Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-10 / 27. szám
Táplálkozás es szépség öltözzünk alakunkhoz mérten A szoknya-blúz kombináció már hosszú évtizedek óta kedvelt viselete a nőknek. A gyakran látott blúzok és szoknyák azonban, sajnos nem mindig dicsérik viselőik jó ízlését. Mellékelt rajzunk alapján szeretnénk néhány jótanáccsal szolgálni, mit vegyen magára pl. nagyon magas vagy teltkarcsú, esetleg kis mellbőségü de széles csípőjű nő: Arcbőrünk csak akkor lehet' szép és üde, ha szervezetünk harmonikusan működik, s az anyagcsere folyamatai zavartalanok. A szervezet zavartalan működésének egyik fontos előfeltétele a helyes táplálkozás, ami azt jelenti, hogy a testnek meg kell kapnia a szükséges mennyiségű fehérjéket, ásványi anyagokat, vitaminokat és természetesen a zsiradékokat is. A túlságosan zsíros, bő táplálkozás mindig megbosszulja magát. Következménye az idő előtti elhízás, az arcbőr zsirosodása, a pattanások (és mitesszerek) képződése. De nemcsak a túlságos elhízás jelent veszélyt az arcbőrre, hanem a mértéktelen lesoványodás is. Hirtelen fogyás esetén okvetlenül forduljunk orvoshoz. Számos esetben azonban fogyókúra okozta soványságról van szó. S felesleges hangsúlyoznunk, milyen káros következményei lehetnek á hirtelen és természetellenes fogyásnak, amely az arcbőr korai ráncosodását is okozza. Ez azért van, mert a zsírszövet eltűnése folytán a bőr feszülése megszűnik s a kitágult bőr petyhüdté, ráncossá válik. A szépség talán legnagyobb ellensége az alkohol. A szeszes italok a bőr hajszálereinek kitágulása folytán vértódulást idéznek elő, s ezzel nagy mértékben fokozzák a faggyúmirigyek működését, ami végeredményben az arcbőr zsírosodásához s a bőr tisztátlanságához vezet. Továbbá a kitágult hajszálerek miatt az arcbőr különösen az orron és az orr környékén vörössé válik. A legfontosabb kérdés, hogyan táplálkozzunk, mit együnk, hogy testünk üde, fiatalos maradjon, bőrünk szép és egészséges legyen. Kerüljük első-A só és az ecet nélkülözhetetlen a háztartásokban, — hasznosságukat azonban nem mindenki ismeri eléggé, ezért néhányat ismertetünk: □ Az üvegpoharakon képződő mészlerakódást konyhasóval ledörzsölheíjük. □ Edényeinkről a lerakodott vízkövet könnyűszerrel — kaparás nélkül — eltávolíthatjuk. Az edénybe öntsünk fele ecetet és két evőkanálnyi sót. Ezt az oldatot forraljuk fel, majd egy napig hagyjuk állni. Másnapra a vízkő feloldódik. □ A hagyma- és halszagot kezünkről, edényekről (deszkáról, késről) ecetes sós vízzel eltűntethetjük. sorban az egyoldalú táplálkozást, így a mértéktelen húsfogyasztást is, mert reumás, csúzos természetű bajokat válthat ki és idővel érelmeszesedést okozhat. A túlfűszerezett ételek, füstölt hús, túl nehéz és füstölt sajtok, erős feketekávé gyakori fogyasztása is árt a zsíros természetű bőrnek. Ezzel szemben a vitamindús és sok ásványi anyagot tartalmazó gyümölcsös zöldségfélék kitűnően konzerválják a bőr szépségét. Víztartalmuk csökkenti a szomjúságot, savtartalmuk hűsít, a vitaminok fokozzák a szervezet ellenálló képességét, tehát egészségügyi, de kozmetikai szempontból is alkalmasak egészségünk, szépségünk védelmére. Nem közömbös az sem, hogyan fogyasztjuk el a helyesen megválasztott táplálékot. Rendszeres időközökben és mértékletesen táplálkozzunk. Sohase együnk kapkodva, sietve, étkezés közben ne olvassunk újságot stb. Figyeljünk arra is, hogy alaposan megrágjuk az ételeket. Ellenkező esetben a szervezet nem tudja