Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-23 / 42. szám
Haltelepítés a víztárolókban Az elmúlt évek szeszélyes Időjárása mindinkább arra késztetett bennünket, hogy tervszerű meliorációs intézkedéseket foganatosítsunk víztárolók létesítésére. Jóllehet ezek a víztárolók elsősorban mezőgazdaságunk vízgazdálkodási céljait szolgálják, kevés jóakarattal és kezdeményező készséggel egyúttal haltenyésztésre is használhatók. Mindamellett halászati kihasználásuk eddig nem üti meg a kívánt mértéket, sőt sok esetben egyáltalán nem kerül sor haltelepítésre, vagy ellenkezőleg: túltelepítésnek vagyunk szemtanúi. Mindkét véglet károsan befolyásolja halgazdaságunk termelékenységét. Túltelepítés esetén ugyanis „versengés“ indul meg a halak birodalmában a koncért, aminek következménye a súlygyarapodás csökkenése, az erőnlét hanyatlása, betegségek és élősdiek elszaporodása. Ha viszont a kelleténél kevesebb halat telepítünk a halastóba, a halak jól fejlődnek ugyan a tápláléktöbblettől, de az aránylag csekély hozam miatt nem használják ki gazdaságosan a halastavat. Hasonlítsuk össze a halastavat egy búzafölddel. Mit szólnánk, ha a földműves egy hektárra 150—180 helyett 700—800 kg vetőmagot pazarolna? — Arányban állna-e a szántóföld hozama az elherdált vetőmag mennyiségével? Ugyanez vonatkozik a hal telepítésére. Vázoljuk tehát a haltelepítés alapvető követelményeit, hogy megteremtsük a halastavak leggazdaságosabb kiaknázását éppúgy, mint a halak beütemezett súlygyarapodását. Ebben a viszonylatban több szempontot kell figyelembe vennünk. Mindenekelőtt ismernünk kell a halastó természetes hozamát, illetve a halszaporulat mennyiségét a tenyészidőszak tartama alatt. Lényegében tehát meg kell állapítanunk a tavasszal kitelepített és az ősszel kifogott halállomány közti súlykülönbözetet. Halastavaink hozama eltérő, éghajlati viszonyaink mellett általában száz és háromszáz kg között váltakozik egy hektár vízterületre átszámítva. Első pillanatra bizonyára alacsonynak tűnik ez a hozam. Figyelembe kell vennünk azonban azt a körülményt, hogy főleg savanyú talajú, átnedvesedett réteken létesítünk halastavakat, amelyek azelőtt még kevesebb hasznot hajtottak, vagy mezőgazdaságilag hasznavehetetlenek voltak. Általában tehát az az elv érvényesül, hogy mmél jobb mennyiségű talajon fekszik a halastó, annál nagyobb a hoza-na. Kétségtelen, hogy további ténvezök is befolyásolhatják a halbőséget. Ilyenek a víz hőmérséklete, a vízbe kerülő hulladék termelékenysége, a tenyészidő tartama stb. Újonnan A Csehszlovák Horgászszövetség III. szlovákiai konferenciája (Folytatás az 5. oldalról.) jelölte az irányelveket az elkövetkezendő hat évre. A határozat értelmében 1966-tól kezdve bevezeti a horgászok részére a kötelező iskolázást a helyi szervezet keretén belül és ezt az iskoláztatást vizsgával fejezik be. Továbbra is folytatja a fiatalság közötti nevelőmunkát. A tagság kulturális és szaktudásának növelése céljából elhatározta, hogy a szlovákajkú tagok részére kötelezővé teszi a szakfolyóirat előfizetését. A magyarajkú tagok részére ezt addig elhalasztja, míg kellő színvonalú magyar szakfolyóirattal nem rendelkezünk. A halászat népszerűsítése érdekében megismertetjük a lakosság széles rétegeivel a szövetség munkáját, célkitűzéseit, és ehhez felhasználjuk a rádiót, televíziót, sajtót és ismeretterjesztő előadásokat. A szövetség gondoskodik arról, hogy az üzletekben kellő mennyiségű horgászfelszerelés legyen kapható. A konferencia a gazdasági ténykedés terén elhatározta, hogy minden erőnket az új ötéves tervre összpontosítjuk, a halászat minden mutatóját teljesítjük, és a szövetséget tovább erősítjük. Bővítjük a tó-7 VADASZ “ O .Maii gazdaságokat, és kihasználunk minden lehető vízterületet úgy, hogy 1970-ig a halivadék tenyésztése terén önellátók lehessünk. Nagyon fontos feladatnak állapította meg a konferencia vizeink bonitásának meghatározását. Ezt azért tartjuk fontos tényezőnek, mert különösen folyóvizeinkben sok változás állott be: túlzott mértékben elszaporodott a fehérhal és ez eleségkonkurrencia