Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-11 / 36. szám
Bratislava, 1065. szeptember 11. Ara 80 fillér XV. évfolyam, 36. szám. című, izgalmas, fordulatokban gazdag regényét egy brazíliai nagybirtokos-kiskirály életéről. Teljes lendülettel kezdjük az őszi munkákat Az idei nehéz aratás, általában a mezőgazdasági munkák, nagy próbára tették a mezőgazdasági üzemeket, funkcionáriusokat, szövetkezeti és állami gazdasági dolgozókat. Az időjárás bizony sok bosszúságot tört orruk alá. De épp a felmerülő problémák tárták fel a munkaszervezés jó vagy rossz oldalait. Amíg egyes mezőgazdasági üzemek a kedvezőtlen körülmények következtében is elég gyorsan értek célba, mások objektív nehézségekre hivatkozva lemaradtak, ahelyett, hogy a munkaszervezés megjavításán törték volna fejüket. Számos példát hozhatnánk fel állítás sunk igazára. A ipolyke%zi szövetkezetben a vezetőség minden tartalékot felhasznált a begyűjtési munkálatok meggyorsítására. Arattak kézzel, géppel, ahogy lehetett. Dolgozott fiatalabbja, öregebbje. Vajon mi a titka, hogy gyorsan célba értek? Nemrég a 60 éves Villám Sándor bácsival beszélgettünk, aki a következőket mondotta: „A cséplőgéppel reggel öt órakor indultunk. és dolgoztunk este, amíg lehetett.“ Hasonló Szorgalommal dolgoztak a pereszlényi szövetkézetesek. Amíg az elmúlt években nehézségekkel küzdöttek, idén kiváló volt a munkaszervezés. Volt olyan időszak, amikor a cséplőgép 48 órát is ment egyfolytában. Nem csoda, ha ezek után elsőnek köthették meg az aratási koszorút a lévai járásban. Persze, amint már említettük, akadt a begyűjtésben elég sok hiba is. A hontmaróti szövetkezetben például csak reggel 8 órakor kezdték a cséplést és már délután 5—6 óra tájban abbahagyták. Hasonló volt a helyzet a szklabonyai szövetkezetben is. A gyenge munkaszervezés miatt el is húzódott a munka. Persze a begyűjtési munkák tanulságából levonhatjuk a?t is, hogy még mindig nem dolgozunk elég rugalmasan és nehézkesen csoportosítjuk át a gépeket. Amíg a szövetkezeteket elég jól elláttuk kombájnokkal és más begyűjtéshez szükséges gépekkel, az állami gazdaságokat az illetékes szervek mostohán kezelték. Amikor például a lévai járásban a szövetkezetek döntő többsége már befejezte az aratást, az Ipolysági Állami Gazdaságon még mindig 300—400 hektár talpon álló gabonáról beszéltek. Lehejt hiba a munkaszervezésben is, de ilyen lemaradás csakis azért következhetett be, mert kevés a gépük. Hiba van a brigádosok kihasználása körül is. Az üzemek szívesen segítenek, ha hívják őket. De valahogy úgy néz ki a helyzet, mintha belenyugodnánk a jelenlegi helyzetbe. Semmilyen objektív okra hivatkozva nem igazolhatjuk azt a tényt, hogy még mindig 22 0Ó0 hektár gabonát kell learatni. A Szlovák Nemzeti Tanács aratási bizottsága szerint, ha a begyűjtés a mostani ütemben halad tovább, csak szeptember végén tehetünk pontot az aratás végére. Sokan azt mondják, hogy Indokolt az aratási munkák elhúzódása, mert az északi járásokban később érik a gabona. De nézzünk szét csak délen. A Lontói Állami Gazdaság tudvalevőleg az Ipoly mentén, Szlovákia déli részén terül el. Viszont határát még mindig tarkítják a félkeresztek. Feltehetjük a kérdést, vajon mért nem szerveznek brigádmunkát a gabonaszállítás meggyorsítására?! Vajon miért említjük a begyűjtési munkákban előforduló hiányosságokat? Elsősorban is azért, hogy az őszi munkákat az eddigi tanulságok alapján jobban szervezzük. Vezetőktől, tagoktól az ősz még több erőfeszítést követel. Hisz amíg egyik kezünkkel aratunk, szalmát gyűjtünk, tarlót hántunk, a másikkal kell, hogy vessük a rozsot, készítsük elő a talajt vetés alá és kezdjük meg az őszi mélyszántást is. Ennek tetejébe szeptember közepe -után már a cukorrépa begyűjtésével is számolnunk kell. De mindjárt föl is tehetjük a kérdést, hogyan javíthatjuk meg a munkaszervezést és milyen módon indulhatunk tiszta számlával az őszi munkába. Elsősorban amint már említettük, az aratási munkák után kell minél előbb pontot tenni. Ezen a téren pedig van még tennivaló. Hisz szlovákiai méretben még közel 70 000 hektáron van kint a szalma a határban. Emiatt természetesen nem lehet