Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-22 / 20. szám

r» Ünnepi műsor után... Fennállásának 10. évfordulóját Un-' nepli a CSISZ SZKB Magyar Dal- és Táncegyüttese. Tíz esztendő — nem sok, nem is kevés, ám éppen elegendő ahhoz, hogy bizonyos távlatból tekint­hessünk az együttes munkájára. Az ünnepi műsor, a két egész estét be­töltő bemutató előadás tág teret nyújt ahhoz, hogy hasonlíthassunk s mér­cénket az együttes maga szabta szín­vonalához igazíthassuk. Igaz az, hogy az elmúlt évek során néha talán túlzott igényeket támasz­tottunk az együttessel szemben, nem vettük figyelembe annak nem-hivatá­sos voltát, lehetőségeit. Ennek a „túl­zott igényességnek“ persze az oka, jobban mondva eredője is ismeretes, hiszen egyetlen népművészeti együt­tessel rendelkezünk csupán, rajta áll vagy bukik népművészeti hagyomá­nyaink ápolásának, felkutatásának sorsa. Ezért akartuk, sőt követeltük, a maximumot sokszor még a reális lehetőségeken túl is. Az ünnepi músor lényegében az együttes eddigi működésének kereszt­­metszetét vázolta fel, magába foglal­ta erényeit, elvitathatatlan eredmé­nyeit, ám ugyanakkor kirívóan meg­mutatta a gyengeségeket is, illetve azt az utat, amelyen az együttesnek nem szabad tovább haladnia, s amely valójában nem Is jutott tül a kísérle­tezés stádiumán. Erősen vulgarizálva talán megálla­píthatjuk a következőt: az együttes csinálja azt, amit tud, amire képes, ne lépje túl saját keretét, lehetősé­geit. A „Rezgés csárdás“, „ördög- Iagzi“, „Fonó", „A pincénél“, „Martosl gyertyéstánc“, „Tamburo roma“ (Ci­gánytánc) és a „Zoborvidéki lakoda­lom“ színvonalára gondolunk itt a „Feketekői kastély“, „Hősök emlék­műve“ és a „Szép Júlia“ című tánc­kompozíciókkal szemben. S talán nem veszi puszta belekontárkodásnak, „di­lettáns nyavalygásnak“ tőlünk az együttes szakvezetősége, ha újfent csak azt hangsúlyozzuk: balettet az A Mű egy darabig mellette ment, mondott valamit, de Kszenyija nem hallotta, A vödröket beállította a pitvarba, maga pedig elbújt a fészerben, felült a szénára, tüzelő arcát kezébe temet­ve. Nem sírt, pedig szeretett volna, de elapadtak a könnyei, Késő este beállított Jefroszinya testvér: azért jött, hogy gratuláljon Kszenyijának a férjhezmeneteléhez. Nem vett részt a lakodalmán, éppen Moszkvában Időzött. Nyilván elégedett volt az utazással, mert vidáman me­sélte, hogy Moszkva kénköves pokol­bűzt áraszt a sok autó miatt, és csak úgy hemzseg benne a töméntelen sok antikrisztus. Kszenyija hallgatta, és látta rajta, hogy hazudik, hogy igenis tetszik neki a kénköves pokolbűz, örömmel tolong a sorbanállók között, és akit csak tud, becsap. Jefroszinyára tekintve, először gondolt arra, vajon miért választotta ki az Ür éppen őt' közvetítőül maga és az emberek kö­zött? Jefroszinya talán tiszta lelkű? Akkor minek kuporgatja a pénzt, mi­nek ad és vesz mindenfélét? Hiszen az Or azt mondja: ne gondoljatok a gazdasággal, mert az a hiúságok hiú­sága. „Hazudik, hazudik“ — suttogta magában Kszenyija. És még akkor sem tudott szabadulni ettől a gondo­lattól, amikor Jefroszinya, hangját ti­tokzatosan lehalkítva, közölte, hogy Isten megjelent valami Nylkolaj nevű, szent életű testvérnek Barnaulban. Apja, anyja és Mihail a félelemtől sápadtan hallgatta Jefroszinyát, Ksze­nyija pedig elnézte őket, és furcsának találta, hogy nem veszik észre a ha­zugságot, sem a szavaiban, sem a sze­mében. Jefroszinya szeme apró volt' és savószínü, pillái csaknem fehérek — amolyan patkányszem. — És azt mondta neki az Or, hogy az óceán tülső felén, amerikai földön van egy magas szikla, azon a sziklán pedig egy hatalmas bárka. Hamarosan ki fog csapni a tenger, leemeli a szik­jéről az Or bárkáját, és az ide úszik a mi partunkhoz. Ott kell várni Ná­­hodkánél, ott fogja felvenni fedélze­tére a megtért lelkeket, és magával viszi őket a mennyei királyságba, ahol örök boldogság vár rájuk. Azt mondta az Or a szentéletú Nyikolaj testvér­nek: „A leghívebbeket örömmel öleli keblére egy másik nép, egy másik ál­lam, és ott majd megpihenhetnek.“ Jefroszinya körbejártatta tekintetét' hallgatóságán és elégedettnek látszott a hatással, melyet elbeszélése keltett. — Még egyelőre nr készülődjenek — mondta, majd ha itt az ideje, Va­­szilij testvér figyelmeztet... Lehet, hogy még soká kell várni... Kivételesen nem az ágyba fektették együttes nem képes produkálni (ter­mészetesen színvonalas balettet), eh­hez ugyanis a néhány valóban tehet­séges és rendkívüli képességű szóló­­táncos nem elég. A tömegjelenetek változatlanul tenyeres-talpasságról árulkodnak s nem lépnek túl egy jól betanult spartakiád-gyakorlat színvo­nalán. Nem kétséges tehát, hogy az együt­tesnek más úton kell haladnia, még­pedig azon az úton, amelynek talán mérföldköve a „Zoborvidéki lakoda­lom“. A gyönyörű népszokások fel­elevenítése pontos, alapos folklorisz­­tikia gyűjtőmunkát igényelt mind a táncmotívumok, a zene, a népi rig­musok, mondókák s nem utolsó sor­ban a kitűnően kivitelezett népvise­leteket illetően. Véleményünk szerint ez volt az ünnepi bemutató meglepe­tése s tegyük mindjár hozzá: kelle­mes meglepetés volt. Igaz ugyan az, hogy ennek a számnak még érnie kell, még nincs egészen az együttes véré­ben, természetesen ez mitsem von le értékéből. Fájó pontja együttesünknek a zene. A szimfonikus összetételű zenekar, hogy divatos kifejezéssel éljünk, sok­szor nincsen szinkronban a tánckar­ral, az énekkarral. Néha olyan érzé­sünk támad, mint amikor Ankarában egy nemzetközi labdarúgó-mérkőzé­sen a török belőrség fúvószenekara játssza a Himnuszt. A magyar nép­zene lelke sikkad el, idegen motívu­mok kavarognak a fülünkben. Nem tudjuk, vajon nem lenne-e helyesebb egy kiszélesített népi zenekarral meg­oldani a kíséretet? Az énekkarról mindjárt' a músor elején megállapíthattuk, hogy bizony volt már jobb is. Repertoárjuk elis­merésre méltó, tartalmas s úgy érez­zük a kórus jelenlegi hanganyagához mérten néhány számot illetően talán túl igényes. Erőtlensége mellett leg­inkább az a capella-számok tesznek tanúbizonyságot. Bárdos, Kodály és Bartók feldolgozásai azonban így is Az együttes énekkara nagy közönségsikerre számíthatnak. Végezetül régi óhajunkat szeretnők megismételni. Az együttes keressen és találjon lehetőséget, illetve módot arra, hogy műsorával nyári körútja alkalmával meglátogathassa Dél- Szlovákia városkáit s legalább na­gyobb faivait. S itt újra meg kell Is­mételnünk azt, amit a táncszámokkal kapcsolatban említettünk. Az együttes vezetősége a műsor tervezésénél, összeállításánál Igenis vegye figye­lembe falvaink és városkáink műve­lődési otthonainak lehetőségét. Nem lépje túl önnön keretét. Mert mit kez­dünk egy olyan együttessel, melynek műsora ugyan színvonalas, szép, ta­nulságos ám a színpadtechnikai meg­oldásokat illetően csupán a kulturális központokban léphet fel? A felvetett problémák megoldása az együttes vezetőségének a feladata. A tagságot Illetően nem marad más hátra, minthogy megköszönjük fárad­ságos munkájukat, a szabad idejükből ellopott estéket. A bratislavai főisko­lákon tanuló magyar nemzetiségű hallgatók eleget tettek kötelességük­nek. Lelkesedéssel szolgálják népi kultúránkat, odaadással ápolják ha­gyományainkat. POLÁK IMRE Jefroszlnyáf, hanem a padkára ágyaz­tak neki. Mihail sokáig forgolódott, és szaggatott lélegzését, sóhajtozósát hallva, Kszenyija sem tudott eisludni. — Kszeny... — szólalt meg óvato­san a férfi —, menjünk el Nahodká­­ba, jó? Nem jól érzem én itt magam. Jó, Kszeny? Kszenyija hallgatott, A férfi 'erre lecsúszott az ágyról, és mezítláb oda­­botorkált hozzá a sarokba. — Nem bírom ki tovább, hallod? — Leereszkedett mellé a földre. — A fe­jeségem vagy, vagy nem? — Menj innen — mondta tompán. — Nem vagyok én a te feleséged. — Hát mi vagy? — Nem tudom. Menj innen, né dör­­gölőzz... — Nem megyek — mondta dühö­sen. — Nekem ebből elég. Lerántotta róla a takarót, és hátra­csavarta a kezét, de Kszenyija erő­sebb volt, kitépte magát, és a függöny mögé menekült. — Mi megy itt, jő emberek?!' — üvöltött fel Mihail, felébresztve az egész házat. — Meddig tűrjem ezt? Afanaszij Szergejevics futott be el­sőnek, nyomában, reszkető kezében a lámpát tartva, a halálra vált Prasz­­kovja Grigorjevna, akit izgatottan tolt' félre az ajtóból Jefroszinya, s közben mondott neki valamit. Mihail egy szál hosszú alsóban sza­ladgált a szobában, minduntalan rá­lépve a lelógó madzagokra. — Hiszen én lemondtam róla, nem akartam elvenni!... Hát akkor hogy szabad ezt, apa, mama, térítsék hát' észre! A feleségnek a férjével kell aludni. Ő pedig... Nem így rendelte az Isten... Mit csináljak én most?, A pénzemet elszedték... Vaszilij test­vér azt Ígérte ... — Fogd be a szád, szégyenfa,|zaf, miféle pénzt? — rivallt rá Jefroszi­nya. — Legalább takard el magad!' Másnak kell megtanítania, hogyan kell egy asszonnyal bánni? Birka!... — De ha ő... —„De ha ő!“ — csúfolta Jefroszi­nya. — Hallgass, és takard el magad, nem hallod? Pfuj, micsoda szégyen! Hát Kszenyija hol van? Afanaszij Szergejevics azonban már felfedezte a lányt a függöny mögött. Kirángatta a szoba közepére, és né­mán, vadul csépelni kezdte az öklé­vel. — Né, apám, né vétkezzení Apám! — sikoltotta Kszenyija, karjával véd­ve a fejét, de az f ‘ések tovább zápo­roztak rá. Nem baj — szólt Jefroszinya —, nem vétkezik, csak tanít, hiszen ha­rag nélkül teszi. Kszenyija akkor fe^Jtanf, az ajtó­hoz futott, lekapta kabátját az akasz­tóról, és mezítláb, abban a könnyű ruhában, amelyben ezekben a napok­ban aludt, kiíohant az utcára. Sokáig futott a sötét’ utcán — láb­dobogás, kiáltozás szállt a nyomában — míg végül megállt, s egy fa hűvös, nyirkos törzséhez simult. Már senki sem üldözte. Egyedül volt az éjsza­kába merült falu szélén. Kutyák ugat­tak, valahol fellobbant, majd kihunyt a fény, Kszenyija felvette a kabátját', és továbbment, nehézkesen emelgette a lábát, amelyhez vastagon hozzáta­padt a sár. Nem tudta hová megy — hát nem mindegy, hová? Nem érezte a hideget, nem hallotta, hogy zúg a szél, nem látta az utat. Előbb egy er­dőn át, majd egy mezőn, aztán megint fák között folytatta útját. Feje fölött az égen csillagok pislákoltak. Keresz­tülment egy falun, majd egy másikon, de egyre csak ment tovább, nem pi­hent meg, nem állt meg sehol. Egy­szer csak lerogyott és sírva fakadt. Sokáig sirt, a nyirkos földön ülve, de könnyei nem hoztak megkönnyebbü­lést. Felállt és folytatta útját. Most mán tudta, hogy hová, de amikor oda­ért Alekszejék házához, megrettent. „Ezt nem bocsátja meg az Ür“ — gondolta. / — A te bűnöd, a te bűnöd az egész — suttogta maga elé, s szemét a tá­voli égboltra függesztette. — Te min­dent megváltoztathattál volna, de nem változtattad meg. Hát hol a kegyel­med? Gonosz vagy és kegyetlen! S bár megrémült a szívéből feltörő szörnyű szavaktól, most nem kért bo­csánatot. Alekszejék háza aludt, aludtak a sö­tét fák a kertben, aludt a motorbicikli és Alekszej is aludt, meg az anyja is, aki valahogy Petrovnára emlékezte­tett. Kszenyija ide jött' hát, ahová jönnie kellett, már csak egy lépés válasz­totta el, egyetlen lépés — de ő nem tette meg. Nen mert belépni ebbe a házba, mert még mindig félt Istentől, és mert szegy eilte magit Alekszej előtt és minden ember előtt. Sírva tért le az útról, me-telen lá­bának nekicsapódtak a nedves fűszá­lak, és egyszer csak csillagokat pil­lantott meg a lába alatt; ekkor rá­döbbent, hogy a tó meredek partján áll. A tó sötétebb volt az égnél, soté­­tebb az éjszakánál is, dermesztő hi­deget árasztott és a sápadt . .állagok úgy reszketek benne, mintha hideg 'élné őket. „Az én könnyeim is ide folynak .najd, apám?“ — hallotta a vékony gyermekhangot, és megér­tette, hogy útja vége* ért... iVége) A XX. Prágai Tavasz A nemzetközi zenei életnek évről évre visszatérő nagy eseménye a Prágai Tavasz zenei fesztivál. Ebben az évben huszadszor kerül megren­dezésre. A jubileumra való tekintettel az ünnepi sorozat ez évben négy hétig, május 12-től június 11-ig tart, s műsora még a szokottnál is vál­tozatosabb. A megnyitó esten, hagyományosan, Smetana Hazám című szimfonikus költeménye hangzott el. A művet Václav Smetácek vezényelte, s a meg­nyitó előadás színhelye kivételesen a prágai Vár Vladislav-terme volt. A zenekari hangversenyeket természetesen a Smetana-teremben tarifák. A kiváló csehszlovák zenekarokon kívül a moszkvai rádió szimfonikus zenekara, a londoni szimfonikusok, és a clevelandi filharmonikusok is fellépnek a fesztiválon. A karmesterek listáján ott találjuk a többi között Charles Münch, Paul Klecki, Massimo Freccia, George Pretre, Zubin Metha, Sergiu Celibidache, Karel Ancerl, Václav Neumann és Alois Klima nevét is, A kamarakoncertek és a szólóestek színhelye a Művészek Háza, ahol elsőnek Fischer Annie adott Beethoven-estet. Ez évben számos vonós­négyes ad hangversenyt, így a Vlach-kvartett, a Quartetto ltaliano, a Janácek-vonósnégyes, a Lasalle-kvartett, a Smetana-kvartett, az Ama­­deus-vonósnégyes, a Weller-kvartett és a Prágai vonósnégyes. A műsoron szerepel a többi között Galina Visnyevszkaja dalestje, a „Die Reihe“ együttes Schönberg-estje és a prágai kamaraegyüttes koncertje is. Igen érdekesnek ígérkezik a történelmi jellegű épületekben és termek­ben rendezett hangversenyek is, így pl. Händel Baltazar című oratóriu­mának előadása a Vitus-kátedrälisban Helmut Koch vezényletével, vagy a salzburgi Mozarteum zenekarának Mozart-hangversenye a Bertramka­­villában Bernhard Baumgartner vezénylete alatt, A csehszlovák Nemzeti Színház operaegyüttese is ünnepi előadásokat rendez a fesztivál tartama alatt, Smetana, Janácek, Hanus, Suchen, Duo» fák, Cikker, Martinú alkotásai mellett a műsoron szerepel Mozart Varázs• fuvolája és Don Jüanja, Beethoven Eidéliója, Wagner Lohengrinje, Richard Strauss Rózsalovagja, Puccini Toscája és Verdi Aidája is. A Sadler's Weill Opera együttese három estén vendégszerepei Britten, Sullivan és Strg­­vinszkij müveinek előadásával. Ebben az esztendőben nem rendeztek zenei versenyt, mert a zeneszer’ zök részére írtak ki pályázatot, amelyen mindenféle műfajú kompozU dókkal lehet versenyezni, A győztes műveket a jövő évi Prágai Tavasz alkalmával fogják bemutatni. Az idei Prágai Tavasz húszéves jubileumára három csehszlovák zeneszerző: P. Borkovec, V. DobiáS és E. SuehoA új müveket komponált, melyek most bemutatásra is kerülnek. Solymár József forgatókönyvírő és Zolnay Pál rendező filmje a Négy lány egy udvarban Igen érdekes és valóban mai problémát, vet fel. Manapság sok sző esik és íródik a magányról. A film ezúttal a vidéki értelmiség magányá­ról szól; négy csinos fiatal tanítónő „istenhátamögötti“ falusi magányáról. Eseménytelen napjaikat egy este jó­kedvű, kissé kapatos társaság zavarja meg. Jóképű fickók, kedves szemte­lenségükkel hamar bebocsátást nyer­nek. A párok, ahogy ilyenkor lenni szokott-, nagyjából meg is találják egymást', vagy legalább is némi rokon­­szenv alakul ki köztük. Az egyik még szerelmes is lesz. Pesti útja során fel­keresi a férfit, azonban csalódás éri. Visszatér a meghitt tantestületbe kis tanítványai közé. Sajnos, a forgatókönyv csak a prob­léma felvetésénél marad. A téma fel­dolgozása bizony felszínes. Egy ilyen időszerű társadalmi jelenséget’ több lelkiismerettel, elmélyültebben kellett' volna ábrázolni. Egy lány társ utáni vágyódásának ábrázolása következe­tesebb lett volna. Mert a többi három­nak alig van szerepe, jelleme, egyéni­sége. Jelenlétük a filmben csak hely­­lyel-közzel indokolt. Zolnay Pál rendezőnek ’ez az első filmje. Mindent megtett, de a forgató­könyv gyengé't nem tudta feledtetni. Némi kárpótlást nyújt «néhány szép jelenet. A színészek közül elsősorban a nép­szerű Törőcsik Mari kedves, sokszínű alakítását dicsérhetjük. Mellette a vonzó Dallos Szilvia és Gábor Miklós játékát említhetjük. Jó még a kedves­­mackó. újságíró szerepében Szirtes Adám. Nagy Annának, Farragl Máriá­nak és Sza’oó Gyulának a fc .-gatóKönyv „jóvoltából“ alig jutott szerep. Az IGEN című fi'm írója Boldizsár Iván és Révész György rendező Is érdekes, időszerű probléma feldolgo­zására vállalkozott'. Arra Igyekeznek választ adni, hogy egy mai értelmiségi (jelen esetben mérnök) hogyan éljen. Főhősüket válaszút elé állítják,, aki­nek határoznia kell: megmarad-e a pillanatoknak való léha semmit sem vállaló, cinikus életmód mellett, vagy vállalja a jövö igenlését. Kis János mérnök dilemmája az el­múlt háború keserú emlékeiből és az atomháború félelméből következik. Első felesége szülés előtt halt meg egy bombatámadáskor. Második fele­ségét ezért nem akarja megérteni, aki születendő gyermeküket előzetes megegyezésük ellenére is a világra akarja hozni. Kis mérnök kötöttség nélkül kíván élni, nem akar rettegni gyermeke, családja jövőjéért. Maga­tartásén végül is győz a lelkiismeref és a szerelem. A téma igen súlyos, kár azonban, hogy meglehetősen tételszerü. Meg­­konstruáltnak hat a főhős alakja, ha­bár az alkotók egy értékes, tipikusan mai intelektuelt akartak megrajzolni Kis Jánosban. Mégsem érezzük élőnek, emberinek. Magatartása, dilemmája nem eléggé elhihetően motivált. Ne­héz megállapítani, hogy ez a Kis Já­nos valóban az atombombától való félelmében nem akar gyereket, vagy csupán kényelemszeretetből. Révész György rendező mindvégig ébren tartja az érdeklődést. Kulturál­tan, biztos kézzel, hatásosan építi fel a jelenetek sorát Találó atmoszférá­­júak Szécsényi Ferenc képei. Különö­sen szépek a téli Balatonon forgatott' jelenetek. Jó színészi alakítást' nyújt: Béres Ilona és Darvas Iván A kisebb szere­pekben Farkas Gabriella, Dajbukáí Iiona és Ascher Oszkár is hitales. KOVÁCS L. SZABAD FÖLDMŰVES 13 1965. május 22.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom