Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-11 / 36. szám
Ä Balaton lakóiról A mérkőzésnek még nincs vége Halászlé. Aki a' magyar tenger partján jár, üdül, minden bizonnyal megízleli a finom ételt, amely után különösen jól csúszik a környékbeli hegyek leve. Ismeretes, hogy igazi, ízletes halászlevet csakis többfajta halból lehet készíteni. Nos, a 104 ezer hold területű Balaton vizében kb. 7—8 vagonnyi különféle hal úszkál, amelyből körülbelül az egynegyedét halásszák ki évente Ponty, keszeg, a kiváló húsú süllő, csuka, harcsa, balin és a nemrégiben betelepített angolna áll a Balaton menti éttermek, csárdák szakácsainak rendelkezésére, amelyet a halértékesítő vállalat naponta frissen iuttat el a konyhák művészeihez. A Balaton tnenti halászatot a siófoki központból irányítják. Az egyes részlegeken (Keszthely, Tihany stb.) hat brigád 12 hajóval halászik napról-napra. Bármennyire is szorgalmasak a halászok, a nyári szezonban nem tudnak elegendőt fogni, s bizony a háziaszszonyok sokszor sorakoznak a Hálértékesítő Vállalat előtt, hogy szert tehessenek ízletes halra. A Balaton környékének lakói csak ősszel, a nagy fogás idején dúskálhatnak halban és főleg ajckor jut konzerválásra is belőlük. Az értékesítés előtt a szakemberek A és B csoportba osztják a halakat. Az „A" osztályba tartozó süllő, ponty, csuka, harcsa stb. kilóját 10—25, a „B“ osztályba soroltakat pedig 5—6 Forintért árúsítják. Az árak a keresletnek megfelelően változnak. Kánikulában a halat fogás után azonnal jegelik, hogy az frissen iusson el a fogyasztóhoz. Nyáridőben sok külföldi fordul meg a Balaton környékén. Jócskán akadnak hát orvhalászok is. A Balatoni Halászati vállalat dolgozói, őrei, természetesen nem nézik tétlenül a potyázókat, akik nemcsak hogy engedély nélkül halásznak, hanem fittyet hánynak a halászati előírásokra is."A nyár folyamán hazánkból is akadt jónéhány, akik megfeledkeztek a rendről és nagyon csodálkoztak, amikor a partőr elkobozta felszerelésüket, majd jegyzőkönyvet vett fel, amelyet elküldték az illető munkahelyére. Az ottani .feketézőket“ 500 forintig a helyszínen bírságolják, súlyosabb esetekben a bíróságnak adják át az ügyet. Kár, hát szerencsétlenkedni, mert még a külföldieknek is van lehetőségük 340 Forintért évi halászati jogot váltani, avagy megszabott kisebb összegért néhány napos engedélyt kérni a helyi hatóságoktól. A balatoni haltenyésztés különben nagyon gazdaságos, mivel nem kell etetni a halállományt; elegendő természetes tápanyagot találnak a nagy tóban. Máskülönben, mint arról tavaszszal a sajtó, rádió hírt közölt, ebben az évben a balatoni halállomány jelentős része elpusztult. Bár azóta már jónéhány hónap eltelt, a vizsgálat még mindig nem fejeződött be és nem tették közzé a halvész okát. Abban az időben több országban, így nálunk is rémhír terjedt el. hogy az elpusztult hálák megfertőzték a magyar tenger vizét s ezért nem ajánlatos ott fürödni. Ezeket az elterjesztett koholmányokat a magyarországi lapok tudományos vizsgálat alapján cáfolták még. Ugyanis a Balaton vize olyan szerencsés vegyi összetételű, hogy 24 órán belül mindenféle szennyeződést közömbösít. A balatoni halíenyésziésf nagyban elősegíti a Tihanyi Halbiológiai Intézet munkája is. Ez az intézet nemcsak elméleti, hanem gyakorlati kérdések megoldásával is foglalkozik. A Balatoni Halászati Vállalat vele karöltve úgy tervezi, hogy a halvész okozta kárt tavaszszal nagyarányú telepítéssel pótolják. Ebből a célból jövőre félmesterségesen előállított nagymennyiségű ikrát