrai miniszter egyik legnagyobb politikai ellenjele volt ... — Elküldjük neki köröskényi hasonmását! - nevetett a miniszter. Bánffy Dezső sokáig duzzogott a nyitrai ajándékért, Polónyi Géza talán sohasem tudta meg, miért. Pedig egyszerű volt a magyarázat. A nyitrai barátja ugyanis a következő kísérő levelet mellékelte az ajándékhoz: „Annak dokumentálására, micsoda koponyák úsznak a vízben ...“ Minthogy pedig a hasonlatosságot Bánffy Dezső is észrevette, nem volt nehéz levonnia a konzekvenciái, különösen ami a vizet és a fejét ülette ... Mártonvölgyi László, Nyitra VADASZ , , * HAlASZ 7 Ha az orsót a botnyél tövénél rögzítjük (1), meghosszabbítjuk botunkat és az könnyű csalik hajítására alkalmasabb. Ha az orsót a botnyél felső végénél szereljük fel (2), úgy botunk rövidebb és merevebb lesz, ami a nehezebb csalik kihajításánál előnyős. ha símauyelű a botunk, ezért is építik külföldön többnyire csavaros orsótartö nélkül a botokat. De nem gátol semmiben a csavaros orsótartó sem, hiszen alatta és felette éppen elegendő parafázott rész van, amelyre orsónkat felbilincselhetjük. Mérjük meg tehát botunk teherbíróképességét! És csakhamar rájövünk, miért is ment tönkre, miért is törött el annak a horgásztársnak a finom pergetőbotja, aki — saját bevallása szerint — „csak“ nyolc dekás ólommal vagy külön súlyozott nagy harcsakanállal hajigáit napestig, arról diszkréten hallgatva, hogy horgának elakadása után önmagát daruvá kiáltva ki egyekezett megemelni — a Duna fenekét. (házy)