hasznosan értékesíteni a felvett táplálékot, ami által gyomor- és bélzavarok állhatnak élő. Ez természetesén kihat bőrünk állapotára, de hangulatunkra, közérzetünkre is, ami ugyancsak viszszatükröződik arcunkon. Ha gyomorvagy bélbántalmak gyötörnek, a szemünk körül, vagy szájunk szögletében önkéntelenül is ráncok képződnek. —j— □ A kettévágott citromot pár napig eltehetjük, ha sóba mártjuk és vágási felülettel lefelé fordítva hűvös helyen tartjuk. □ A hőpalackot forró ecetes vízzel (1 liter vízhez 2 evőkanál ecet) szagmentesen tisztántarthatjuk. □ A kárpitozott bútort, vagy szőnyegét, ha portalanítás után ecetes vízzel gyengén átkeféljük, — felfrissül. S jó tudni azt is, hogy ha ételünkbe túl sok ecet került, cukorral közömbösíthetjük, ha viszont a levest vagy a pörköltet elsózzuk, késhegyni szódabikarbónával helyrehozhatjuk. 1. Túl karcsú, nagyon magas alak: Előnyösek a keresztbe szabott blúzrészek, szűk derék, rávarrt zsebek, széles övék és vízszintes csíkozású anyagbetétek. 2. Szűk mellbőség - széles csípő: Válasszon blúzszerű felsőrészt derékbe szabva. Ugyancsak ajánlatosak a bevágott - vagy raglánszabású ujjak. 3. Teltkarcsú nők: A legelőnyösebbek az enyhén svájfolt blúzok, V-kivágás vagy kissé hosszabb Köztársaságunkban mintegy négymillió család él. Egy háztartásban naponta kb. egy fél órát szentelnek az edények mosogatására, azaz átszámítva az egész országban kétmillió órát mosogatnak. A gépesített edénymosás a szakembereket már régen foglalkoztatja. De pl. Upton Sinclair neves amerikai író is megemlítette a „Posvány“ című nagy regényében: „S most gondolják el, ha mindezekben a kis közösségekben egy gép lenne, amely megmosná az edényt, nem felületesen, hanem tudományos alapossággal, sterilizálás által; mennyi kellemetlen munkát, s ez erre szánt időnek 9/lo-ét takaríthatnánk meg." Az első edénymosógép 1914-ben jelent meg Amerikában. Azóta a prototípus a konstrukciós újítások hosszú rögös útját járta meg, s tökéletesebb szabású revers- gallér. A blúz mindig fedje a csípő legerősebb részét'. 4. Hosszúnyakú alakoknak mindenekelőtt a magas visszahajtott gallérokat (esetleg sálszerűen szabva a blúzhoz), álló gallérokat ajánljuk. Ha illik az archoz, nagyon előnyös a félhosszú hajviselet. 5. Rövid nyakú nő ne viseljen magasan záródó gallérokat. Legelőnyösebbbek a mélyített nyakkivágások vagy laposan fekvő gallérok. Előnyös a rövid- vagy magasra tűzött hajviselet. típusok csak most kezdenek mutatkozni a világpiacon. A háztartások e gépesített segédeszközének aránylag lassú fejlődését mindenekelőtt a gép szerkezeti igényességének s ezért a nagy költségeknek is tulajdoníthatjuk. Ma még egy edénymosógép kb. annyiba kerülne, mint egy 300 literes hűtőszekrény. Egyelőre nálunk nem gyártják, ami azonban nem azt jelenti, hogy mérnökeinek és az illetékes szakintézmények ne foglalkoznának egy csehszlovák gyártmányú házi edénymosógép előállításának gondolatával. A szerkezetében nagyon igényes gép gyártása azonban nem egyszerű feladat s ezért nem is lehet olcsó. Az illetékes körök ezért Prágában egyelőre közvélemény-kutatással igyekeznek tanulmányozni lakosságuk minden rétegében, piacra hozzanak-e egy belföldi gyártmányú gépet. Mire jó a só és az ecet ? Edénymosás-géppel? A lenti képen bemutatjuk nektek, gyerekek, a somorjai pionírok fúvószenekarát. Vegyetek példát róluk! TÖRD A FEJED! KRILOV: Á parasztok és a folyó A sok golyócska és patak megnőtt tavaszra, S annyi kárt okozott, Hogy