helyeznék el a Balatonba, amely minden bizonnyal elősegíti majd a halállomány gyors szaporodását. TÖTH DEZSŐ Az a magas, karcsú, jóságosán ^ mosolygó férfi, akivel gyakran találkozhatnak, amint az országúton motorkerékpárjával a határba igyekszik, az ő — Balajka, az urmincei agronómus. Ügy üli meg motorkerékpárját, mint egy jó lovat, nem hajtja, nem hevíti túl, legfeljebb negyvenessel megy még az országúton is, ahol pedig bátran mehetne 100 km-es sebességgel és nem történne baja sem neki, sem a gépnek. A dohányosok, jobban mondva a dohányos asszonyok szorgalmasan törték az országút mellett a dohányt, arcuk azonban szomorú volt. Nyilván azért, mert későn kezdték a törést, az eső miatt megkéstek és félő volt, hogy tönkremennek a levelek. — Ott a part mögött megtalálják őt — mondta egy lebarnult asszony. Ez azt jelentette, hogy visszatérve jobbra kell fordulni és ott keresni valahol. Egy learatott dűlő szélén találtam rá. A földön ült. kezében nyitott füzettel és számolt. Már a faluban megtudtam, hogy gz urmincei agronómus hónapok óta rosszkedvű, szótlan. Valamikor március végén kezdődött. A tartós hideg miatt eltolódtak a tavaszi munkák, s az agronómus feje főtt a gondoktól, hogyan készítsék elő a talajt és hogyan vessenek. Martiska elvtárs mindig megállította őt. — Bírunk a munkával, nem kössük le az agrotechnikai határidőt... — Nem szabad. Ha lekössük, baj lesz ... Amint valamennyire javult az idő, reggeltől estig megállás, gyakran ebéd nélkül dolgoztak az emberek. Húsvét előtt azonban szitkozódni kezdtek. Az urmincei határ fölött — mint mindenütt — tartósan beborult az ég, és ha egy-két napig véletlen nem esett, az már valóságos csodának számított. Az ilyen csodát ki kellett használni. Igen, amikor csak lehetett. A föld átázott, a víz a barázdákban állt, s csurgóit le a domb oldalán, a lekaszált széna alá — kár, nagy kár. Az elnök az agro-Földünk száraz, vízmentes területe összesen 13,5 milliárd hektár (az Antarktíszen kívül, ahol mezőgazdasági termelés nem jöhet számításba). Az 1960-as esztendőben a száraz földterületet a következőképpen használták ki: a szántóföldek mindössze 1,4 milliárd hektárt (10,4 %) foglaltak el. Az állandó rétek és legelők 2,6 milliárd hektárt (19 %), az erdőterületek 4 milliárd hektárt (29,9 %), a hasznavehetetlen területek pedig 5,2 milliárd hektárt (38,7 %), s végül a beépített területek 0,3 milliárd hektárt (2 %) foglaltak el világviszonylatban. Ez idő tájt tehát a leghatékonyabban kihasznált terület 10,4 %-a az összes szárazföldnek, ami egy lakosra átszámítva 0,47 hektár. Ha a szántóterületet valamilyen módon 2000-ig nem bővítik, akkor az elkövetkező 35 esztendőben egy lakosra — számítva a növekvő népszaporulattal — csupán 0,23 hektárnyi terület jut. Kérdés, hogy világviszonylatban milyen lehetőségek kínálkoznak a szántó növelé-A mezőgazdasági tanácsadó szolgálat idén Brnóban a Z-pavilon mellett elhelyezett mezőgazdasági gépkiállítás szomszédságában lesz. Mezőgazdasági szakmai napokat a mezőgazdasági tanácsadó központ mozitermében naponta 9—14 óra közt rendeznek az alábbi témákra: 1965. szeptember 14-én: Munkabiztonság a mezőgazdaságban A közeli és a távlati intézkedések a mezőgazdasági dolgozók balesetbiztos munkakörének megvalósítására. 1965. szeptember 15-én: Az ibolyántúli ultrasugarak alkalmazása az állattenyésztésben Az ibolyántúli ultrasugarak jelentősége az állatok egészségi állapotára, súlyszaporulatára és annak ökonómiai hatása a tenyésztésre, valamint a hasznosságra. 