Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-09-11 / 36. szám

Szeptemberi teendők

E hónap ©lején legfőbb ideje, hogy a méhész annyi élelemmel lá/ssa el családait, hogy az elegendő legyen egészen a tavaszi hordásig. Ezt a feladatot csak akkor oldhatja meg helyesen, ha ismeri a családok állapotát. Ezért tudnia kell:

9 telelőképes-e a család,

9 milyen erős a család,

9 hány kereten teleltetheti be

a családot,

9 van-e a családnak saját készlete és mennyi.

Olyan család, amelynek nincs anyja, vagy az már elöregedett, esetleg más hibája végett képtelen elegendő pete lerakására, nem télelőképes. Kívánatos, hogy a család augusztus végén legalább 40 dm* Hasítással rendelkezzen. Amelyik családban nincs legalább 30 dm* fiasitás, nem telelőképes. Az Ilyet' egyesíteni kell más családdal vagy ketté kell osztani a szomszédos családok között.

A téli készletek kiegészítése előtt cukorszörpös etetéssel kell a családokat leszűkíteni. Minden keretet, amelyiket a méhek nem^takarnak be sűrűn, távolítsunk el a költőtérből. Csak annyi keretet hagyunk bent, amennyit a család sűrűn ellep. Szem előtt kell tartani, hogy ez idő tájt a családokban még sok öreg méh van, amelyek elöregedés, kimerülés végett majd kiesnek. Ezáltal a méhekkel nem lepett lépek feleslegesen maradnának a költőtérben. Az ilyen helyzetben beadott készlet a téli időszakban egyáltalán nem jönne számításba, mert a fészken kívül eső éleség szabadon méhek nélkül lenné.

A költőíérbén meghagyott keretek mézkészletét’ becsüljük fel. A lép mindkét oldalán talált fedelezett 3—3,5 dm* terjedelmű mézkészlet kb. 1 kilónak felel meg. A készletekéi ki kell egészíteni, _— amint azt már föntebb is említettük. A tapasztalat azt muiátja, hogy télre s kora tavaszra a családokban annyiszor másfél kilogramm készletnek kell lennie, ahány keretet a fenti feltételek betartásával meghagytunk a családban. Ha tehát hét keretre szűkítettük a családot, akkor 10,5 kiló készlettel teleltetjük be. Ez a normalizált B-rendszerü méretekre vonatkozik (25X40 cm). Nagyobb méretű kereteknél a nagyságnak megfelelően több készlettel látjuk el a családot. (Balogh-méretü képtárakban például egy-egy keretre

1,75 illetvé 2 kg készletet számítunk.)

Milyen aránnyal keverjük a cukrot vízzel?

A szörp készítéséhez szükséges vizet fölmelegítjük. Teljesén fölösleges fölforrakil. Melegen, állandó keverés mellett annyi kristálycukrot szórunk a vízbe, hogy két literre 3 kg cukor jusson. Ha tehát 30 kg cukrot akarunk a méhekkel feletetni, akkor 20 liter vizet melegítünk. A tapasztalatok alapján ez az arány a legmegfelelőbb. így a méheknek sokkal kevesebb vizet kell elpárologtatniuk, mintha a cukrot 1:1 arányban hígítanánk. A fontitől sűrűbb szörpöt nem tanácsos készíteni, mert a készletek a sejtekben hamarabb kristályosodnának, s télen a méhek szomjaznának.

Az oldatot addig kell kevernünk, amíg a cukor teljesen fél nem oldódik. A repülés beállta után aztán a szörpöt az etetőbe öntjük, s beadjuk a családoknak. Amelyik családnak például 2 kg saját' készleté van, s hat kereten teleltetjük bé, annak 7 kg cukrot adunk szörp formájában, hogy összesen 9 kg készlete legyen (B-típusú kapíárakban).