a gazdák türelme elfogyott S a környék megannyi Parasztja A nagy Folyóhoz indult el panaszra, Mivel a kis vizek mind beleömlenek. Hogy a vetés így tönkremegy, A nép ezt nyögte — Hogy lerombolja a vad ár a malmokat És elragadja mind a barmokat Amíg a nagy Folyó békésen hömpölyögve Vonul a városok között tova, S noha A vize bő, ő senkinek nem árt soha! Így hát, hogy lelnek majd megoldást és vigaszt ott -Remélték a Parasztok. De a Folyóhoz érve, szívük elszorul: Döbbenten látják, mint vonul Tovább a Nagy Folyó vizén a sok-sok drága Holmi. Nem is vesződtek hát hiába — Egy darabig szemmel követték a Folyót, Majd'összenéztek, És fejcsóválva hazatértek. S csak ennyit szóltak még a távozók: „Időnket vesztegetni erre vétek: A nagy úgysem tesz igazságot ott, Hol a zsákmányban ő is osztozott!" Egyetlen vonallal osszátok fel a kört két részre úgy, hogy mindegyik rész számjegyeinek összege 22 legyen! MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A június 26-i számunkban közölt átlórejtvény helyes megfejtése: VERNE. Könyvjutalomban részesültek: Balogh Miklós, Szímő. Keresztes Zsuzsanna, Udvard 369 Rókáné komámasszony fülönfüggője Rókáné komámasszonynak volt egy fülbevalója, s az egyszer fennakadt egy vadrózsabokor ágán. Azt mondja Rókáné: — Rózsabokor, add vissza a fülönfüggőmet! — Nem adom biz' én!’ Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott a tűzzel. Azt mondta neki: — Tűz, égesd meg a vadrózsabokrot! Vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet'. — Nem égetem biz’ én! Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott a vízzel. Azt mondta neki: — Víz, oltsd el a tüzet. Tűz nem akarja megégetni a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet. — Nem oltom biz’ én!] Továbbment Rókáné komámasszony, s találkozott az ökörrel. Azt mondta: — Ökör, idd meg a vizet. Víz nerff akarja eloltani a tüzet, a tűz nem égeti meg a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet. — Nem iszom biz’ éní Továbbment. Rókáné komámasszony, s találkozott a farkassal. Azt mondja néki: — Farkas edd még az ökröt! Ökör nem akarja meginni a vizet, víz nem oltja el a tüzet, tűz nem égeti meg a vadrózsabokrot, vadrózsabokor nem adja vissza a fülönfüggőmet. Azt mondja erre az ökör: — Mintsem a farkas megegyen, inkább megiszom a vizet! Azt mondja erre a víz: — Mintsem az ökör megigyon, inkább eloltom a tüzet! Azt mondja erre a tűz: — Mintsem a víz eloltson, inkább megégetem a vadrózsabokrot! Azt mondja érré a vadrózsabokor: — Mintsem a tűz megégessen, inkább’ visszaadom Rókáné komámasszony fülönfüggőjét. Vissza is adta. Rókáné komámasszony azon nyomban felagatta a fülére és vidáman odébbállt. Itt a vége, fuss el véle.!] „Migrén“ jeligére A migrén görcsös fejfájás, amely rendszerint a fej egyik felére korlátozódik. Nőknél gyakrabban fordul elő és nyilván öröklődő betegség. Az első migrén-rohamok gyakran már a serdülő korban (pubertásban) jelentkeznek, esetleg 20—30 éves korig. Negyven év után először fellépő migrén nagyon ritka jelenség. A migrénoham maga fáradtságagl, álmossággal, néha hidegrázással is, és általában rossz közérzettel jelentkezik. A fejfájás a homlok éléről az egyik halánték tájára összpontosul és a beteg a fájdalmas lüktetést a szívveréssel egyidejű, kalapácsütés szerű kínok gyanánt ecseteli, nem bírja a fényt, abszolút nyugalmat kíván és legszívesebben az ágyba fekszik, mert még a kimondott szavak is bántják és bevont függönyök mögött igényel