1965. szeptember 16-án: Gépesített nyilvántartás az állami gazdaságokban Az irányítás jelenlegi problémái a korszerű könyvelési technika (elektronikus számológépek, lyukkártyás rendnómussal naponta járta a határt. Töprengtek, hogy mit tehetnének és mindig szomorú arccal, fanyar hangulatban tértek vissza. Martiska elnök nem bírta tovább és egy nap haragosan kifakadt: — Pap legyek, ha ezt átvészeljük! — Csak azt ne, mert akkor valamennyi emberünk kilép az egyházból — vetették ellen néhányan. Balajka hallgatott. Május első napjaiban már egyáltalán nem emlegette az agrotechnikai határidőt. Elkéstek néhány kapásnövény vetésével és ha kiment a határba, szíve elszorult, megtelt szorongással, aggodalommal. Már a felesége is kifakadt: „Senki nem bántott, mégis olyan vagy, mint a beborult ég“ — mondta szemrehányóan s látszott rajta, közel áll a síráshoz, amiért olyan hallgatagnak, szenvedőnek látja férjét. Nem kellett volna úgy beletemetkeznie a munkába, de ő mindent nagyon a szívére vesz. Az elnökkel együtt azt szeretnék, ha a szövetkezet földje olyan lenne, mint egy jól ápolt kert. Nagyon fáj nekik, ha az idő keresztülhúzza tervüket. Már akidni sem tudtak, és éjszaka gyakran kinéztek az ablakon, hogy nem látnak-e véletlenül csillagot az égen. Június elején aztán azt mondták: ha az időjárás egy kissé is kedvez, olyan termésük lesz, mint még soha! Nem tévedtek, A talajt alaposan előkészítették, s a vetést időben elvégezték. Csak az időjárás! ... De egyszercsak kisütött a nap, és amint kissé kiszáradt a talaj — gyerünk emberek, neki a munkának! — Legalább 3—4 napos szép időre lett volna szükségünk — mondta elkomolyodva és rágyújtott egy cigarettára. — Hadd gyűljenek a felhők, hadd ereszkedjenek alacsonyan a határ fősére. Úgy gondoljuk, hogy még korántsem merítettük ki a lehetőséget kellő mértékben. Ugyanis abból indulunk ki, hogy ma a sűrűn benépesedett országokban (Dániában, Magyarországon, Olaszországban, Lengyelországban stb.) átlagosan számítva egy lakosra jóval nagyobb mezőgazdaságilag művelhető terület jut, mint amennyit cikkünkben föntebb említettünk. Neves közgazdászok előrejelzése szerint földünknek összes szárazterületéböl 6,5 milliárd hektár hasznosítható mezőgazdasági célokra. Ez a száraz földterületnek 50 %-a, amelyből 35—40 %-nyi a mezőgazdászok által már ismert módon szántóvá változtatható és hasznosítható. Ennek következtében természetesen több termék (a jelenleginek legalább háromszorosa) előállítására lenne mód. A tudomány emberei abból indultak ki, hogy az elkövetkező 35 esztendőben (2000-ig) a mezőgazdaság az élelmiszerek tekintélyes részét hagyományos, azaz a jelenlegihez hasonló mószerű könyvelőgépek, faktúrázógépek stb.) gyakorlati alkalmazása. 1965. szeptember 17-én: A szövetkezetek elsődleges nyilvántartásának gépesítése Az irányítás és a vezetés jelenlegi helyzete a korszerű könyvvitel bevezetése. 1965. szeptember 21-én: A takarmányok korszerű konzerválása A betakarítás technológiája, a takarmány tartósítása a legújabb gépi és silózási eljárásokkal. 