a nemeshalak részére, míg folyóvizeink nagymértékű szennyezése alapjában megváltoztatja a halállomány összetételét. A jövő évtől kezdve háromfajta horgászjegy lesz érvényes, mégpedig egész Szlovákia területére. valamint kerületi jegy (az eddigi kibővítve), és a helyi szervezet saját vizeire szóló területi jegy, nyugdíjas, kisebb jövedelmű tagok részére. Ezzel az utóbbi intézkedéssel a taglétszámot különösen a falun akarjuk emelni, nyugdíjas EFSZ tagok részére kedvezményes területi jegyet adunk. A szlovákiai konferenciát követően egy hónap múlva, 1965. november 20—21-én Prágában ülésezik majd a Csehszlovák Horgászszövetség III. országos közgyűlése, ahol a szlovákiai kerületek harmincöt delegátusa tolmácsolja a szlovákiai bizottsá gelért eredményeit, s célkitűzéseit. (cző) telepített halastavak hozamát csupán hozzávetőleg becsüljük fel, régieknél pedig évente feljegyzéseket készítünk. A halmennyiség megállapításakor ugyancsak meg kell határozni a szaporulatot. A pontytelepítés egyes évfolyamainál darabszámra a következő szaporulatot várhatjuk a tavasztól őszig tartó tenyészidő tartama alatt: 50—100 grammos ivadék telepítésénél 400—600 grammot, kétéves telepítésnél 1300—1500 grammot. Az EFSZ-ek kezelésében álló halastavakban legjobban beválik a kétéves telepítés ötszáz gramm körül, mely esetben ősszel 1,3—1,5 kilós pontyokat foghatunk fogyasztási célokra. Vannak halastavak, amelyekbe fiatalabb pontyivadékot is telepíthetünk. Ilyenkor azonban nehézségek támadnak a halak kifogása és piaci értékesítése körül. Ennek csak akkor van értelme, ha a halállományt csupán minden második vagy harmadik esztendőben fogjuk ki. A halászgazdák ellenben rendszerint a halastavak őszi vízkibocsátását javasolják, hogy azután felgyülemlődjön bennük a tavaszi esőzésekből származó vízmennyiség. Fontos tényező a telepített halak veszteségaránya. Ebben az esetben főleg a halak korától függ a veszteség foka. Többéves tapasztalataink alapján a pontyveszteség a telepítésnél a következőképpen alakul az egyes évfolyamokban: ivadéknál ötven—hatvan százalékot, egynyaras telepítésnél nyolc—tizenkét százalékot, és kétnyarasnál három—öt százalékot. A telepítés szükséges mennyiségét gyakorlati példákkal számíthatjuk ki a legjobban. Vegyünk tehát egy tizenkét hektár kiterjedésű halastavat, amelynek természetes termelékenysége az elmúlt években 220 kg körül mozgott hektáronként. Kétnyaras pontyivadékot szándékszunk telepíteni 0,4 kg súlyban darabonként, őszre egy és fél kilós pontyok kifogását terveztük fogyasztási célokra. Ez azt jelenti, hogy minden egyes pontynál 1.1 kilós súlygyarapodást kell elérnünk. Felállítjuk a következő képletet: O = P X H + p. V Az „O" a telepített halmennyiséget jelenti darabokban, a „P“ a halastó kiterjedését hektárokban, a „H“ a halastó természetes termelékenységét kilogrammokban és a „p“ a tervezett darabveszteséget százalékban. A képlet a jelen esetben azután így alakul: O = 12 X 220 + 5 % 1.1 egyenlő 2520 darab. Szóval: a tervezett halastóba tavasszal 2520 darab pontyivadékot telepítünk és megvan a biztosíték arra, hogy ősszel öt százalékos veszteség mellett a tenyészidő alatt 2400 darab pontyot foghatunk egyenként 1,5 kg súlyban. Van egy másik példa: kisebb, sekélyebb halastó áll rendelkezésünkre 2,5 ha kiterjedésben ivadéktenyésztésre, amelybe egynyaras, egyenként 0,1 kg súlyú ivadékot telepítünk. A halastó termelékenysége 330 kg hektáronként. Az ősszel kifogott halak súlyának 0,5 kg^ot kell elérnie a terv szerint darabonként, a veszteség tizenkét százalékra tehető. A képlet a következőképpen alakul: O = 2.5 X 330 + 12 százalék 0,4 = 2310 darab. Ebbe a halastóba tehát 2310 darab egynyaras halivadékot telepítettünk és ősszel a veszteség leszámítása után 2060 darab kétnyaras pontyot foghatunk 0,5 kg súlyban darabonként. Mindkét példát a gyakorlati életből merítettük. Mindkét példa egyszerű és eligazodhatunk szerintük minden konkrét esetben. JÄN SEDLÄR mérnök, Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola Komáromi pionír-horgászok a Vág-Duna hídjánál (Kovács felv.)
