Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1965-09-04 / 35. szám

A londoni halpiacon

London BILLINGSGATE-i halpiaca reggel ötkör kitárja kapuit, s mintha a tavak, folyók, tengerek ide öntenék összes vízi állatukat, oly sok a halféle. Csípős, párás, hideg a hajnal. Megcsap a tengervíz illata és a halszag. Lucskos minden. Az óriási csempés, köves csarnokokban, amerre a szem ellát, mindenütt nyitott ládákban kiterítve, slichtelve fekszenek a halak. Jórészüknek még a nevét $e tudjuk. Fűrészhal, kardhal, tintahal, tőkehal, lepényhal, rombuszhal, nyelvhal, makréla, orsóhal, félszegúszó, naphal, - ki tudja felsorolni őket? És az óriáshalak'. Milyen szelídnek látszanak így kiterítve. Épp darabolják őket. Mert ezekből még a nagykereskedők is csak részeket árulnak. A cápák és a nagyhalak Hemingway öreg halászát juttatják eszünkbe ... Mennyi fáradság, kemény férfimunka kell — nemcsak az egyedülélő öreg halászoknak — a gazdag zsákmány megszerzéséhez!

A legelőkelőbb helyet a lazac foglalj el, a legdrágább is ez a kecses, elegáns, ezüstpikkelyes hal. Egyedül az angolna vetekszik vele, de csak árban, mert szépnek nem mondható a kígyószerü, keskeny, hosszú hal. Pompás étel mindkettő. A gyönyörű, rózsaszínhúsú főtt lazac, s a füstölt angolna a módos házakban, a drága éttermekben is ínyenc falat.

A Billingsgate-i halpiacon naponta 400 — 600 tonna halat adnak el. nemhiába szigetország, rengeteg halat fogyaszt. Részben azért kedvelik, mert sok fajtája olcsóbb, mint a hús, másrészt az angol háziasszony a gyorsan elkészíthető ételeket szereti.

A halkereskedö az egyik legrégibb céh Londonban. Hétszáz éves. Még mielőtt I. Edward az első alapítólevelet adta volna 1272-ben, már szervezett közösséget hoztak létre a halkereskedök. Társaságuk ma is jelentős testület. Épületük a halpiac közelében, a Themze partján van 1434 óta. Gazdag társaság. Rájuk igazán mondható: Élnek, mint hal a vízben.

(Nők Lapja)

Halászok és aranymosók, vízi- és szárazmalmok

Amíg a Duna magyarországi szakaszáról számos írott feljegyzés maradt fenn napjainkig, addig egyre ritkábban kerülnek napfényre okiratok, amelyek a folyam csehszlovákiai részének múltjával foglalkoznak. A csallóközi halászok csupán annyit tudnak apáik és nagyapáik elbeszéléséből, hogy a Duna szabályozása előtt akkora volt a halbőség, hogy szinte „kézzel“ lehetett halászni. A szigetvilágot keresztül-kasul szelő, megszámlálhatatlan vízfolyás és holtág valóságos halparadicsomot teremtett a kerítő halászok és horgászok számára. Kevesen ismerik azonban az óriásfolyó egykori arculatát a régi Pozsonyban és környékén.

V;

HOL FOLYT A DUNA?

A folyamot a mai propellerjárat helyén nagy kiterjedésű, vadban bővelkedő sziget osztotta ketté. MiveL a Duna várősi; tehát bal partja ingoványos nádas volt, csak a ligeti ■ oldalon tudtak kikötni a hajók. Az utasokat azután ladikon szállították a városba, akár a hajókon érkező árut. A haltéri sörház helyén széles öböl hatolt a városba, a Carlton helyén ugyancsak üde tóid sziget virított. A Duna utcán a folyam egyik ága folydogált, — onnan az utcának máig fennmaradt elnevezése. A Kis-Duna pontosan a mai Duna-híd alatt ágazott el a folyamból. Mostani kitorkollását csak 1890-ben, a szabályozás során valósították meg. Vizének nagyobb részét rohanó alpesi folyókból kapja a Duna, amely évente 600 ezer köbméter kavicsot és vagy ötmillió köbméter lebegtetett hordalékot, vagyis iszapot hord magával. Ennek a rengeteg hordaléknak első nagy „lerakodó“ helye évezredeken keresztül a Csallóköz volt, mert a folyam Bratislava alatt „torpan“ meg először sebes folyásában. Ezzel magyarázható a Duna és mellékágai halgazdagsága a századfordulóig.

NEHÉZ VOLT HALÁSZNAK LENNI

Ugyancsak a múlt században még Somorja határában találjuk a Duna hajózható főfolyását, vagy 5 kmrel távolabb a maitói. Somorja tehát kikötőváros volt, egyúttal pedig a halászok eldorádója. Mivel azonban a halászoknak „sápot“ kellett fizetniük a midenkori pozsonyi várúrnak, másodállásban elszegődtek aranyat mosni. Ezt a mesterséget főleg Dunavajkán, Kolozsnémán és Csallóközaranyoson folytatták a szegény halászlegények az esztergomi érsekség pandúrjainak felügyelete alatt. A Duna mentén kelepelő számtalan vízimalom molnárlegényei is halásztak, hogy megéljenek. mivel a malmok egymással vetélkedtek.

A LÄNCKERESÖK

A múlt század kezdetleges gőzhajói magasabb vízállás esetén nem tudtak megbirkózni az ár sodrával. Ezért a Duna medrébe néhány kilométer távolságnyira hosszú vasláncot vagy sodronyt horgonyoztak le, amelynek másik, szabad végét, ha megtalálták, ráerősítették ahaióra és forgó dobpa göngyölítették, így hatásosabbá tették a gőzgép munkáját, amely lapátaival nem

íudía volna félvontatrii a hajói ár éllen. Sok türelemre és több emberre volt szükség, hogy a lánc szabadon lebegő végét kampósvégű rudak segítségével kikotorják a fenék iszapjából. Erre a munkára a halászok váltak be legjobban, akik a folyam minden csínját-bínját ismerték. Szívesen vállalták a „lánckeresést", hogy egy kis mellékkeresetre szert tegyenek.

A SZÁRAZMALMOK HALÁSZAI

A Duna egész folyásán végig vízimalmok kelepeltek, többnyire a folyam jobb partján. Nálunknál nagyobb kelendőségnek örvendtek a régi város kültelkén működő ún. szárazmalmok, mert messze földről oda hordták társzekereken az őrielésre szánt gabonát. Nem kellett csónakot vagy kompot bérelniük, hogy átkeljenek rakományukkal a Dunán. A vízimalmoktól eltérően azért nevezték őket szárazmalmoknak, mert a szárazföldön (nem a „nagy víz“ mellett)- kelepeltek, jóllehet szintén vízierő, a Vödric patak vize hajtotta kerekű-1 két. Tíz szárazmalom létezett egészen a múlt század végéig. Az első a mai füvészkert' vidékére tehető, ahol a Vödric patak a Dunába torkollik, a tizedik pedig a mostani Vaskutacska helyén volt’. Valami-1 kor a Vödric patak bővizű folyó volt, sok pisztránggal, amelyek hozzájárultak a molnárlegények létfenntartásához.

HALÁSZ—MOLNÁR HÁBORÚ

Amíg a gyatrán fizetett molnárlegények „feketén“ halásztak, addig az egykori Pozsonyban 1511- ben már megalakult a hivatásos halászok céhje. Az alapszabályok értelmében minden céhtagnak legalább egy ladikkal és egy vitorlás csónakkal kellett rendelkeznie. A nagy konkurrencia miatt a halásznak nem volt szabad a „helyszínen“ eladni zsákmányát. Hallal csak akkor kereskedhetett, ha egész halászfelszerelését kivonta a vízből. A céhtagok a folyóvízen kívül halastavakat is bérelhettek. Ezek közé tartozott az egyik vaskutacskai tó is. Csakhogy a szemfüles halászok elvezették maguknak a Vödric pataknak ma is még ott folyó vizét, amitől azután a szárazmalmok csakugyan „üresen“, szárazon jártak. A vitából veszekedés, majd parázs verekedés támadt halászok és molnárok között, amelynek csak egy kivezényelt pandúrszázad erélyes beavatkozása vetett véget. fA halászok azonban élve bérleti jo\ gaikkal, mindinkább apasztották a ‘ Vödric patak vizét, ami végül a ' szárazmalmok csődjéhez vezeteti.

Romiaik helyenként ma is még láíj hatók a Malomvölgyi és Vaskutacskai út mentén.

Halottak napján ünéplőbe öltöztek a halászcéh mesterei. Cilinderrel a fejükön, fekete kabátban ki- eveztek a Duna közepére. Ott jel- i képesen égő gyertyákkal díszített . óriási virágkoszorút helyeztek a- habokra vízbe fulladt társaik emlé- kére.

< A virágkoszörúk réges-régen ;, szétmállottak, romba dőltek a ma- lomvityillók, kihaltak a lánckéresők

:. és a halászó molnárlegények, hogy p szebb, ígéretesebb jövőnek adjanak n helyet. KOZICS EDE

A SZÖVETKEZETI ÜDÜLŐBEN nézegettem az arcokat. Egyszeriben mintha drága, jóemlékezetű nagyapám elevenedett volna meg előttem. A kalapot le se véve belelugygyant a vízbe, oda mellém Börcsök Vince. Csontos, alacsony ember volt, fajtámbeli. Vártam, szóljon. Ám tükrös szeme meg se rebbent, szája csukva maradt.

— Jó víz — nyitottam meg a beszéd kapuját.

— Az, — löttyin't'ette egy marékkai vállára.

— Liszt-e már a búza?

— A miénk még nem.

— Nyugdíjas?

Fejével nemet intett. Kalapját odahelyezte a medence szélére. Feje teljesen kopaszodott, mint már az ebben a korban lenni szokott. Szemealja is bemélyült. Kenyere javát már megette és a föld is kiszaladt alóla. A föld, amelyben öregségének értemét tudta. Nehéz sors ilyenkor kiszokni az enyémből, figyelni az igazító szóra, fehér hajjal, reszkető kezekkel. Mondtam neki:

— így adatott magának is. Pedig falán ebben a korban nem szokja meg már a szövetkezetét.

Börcsök Vince csak nézett rám. Arca barázdáiban meghúzódtak a verejtékpatakok. Csendesen szólt.

— Az őszi vetéskor esett az eső. Állandóan esett. A föld szíttá, szíttá sokáig. Később meglágyult, csak lófogatok dolgozhattak. Kedvünk elröppent, az eső meg egyre esett. Aztán a föld nem bírta már a lófogatú vetőgépet sem. Mondta valaki, gyerünk a majorba. Ám a vetésnek még híja volt. Nem sok, igazán nem sok, falán órányi dolog.

Figyeltem az öregét. Ráncos arcáról a platánfák jutottak eszembe.

— Zsákot csavartunk magunk köré, felemerítettük búzával és szórtuk a magot. Mint annakelötte szoktuk, tudja, a magunkéban. Az eső meg vert bennünket, paskolt szakadatlanul. Ingünk, gatyánk merő víz lett, a sapkáról nyakunkba buggyant a víz. így volt, így igaz.

Hallgattunk. Köröttünk sokszáz idősebb parasztember fürdött, pihent.

— Kiszívott a víz. Jöjjön, bátyám, igyunk egy pohárral, — javasoltam.

Két korsó sör volt előttünk. Két korsó világos.

— Egészségére.

Az asztaloknál ülők nótába kezdfék. Előbb dudorászva, majd hangosan mondták a szöveget. Valami tiszántúli kiskunyhóról és a szegény édesanyáról szólt a nóta, ahogy dalolták, szinté sírt, panaszkodott a hangjuk. Nem értettem tisztán a szavakat, csak a lágylejtésű, szomorkás dallamot, mégis mondani szerettem volna velük, utánuk.

, Ahogy elcsuklott' a nóta, felemelté poharát Börcsök Vince, majd felállt', elindult.

— Elgyengített' a lubickolás, ledűlök egy cseppet.

— Délután légjobb a víz — szóltam utána — jöjjön ki, bátyám, beszélgetni.

Hiába vártam. Kevesen tartózkodtak a medencében is. Arrafelé, amerre az .öreg faluja lehetett, koromból voltak a fellegek.

— Ez beadja a kereszteknek, a cséplést se kell várni — jegyezte meg valaki.

Néhányan otthagyták a fürdőzést. Akkor jött Börcsök Vince.

— Megnézem, csinál-e kárf otthon a jég? De holnap mindenképpen viszszajövök.

Elment. Egyenesen falujába indulf, amerre a szövetkezeti búzakeresztek lehettek.

* * *

Megterítik az asztalokat. Amikor az óra elüti a delet, benépesül az ebédlő. Tiszta, fehérruhás felszolgálók hordják a húslevest. Szedünk. Hárman ülünk az asztalnál. Börcsök Vince még nem érkezett vissza.

Kanalazzuk a levest. Aztán rántotíszeletet kapunk burgonyával, savanyúsággal. A tányérok megcsörrennek. Tészta is kerül és egy-egy pohár bor. A papírszalvéták az asztalon maradnak. öregasszonyanyám jut eszembe: feketekendő, elnyűtt kis lélek. Ha egyszer elküldik majd a termelőszövetkezeti üdülőbe, mit is kezdhet a papírszalvétával?

Megérkezik Börcsök Vince. Előbb szobájába megy, leteszi kabátját, kezet mos. Fáradtan ül le mellém. Hozzák az ebédjét. Cigarettára gyújtok, figyelem az öreget. Később kérdem:

— Megérte?

Rámcsodálkozik. Megissza boráf. Azután a hallban telepedtünk le, a fotelokban. Melettünk kialakul a kártyaparti. Oda-odacsapnak az asztalra, hangoskodnak, néhányan közelebb húzódnak, figyelik a játékot. A fiatalok rádiót hallgatnak és kezelik a lemez-1 játszót is.

— Közeledtem a faluhoz. Az ég dörgötí, villámlott kegyetlenül. Szaladtam. A vihar egyre nőtt. Esni kezdett az eső. A keresztekhez gyerünk — zörgettem meg Birecz Józsiék ablakát. Egyre erősödött a szél. Hallani

lehetett': nyöszörögték a tanyák’. Száladtunk. Ököllel zörgettük meg ti szomszédok ablakát. Elcsúsztam. A ruhám is sáros lett, de szaladtunk. A szél lelökte fejünkről a kucsmát, s pörgette maga előtt.

Csend. Körbe üljük Börcsök Vincét, s hallgatunk. Délutánra jár az idő, s kint meleg vasárnap van. A határban most is szorgoskodnak mindenfelé, parancsol, sürget a nyár.

— A kévék pedig bukdácsoltak i tarlón, gurgatta őket a vihar. Szaladtunk utánuk. Megfogtuk a kévéket', újra lekötöztük a kereszteket. Sokan kijöttek. Öregebbek is, fiatalabbak is. Sírtunk. Oda-odakaptunk az arcunkhoz, mintha vizet törölnénk le. És a kévék lomhán bukdácsoltak a tarlón, hullott belőlük a szem.

Megbicsaklik hangja. Többén húzódnak hozzá. A fiatalabbak már táncolnak, mi meg figyeljük Börcsök Vince szavát. Néha közbe-közbeszól valaki helyeslőleg, úgy van, nálunk is így történt.

— Nincs annál fájdalmasabb, minf látni, ha tönkremegy a termés. Beledolgozni a földbe mindent szántani, vetni és egy vihar meg kicsépelje? Álltuk a vihart. Kötöztük a kévéket, ne peregjen szeme a kenyérnek. Később lecsendesedett a szél, az eső, s a keresztek helyükre kerültek. Néztem végig a katonás soron, az egymást követő kereszteken, elhullajtotf éveim jutottak eszembe.

A kultúrfelelős fényképekéi hoz. Itt készültek az üdülőben. Néhányan válogatnak a képek között, s a hátuljára felírják nevüket, címüket. Pedig jóllehet, visszatérve a szövetkezetbe, nem kerül majd sor levélírásra. Börcsök Vince pedig folytatja:

— Amikor az eső elállt, a dűlőn cigarettára gyújtottunk. Az asszonyok igazgatták fejükön a csuromvíz kendőt, kicsavarták belőle a vizet és előre indultak. Sár ragadt a bakancsunkra. Fáradtan, agyonra ázva ballagtunk, de boldogan. A termést nem verte el, nem csépelte ki a vihar.

Kint erősen süt a nap. Az ablakokon b'eáramlik a fény. A presszóhelyiségben változatlanul szól a zene. Többen fürödni mennek. Börcsök Vince is feláll, mentegetőzik.

— Ledűlök egy kicsif. Megviseli az éjszaka.

Odakinf meleg van. Nyár. Nyoma sincs az éjszakai viharnak.

SZ. LUKACS IMRE

Tenger alatti városok

építését tervezik

Mivél Japánban a lakosság létszáma rohamosan növekedik, ez a szigetország vezefő tényezőit' rövidesen két lehetőség elé állítja, mégpedig vagy mesterséges úton szabályozzák a populációt, vagypedig elhódítanak a tengertől bizonyos területeket, ahol feltételeket teremtenek az élet megalapozására. A Hondo elnevezésű főszigeten máris intézkedéseket foganatosítotak. A tengerpartok sekély vizű szegélyének feltöltését szorgalmazzák, ahol hatalmas épületeket emelnek.

Kivanori Kikuta professzor által' irányított építés-tervező csoport a kormány megbízásából merész terveken dolgozik. Tengerben úszó szigetek építését határozták el s ezt megvalósíthatónak tartják. Ezeken a szigeteken az emberek számára városokat akarnak létesíteni a lehető legnagyobb kényelemmel ellátva. A tervek szerint sétányokat, parkokat, üdülőhelyeket, üzleteket, a társadalmi élet gyakorlásához szükséges kellékeket, sporttelepeket, színházat, mozikat akarnak itt felépíteni. A lakásokat pedig a legmerészebb igényeknek is megfelelő teljes komforttal látják majd el. A szigetecskék alakja — a terv szerzői szerint — nem lesz egyenlő formájú, hanem egy-egy szigetecske különböző alakot vesz' majd fel. Ezek a mesterséges úszó egységek magasan a tengerszínt fölé fognak emelkedni és hullámtörőkkel védik a viharok ellen. A vízből kiemelkedő szigetek aljára körben acéllemezekből összeforrasztott cilinder szerű lakóegységeket létesítenek, amelyek mintegy 30 méter mélységig nyúlnak majd a tengerbe. Ezeknek a lakónegyedeknek legfelső részében nyernek elhelyezést az üzletházak, vendéglátó üzemek, közszolgáltatási vállalatok és a lakók számára az ő kényelmüket szolgáló kommunikációs intézmények. Ezek alatt pedig a lakások lesznek elhelyezve. A különleges légkondicionáló berendezések úgyszintén a lakórészek korszerű berendezései kellemessé teszik a cilinderekben való , életet.

A lakócilinderek konstrukcióját úgy szerkesztik, hogy a víz kiszorítása következtében azok fenntarthassák a szigetecskéket a tenger fölszínén. A tervezők azonban nem bízák magukat teljesen a pontos számításokkal megállapított horderőre, hanem a szigetecskék aljára a lakócilinderek közé golyószérű tartópontonokat is alkalmaznak a horderö biztosítására. A szigetecske részeit forrasztással illesztetik össze és a tengerszínt fölötti vízszintes rész alá acéltartógeréndákat is helyeznék.

A cilinder-szerű köralakú lakások közepén helyezik el a műszaki berendezéseket, mint pli a fölvonót, a légkondicionáló és hőellátó berendezéseket. A villamos energia szolgáltatására különleges eszközt alkalmaznak majd, amelyet a tenger hullámainak verése tart állandó üzemelésben.

Ma ezek már nem az emberi agy fantasztikus szüleményéi. A merész elgondolás a közeli tervekben szerepel és az építkezési minisztérium a Sikoku elnevezésű sziget szomszédságában 12 500 négyzetkilométeren hamarosan megkezdi az úszó szigetek építését. Az első úszószigetet előreláthatólag 1970-ben adják át rendeltetésének. A későbbi időszakban azonban hasonló úszószigetek alá épített városokat Tokio, Osake, Nigate és más szárazföldi városok közelében is létesíetnek. —hai—

Berendezés a vér tartósítására

A kolíni „Frigera" dolgozói összesen 80 komplex berendezést gyártanak, amely alkalmazható a vérplazma, az oltóanyagok és más hasonlók tartósítására. A lyofilizációs folyamat utolsó szakasza ennek a munkának.

Az első szakaszban ugyanis mínusz 50 C fokra mélyhűtik az anyagaikat, majd. a vákum-katlanban 35 ezrelék nyomás alatt légnemüvé változtatják, azaz lepárolják a plazmában levő vizet.

Például a KS- 30- as jelű berendezéssel 15 liter vérplazmát ezzel a módszerrel 12—16 órán belül (annak

minden biológiai jó tulajdonsága megőrzőével) porrá változtatják, s a szárított vért bármily hosszú ideig tárolni tudják. A berendezést a KGST keretén belül gyártja iparunk, s küldi a tagállamoknak, valamint más megrendelő országoknak. (-hai-)

Képünk Bohumil Linhartot és Ladislav Lacinát mutatja, amint ellenőrzik a berendezés vákum-katlanának működését. (Kép: CTK)