Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-05-29 / 21. szám
Ko máromi Jókai napok 1965 Mérték és távlat. Ez a két alapfogalom határozza meg legpontosabban az idei komáromi Jókai napok jellegét, értékét és eredményeit. Az idei szemle 15 év összegezése. Olyan időbeni távolság, ahonnan már aránylag pontosan meghatározható nemzeti kultúránk helyzete, fejlődése, eredménye, hiányossága, színvonala és tömeghatása. Tizenöt évvel ezelőtt kezdtük szinte semmiből; a lapokban megjelentek hazai irodalmunk első félénk próbálkozásaink a versek. Az évek folyamán ezek a próbálkozások költészetté nőttek, irodalommá. Olyan irodalommá, amelynek értékei vitathatatlanok. A költészet mellé valamivel később felzárkózott a próza, s a drámairodalom is. Ezt a tényt verseskötetek, regények, novellás kötetek, színművek és irodalmi tanulmányok igazolják. E müvek reprezentatív szemléjét láthatták a Jókai napok résztvevői a nagyon szép és ízléses könyvkiállításon. Feltétlen elismeréssel kell szólni a szervező bizottság figyelméről, mégpedig olyan értelemben, hogy a tavalyi Jókai napokon felvetett problémát e téren megoldotta. De a kiállítás nemcsak ennyit mond. Meghatározza a csehszlovákiai magyar könyvkiadás eredményeit és perspektíváját is. Jóllehet, e. ''téren még korántsem mondhatjuk el, hogy minden rendben volna, különösen ha a Szépirodalmi Könyvkiadó kezdeti és még a közelmúltbeli lehetőségeire gondolunk, az eredeti hazai művek publikálásában. Az idén azonban ez a helyzet már megváltozik, hisz a tervek szerint 20 hazai magyar szerző művét jelentetik meg. S ezek mellett természetesen hozzájárul a szlovák és cseh szerzők magyar nyelvű kiadásához, amely már az egyetemes magyar irodalom számára is hoJ zadék. Szólni kell a politikai könyvkiadóról is, amely az elmúlt 15 évben 1£0 művet jelentetett meg magyar ■hyelven. Ugyanebben az időben a Mezőgazdasági Kiadó 318 művel gazdagította szakirodalmunkat. A Pedagógiai Kiadó gondozásában pedig évente 60 —100 könyv jelenik meg. Ezek a számok bizonyítanak és azt a fejlődést igazolják, amelynek elsődleges meghatározója irodalmunk, s főleg annak mennyiségi és minőségi növekedése. A szavalok és prózamondók fesztiváljáról már közöltünk néhány sor előzetest, ismertetve a nyertesek névsorát. Most a verseny összképéről szeretnénk elmondani még néhány gondolatot. öt kategóriában — beleértve a prózai előadókét is — 54 résztvevő mérte Össze erejét és tudását. Színvonal tekintetében az idei szavaló fesztivál az előzőhöz viszonyítva aránytalan esést mutat. Ez megmutatkozott a versek kiválasztásában, értelmezésében és az előadási módban. Vegyük sorrendbe a három alaptényezőt. A kiválasztásról azt kell mondanunk, hogy szegényes és szürke volt. Sok esetben gyenge, jelentéktelen versekkel léptek a résztvevők a bíráló bizottság elé, amely már eleve magában rejtett egyféle színvonaltalanságot. így történt meg, hogy az idei Jókai napok szavalóversenyén nem hallottunk Petőfi és Ady verséből egyetlen egyet sem. De hasonlóan szegényes volt a világirodalmi választék is. A versek értelmezésével sem volt minden rendben. Az első két kategóriában, amelyben az alapfokú iskola diákjai szerepeltek, ilyen követelményt természetesen még nem állíthatunk fel. Náluk első sorban a pedagógusok munkája, ízlése és igényessége a mérték. A felső kategóriákban, ahol a 12-éves iskolák hallgatói és a felnőttek szerepeltek, viszont joggal elvárjuk a vers egyéni ellemzését, értelmezését és felfogását. Sajnos, csak elvétve akadt olyan szavaló, aki ezeket a követelménveket sajátosan, egyéni módon oldotta meg. Domonkos Tivadar, aki Illyés Gyula Bartók című versét szavalta, korántsem nyújtott olyan élményt, mint pl. a tavalyelőtti győztes Kovanits László József Attila Dunánál című versével, vagv a tavalyi győztes Harsányi Gizella. S ez elsősorban a versek helytelen elemzéséből következett, amely mindenkor meghatározza az előadás módját. Most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amely a jövőre vonatkoztatva talán a legfontosabb: az idei Jókai napok szavalófesztiválját a vontatott, éneklő, sok esetben az erősen patetikus előadásmól jellemezte. Ez törvényszerűen az előbb már elmondott alaptényezők hatásából eredt, annál is inkább, mert szervesen összefüggenek. S ha az első kettő hiányos, a harmadik sem teljesedhet ki. S végül a kérdés: hogyan szavaljunk? Az előadott versek nagyobbik része az élő magyar, s a szlovákiai magyar szerzők alkotása volt, vagyis modern vers, amelyek más előadásmódot igényelnek mint a klasszikusok versei. Szükségtelen a meg játszás, a mesterkélt hangulatteremtés. A verset a maga teljességében az emberhez való viszonyában inkább benső feszültségében kell megmutatni, mintsem a külső hatásokat keresve, hamis külsőségekbe öltöztetni. A modern versre jellemző a tömörség: következtetésképpen az előadásban is ennek kell előtérbe kerülnie, hogy a költő által megalkotott képek és gondolatok felidézzék azokat a víziókat és látomásokat, amelyeket a költő szándékozott megmutatni. S ezt a szavaló csak abban az esetben képes elérni, ha teljesen azonosul a gondolatokkal, a vers benső dinamikájával és összefüggéseivel. Szólni kell a bíráló bizottság munkájáról is néhány szót. Különösen nehéz dolga volt a harmadik kategóriában, s ebből következik, hogy itt a díjak elosztása vitatható. Nézetünk szerint ebben a kategóriában Sunyovsky Sylvia szavalata nagyobb élményt nyújtott, mint a győztes Domonkos Tivadarré. S Kulcsár Valériának is helye lett volna az első három között. A szavalóverseny másik jellemzője az esetlegesség volt. Ogy tűnt, mintha nem volna felfedezőkedv és erő a fiatalokban. Hiányzik a tudatos munka és a tudatos irányítás. A szavalófesztiválról ezidáig csupa negatívumot jegyeztünk fel. Nem azért tettük ezt, mintha csak ez volna. Sok mindent lehetne dicsérni, ám sokkal lényegesebbnek tartjuk a hiányosságok feltárását, mintsem azokat megkerülve, vagy elhagyva kizárólag a pozitívumokról beszélni. Azonban feltétlenül Részlet a „Csongor és Tünde" előadásáról. (Prandl S. és Gál S. felvételei.) Rá ez Klára Jakab Ibolya Domonkos Tivadar Raj Mária Gilányi Valéria pozitívumként kell értékelni, hogy az idei Jókai napok szavalófesztiválján néhány eddig ismeretlen tehetség bukkant fel, amelyek ugyan még kiforratlanok, de amelyekre figyelni kell s lehetőség szerint fejlődésüket segíteni. A teljesség kedvéért az öt kategória győzteseinek névsora következzen. I. kategória: 1. Rácz Klára (Komárom), 2. Dakó Etelka (Királyhelmec), 3. Szabó Lívia (Izsa). II. kategória: 1. Jakab Ilona (Csallóközaranyos), 2. Bauer Ferenc (Érsekújvár), 3. Sipos Mária (Somorja). Dicséretben részesült Soős Ilona (Pozsony) és Kollár Anna (Tornaija). III. kategória: 1. Domonkos Tivadar (Nagymegyer),2. Szunyovszky Sylvia (Rozsnyó), 3. Harsányi Gizella (Komárom). — Dicséretben részesültek: Szépe Katalin (Léva), Rozsár László (Galánta), Kulcsár Valéria (Pozsony), Nagy Géza (Komárom), Kovács Adrianna (Rimaszombat). IV. kategória (próza): 1. Raj Mária (Zselíz), 2. Szabados Zsuzsanna (Komárom), 3. Zakál Piroska (Nagymegyer). Dicséretben részesült Furin Magda (Rozsnyó) és Oros Gyula (Szene). V. kategória: 1. Gilányi Valéria (Nagyszelmenc), 2. Érsek György (Dunaszerdahely). Dicséretben részesült Petricsek Júlia (Érsekújvár). Műkedvelő színjátszóinkat öt felnőtt és egy diákcsoport képviselte az idei komáromi Jókai napokon. A Lévai Járási Művelődési Otthon színjátszó együttese Lugi Candoni olasz drámaíró művét, a Szombatesti vágy című drámát mutatta be. A három felvonásos dráma egy északolaszországi falucskában játszódik, s hiteles képet ad a hegyek között nyomorgó emberek sanyarú életéről. Két igazán kiváló alakítást láttunk az előadás során. Kabáth Gabriellát Regina szerepében és a Delillát hitelesen megformáló Czinta Éva személyében. Frecska Gy. Fiero szerepében szép alakítást nyújtott, de néhány hibát vétett, amelyek azonban a nagyon igényes" és nehéz feladat következményeiből adódtak. A lévai színjátszók kiváló teljesítménye azt igazolta, hogy az igényesség az eredményes munka elsőszámú követelménye. A Szombatesti' vágy színrevitele mindenképpen emellett tanúskodik. A dunaszerdahelyiek Gárdonyi Géza A bor című színművét mutatták be Riedel Sándor rendezésében. Ez az előadás sok problémát vetett a felszínre. Felmerült a kérdés, hogy vajon az ilyen színmüvek bemutatása jelent-e többletet a Jókai napokon. Szerintünk nem. Az országos seregszemlén nem azt várjuk már, amit minden eldugott kis faluban képesek megvalósítani, s amit már három nemzedék végigcsinált. Itt Komáromban valami mást, újat, úttörő jellegű drámákat szeretnénk látni, amelyek eszmei vonalon és a gyakorlatban is példát mutatnának műkedvelő színjátszó csoportjainknak. A dunaszerdahelyiek előadása azonban ennek az ellenkezőjét jelenti: visszahúz, elnehezít és gátat állít a meglévő kevés előremutató bátorság és újkeresés számára, összehasonlíthatatlan a lévaiak munkájával. A darabmegválasztás — úgy hisszük — elsődleges meghatározója műkedvelő színjátszásunk fejlődésének. S ma már Gárdonyi müve múlhatatlanul kizárja ezt. Általa nem lehet továbblépni, csak ott maradni abban a világban és szemléletben, amely jellemző erre a színműre. A CSEMADOK szepsi színjátszó csoportja Csiky Gergely Buborékok című vígjátékával szerepelt. A színművet Kostyánszky Ferencné rendezte. Sok beszédhibával és hiányos szövegismerettel találkoztunk az előadás során. Ezzel szemben bármily paradox-módon hat is, élményszámba menő alakítást láthattunk Sarlós Ildikó jóvoltából. Fiatal,, tapasztalatlan még a szepsi gárda s ez a jövőre nézve bíztató jelenség. Csupán alaposan felkészülés kell, hogy színvonalban utolérjék élegyütteseinket. A rozsnyói színjátszó csoport előadásával a közelmúltban már foglalkoztunk. Most csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy az Erzsi tekintetes asszony rozsnyói bemutatójától a komáromi előadás messze elmaradt. A komáromiak hagyománytisztelők. Jókai Mór Fekete gyémántok című regényének színpadi változatát mutatták be nagy közönségsikerrel. A drámát Körmendy Ferenc rendezte. Külön élmény volt a rozsnyói 12- éves iskola színjátszó csoportjának bemutatkozása. Vörösmarthy Mihály Csongor és Tünde című verses mesejátékát adták elő. Kiváló teljesítményt nyújtott Csongor szerepében a fiatal és nagyon tehetséges Sunyovszky Sylvia; de rajta kívül dicsérni kell az együttes minden tagját és a rendezőt, Kanala Józsefnét, azért a példás munkáért, amelyet végeztek. A színjátszó fesztivál bíráló bizottság értékelése alapján a csoportok teljesítménye nem múlta felül a tavalyi szemlét. Ha a tavalyi fesztivál színvonalát és eredményeit vesszük alapul, akkor ezt elfogadhatjuk. Ha azonban a Jókai napok küldetését vizsgáljuk, akkor úgy tűnik, hogy ma már ez kevés, sok esetben túlhaladott. Ez vonatkozik a darabválasztásra és a játékstílusra egyaránt. A fesztiválról hiányzott a ma színházának légköre és hangulata. Ez az egyik tényező. A másik szempont, amely a viták során elhangzott, hogy végül is a műkedvelő együttesek fesztiváljáról van szó, s a mércét ehhez kell igazítani. Csak az a kérdés, mit nevezzünk mércének. A lévaiak szintjét-e, avagy a szepsiekét? Nézetünk szerint a központi szerveknek kellene alaposabb munkát végezni a kiválasztás terén. A bíráló bizottság döntése alapján a következő díjakat osztották ki: a lévai együttes kapta a Jókai emlékérem aranyfokozatát és a nyugat-szlovákiai kerületi művelődési otthon különdíját. A dunaszerdahelyi csoport a bronzfokozatot s ugyancsak bronz emlékérmte kapott a rozsnyói 12-éves iskola színjátszó csoportja is. A rendezésért Kozma Zoltán (Rozsnyó) és Körmendy Ferenc (Komárom) kapott díjat. A legjobb női alakítás díját Kabáth Gabriella (Léva) kapta (Jókai ezüst emlékérem), egyéni alakításért Sarlós Ildikó (Szepsi) és Mihályi Mária (Rozsnyó) kapott jutalmat. Férfi egyéni alakításért Soós Lajos (Dunaszerdahely), Czibulka József (Komárom) és Soós Zoltán (Dunaszerdahely) kapták a Jókai emlékérem bronz fokozatát. A szepsi csoportot a bíráló bizottság könyvjutalomban részesítette. A rozsnyői 12-éves iskola színjátszó csoportja rendezője Kanala Józsefné a Jókai emlékérem arany fokozatát kapta. Sunyovszky Sylvia Csongor alakításáért a bronz emlékérmet kapta és Vanyó Éva Mirigy megformálásáért ugyanazt. Az irodalmi színpadok fesztiváljáról eredményeiről és problémáinak elemzéséről következő számunkban írunk. Gál Sándor etvenhét évet élt. Ennek a 77 évnek minden egyes napja munkával, küzdelemmel és szenvedéssel telt el. Ősei, Batthányi grój jobbágyai voltak Somogybán. Őmaga már ipari munkás, kőfaragó legény. Az osztályöntudat akkor ébredt tel a fiatal munkásban, itt bontakozott ki harcos egyénisége és tehetsége, mely később a munkások kiváló vezetőjévé tette. Egyaránt művészettel alkalmazta az élő szó és a toll eszközét, s mindkettőt egész életére a munkás osztály felszabadításának szolgálatába állította. Varázsos egyéniség, tsizta szívű jóbarát és segítségre mindig kész elvtárs volt, s mindezeken túl őszinte, kedves ember. így gondolnak rá azok, akik ismerték s így maradt meg emléke bennem is. Mindig ünnepnap volt számomra ha a Népszavában megjelent vezércikkét vagy az úri magyar parlamentben elmondott logikusan felépített, bátor beszédeit olvashattam. Milyen merészséggel leplezte le Bethlen vagy Imrédy népellenes politikáját, milyen világos logikával ostorozta a munkások és a parasztok kizsákmányolóit, a haza úri árulóit és a fajgyűlölet ámokfutóit. Emberszeretet és lángoló szenvedély fütötte' minden szavát és cselekedetét. A szervezett munkások már akkor a szociáldemokrata baloldal vezérének tekintették. * * * 1939-ben Érsekújvár Horthy-uralom alá került. Megkezdődtek a kommunisták és haladó polgárok elleni megtorlások. Akit nem vertek véresre a magyar királyi rendőrségen, azt legalább a kenyerétől fosztották meg. A gőgös „honfoglalók“ és a helyi reakciósok terrorja sok emberünket ingatott meg hitében és sokakat dezorientált. Nem tudta az ember kivel hogyan beszéljen, kiben bízhat. A hitleri agressziós politika átmeneti sikerei és a megszállók basáskodása súlyos teherként nehezedett rá a telkekre. Ebben a tespedésben mindnyájan a magyarországi elvtársakat vártuk, hogy segítsenek rendezni sorainkat. Alig néhány nap múlva meg is érkezett, egy szürke külsejű szemüveges ember, Szakosíts Árpád. Optimizmust sugárzó szavai és gyakorlati tanácsai erőt öntöttek belénk és néhány hét múlva meg is alakult a legális szociáldemokrata pártszervezet. Szaki elvtárs — ez volt mozgalmi beceneve — több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a legális szervezet kebelében jól el lehet bújtatni az illegális tevékenységet és határozottan felhívta a figyelmünket, a kommunista elvtársakkal való együttműködésre. Többen kö-Találkozásaim SZAKASITS ÁRPÁDDAL ooraHnnmaHnB ziilük nemsokára be is léptek a helyi csoportba és az illegális munkában szerzett tapasztalataikkal nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak. Városunkban ekkor bontakoztak ki a munkásegység körvonalai. A helyi csoport elnöke PerDArtúr, nyomdász szakszervezeti vezető tartotta a kapcsolatot Szakasitssal. Az ö címére hozták az összekötök az illegális röpiratokat, ő végezte azok szétosztását. Horthy internáló táborában életével fizetett ezért Tóth István kommunista elvtárssal együtt: * * * * Másodszor 1944. március 12-én találkoztam Szakosíts Árpáddal. A budapesti szervezett munkásság a Vasasotthonban tartotta márciusi ünnepét. Major Tamás, Gobbi Hilda és más baloldali művészek szavalatai után Szakosíts Árpád tartotta az ünnepi beszédet. Azt hiszem ez volt egyik legbátrabb, legszenvedélyesebb szónoklata. Néhány mondatát sohasem fogom elfelejeni: „Ez nem a magyar nép háborúja, a magyar katonák idegen érdekekért hullanak el, mint már anynyiszor történelmünkben. Mi nem akarunk háborút, sem a Szovjetunió, sem más népek ellen. Követeljük, hogy Magyarország lépjen ki a háborúból!" Ilyeneket merészelt mondani Szakosíts Árpád, az Imrédy-kormány féktelen terrorjának napjaiban, amikor már lényegében a német fasiszták voltak az ország urai, A hosszú percekig tartó viharos taps és a szenvedélyes felkiáltások igazolták, hogy a magyar dolgozók szívéből beszélt. A nagytermet, a folyosókat és a Vasas-ház előtti utcarészt zsúfolásig megtöltő tömegben a munkások segítségével sikerült Szakosíts elvtársnak eltűnnie és attól a perctől illegalitásba vonult. * * * Harmadik találkozásunkra már a háború után 1949-ben került sor. Karlovy Varyban a Pupp étterem teraszán ültem, amikor egy kéz nehezedett a vállamra. Feltekintve Szaki bácsi derült arcát pillantottam meg. Szakosíts Árpád ekkor a Magyar Népköztársaság elnöki tisztjét viselte. — Te már meg sem ismered a szegény embert - nevetett harsányan — de miért vagy úgy meglepve? — tette hozzá mosolyogva. Lassan magamhoz tértem és folytattam a tréfát: — No, hallod, nem minden nap találkozik ilyen magamfajta egy valóságos köztársaság elnökkel. Szaki bácsi szokása szerint azonnal replikázott: — Most nem elnöki minőségben vagyok itt, hanem mint egyszerű beteg. A gyomromat kúrált atom a ti ihat attanul meleg vizeitekkel. Este újból találkoztunk az étteremben és hosszasan kellett referálnom főleg a magyar dolgozók helyzetéről. Ez pedig, tudjuk, ebben az időben nem volt valami rózsás. Árnyék terült Szakosíts Árpád arcára és elég bús hangulatban váltunk el. De azért búcsyzás előtt meghívott a másnapi pisztráng-halászatra. Elárulta azt is, hogy kitűnő gyakorlott halásztársa van, aki nem más, mint a Pupp-hotel portása. Ezt a negyedik találkozást, amelyet reggel hat órára terveztünk, sikerült elkésnem. Még ma is nagyon sajnálom, de nem a pisztrángok miatt.. P. E. SZABAD FÖLDMŰVES t 3 1965. május 29.
