Szabad Földműves, 1965. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-21 / 33. szám
Gyorsan növekszik a világ könyvkiadása Adatok egy UNESCO-tanuImányból Az Avanti cfmú olasz folyóirat részleteket közöl Robert Escarpit-nek az UNESCO számára készült tanulmányából. A tanulmány — melyet az alábbiakban Ismertetünk — érdekes adatokat tesz közzé a világ könyvkiadásáról. A statisztika szempontjából nem könnyű megállapítani: mit tekintünk könyvnek — írja Robert Escarpit. Olaszországban például a legalább száz oldalas nyomtatott mű számít könyvnek. Az angolok egy bizonyos minimális ártól felfelé tekintik könyvnek a kiadványokat. Indiában megint más kritériumok érvényesek. A könyvstatisztikák elemzésekor tehát figyelembe kell vennünk ezt a biz>íitalansági tényezőt. Annyit azonban mindenképpen megállapíthatunk, hogy a Föld országai között hat ország jár az élen a könyvkiadásba. Évente több mint húszezer könyvet ad ki a Szovjetunió, Kína, Anglia, Németország (a kettő együttvéve vagy Nyugat-Németország magában is), Japán és az Egyesült Államok. Hat másik ország: Franciaország, India, Spanyolország, Olaszország, Hollandia és Csehszlovákia körülbelül tízezer könyvet ad ki évente. Ez a tizenkét ország jelenteti meg a világ könyvtermelésének felét. 1962-re, a tíz év előttihez viszonyítva, körülbelül negyven százalékkal növekedett a világ könyvkiadása. Néhány országban viszont csökkenés következett be, Így a nagyobbak közül Indiában, a közepesek közül Belgiumban, ahol huszonöt százalékos volt a csökkenés, és Olaszországban, ahol tizenhat százalékkal kevesebb könyvet adtak ki. Berencsi jelenfés A CSEMADOK berencsi Helyi szervezete közösen a CSEMADOK nyitral szervezet vezetőségével körzeti dal- és táncünnepélyt rendezett Berincsen, az új park árnyas fái alatt. Az ünnepély keretén belül fellépett az eger- 6zegi 40-tagú énekkar, Balkó István karnagy vezényletével. Továbbá a CSEMADOK nagycétényi, nagykérl és csehi tánccsoporíja is. A közönség körében nagy sikert és elismerést aratott az egerszegi énekkar. A dal- és táncünnepély reggelig tartó népmulatsággal fejeződött be. (Lőrinci László '(Blrencs? az ísoz-toi íHöz-ig terjetto nz ev; alatt Ausztriában tizenegy, Japánban huszonhét, Angliában negyvenöt, Franciaországban öt, az Egyesült Államokban 85 Vs-kal növekedett a könyvkiadás. Kínában ebben az időszakban a kiadott könyvek száma tíz év alatt csaknem megtízszereződött. A világon mindössze 12 irodalmi nyelv van, amelyet ötvenmilliónál több ember használ. Ezek sorrendben a következők: kínai, angol, orosz, hindi, spanyol, német, japán, bengáli, arab, francia, portugál, olasz. A több ország népe által beszélt nyelvek Nyugaton elsősorban az angol, a német, a spanyol és a francia. A könyv-világtermésnek 1952-ben huszonnégy százaléka, 1962- ben harminchat százaléka jelent meg a fenti négy nyelven. Ezen belül az angol csoport aránya erősen növekedett, a francia csoport viszonylagos súlya pedig csökkent. Nem változott a spanyol és a német nyelvcsoport helyzete. Az orosznyelvű könyvkiadás szoroa kapcsolatban áll a többi szocialista országok könyvkiadásával. A könyvkiadókat ugyanis cserék és egyezmények sűrű hálózata köti össze — állapítja meg Escarpit. Ez a csoport (Kína nélkül) körülbelül azonos súllyal szerepel a világ könyvkiadásában, mint