magának teljes magányt. A görcsös fájdalmak eltarthatnak 1—2 óráig, de néha sajnos egy egész hétig is. Ezek a rohamok sokszor periodikusan megismétlődnek, s ami a legérdekesebb, gyakran minden különösebb ok nélkül, esetleg fizikai megerőltetés vagy lelki izgalom következtében. A migrén okai ismeretlenek, annyit azonban minden esetre tudunk róla, amennyi a gyógyításához, esetleg a roham enyhítéséhez szükséges. A roham folyamán az agy érrendszerét érik változások. Eleinte az erek a fájó fejrészben görcsösen öszszehúzódnak, majd megduzzadva megtelnek vérrel. A vérkeringés lelassulásával párhuzamosan a feszültségig telt vérerek nyomást gyakorolnak az agy hajszálereire, s ez a beteg szívverésével párhuzamosan lüktető fájdalmában nyilvánul meg. E felismerések alapján ajánlják orvosaink a migrénben szenvedőknek már jónéhány éve az ergotaminkészítményeket. (D-h ergotamin, ergotoxin stb.), amelyek ezt a betegséget nemcsak gyógyítják, hanem képesek teljesen elfojtani a kezdődő rohamokat. Sókszor azonban nagyon jót tesz a roham folyamán elfogyasztott erős kávé is. Migrénben szenvedők kerüljék a sós ételeket és a sok folyadékot, de az is fontos, hogy ne terheljék túl — különösen este — a gyomrukat. Nagyon jót tesz a sport vagy a testgyakorlat s egyáltalában az egészséges életmód. Érdekes azonban, hogy a korai lefekvés vagy az ébredés utáni lustálkodás reggel egyáltalában nem használ a kór ellen. Minden esetre az orvos feladata, hogy megállapítsa tényleg migrénes fejfájásokról van-e szó vagy sem, mert az általánosan használatos fejfájás elleni tabletták komoly migrén ellen nem sokat segítenek. Dr. M. U Mit főzzünk? Vasárnap: Marhahúsleves cérnametélttel, főtt hús sóskamártással, tört burgonya, túróslepény. Hétfő: Savanyú káposztaleves, rizseshús fejessalátával. Kedd: Köménymagas leves, pirított zsemlekockával, palacsinta. Szerda: Csontleves májgombóccal, rakottburgonya, fejessaláta. Csütörtök: Paradicsomleves, marhasült burgonyapüré, uborkasaláta. Péntek: Bableves füstölthússal, lekváros gombóc. Szombat: Savanyú burgonyaleves, sonkás rizottó fejessalátával. RECEPTEK Rizses csirke: Hozzávalók: 1,75 kg csirke, 10 dkg zsír, 15 dkg vegyes zöldség, törött bors, 5 dkg vaj, 30 dkg rizs, só, 5 dkg hagyma, 5 dkg zeller, 20 dkg gomba, zöldpetrezselyem, V2 kg konzerv zöldborsó. A csirkét megtisztítjuk, feldaraboljuk, máját, zúzáját hozzávesszük és jól megmossuk. A vegyes zöldséget, zellert megtisztítjuk, apró kockára vágjuk, megmossuk. Ezután a csirkét és a zöldséget égy lábasba feltesszük főni, annyi vizet öntve rá, hogy jól ellepje, megsózzuk, beleadjuk a megtisztított, jól megmosott hagymát (egészben) és félig puhára főzzük. A gombát megtisztítjuk, jól megmossuk és szeletekre vágjuk. A zsírt egy serpenyőben felhevítjük, beleadjuk a gombát és a 2—3 vízben jól kimosott és lecsurgatott’ rizst meghintjük vágott zöldpetrezselyemmel, 1—2 percig a nyílt tűzön együtt hevítjük, néha megkeverve (de nem pirítjuk még) és belekeverjük a forrásban lévő, félig megfőtt zöldséges csirkébe. Meghintjük törött borssal, hozzáadjuk a konzerv zöldborsót, és fedő alatt, középmeleg sütőbe téve kb. 20—25 percig pároljuk, amíg a csirke és a rizs megpuhul. Ekkor a sütőből kivesszük és a hagymát eltávolítjuk belőle, bélemorzsoljuk a vajat, óvatosan megkeverjük! hogy a csirkét szét ne keverjük benne) és forrón tálaljuk. A rizses csirkénél arra kell ügyelnünk, hogy a leve, melyben megfőzzük, a rizs kétszerese legyen.