Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-01-30 / 4. szám

Mái a harmadik nemzedék S?ÜT A közelmúltban tartották meg a CSEMADOK járási konferenciáit. A szervezetek évi tevékenységét felmérő tanácskozásokon alaposan elemez­ték a felmerült problémákat és sokan foglalkoztak a hogyan továbbá) is. Az elhangzott vitafelszólalások java részét az őszinte problémavetés, az átgondoltság jellemezte. Alaposan boncolgatott kérdés volt a kulturális tevékenység művészi színvonalának az emelése és az újszerűségre való törekvés. A felszólalók többsége a szervezeti élet megjavításával, a tag­toborzás eredményeivel is részletesen foglalkozott. A konferenciákon sok szó esett mezőgazdaságunk helyzetéről és ezzel egyetemben az ifjúság megnyeréséről. A társadalmi szervezetek és főleg a helyi nemzeti bizottságokkal való együttműködés kérdése szintén a leg­több helyen felmerült és gyakran hangzottak el bíráló megjegyzések a HNB egyes funkcionáriusainak nemtörődömségével kapcsolatban. A járási konferenciákon elhangzott vitafelszólalások sok mindenre fényt derítettek és a felvetett problémák alapos mérlegelése után hozott hatá­rozatok megvalósítása színvonalasabb kulturális tevékenységet jelent majd a CSEMADOK-szervezeteknek. A megjelenésről a legtöbb helyen szintén csak az elismerés hangján lehet beszélni. Az idei konferenciákon továbbá érdekes volt, hogy már három nemzedék képviselői vitatták a művelődési élet gondjait, lehető­ségeit. A tizenegy konferencia közül nézzünk meg egyet, a nyitrait, ahol az alapítótagok mellett sok középkorú és fiatal közösen tevékenykedik a napsugarasabb holnapért. Furcsa gondjai voltak a CSEMA­DOK járási titkárának a konferencia előtti napon. — Nem tudom, mii csináljak — fo­gadott gondterhes arccal. — Mi a baj?... — Meghívtam az évzáró gyűléseken választott 71 személyt. Most azonban innen is — onnan is reklamálják, hogy ezt és ezt a lelkes kultúrmun­­kást miért nem hívtam meg. — Még van idő ... — De pénzügyi terv is létezik ám. No de lesz, mi lesz... — határozott. — Ha már jönni akarnak ... Engem kellemesen lepett meg Tóth János titkár gondja (hogy bevált CSEMADOK-szóval éljek). Bebiztosí-Kovács Gergely, egy azok közül, akik másfél évtizede elnökösködnek a CSEMADOK-szervezetekben. tani a küldöttek 50—60 %-ának meg­jelenését a múltban komoly gondot okozott, sőt több esetben el kellett halasztani a konferenciát, mért az nem volt határozat-képes. Vajon nem túlságosan optimista-e a jubiláló tit­kár, akit tíz év alatt már sok kelle­metlen meglepetés ért.. . Majd szom­baton elválik ... ☆ A titkárunknak lett igaza. A szépen díszített Zobor-aljai vendéglőben kö­zel százan hallgatták a járási bizott­ság tartalmas beszámolóját. Mivel jó­­néhány éve nem vettem részt a CSE­MADOK nyitrai járási konferencián, kíváncsian figyelem a küldötteket. Ré­gen látott, ismerős arcok egész sorát találtam köztük, azzal a különbség­gel, hogy egyeseknél mélyültek a ba­rázdák, másoknál „dér csillogott“ a fél évtizeddel ezelőtt még bogár­fekete üstökökön. Csak a csillogó sze­mű, vidámarcű fiatalok között voltak jónéhányan, akikkel még nem talál­koztam a CSEMADOK-konferenciákon. Ott ült a közelemben a lédecí deres­­bajuszú Tóth Ferenc, aki már 16 éve elnöke a helyi szervezetnek. A köze­lében Kovács Gergely bátyám, a CSE­MADOK zsérei veteránja. Az ellen­kező oldalon ülő Begyák Mátyás Csi­­fáron, Horváth József Bábindálon el­­nökösködik már másfél évtizede. Varga Vince feje is ott szürkéllik mellettük, aki még egy évvel