Az etetéssé! siessünk, hogy szeptember 10-ig, de legkésőbb 15-ig befejezzük. Ennek sok az előnye. A készletek felszedésével s besűrítésével még az öreg méhek lesznek elfoglalva, amelyek rövid időn belül amúgy is kiesnének a családból. Az elraktározott készletet a család még a hideg beállta előtt" befedélezheti. A fiatal méhek, amelyék' szeptember első felében kelnek, nem fogyasztják erejüket a beadott szörp besűrítésére, de a nyílt .Hasítás etetésére sem, mert az éléség minden üres sejtet elfoglalt, s az anya kénytelen a nagybani petézés beszüntetésére. S ez így helyes. A fiatal dolgozók tartsák meg erejüket tavaszra az álcák etetésére. Az így megkímélt fiatal méhek jelenléte biztosítja aztán a lendületes fejlődést, ami a hozam szempontjából igen lényeges.

Etetés közben gátoljuk meg á rablás lehetőségét. Ezért csak este, repülés után etessünk. Az esetleg kifolyt szörpöt a kaptárról vizes ronggyal töröljük le.

Az etetés megkezdése előtt ä röplyukakaí megfelelően leszűkítjük, s helyzetükön azután tavaszig már semmit' sem változtatunk.

Svancer Lajos

Tudnivalók a családok egyesítéséről

A méhész gyakran kerti! olyan helyzetbe, hogy fel kell oszlatnia néhány családot, de még többször előfordul, hogy a fiasításos kereteket az egyik családból a másikba helyezi. Az utóbbi beavatkozás különösen akkor válik szükségessé, ha a fejlődés egyik-másik családban annyira előrehaladott, hogy az rajzásra készülődik. Ilyenkor célszerű a rajzást megelőzni azáltal, hogy bizonyos mennyiségű fedett fiasításű lépet kiveszünk a családból, s azokat gyengébb családokba akasztjuk. Ugyanakkor a gyenge családból kiveszünk egy nyílt fiasításos keretet, s azt a rajzásra készülődő családba helyezzük. Ezáltal nagyrészt meggátoljuk ezt a családot abban, hogy további 5000 —7000 fiatal méhhel szaporodjon, s a nyílt fiasításű lép beakasztása által lehetőséget nyújtunk a dajkaméheknek a fiasitás etetésére. A gyenge családot ugyanakkor feljavítjuk, mert állománya rövidesen szaporodik, másrészt megkíméljük a fiatal dajkaméheket a nyílt fiasítású álcák etetésétől.

Magától értetődő, hogy ilyen műveletet csak olyan családokban hajthatunk végre, amelyek egészségi állapota kifogástalan.

Ha a méhésznek méhekkel megszállt kereteket kell egyik családból a másikba áthelyeznie (akár van a lépekben fiasitás, akár nincs) gyakran aggódik, hogy talán verekedésre kerül sor és sok dolgozó méh veszti életét.

Adam Kehrle angol méhészmester a következő eljárást ajánlja: Hosszú évek során sikerrel alkalmazza és eddig soha nem került sor kölcsönös öldöklésre a méhek között.

Azt a családot, amelytől a lépet (lépeket) el akarjuk venni, valamint azt a családot is, ahová a lápét áthelyezzük, kitakarjuk, hogy nappali fény hatolhasson be a léputcákba. Nem szükséges, hogy a nap sugarai a léputcákat érjék. Ez a művelet tehát borús időjárás alkalmával is végrehajtható. Csak hordástalan időben volna szükséges a családokat szitával ellátott kerettel takarni, hogy idegen méhek ne férhessenek a kitakart családhoz, majd 10—12 perc után kiveszszük az áthelyezésre szánt keretet, s átakasztjuk a másik kaptárba.

Tanácsos azon a helyen, ahová a lépet beakasztjuk már előzőleg helyet készíteni, hogy a beakasztásra kerülő lép és a család lépjei közt necsak a normális 10 mm-es léputca legyen. A helyet szélesebbre kell készíteni, hogy az idegen lépek közti utcák legalább 20 milliméteres távolságúak legyenek, így további 5—6 percig várunk. Ezalatt gyakran tapasztalhatjuk, hogy az idegen méhek egymásba kapcsolódnak, hidakat, láncokat alkotnak. Ebben az állapotban a lépeket már a megszokott távolságba helyezzük és a családot betakarjuk. Ezután már minden rendben van.

A nappali fény nyugtatólag hat a méhekre, egymás iránt békülékenyebbek, s a felerősítés, egyesítés simán végrehajtható.

Hálásak lennénk azoknak a méhészeknek, akik az ilyen eljárásnál várakozásunk ellenére, az esetleges verekedésről értesítenének bennünket.

Felesleges leszögeznünk, hogy bizonyságot kell szereznünk aziránt, hogy az átakasztandó lépekkel együtt ne vigyük a család anyját is a másik családba. Ez esetben föltétlenül verekedésre kerülne sor s a kerettel átakasztott anyát egész biztosan megölnék a méhek.

—s—

Kincs olyan jó, ami jobb ne lehetne!

A szlovákiai meliorációs szövetkezetek fennállásuk első öt esztendejétől fogva nagyon hasznos feladatot teljesítenek. A talajjavítás terén rájuk háruló szakaszon 479 978 000 korona értékű munkát végeztek el a három szlovákiai kerület mezőgazdasági üzemeiben. Ezzel bizonyították, hogy szükség van rájuk.

Pár héttel ezelőtt a közép-szlovákiai kerület egyik legnagyobb meliorációs szövetkezetét, a feíedit látogattuk meg, hogy betekintést nyerjünk munkájukba.

Tóth Bélától, a szövetkezet egyik' agronómusától kaptunk útbaigazítást munkaterületükkel, valamint tervteljesítésükkel kapcsolatban. Az agronómus elmondta, hogy ez a meliorációs szövetkezet 57 766 hektárt gondoz és 101 tagja van. A megalakulástól kezdve számos hasznos akcióból vállaltak részt, azaz hozzájárultak a mezőgazdasági üzemek termelési átlagának növeléséhez.

Az előbbi esztendőkben 135 hektáron bevezették a trágyaleves öntözést, 471 hektárnyi vizenyős területről lecsapolták a vadvizet, 45 panelbetonsilógödröt építettek 20 000 m5 befogadóképességgel, s ezenkívül több tiz kilométeren rendbehozták a patakok, folyók, levezetőárkok stb. medrét.

Az 1963-as éstzendőben 473 hektáron végeztek rekultivációt s ebből a területből 168 hektárt már az elkövetkező évben besoroltak a szántóföldi vetésforgóba. Rá egy évre 1964- ben már 1134 hektárt rekultiváltak, amelyből 371 hektárt kapcsoltak be a szántóföldi művelésbe. Kétségkívüll, hogy a feledi meliorációs szövetkezet a környező mezőgazdasági üzemekben az elmúlt időszakban igen hasznos munkát végzett. Különben erről beszéljenek a tények.

Nézzük meg közelebbről például mit hozott a tornaijai szövetkezetnek a talajjavítás. A feledi meliorációs szövetkezet ebben a mezőgazdasági üzemben 34 hektáron végzett talajjavítást. A terület bokrokkal teli, kevéshozamú, egy hektáron 40 mázsa zöldtömeget nyújtó föld volt. Ha egy mázsa zöldtakarmányt 8 korona mázsánként! állandó árban számolunk, akkor egy hektárról nem több, mint 320- korona értékű anyagot takarítottak be, ami nem nagyon érte meg a befektetést és a fáradtságot. Eszerint a 34 hektárról betakarított termés összértéke csak 10 800 korona volt. A talajjavítás befejezése után a szövetkezet 24 hektáron silókukoricát termesztett 600 q/ha-s eredménnyel (1 q/8 Kcs) a végeredmény pedig nem kevesebb mint 115 200 korona lett. Maradt még 10 hektáros terület, ahol lent termesztettek. Itt a főtermék és a melléktermék pénzértéke 7600 korona volt. A felsoroltakból nem nehéz megállapítani, hogy koronákban mennyi a különbség. Ismerjük az előző évek hozamának pénzértékét, és az új eredményeket. Tegyünk összehasonlítást. Bizonyos, hogy a talajjavítás, bár nem valami olcsó dolog, mégis kifizetődött a tornaijai szövetkezetnek. Mert az említett művelettel több mint tizenegyszeres eredményt ért el. Más szóval a 34 hektáros följavított terület már az első esztendőben anynyi terméket nyújtott, amennyit ugyanez a terület följavítás nélkül 11 és fél esztendőn belül nyújtott volna. Ez hát a különbség.

A melioráció terén hasonló jó példa több is akad a rimaszombati járásban. Például a meliorációs szövetkezet többek közt a rimaszécsi egységes földmúvesszövetkezetben is végzett rekultivációs munkát, összesen 30 hektárt tettek termőbbé. Itt a munkálatok megkezdése előtt hektáronként csak 382 korona értékű terméket tudtak betakarítani, de már a befejezés utáni esztendőkben 957 koronát hozott a följavított terület hektárja.

Mindezek a feledi meliorációs szövetkezet közreműködésével jöttek létre, ezért (dicséret illeti az ott dolgozó munkaközösséget. A föntebb

megjelölt eredményeken kívül azon» ban helytelen lenne, ha elhallgatnánk az általunk észlelt hiányosságokat, amelyek főleg a szervezés terén mutatkoznak meg. Komoly hiba például, hogy a szövetkezet nem teljesítette az 1965-ös évi félévi tervét. Persze magyarázatot lehet találni (objektív tényezők, esőzés, gépkiesés, alkatrészhiány stb.). Többé-kevésbé ezek valóban fennálló okok, amelyek akadályozhatják a terv zavartalan teljesítését. De jobb szervezéssel, a tervfeladatok átgondoltabb beütemezésével, tehát számolva az esetleges objektív nehézségekkel, igenis, megoldható a terv teljesítése.

Fentebb megemlítettük, hogy a szövetkezetnek száznál több tagja van. Éppen akkor jártunk Feleden, amikor a meliorációs szövetkezet taggyűlést szeretett volna tartani, de a tagok nem jöttek össze. A választmány egyes tagjai szidták a távolmaradókat. Azt hajtogatták, hogy mindenkit értesítettek. Persze kérdés, hogyan történt az értesítés; személyes látogatás alkalmával, vagy körlevéllel? Minden esetre az értesítésnek az első változata a helyénvaló, mégpedig azért, mert a tagok így érzik, hogy gondoskodnak róluk. Ilyenkor a látogató konkrét segítséget nyújthat talajjavítási kérdésekben, másrészt a személyes látogatás már eleve kötelezővé teszi a jelzett gyűlésen való részvételt. De vajón várhatnak-e eredményt a körlevéltől, s egyáltalán vajon elolvassa-e azt valaki? A tapasztalat' azt mutatja, hogy a körlevél a legtöbbször elolvasás nélkül a szemétkosárba kerül.

Cgy látjuk, hogy a feledi meliorációs szövetkezet vezetői és tagjai közt személyes kapcsolatok hiánya végett fordulhatott elő a tagok távolmaradása, s ezt a kapcsolatot semmiféle’ adminisztratív Intézkedéssel nem hozhatják helyre, de aprólékos mindennapi meggyőzéssel annál inkább.

HOKSZA ISTVÁN

Hogyan szüntették meg Dániában

A SZARVASMARHA-TENYÉSZETEKNEK a hasznosság növelésé tekintetében 'egyik legnagyobb akadályozója a TBC. Ismeretes, hogy ez a lappangó betegség a atehenék laktációnkénti tejátlagát' 300—500 literrel csökkenti, emellett az ilyen állat vágási értéke is jóval alacsonyabb, mint az egészségesé. A fiatal marhánál a súlyszaporulaí-csökkéníés a fertőződés stádiumától függőén eléri az 5—15 %-oí. Ezenkívül a betegség következtében nagyban lerövidül a tehenek hasznosságának ideje is, méri az állatok 25— 30 %-át jóval élőbb ki kell selejtezni, mint eredetileg kellett volna, s az ilyen betegségben szenvedő szarvasmarhák nemcsak az egészséges állatokra, de' a környezetükben dolgozó emberekre is felettébb veszélyesek.

Dániában attól az időtől fogva, amióta teljesén megszüntették a TBC-t és gátat vetettek a további fertőződés lehetőségeinek, jóval nagyobb tejélékenységet érnek el, mint annakelőtte. A jelenlegi évi országos tejátlag 4 %-os zsírtartalom mellett elérte a 3500—4000 Hfért. A tej, vaj, s a különböző sajtok az ország mezőgazdaságának főt'érmékéivé váltak, s nagyrészüket külföldre szállítják.

Nálunk mért nincsenek hasonló eredmények legalább a mezőgazdasági üzemek nagyobbik felében? Tán érré nem rendelkezünk megfelelő feltételekkel? Dehogyis nem rendelkezünk. Azonban nálunk eléggé nagy_ hiba, hogy elhanyagoljuk a legfontosabb tenyésztői munkát, a fiatal állatok leg'elős nevelését. Egészséges utódokat máskülönbén nem nevelhetünk. Emellett nem törődünk eléggé a tehenek legelős tartásával sem, ami föltétlenül egészségi állapotuk leromlását eredményezi.

Nagyon természetes, hogy a dániai állattenyésztők kiküszöbölik annak a lehetőségét’, hogy valamelyik beteggyanús állat' törzskönyvezésre kerüljön. Erre azért is nagyon vigyáznak, meri általában a betég égyedektől származó, ám magas hasznosságúnak mutatkozó állatok sokkal kényesebbek. mint a többiek. Szerintük egyoldalúan fejlődnek és kevésbé élíenállóak a betegségekkel szemben, tehát továbbtényésztésük nem előnyös. Dániában a magas hasznosságra törekedve egyes üzemék már az elődök (fiatal szarvasmarhák) kiválasztásánál nagyon szigorúan járnak el, s ebben mindig az egészségi állapotot veszik kiindulópontnak, majd ezt követőleg a már ismert többi tényezőt vizsgálják.

Persze, országos viszonylatban a TBC már nálunk is a teljes felszámolás előtt áll, de a fertőzött állatok száma egyes gazdaságokban még mindig nagy. Bizonyos, hogy Dániában is volt olyan időszak, amikor, egyes tenyészetekben a szarvasmarha-állomány 70—80 %-ban tuberkulózissal fertőzött volt, s ezáltal a tejelékenység csupán 1800—2000 liter közt mozgott lakfációnkénf. Nem is régén, tehát 1948-ban a Sjaelland elnevezésű szigeten megállapították, hogy a szarvasmarhák összlétszámának 3 %-a TBC-s. Hasonlóan a Fyn szigeten

3—5 %-os fertőzést észleltek. Az egyik félszigeten pedig a teheneknek 35 %-a TBC-ben szenvedeti. A szakemberek abban az időben elhatározták, hogy ezt a lappangó betegségei

5—8 éven belül likvidálni kell. A TBC teljes megszüntetésében talán éppen a tej felvásárlási áránál foganatosított különbségek segítettek a legjobban, mert amíg az egészséges állatoktól származó tejért teljes árat fizettek, addig a beteg tehenektől piacra juttatott tejért kevesebbet adtak a termelőknek.

Ezekütán a dániai szarvasmarhatenyésztő gazdaságok vezetői az állategészségügyi szolgálat dolgozóinak közreműködésével kiűzték az állományból a betegséget, és más üzemekből vásárolt egészséges állatokkal helyettesítették a veszteségeket. Az egészséges környezet (napfény, levegő stb.) megtették a kellő hatást. S most Dániában a szarvasmarhanevelést el sem tudnák másképp képzelni, mint legelőn való tartással, vagy esetleg tágas karámokban. Nemcsak a nappali órákban, de éjjel is, kora tavasszal egészen a téli időszakig kint vannak az állatok a szabadban. Érdekes, hogy elléshez sem hajtják haza a teheneket, hanem azok künn, a szabadban hozzák világra az utódokat. Dániában ezt is magától értetődőnek tartják.

Rövid ideig Traisen farmtulajdonosnál gyakornokoskodtam Sjaelland szigeten Skaelslejör kikötővároskában.

A környező tenyésztők ennek a farmnak a „Guldagergaaod“ nevet adták. Ez magyarul körülbelül azt jelenti, hogy aranybánya-farm. Itt évente hektáronként 200 kg 40 %-os kálisót, 420 kg szuperfoszfátot és 120 mázsa trágyalét adtak minden hektár legelőre. De nemcsak itt, hanem a környező farmokon is hasonlóan gazdálkodtak a legelőkkel, s ez lehetővé tette az évi tehenenkénti 4300 literes 4,25 zsírszázalékos tejmennyiség előállítását.

Itt mindenütt naponta kétszer fejnek (reggel, este). Egyesek az istállóban. mások pedig egyenesen a legelőkön elhelyezett fejőállásokban, vagy

söpákbari, hogy az állandóan flsztá

levegőjű helyen az állomány jól fejlődjön. A teheneket nemcsak az állandó jellegű legelőkön, dé á főtermékek után befüvesített szántóföldeken is legeltetik.

Mindenütt á termelés gazdaságos» ságát' tartják szem előtt. Kiszámították például, hogy milyen kölíségg'é! járna a zöld herefélék hazaszállítása, amelyeknek víztartalma 40%-Is terjed. Ogy számoltak, hogy ha minden pótkocsira 30 mázsa zöldtömegeí raknak, akkor több mint 24 mázsa vizet szállítanának haza. Száz tehénre naponta 50 mázsa zöldtömegre lenne szükségünk, s 180 legeltetési napra 90 vagon zöldtakarmányra, amelynek nagy része víz. A szállítás a fölrakással együtt nagyon megdrágította volna a takarmányozási költséget, amelyet’ legeltetéssel tettek olcsóbbá. így jóval kevesebbe került a tej előállítása. Ma a legeltetést úgy oldják meg, hogy több szakaszra osztják a legelőterületet, villanypásztorral kerítik bé az éppen használatos részt, vagy pedig minden egyes tehenet hosszú lánccal karóhoz kötnek, s ’ezek körbén csak azt a területet legelhetik le, ameddig a lánc elér. Dániában teljesen eltekintettek a szabadon való (nálunk még most is divatban levő) legeltetéstől, hogy az állatok tönkre ne tapossák a növényzetet. A borjakat születés után 3—4 hétre ugyancsak a legelőre hajtják. Meglátogattunk egy gazdaságot, ahol a hetes borjak éjjel is (födél nélkül) az anyjukkal együtt a szabadban voltak, ugyanakkor ott olyan hűvös volt", mint nálunk a Suma-vában késő ősszel. Kint tartják továbbá az igáslovakat, a csikókat, és az anyakocákat is.

A TBC gyors likvidálását' szolgálta az is, hogy Észak-Jütlandban néhány farmtulajdonos üszőnevelő szövetkezetei létesített a TBC-s tehenektől elválasztott borjak egészséges környezetben történő felnevelésére. Ezek mellett a feltételek mellett aztán valóban magas termelékenységű, kiváló egészségi állapotú teheneket nevelhetnek. Lényegében ezt bizonyítják ma a dániai tejtermelő gazdaságok eredményei. (ZNjj

a szarvasmarha TBC-t?