az angol—francia—német—spanyol csoport együttvéve: évi termése 125 000 könyv, a világtermelésnek, mintegy 36 %-a. A szocialista országokban igen gyorsan fejlődött a könyvkiadás — mutat rá az UNESCO tanulmányírója. Tíz évvel ezelőtt még csak 30 Vo-nyi volt részesedésük a világ könyvkiadásában. Az úgynevezett harmadik világ arányrésze a tárgyalt tíz év alatt viszonylagosan csökkent, mégpedig 36 #/o-ről 30 */«-ra. Ez a csökkenés a jövőben valószínűleg emelkedő tendenciának adja át helyét, hiszen több mint húsz új független ország lépett be a világ könyvkiadó államainak közösségébe, és mások is lépnek majd nyomukba. tbban a harmincegy afroázsiai országban, amelyekre vonatkozólag adatokkal rendelkezünk, a tárgyalt tíz év alatt 33 %-kal emelkedett a könyvkiadás. Valószínű, hogy az igen közeli jövőben nagy fejlődésnek leszünk tanúi a fiatal, független országok könyvkiadásában. ü{uttuYabs hírek/ A Ezer szegénysoreú, egészségtelen körülmények között élő gyermek tengerparti vagy hegyvidéki nyaralását biztosítja az idén a párizsi Művészet és Szolidaritás Szövetsége. A szövetség elnöke Picasso, a költségeknek nagyobb részét is ö fedezi. ^ Nyolcvanéves aggastyánt: alakít legközelebbi filmjében Jean-Paul Belmondo. Az Isten Párizst választotta című film egy újságíró emlékeit eleveníti fel 1895 és 1965 között, Gilbert Proteau rendezésében. A Jean Paul Sartre Kuwaitba utazik. Az ottani kormány hívta meg a francia Írót. A Geraldine Chaplin, a nagy művész leánya, a 21. születésnapjára megkapta új filmszerepét. Nelo Riso rendezésében egy náci koncentrációs tábor lakóját alakítja. A film Edith Bruck novellájából készült, az írónő személyes élményeit örökíti meg. A A jövő évi Prágai Tavasz alkalmából az orgonamúvészek versenyét rendezik meg. Az első helyezett jutalma tízezer korona. A 18—32 év közötti orgonamúvészek az év végéig jelentkezhetnek a Prágai Tavasz titkárságán. A Rómában megkezdték a Két tengerész és egy tábornok című film felvételeit, Luigi Scattini rendezésében. A tábornokot Buster Keaton alakítja, aki ezúttal is néma szerepben lép fel. A Nelson admirális p'ortréjáí festette meg Graham Sutherland a nagy angol festő Sao Paolo Múzeuma számára. Az arcképhez modellként Nelsonnak a greenwichi Tengerészeti Múzeumban lévő maszkja szolgált. Nemzetközi eszperantó tábor Kaput nyitott Szegedén a nemzetközi eszperantó tábor. Az Eszperantó Világszövetségnek Közép-Európában ez az egyetlen hivatalos eszperantópedagógusképző, illetve -továbbképző fóruma. A részvevők a nemzetközi nyelvből úgynevezett B vizsgát tehetnek — az erről szóló okmány Európa valamennyi országában érvényes az eszperantó oktatói képesítés igazolására. A tanfolyamra a 80 magyar részvevő mellett több mint 250 külföldi hallgató érkezett Belgiumból, Bulgáriából, Csehszlovákiából, Finnországból, Jugoszláviából, Lengyelországból, az NDK-ból, az NSZK-ból, Romániából és a Szovjetunióból. Az időjárás is kedvezett: derült, kék volt az ég, tűzött a napsugár, szellő is alig mozdult. Átforrósodott a mezei utak vastag pora, de forróságot leheltek az aranysárga gabonatáblák is. És Berecz Gábor higgadt, okos szóval oktatgatta a fiát. Semmi fölényeskedés nem volt a hangjában. Csupa sziporkázó játékossággal, kedves, megértő mosollyal mondogatta: — Néz csak, Ferkó fiam, sose törődj te a kasza hegyével, mindig a sarkára ügyelj! Ha az jól megüli a földet, akkor kicsi marad a tarló, és füttyent a kasza, mint a rigó!... Az ám, a rigói Milyen szépen fütyültek hajnalban! Azt tudjátok ugye, hogy ma hajnalban Katinkát, a legfiatalabbat köszöntötték a rigók?... Meg a fürjecskék is neki örültek annyira idekint... No, próbáld csak, Ferkó!... Hogy a macska rúgja meg, jobban kézhez áll a kaszád, mint az enyém!... Aztán a fenésre is vigyázz! Előbb jól igazítsd el a kaszanyél végét a földön, mert a fene sem tudja, hogy a huncut pocok hol fúrt magának lyukat. Isten ments, hogy fenés közben lyukba essen a kaszanyél vége, mert akkor a kasza éle elcsapja a kezed fejét és vége az aratásnak... Ügy, úgy ... No, lám .jobban tudod, mint én ... És milyen szépen harangozik a kaszád fenés közben! Hát még alkonyaikor milyen messzire hallatszik majd! Mint a harangszó... Etelka, a nagylány, megértő mosoly, lyal kapta el apja cinkos kacsintását'. Jó néhány éve együtt aratnak már, jól ismeri minden szavát’ és mozdulatát, s mint ahogy a mútlban nem egyszer, most is megcsodálta bölcsességét, derűjét, nagy-nagy meleg szívéből fakadó emberségét. — Aztán arra is ügyelnünk kell, Ferkó, hogy egyszerre suhintsunk... A szemnek is jobb nézni, meg aztán ami a legfontosabb, csak fele erő kell az aratáshoz: egyik kasza húzza a másikat ... Te meg kicsim — fordult Katinkához —, tiszteld a sarlót, mert okos és jó szerszám az, csak van a huncutnak egy rossz tulajdonsága: mindig az ember térdkalácsát keresi a hegyével. Katinka akkorát kacagott, hogy béleremegtek a súlyos búzakalászok, s ha lehet, még jobban elpirultak a lángoló pipacsok. Aratgattak, haladtak szépen. Fenés közben ismét csak szólott Berecz Gábor, hogy megszégyenítse a rekkenő hőséget: — Ha így haladunk, gyerekek, tíz nap múlva megköthetjük a gazda kézét! ... Ügy ám! Ez a megkötés abból állott, hogy amikor az utolsó kévét is a helyére tették az aratók, a tarlóra ballagó gazda karjára búzavirágból, pipacsból, szarkalábból és araszos kalászból remekelt csokrot kötöttek. A végzési asztalra aztán kemencében sült kalács, csirkehús meg bor is került’ bőviben. Igaz, nem minden gazda házánál volt ez szokás, de Kovácséknál igen ... Hát’ erre célzott Berecz Gábor, s szívből kívánta, bárcsak ott tartanának már! A faluban delet harangoztak. Nemsokára megpillantották a mezei úton közelgő gazdasszonyt. Két kezében meg hátikosárban hozta az ebédet. — Bő aratást, jő munkát, erőt, egészségét! — Köszönjük! Része légyén benne! — jött a válasz. Aztán a nagy akácfa alatt körülülték az első ebédet, és ettek, mint a sáskák. Olykor-olykor összevillant Berecz Gábor meg a gazdasszony szeme: van ám itt étvágy, de legyen is, mert kell az erő, sok van még hátra! De harmad meg negyed nap már nem ízlett az ebéd annyira sem Katinkának, sem Ferkónak: megette a hőség, a sarló meg a kasza. — Nagy hőség, sok vizet ittunk — magyarázta Berecz Gábor a gazdaszszonynak, pedig jól tudták ők mindketten, mi az étvágytalanság oka. — No, de majd délután kisebbre fogjuk a vízadagot, és estére még az asztalt is megesszük a vacsora elől, igaz-e gyerekek?! — csillogott Berecz szeme, s azzal már füstölt is szája sarkában a cigaretta és kalapálta a kaszát. Mert Ferkóét is ő kalapálta ki mindig. — A szundítson ilyenkor egy nyúlfarknyit, aki tud! — mondta nagy komolyan. — Az én szemem olyan makacs, a fene vigye el, hogy világos délben nem és nem akar lezáródni. Bezzeg lezáródott a két gyereké: úgy elaludtak, mint a tej. Azalatt Etelka elment a forráshoz friss vízért, Berecz meg rendbehozta a kaszákat, különösen Ferkóét. Minden tudományát beleadta a kikalapálásába. Aztán csak fal káliéit kelteni a gyerekeket, pedig majd a szíve hasadt, annyira sajnálta őket. Mire felnyitották a szemüket, Berecz már huncutul mosolygott. — Hogy a fene vigye el a szemtelen kisnyúlját’, nem megcsiklandozta bajszával az orrod alját! —mondta Ferkónak. — Ennek a kis Katinkának meg a fácánkakas piszkálta meg hosszú farkával az orra hegyét! No, de ilyet! A kaszálás már elég jól ment Ferkónak, de a kötéssel még baj volt. Berecz Gábor így próbálta orvosolni a bajt: — Nézd fiam, látod otf azt a kötő embert?... Az nem tud kötni. Akinek kötés közben a háta közepén jár a sarka, az laza kévét köt, meg kigyúrja a magot. Jól figyelj rám, én ezt Így tanultam apámtól: leteritem a kötelet, egy marok előre, egy marok hátra, kettő középre. Most fogom a kötél két végét, összeboritom, rányomom mérgesen a bal térdem, csatot csavarintoV, alábuktatom, billentek a kévén egyet, laposra szorítom, hogy jobban álljon a félkeresztben, végül egy mozdulattal megfésülöm a farát, különben úgy nézne ki, mint a kócos asszony fej —• és kész a kocsi. Látod, ez aztán a kéve! Kemény, mint a fiatal menyecske dereka, karácsonyig sem lazul ki. Ezzel a kévével nem lesz baj hordáskor. Kuncogott a nagylány, kacagott Katinka, Ferkó is mosolyintott egy szégyenlőset az orra alatt, aztán folytatták a munkát felvidámolva, újult erővel, s mire megsűrűsödött az alkony, olyan sor félkeresztet remekeltek a föld közepére, mint a zsinór, öröm volt nézni. Hanem a Vadas-dűlő próbára tette az aratókat. Sűrű volt a búza, mint az ecset, egyenes, erős a szára, mint a nád, és jó mellig ért, Szorult, feszült a derék, a kar, s a hasizom, de a marokszedő is rászenvedétt: minden lépésben csak marok meg marok... És közben túzölt a nap hetedmagával, meg a madarak is árnyékba húzódtak. Egyetlen nagy, forró katlan volt az egész határ. Csak ezen túl legyünk, akkor már megnyertük a csatát! Az a két hold zab, ami még hátra van, az már semmi, — gondolta magában Berecz Gábor, s mindent elkövetett, hogy gyerekeiben tartsa a lelket, és átsegítse ók«t ezen ez utolsó akadályon. Meri Az örökké változó szép Vonuló rénszarvascsorda. Az őskori művész a vonalak meglepő dinamikájával érzékelteti a vonuló állatok mozgását. a baldachlnhóz, ezt tartották szépnek. A közvetlen gyakorlati jelentőséggel felruházott tárgyak szépsége — noha a legszorosabban összefügg anyagi hasznosságukkal — a megszokás, a hagyományok ereje következtében bizonyos idővel túléli hasznosságukat. Végül azonban itt is győz a fejlettebb, a hasznosabb. De erről részletesebben sző esik majd később. S mi a helyzet a gyakorlati célt nem szolgáló szépnek a hasznosságával? A 6zépeí és a hasznosat — a művészeti és a természeti szépség esetében hogyne vette volna észre, hogy Katinka titkon a könnyes 6zemét törülgéti, meg azt is nagyon jól tudta, hogy mikor a kaszás a farával segíti kitaszítani a rendet, akkor már baj van. Már pedig szegény Ferkónak igen-igen cifrázta a fara, kapaszkodott a semmibe, mint a vizbefúló keze. — Ferkó fiam, ülj le egy kicsit a fa alá a hüsre, majd én kiviszem a rendet — mondta Berecz Gábor csendesen. Kicsit szabódotT a gyerek, végül mégis csak lesütött szemmel elballagott a fa alá. Nem is ballagott, hanem vánszorgott. Olyan gyenge volt, mint a légy. Piros karikák táncoltak a szeme előtt, ólmos volt minden tagja, tűz égett a mellében, s úgy érezte, hogy nyomban szétviszi testét az ereiben száguldó vére ... Lefeküdt a fa alá, de felállni már nem bírt. Mintha millió gyökeret eresztett volna a teste... — Kisfiam, mi van veled? — térdelt mellé az apja, miközben kezét homlokára tette. — Lázas a szegény, majd elég... Etelka! Szaladj csak gyorsan a faluba, szólj a gazdának, hogy rögtön jöjjön szekérrel, beteg a Ferkó! Szaladt a lány lélekszakadva, mintha a saját életéért futott volna, de Kovács János sem kímélte a lovait. Mintha forgószél kavarta volna meg a mezei út vastag porát. , Szénaágyon utazott Ferkó a körzeti orvoshoz, onnan meg nyomban be a Városi kórházba tüdőgyulladással. Az úton csak egyetlen egyszer nyitotta fel a szemét. Lázban égő szemmel nézett a gazdára. — Csak még egyszer hallhatnám a rigó füttyét! — Meghallod még, Ferkő, né félj semmit! ... — biztatta Kovács János és ostorával a lovak közé csapott. * Már a falu házai között duruzsol az Octávia motorja. Éppen az új soron fut velük a kocsi, ahol csupa új kockaház sütkérezik a nyári napsütésben. Kovács János bátya ugyancsak nyújtogatja a nyakát és tekinget kétoldalra: milyet változott itt is a világ! — Ugye, mondtam én neked akkor, Ferkó fiam, hogy meghallod még a rigó füttyét!? — Igaza volt, János bátya ... Sokszor eszembe jut... Régen volt... szép vofó..« gazdagítja érőinkéi, és nemes, a társadalomnak hasznos tevékenységre serkent. Ám még a művészi és a természeti szép esetében is előfordulhat, hogy az eszmei haszon — a közvetlenül gyakorlati célt szolgáló szép tárgyakhoz hasonlóan — anyagi haszonnal is társul. Gondoljunk például a lakásépítészetré vagy a ringó búzatáblára. Ezek azonban kivételek. A szépnek a hasznossága általában megismerő és nevelő, a társadalmat előbbre vivő szerepében van: a társadalmi fejlődés létrehozta szellemi, kulturális szükségleteket és igényeket elégíti ki, és ösztönzéseivel a társadalom formálásénak szerves része. Ebben az értelemben a szép csakugyan mindig hasznos. A szép és az erkölcs A szép eszmei és társadalmi hasznosságából szinte magától értetődően következik a szép erkölcsössége. A szépben érzékileg megjelennek az ember nemesebb vágyai, szándéka!,^alkotóerői. A milói Vénusz, a hősi énekek, Raffaello Madonnája, Mikszáth Kálmán Különös házasság című regénye, a Háború és béke című film hasznossága és erkölcsössége egyaránt abban van, hogy feltárja az emberek előtt: milyenek, és milyenek legyenek vagy ne legyenek. A szépségnek, az erkölcsösségnek, a helytállásnak a megörökítésével példákat, ideált állít eléjük, illetőleg elítéli a rútat és az erkölcstelent. Egyszóval meghatározott, követendő magatartásra nevelijkz embereket. A szép közvetlenül vonzóvá és kedvessé teszi az ember számára azokat a tulajdonságokat, amelyekre a társadalomnak akkori fejlettségi színvonalán szükség van. A szép, a hasznos és az erkölcsös viszonyának helyes felismerése különösen a művészet megítélése é6 sorsa szempontjából jelentős. Egyrészt világossá teszi, hogy milyen veszélyek származnak abból, ha a szépet az anyagilag hasznossal azonosítjuk. Ez a művészet üzletté züllesztéoéhez, iparrá vagy reklámcikké senyvesztéséhez vezet. Másrészt a szép és a hasznos merev szembeállítása könnyen válhat az élettől, a kor problémáitól tudatosan elzárkózó „tiszta művészet“ elméleti megokolásává. Az ilyen művészet a tulajdonképpeni lényegétől szakad el, és legfőbb rendeltetését tagadja meg. Szépsége a legjobb esetben is hideg, nem emel föl, és nem ad erőt. Az igazi művészet a szép erejével erkölcsi problémákat segít megoldani, és ezáltal a legmagasabb rendű értelemben hasznos. (Folytatjuk.)' SZABAD FÖLDMŰVES 13 XflM. augusztus 21. A szét és a hasznos A szép keletkezésének vizsgálata arra tanít bennünket, hogy a szép és a hasznos kezdetben igen szorosan egymásba kapcsolódott. A társadalmi fejlődés legkorábbi szakaszaiban kibontakozó szépérzék még zsenge. Az esztétikai értékelést a létfenntartás elemi gondjai miatt is megelőzi a dolgok gyakorlati értékelése. A 6zép még elképzelhetetlen anyagi haszon nélkül. Az ősember létfenntartásában oly fontos szerepet betöltő díszített vadászszerszámok példáján láttuk, hogy a szépség és az anyagi haszon milyen jól megférnek egymással. Olyannyira, hogy szépnek azt a szerszámot tartották, amely a korabeli technikát legjobban megtestesítve a lehető leghasznosabb volt. A termelőeszközök, valamint a közvetlenül gyakorlati célt hajtő egyéb tárgyak esetében az emberiség fejlődésének későbbi szakaszaiban is ez volt a helyzet. Például a középkorban a hatalmas mennyezetes ágyat azért tartották szépnek, mert a kietlen, hideg, rendkívül magas és fűtetlen termekben ez felelt meg legjobban rendeltetésének: meleget, kényelmet, barátságosságot' nyújtott, a vártermekben és kastélyokban valóságos külön szobácskát jelentett. Az emberek gyakorlati előnyei miatt barátkoztak meg és szoktak hozzá e bútorhoz. Később, amikor már maga a lakás lakályosabb lett, sokan még mindig ragaszkodtak — sokan egymással ellentétes fogalomnak tartják. Hiszen — így érvelnek — a csendélet szép, noha az ábrázolt gyümölcsöket nem ehetjük meg. S mi haszna lenne a milői Vénusz, a középkori hősi énekek vagy Raffaello Madonnája szépségének? A Különös házasság című regénynek vagy — hogy mai müveket is idézzünk — a Háború és Béke című filmnek a szépsége sem magyarázható azzal, hogy mekkora hasznot húztak belőle alkotói. Tehát a szépség nem attól függ, hogy hajt-e anyagi hasznot, vagy sem — fejeződik be ez a gondolatmenet. Ámde ebben az okoskodásban súlyos tévedés rejlik, mert a hasznosságot pusztán anyagiakra korlátozza, és Így a szépség hasznát mindenáron aprópénzre — vagy éppen nagy összegű panírpénzre — akarja beváltani. Megfeledkezik arról, hogy a társadalmi viszonyok fejlődésével és bonyolultabbá válásával egyre bonyolultabbá válik a hasznosság fogalma is. Az anyagi szükségletek mellett egyre erőteljesebben kifejlődnek a szellemi, kulturális szükségletek, köztük az esztétikaiak is. Az emberi társadalomban az anyag! hasznon kívül meg kell különböztetnünk a szellemi, kulturális hasznot is. Ebben az értelemben a szép mindig hasznos. Hozzásegít az emberi problémák, az emberi sors lényegének mélyebb megismeréséhez és átéléséhez,