sem tarlót hántani, sem középszántást végezni. Ha a szalmabegyűjtést írjegyorsítjuk, minden erőgépet be kell' dobnunk a szántásba. Mégpedig nem úgy, hogy állandóan más üzemektől kérünk segítséget. A szövetkezetek és állami gazdaságok elsősorban használják ki saját gépeiket. Az elmúlt vasárnap csak néhány lánctalpas dolgozott a határban és igen kevés helyen szántanak hosszabbított vagy két műszakban. Emiatt természetesen lassan halad a talajelőkészítés. Vajon mi szükséges még az őszi munkákhoz? Mindenekelőtt a jó minőségű vetőmag. Viszont; a vetőmag előkészítésével, tisztításával sem lehetünk megelégedve. Ezen a téren is akad behoznivaló. Még csak az őszi munkák elején tartunk, de máris élére áll a kérdés, vajon lesz-e elegendő szállítóeszközünk? A járási mezőgazdasági termelési igazgatóságok mintegy 1800 teherautót igényelnek az őszi kampányhoz. De hozzá kell tennünk, hogy a tizenkettedik órában.- Amíg más üzemek már az év elején megkötik a szerződéseket, bizonyos munkákra a CSAD-val, mezőgazdasági vonalon ez nincs így. Vajon miért nem köthetnének előzetes szerződést a mezőgazdasági üzemek is bizonyos idénymunkákra időben a CSAD-val?! A szállító vállalatoknak is megvannak a saját feladatai és nem akaszthatják le a teherautókat a szögről. Tehát a jövőben idejében kell gondolni a szállítóeszközökre. Előreláthatólag az igényelt teherautó-mennyiségnek a felét sem tudjuk biztosítani, tehát elsősorban a mezőgazdasági üzérnek támaszkodjanak saját tartalékaikra, saját szállító eszközeik maximális kihasználására. Mivel idén országos méretben nagy problémákat okozott az időjárás, nem számolhatunk nagyobb mennyiségű gép átcsoportosításával. Bár a nyár szeszélyes volt, elég jó gyümölcsöt hozott és az ősz sem ígér kevesebbet. A burgonya hektárhozama alacsony lett, mert a csapadékos időjárás miatt a gumók rothadnak. De ha elég meleg lősz, jó termést ígér a kukorica, és főleg a cukorrépa. Már nemegy mezőgazdasági üzemben, ha most ásnák a .cukorrépát, 400—500 mázsát adna hektárja. Természetesen minden erővel törekednünk kelj arra, hogy a gazdag termés idejében a cukorgyárakba kerüljön. Habár idén el is húzódott az agrotechnikai határidő, a becslések szerint szeptember második felében már egyes helyeken áshatjuk a cukorrépát, hogy október elején megindulhassanak a cukorgyárak. Az illetékes szervek már most foglalkoznak azzal a problémával, hogy azok a mezőgazdasági üzemek, amelyek korábban ássák a cukorrépát, prémium fejében megkapják a súlykülönbözetért járó pénzösszeget. A járási mezőgazdasági termelési igazgatóságok előre meghatározzák, hogy melyik üzem milyen mennyiséget gyűjthet be korábban, nehogy előforduljon az a helyzet, mint a múlt évben, hogy prémiumhajhászás miatt sok cukorrépát szántottak ki idő előtt és emiatt nagy károk keletkeztek. A Szlovák Nemzeti Tanács mellett működő aratási bizottságnak is az a véleménye, hogy az őszi begyűjtési munkákat már az elején kezdjük teljes lendülettel, gépek, emberek, brigádosok bevetésével, hogy ily módon megelőzhessük az időjárás szeszélyességét és lerakhassuk a jövő évi termés alapjait. Utcahosszat állnak már a falak az első árvíz sújtotta falubant Kulcsodon Körséta az ébredő tájon Qunamocson a HNB fiatal elnöke borongós arccal fogadott. A megszokott mi újság kérdésre nem felelt, hanem egy több oldalas levelet húzott elő. — Ha akarják felolvasom. Köztársasági elnökünknek küldöm. Fogynak a sorok, amelyek újból és újból felidézik azokat a borzalmas, szívet tépő napokat, amikor a megvadult vén folyó elöntötte a falu alsó részét és néhány napon belül kettő hiján száz házat összedöntött. Közel egy küzdelmes hónap kellett hozzá, míg a pusztító, elszabadult szennyes árt „visszaparancsolták“ medrébe. Mégis ők voltak az elsők között, ahol megkezdhették volna az újjáépítést. Igen ám, de... s ezért íródott meg a panaszlevél Novotny elvtársnak. Az építkezés megkezdéséhez mintegy 5000 köbméter kavicsra lenne szükség. A faluhoz legközelebb mintegy 25 kilométernyire van kavicsbánya. Ezért a szállítás megoldása lehetetlennek látszott. Más utat kerestek hát és kavicskitermelő kotró gépet (bagger) kértek, hogy a község szélét nyaldosó „bűnös“ Duna medréből kotorják ki a betonnak valót. Fordultak fűhoz-fához, de csak ígéreteket kaptak. s, így teltek múltak a hetek s a romok helyén nem épjilt új „fészek". Pedig betonkeverőket is küldtek a védnökséget vállalt Üstí nad Labem-i és ‘jihlavai járásokból. Mivel azonban nem volt újjáépítve a villanyhálózat, nem tudták azokat hosszú ideig használni. A levél arról is beszél, hogy a faluban megalakult a lakásépítkezési szövetkezet, ahová a tagok a közelmúltban be is fizették az előírt összeget. Bár a tervek szerint csak jövőre indulhatna meg az építkezés, jó akarattal most is megkezdhetnék. Így nem kellene egyesek részére családi házat építeni, másrészt akik helyet kapnának a szövetkezeti lakásban, ideiglenesen átengednék jelenlegi lakhelyüket az árvízkárosultaknak. Lassú ütemben folyik az ívóvízprobléma megoldása. Hiába javasolták a kerületi szakemberek, hogy nem érdemes 20 méter mélységben a vizet vizsgálni, mert az úgyis a Dunáé lesz. Mégis vizsgálgatják s ki tudja, meddig kell még tehergépkocsin szállítani a vizet. A levél emlékeztet a köztársasági elnök elvtárs biztató szavaira. „Még ebben az évben fedél alá kell kerülnie az árvíz sújtotta lakosság házainak.“ Ezek a szavak bizalmat kölcsönöztek a vigasztalannak tűnő napokban s ezt ma is reálisnak látják. Jó szervezéssel mindezt meg lehetne oldani. Mivel azonban a szervezés szubjektív dolog, tehát emberektől függ, sok helyütt a nemtörődömség lett úrrá, s veszélyezteti a megvalósítható Ígéreteket. Valóban így lenne ez? Sajnos, Sok benne az igazság. Ezt igazolta a komáromi járási elnökkel Dunamocson folytatott röpke eszmecsere is. Hiába, a sok egészséges elgondolás, sokan a régi, megszokott, nyugodt, kényelmes tempóban akarnak dolgozni, elfelejtik, hogy türél-* metlen, lelkileg megtört emberek várnak családi fészekre. Vannak, akik túlkapásnak mondják Ozsbáth József levelét. Akik ismerték a fejlődésnek indult falut s egyszer végigsétáltak a virágtengerrel szegélyezett betonjárdán, azok megértik az elkeseredett, tenniakaró elnököt. Sokszor bizony jó lenne, ha mások is türelmetlenek lennének, s az eléggé bürokratikus eljárások helyett, rugalmasan intézkednének. Megelevenedik a határ Egy'-két héttel ezelőtt még olyan volt az árvíz sújtotta területen a határ, mint a fagyos téli világban. Manapság már az élet jeleit láthatjuk az alsócsallóközi rónán. Sokhelyütt a kalász nélkül maradt gabohát takarítják le a földekről. Van ahol lángtenger vet véget a szennylepedővel letakart szalmafélének. Itt-ott már a traktorok „muzsikája“ teszi zajossá a rónát. Újból a föld húsába vájt az eke s nemsokára már az új életet jelentő, várva-várt zöldellő táblák váltják fel a szennyes színbe öltözött határt. Igaz, több helyütt még mindig a víz az úr. A kompresszorok azonban éjjel-nappal dolgoznak, a vizet a főcsatorj nákba szivattyúzzák, amelyet Nagy-* keszinél öblös torkú csöveken átemeld nek, hogy tajtékozva folyjon oda viszsza, ahonnan ezelőtt három hónappal elszabadult. Épül a gát A nemrég még vizet elzáró vas-= uszályok a nyárutói napsütésben fürödnek. A vaskolosszusok szolgálatára már nincs szükség, mert visszahúzódott „odújába“ a dühöngő ár. A vasrekesz környéke is igen zajós mostanában. Éjjel-nappal teherautók száguldanak eszeveszettül, szállítják a tragédiát előidéző gátszakadáshoz a tölteléket. Szinte minden percben érkezik egy teherautó, amely pillanatok alatt lerázza a terhét és tovább robog. A kavicstengert lánctalpas traktor, rendezgeti. Mindössze két embert látni az épülő gáton. Azoknak főleg az a gondjuk, hogy ellenőrizzék, ki-ki hány teherautóval fuvarozott a tömítéshez. Régi „vizesek“ mindketten. Panaszkodnak, hogy az ő házukat sem kímélte az ár. A Csilizradványból származóét már építik s a másikhoz is rövidesen hozzáfognak. — Radványon jól megy — dicsekszik a magasabbik. (Folytatás a 11. oldalon) Németh István (jobbról) és bátyja Kálmán, a kulcsodi EFSZ tagjainak arcán érthető a mosoly. Az elsők között építették jel a víz által elsodort házukat. Mai számunkban kezdjük közölniA szocialisfa mezőgazdaságért! A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK HETILAPJA