1965. szeptember 22-én: A szállítás problémái az anyagáthelyezés (mozgatás) módszerei a mezőgazdaságban Nagy befogadóképességű (raktárterületül szállítóeszközök alkalmazása’. A burgonya, cukorrépa, gabona és a takarmányfélék szállításának gépi eszközei stb. 1965. szeptember 23-án: Gyümölcsészet A gyümölcs termesztésének, betakarításának és elraktározásának eszközei (permetezők, gyümölcsrázók, köztársaságunk helyzete világviszonylatban. lé, mint valami-látomás, csak ne es* sen, ne zuhogjon. Tudja, milyen boldogok lettünk volna ? ... — Arcára fájdalmas vonás költözött és átnézeti a völgykatlanban fekvő falu fölött a túloldalon lévő magaslatra, ahol Ko* vácik bácsi dolgozik egy csoport nő és férfi élén a szőlészetben. Ott min* den rendben van, időben végzik á munkát. De itt... — Mi történt? —Tudja, még április 6-án elvétéi* tünk vetőgéppel 53 hektár egycsírájú cukorrépa vetőmagot. Ez nagyon jó és célszerű dolog. Csakhogy jött az esőzés... A mag nem kelt, az eső kimosta. Néhány helyen még a kukori* cavetést is megsemmisítette ... Úgy 52 hektárt újra be kellett vetnünk cukorrépamággal... El tudja képzel* ni, mi az május elején répát vetni?!' Azt a kárt!. Az ember dolgozik s akkor jön egy csapás, ami mindent tönkre* tesz. Milyen lesz itt a terméshozam? Ilyen ember ő, aki a szövetkezetnek szentelte életét, aki minden erejével magasabb színvonalon akarja tudni a gazdálkodást, annak nem mindegy, mikor végzik a vetést, milyen lesz a hektárhozam, hogyan fizet a termőföld. Mindez nem egyszerű dolog, s nagy a felelősség. Balajka agronómus tapasztalt, öreg mezőgazdász, aki nem hajtja meg fejét és nem veszti el reményét még akkor sem, ha mások kétségbeesésükben kezüket tördelik. A természeti nem ad ingyen semmit. Az agronómus gondoskodása, a sző* vetkezeti dolgozók szorgalma meg* hozta a várt sikert. Gazdagon fizetett a gabona, szép terméssel kecsegtetnek a kapásnövények. Bár az idei mérkőzésnek még nincs vége, az ember minden bizonnyal győz a természet erői felett. —hh— ■■■■■■■■■■■*)■■■■■■■■■■■■ dón állítja majd elő, de amellett re* kultivációval növelni fogják a művel* hető területet. Ez bizony világviszonylatban óriási beruházásokat igényel. Természetesen a termelékenységet nem csupán a földterület bővítése kö* vetkeztében, hanem a korszerű mód* szerek alkalmazásával is növelni fogják. Jobban mondva egy egységnyi területen nagyobb hasznosságot érnek el, mint jelenleg. Vagyis a mezőgaz* daság az adott lehetőségekhez mérten egyes országokban külterjes, másokban pedig belterjes módon fejlődhet tovább. Különben ez majd megmutatkozik az elkövetkező évtizedekben. Ne felejtsük el, hogy a világ mezőgazda* ságának jelenlegi termelési hatékonysága 3—4-szerte alacsonyabb, mint a mezőgazdaságilag fejlett országokban. Kétségkívül, hogy földünknek min* den egyes kontinensén a mezőgazda* sági termelés növelésének lehetőségei szinte korlátlanok. Tény, hogy a szántók, a rétek és a legelők bővítésének, továbbá a termelés hatékonyságának növelésével világviszonylatban megközelíthető, sőt be is hozható a legfejlettebb országok előbbrevalósága, s akkor a jelenlegihez arányítva nem 3—4-szeresére, de 9—10-szeresére növelhetik az élelmiszertermelést, ami 30 milliárd ember ellátására elegendő. Emellett nem számoltak a nagyobb arányú halkitermeléssel, és nem az élelmiszerek szintetikus úton történő gyártásával. (EP) J965. szeptember 24-én: A meliorációs munkák és azok karbantartásának gépesítése Az öntözés és a lecsapolás gépei, a karbantartás eszközei stb. Vasárnap, szeptember 12-én nyitja meg kapuit a VII. brnói nemzetközi mintavásár, ahol bemutatják hazánk és a külföldi ipar legkorszerűbb gyártmányait. {................ Horváth Gyula már több mint két éve halászkodik. Azóta már bizonyára sok ilyen ötkilós csukái fogtak s nem egyszer 40-50 kg-os harcsát is sikerült zsákmányul ejteniök. Növelhető-e a szántóterület? Mivel számolhatunk három és fél évtized múlva? A brnoi nemzetközi vásár idei mezőgazdasági tudományos műszaki programterve Munkában a balatoni halászok