ezelőtt Szigligeti Cigányát játszotta Geren­cséren. Látom a hetven határán járó Kergó Lajos bácsit, aki másfél év­tized során részt vett a központi-, kerületi- és a járási bizottság mun­kájában, és a nehéz körülmények kö­zött tevékenykedő nyitrai helyi szer­vezetnek is mindig ő volt a lelke. Kántor Miklós az asztalsor végén üldögél. Közel másfél évtizede volt a CSEMADOK titkára. A múlt évtől meg­érdemelt nyugdíját élvezi. Mint hiva­tásos ezen a konferencián búcsúzott. A köszönő levél és a munkáját elis­merő vastaps könnyeket csalt a sze­mébe ... Sorolhatnám tovább á veteránok névsorát, akik habár jól túl vannak az élet delén, erősségei a helyi szer­vezeteknek. A hozzászólásaikból az tűnik ki, hogy még mindig ők a szer­vezetük mozgatói. A tagdíjrendézés, tagtoborzás, vezetőségi és taggyűlések összehívása jórészben az ő vállukon nyugszik. A második nemzedék képviselői, az egykori táncosok, énekesek, színjátszók vitafelszólalásaikban a falu különböző társadalmi problémáival, a visszássá­gokkal, lehetőségekkel foglalkoznak. Bátran nyúlnak azokhoz a legkénye­sebb kérdésekhez, amelyek akadá­lyozzák a művelődési élet kibontako­zását. Meg kell tanácskozni, választ kell vinni a konferenciákról, mert kü­lönben elmérgesedik a fekély és az egyhelyben topogás esetleg vissza­esést okozhat. Bosszankodva beszél­nek az egyes helyi vezetők közönyös­ségéről. akik kényelemből mindenben a járásra hivatkoznak, holott a sé­relmek nagy részét helyben lehetné orvosolni. A nemzetiségi kérdés kö­rüli sérelmes eseteket is bátran fel­vetik, mert azok károsan befolyásol­ják a nemzetiségek együttélését és elvonják a figyelmet a fontos, gazda­sági, kulturális kérdésekről. Sebők János. Chovancsek Sándor, Gyepes János. Sándor János. Kosa János, Budai ' János és a többiek gyerekfejjel kezdtek tevékenykedni a CSEMADOK-ban. Lassanként már az élet dele felé járnak. Amellett, hogy a CSEMADOK legaktívabb irá­nyítói, részt vesznek a pártszerveze­tek, a nemzeti bizottságok munkájá­ban és jónéhányan a mezőgazdasági üzemek kiváló szakembereivé válnak. A legifjabb nemzedék is többet sze­retne, várna a község irányítóitól. A művelődési otthon és más szórakozási lehetőség hiányát fájlalják. A több mindent érintő félszobások közül Agócs Vali a pedagógiai intézet hall­gatójának aggodalma külön szót ér­demel. Igaz, a jövő pedagógusa, főleg az iskolájuk együttesével foglalkozott, s talán csak mellékesen tett célzást" a Bratislavában székelő Magyar Nép­­művészeti Együttesre, mégis fején ta­lálta a szöget és többünket gondol­kodóba ejtett. Közismert tény, hogy amióta áthe­lyezték a magyar tanítókat nevelő intézetet a Zobor alá. azóta nincs a népművészeti együttesnek megfelelő utánpótlása. Ez az érem egyik oldala. Van még egy másik, amely szintén nem mellékes, és feladata lenné a félhivatásos együttesnek; hozzáértő pedagógusok nevelése a népművészeti tevékenység irányítására. Ha valaki három évig tagja lehetne a szakveze­tőkkel ellátott együttesnek, sok min­dent elsajátítana ott", amelynek az alapján irányíthatná majd a falusi műkedvelőket, népi együtteseket. Azt hiszem itt a CSEMADOK minden járási vezetőségé" üthetné a vasat, az ille­tékesek pedig élgondolkodhatnának az együttes áthelyezésén. Másfél évtizedé tevékenykedő, az élet estjén lévő, kérges kezű kultúr­­munkások, középkorú értelmiségiek, mezőgazdasági szakemberek és a vi­rágzásnak indult fiatalok vitatkoztak a Zobor alatt. A tanácskozásból azt" tűnt ki, hogy mind a hetven év ha­tárán lévők, mind a húsz évesek egyet" akarnak: virágozzék a kulturális élet a magyarlakta falun. Tóth Dezső A közlekedési balesetek múlt évi mérlege a galántai járasban Egy év alatt húsz halott 0 Nemcsak rossz, de mindig rosszabbodik a helyzet 0 Fegyelmet a kanyaroknál! 0 Versenyfutás a széllel — a baleset felé 0 Több mint félmillió korona kár 0 Kocsivezetök, meddig tart ez még? A balesetek száma a galántai járás­ban a múlt évben növekedő irányzatot mutatott és mindén tekintetben emel­kedett: számszerűségben, halálesetek­ben, könnyebb és súlyos sebesülések­ben, valamint! gazdasági károkban. Az okok, mint mindig, ugyanazok. Túlzott gyorsaság, az előnyszabály semmibe­vétele, helytelen előzés és kitérés, ittas állapot és műszaki hibák. A múlt évben 240 közlekedési baleset volt, vagyis az előző évhez hasonlítva 73-al. több. Míg az 1963. évben 14 halálos áldozata volt a beleseteknek, a múlt évben már ez a szám 20-ra emelke­dett. A motorkerékpár vezetői 54 balese­tet, a kocsivezetők 66 balesetet okoz­tak, majd a többit traktorosok, autó­­buszvezetők, kerékpárosok és a gya­logosok okozták .A legtöbb baleset a 25 éven aluli kocsivezetők lelkén szá­rad, akik 92 esetben okoztak balese­tet. Alkoholfogyasztás miatt 268 iga­zolványt vettek el a vezetőktől. Érdekes a közlekedési balesetek mérlege egyes napokra átszámítva. A legtöbb baleset szombati napra esik: ^zeken 46 szerencsétlenség tör­tént, majd a hétfői napok 44 baleset­tel következnek. Ügylátszik, hogy a vezetők szombaton rendszerint figyel­metlenek és fáradtak. Hogyan állunk a megelőző óvintéz­kedésekkel? Voltak ilyenek is. Ter­mészetesen. Aktívák, beszélgetések az iskolákban, üzemekben s másutt. De amint látjuk nem mindenki veszi eze­ket komolyan és sokan csak saját bő­rükön hajlandók okulni. Az a legrösz­­szabb, hogy a következményeket sok­szor ártatlanok viselik, akiket halálra gázoltak. Természetesen az óvintézkedésekre nagyobb súlyt kell fektetni a jövőben. A közbiztonsági szervek pedig bün­tessék még keményebben a jármű­vezetők könnyelműségét, félelőtlensé­­gét. S négyobb szigorral számolhatnak mindazok, akik semmibe veszik az útiforgalomról szóló hivatalos hirdet­ményeket", akik haláleseteket, súlyos sérüléseket" s ezreket kitevő károkat okoznak, legyenek akár a volán mö­gött ülök, vagy figyelmetlen gyalogo­sok. \ Krajcsovics Ferdinánd Siklórepüléssel a patak medrébe A mindenképpen indokolt szesztilal­mat valamennyi sofőr ismeri, mert is­mernie kell. Es hányán vannak mégis, akik könnyűszerrel túlteszik magukat rajta! Ezek közé tartozott Ján Konc is Zselízen, a Nyugat-Szlovákiai Nagy­kereskedelmi Vállalat tehergépkocsi­­vezetője. Koncot is az ördög sarkantyúzta, amikor italhoz nyúlt szolgálatának tel­jesítése közben. Jóllehet tizenkét évi feddhetetlen kocsivezetői múltra pil­lanthatott vissza, múlt év október 22- én olthatatlan szomjúság kínozta, amikor árut fuvarozott. A Zselizról Koltára vezető úton ezért felhajtott 2 deci bort — csupán „frissítőnek". Visszafelé jövet pedig megállapodott Nagysallön, ahol már egy liter bort szerzett, hogy Stefan Mentus nevű árukihordójának is jusson belőle. Zse­­lízre befutva néhány társa megkérte Koncot, szállítsa őket haza. Elindult velük Oroszin, Zbrojníkyn, Hontfüzes­­gyarmaton, Vámosladányon keresztül Nagysallóra. Aligha történt volna baj, ha a bün­tetlen előéletű kocswezeto alaposan kialudta volna magát, Ö azonban igény­be vette társai bőkezű „vendégszerete­tét“, nem várta be a reggelt és újból útnak indult kocsijával. Amikor azután másodszor is áthaladt Vámosladányon, utolérte végzete. Elvesztette az ural­mat a kormánykerék fölött, nekihajtott a híd korlátjának, áttörte, majd öt mé­ter magasból a Sikenica patak medré­ben „kötött“ ki jármüvével. Néhány horzsoláson kívül csodálatos módon sem Koncnak, sem az éjszakai „társas­­utazás" többi tagjának kutya baja sem történt, jóllehet a nehéz kocsi kerekei égnek meredtek, akár egy halálra seb- Zl ft szarvas lába. A Sikenica vize sem tett nagyobb kárt az utasok testi ép­ségében, amelyben földet értek, sőt kijózanítóan hatott rájuk. A teherkocsin ezzel szemben 8900 korona értékű kár keletkezett, amelyet Koncnalc kell megtéríteni. Különben csak feltételes szabadságvesztésre ítél­ték egy évre, mert vérében csupán 1,7 ezrelék alkoholt találtak, de kétévi időtartamra eltiltoták a kocsivezetés­től. Ideje lesz tehát elmélkedni meg­gondolatlanságán. Koz. Megfeledkeztek az esernyőről „Nem minden arany, ami fénylik." Ez a köz­mondás nagyon illik a fenti képen díszlekedó iskolára. Hála 1956-nak, építész mérnökeink közül sike­rült néhánynak kijut­nia külföldre, onnan so­kat tapasztalva tértek vissza és válogatás nél­kül az ott látottak alap­ján terveztek ezt is — azt is. Többek között egy svéd iskola-típust is megrajzolgattak a világ­járók. Ha már dolgozták és agyondicsérték önönma­­gukat, illett megvenni a „jövő" iskolatípusát. A Trnavai Építkezési Vál­lalat hozzálátott a cso­dás épület megvalósítá­sához, amelyet egyben a legolcsóbb, legkorsze­rűbb építkezésnek hir­dettek. Tizenkét termes iskola, egymillió két­százezer korona — ba­­gatell... Igaz, hogy ami­kor egy év késéssel át­adták a kulcsot a türel­­metlenkedőknek, a költ­ségvetést már 678 ezer koronával túllépték. Nagy ünnepség, eget rengető beszédek köze­pette megnyíltak Csalló­köz legkorszerűbb isko­lájának kapui. Addig minden rendben is volt, amíg egy hideg, szeles őszi napon meg nem eredtek az ég csatornái és az esőcseppek be nem „bátorkodtak" az eternit alá, ahonnan átszivárog­tak a vékony falon és becsöpögtek az osztály­ba. Addig-addig csörgött, csepegett, míg végre a „bölcs" építők rájöttek, hogy fordítva, az északi oldal felé tették fel az alkotmány „kalapját“ és főleg ezért szemtelen­kedik szeles időben az eső az eternit alá és me­részkedik be az ablakok hézagjain. No, de üsse a kő! A kalappal szeles-esös idő­ben mindenféleképpen baj van. Miért lenne hát kivétel éppen a csiliz­­radványi iskoláé? Külön? ben is mindent jóvá le­het tenni. A közeljövő­ben meg lesz a lehető­ségük a svéd típusú is­kola tervezőinek és épí­tőinek a jóvátételre. Eb­ben az évben, az iskola fennállásának fél évtize­des évfordulóján aján­dékozhatnának egy-egy összecsukható esernyőt. Mindössze 489-re lenne szükség és a tudás há­zának átmeneti lakói da­colni tudnának az időjá­rással. Remélhető, hogy a jubilális ünnepségig állják a sarat az eső áz­tatta falak. -fi-Péterke gondolkodni kezd Magyarországi ismerősök jártak nálunk. Régi kenyeres pajtásom keresett fel tíz év körüli fiával. Vacsora után, dolgom lévén, ven­dégemet „átengedtem“ családom­nak, jómagam pedig munkámba temetkeztem. Péterké velem tar­tott. Fogadalmat tett, hogy meg se mukkan, amíg dolgozom. Fölös óvatosságból azonban könyvtáram behatóbb áttekintését" javasoltam barátcím fiának. Egy ideig valóban csend volt a szobában. Péterke régi lexikonok­ban lapozgatott. Megfigyeltem, hogy az I betűs kötetet tanulmá­nyozza. Nyilván keresett valamit". Mutatóujja végül megállapodott egy helyen: — István X., szent", magyar király — betűztem ki nagy nehezen asz­talom túlsó végéről. Üjabb csönd, majd tapintatos köhécselés. Ügy tettem, mintha nem hallanám ... Még egy köhé­cselés, kissé sürgetőbben ... Aztán megszólalt a tudásszomjas ifjú: — Bácsi? Bácsit Igaz az, hogy a Szent István kiszúrta Vazul sze­mét és ólmot csurgatott fülébe? — Én is így tanultam valamikor — válaszoltam kitérően. — De nézd csak meg jobban! Nem áll ott az ige műveltető alakja, hogy „kiszú­­ratta“ szemét és ólmot „csurgatta­­tott“ fülébe? — Az már mindegy!’ — kardos­kodott a kisfiú tudálékosan, mint aki tisztában van az erkölcsi be­­számíthatóság fogalmával és a büntető törvénykönyv rendelkezé­seivel. Majd némi töprengés után hozzáfűzte: — Bűnt követet el akkor is, ha másnak adott erre parancsot. Ho­gyan is avathatták szentté István királyt? — tudakolta kis vendé­gem felháborodva, aki mellesleg megjegyezve, hittant is tanul Ma­gyarországon. — Hát"... azt hiszem, ezt leg­inkább talán a pápa "tudná meg­. mondani — válaszoltam kedvetle­nül. Eszembe jutott, hogy diákko­romban én is fehettem ezt a kér­dést hitoktatómnak. Péterke durcásan lapozgatott. Elmésnek nem nevezhető válaszom szemlátomást nem elégítette ki kí­váncsiságát. Nemsokára megálla­pítottam, hogy „biztos“ kézzel ki­fogta magának az istenítéletekről szóló fejezetet. Önkéntelenül fel­ötlött bennem, mennyire felcsigáz­­• ták gyermeki fantáziámat a gonosz szellemektől megszállott boszor­kányok, az összkomfortos hidég­melég-vízpróbák, a kisüstön fél­puhára párolt hajadonok stb., ami­kor Péterke szólásra emelkedett: — Miért nem égette meg a tüzes vas annak a boszorkánynak a tal­pát, aki nem cimborázott az ör­döggel? — Tudja az ördög, azaz — javí­tottam ki nyelvbotlásomat — a püspök . .. Persze, ezt csak a püs­pök tudhatta, aki elsőrangú bo­szorkánytáncoltató hírében állott. — De ha úgyis tudta a püspök, hogy nem boszorkány az a... az a szegény néni, minek táncoltatta tüzes vason? — Hm ... bizonyára rajongott az egyéni táncszámokért, vagy titok­ban táncmesteri vizsgára készült, vagy imádott tűzzel játszani, vagy ... mit tudom én! Péterke egy ideig "elgondolko­dott, azután helyére rakta az „I“ betűs kötetet, és a „V“ betűvel kezdődő szavakat kezdte bújni. Megtalálta, amit keresett: Világ­háború. És elindult a faggatások özöne: — Miért áldották meg 1914-ben a tábori lelkészek az ágyúkat? — Talán hogy nagyobbat szólja­nak — feleltem gépiesen. — De bácsit — méltatlankodott az öcskös meggondolatlan válaszo­mon —, én azt hiszem, azért, hogy több katonát eltaláljanak. — Én is azt hiszem. De minek kérded, ha úgyis tudod? — Az ellenség papjai is megál­dották az ágyúkat? — Tudtommal igen. — Azok is azért, hogy a mi em­bereinket megöljék? — Bizonyára. — Hát mit tehetett, akkor a jó­isten? Kit hallgatott volna meg? — No látod, ez az érthetetlen! Mindkét fél buzgón imádkozott hozzá, ő meg egyiket sem hallgat­ta meg. Nem avatkozott a lövöl­dözésbe, nem akart játékrontó lenni. Pedig megakadályozhatta volna a vérengzést, mert Isten, ugyebár, mindenható? Vagy nem így tanultad ? — Igen, de... — válaszolta a gyermek álmosan, bizonytalanul. — Azt is tanultad, hogy Isten végtelenül jó. S látod, mégis tűr­te, hogy az emberek milliói halom­ra öldössék egymást... Ahogy tovább meséltem a hábo­rú borzalmáról, Péterke feje az asztalra kőkadt, elbóbiskolt. Talán arról az időről álmodott, amikor majd nem kell a fegyvereket meg­áldani, mért — nem lesznek. K. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom