Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-01-16 / 2. szám
£ gondnak nem fordítanak hátat A Diószegi Alapfokú Kilencéves Iskola magas, korszerű épület... Korszerű? ... Inkább csak annak mutatja magát: ugyanis a tervezők „megfeledkeztek“ a tornateremről. így aztán a gyerekek a folyosókon tornáznak, s ha tűrhető az idő, akkor odakint az udvaron. Az udvar különben tágas és meglehetősen rendezetlen. Szerszámzaj és gyerekhangok fogadnak. Gereblyézik, simítják az udvart. Az egyik csoportnál nagykabátban, zsebre dugott kézzel tanító áll. A gyerekek munkáját szemléli. — A tanári szobát keresem — lépek hozzá. — Felmegy a lépcsőkön, aztán balra ... Az igazgató kissé elhárítóan fogad, érthető, hisz éppen órára készül. — Szenk elvtárs majd foglalkozik magával — mondja —, ő amúgy is irodalom-szakos és — író! Szenk elvtárs kelletlenül viseli el ezt a „méltányolást“, illetve azt, hogy írónak mondják. Védekezik: — Kezdő írogató vagyok ... Nem sok írásom jelent meg eddig ... Közben magunkra maradunk ps elbeszélgetünk: — Nem könnyű dolog magyar tanítónak lenni...! Azért mondom, hogy „magyar tanítónak“, mert a szlovák pedagógusokat kevesebb munka terheli... Miből adódik ez? Hát félre téve az „áttételezési“, jobban mondva a köntörfalazást, a puszta valóság így fest: a vidéki magyar tanító még mindig nem csak az iskola „munkása“, hanem a falu kultúrszínvonalának ügye is rajta áll, vagy bukik.“ Az csak természetes, hogy a kulturális mozgalomban, a CSEMADOK- szervezet különböző akcióiban a magyar tanítót is ott találjuk. Az viszont már kissé fonák helyzet, hogy a lakosságnak jobbára az a része is magyar kultúrát igényel, amely gyermekeit szlovák iskolába adja. így már érthető, hogy a szlovák pedagógusnak alig akad munkája az iskolán kívül... A magyar tanítónak ettől függetlenül is nehezebb a sora: a magyar tanító 99 százalékban munkások és parasztok gyermekeit tanítja s csak részben a vidéki értelmiség gyermekeit. Hogyan lehet ez, és miért nem mindegy ez?! Hát úgy lehet, hogy a vidéki értelmiség — Szenk Sándor szavaival élve — annak a nyárspolgári, hatalomhoz dörgölődző felfogásnak esett áldozatul, amely ezt vallja: magyar iskolával az ember nem jut messzire! És hogy miért nehezebb a kétkezi munkás gyermekeit tanítani, mint az orvos vagy mérnök gyermekeit? Egyszerű a válasz: A paraszt-munkás szülőknek sem idejük és sok esetben megfelelő tudásuk sincs ahhoz, hogy segítsék, ösztökéljék gyermekeiket iskolai teendőikben. Márpedig az iskola egymagában nem adhatja meg mindazt a gyereknek, amire szüksége van szellemi előrejutásához Szenk elvtárs különben azt vallja, hogy a magyar iskolának elsődleges kötelessége, hogy tanulóit a lehető legtökéletesebben megtanítsa a szlovák nyelvre. Idehaza csak ezen az úton lehet főiskolai hallgató az ember. Mindez csak természetes — mondhatná bárki. Igenám. csak hogy a magyar nacionalista szemlélet még vjdéken sem halt ki: Szenk Sándor már többször összeütközésbe került azokkal, akik ferde szemmel néztek rá, amiért „túlzottan“ hangsúlyozta, hogy márpedig a magyar iskola alaposan tanítsa meg a gyerekeket szlovák nyelvre.Az igazgató: Vége a zeneórának s megjön az igazgató: — Az igazgató élvtárs még a régi gárdából való, ugye? — kérdem mosolyogva. Gyanakodva néz rám, vajon mit akarok ezzel a „régi gárdával“? — Igen ... — mondja. — Túl vagyok már az ötvénen és már jónéhány éve tanítok. Különben a Diószé'gi Alapfokú Kilencéves Iskola igen szép eredményeket ér el az idősebb igazgató vezetésével: Már az is önmagáért beszél, hogy ez bázis-iskola, illetve minta-iskola. Az egész galántai járásban csak kettő van ilyen. A felsőbb szervek szemmel tartják őket, segítik, támogatják; pl. a módszertani segédkönyveket megrendelés nélkül és időben küldik. Ezen felül is van mivel dicsekednie az iskolának: Az itteni énekkar és táncegyüttes országos viszonylatban is az elsők közé tartozik magyar vonalon. Az igazgató elvtárs vastag krónikást vesz elő és fellapozza: fényképek, bejegyzések, egy kivágott kép a Hétből: 1961-ben, a CSKP megalakulása 40. évfordulóján fellépett Léván az iskola táncegyüttese s ez a fellépés nemcsak ajándék-gesztus volt az iskola részéről, sőt éppen fordítva: az együttest felkérték a fellépésre. A Csárdáskirálynó színvonalán: Fentebb már említettem, hogy a vidéki tanítók hatásköre, jobban mondva munkaköre túlnő az iskola keretein. Szenk Sándor tanító, igazgatóhelyettes és rendező is egyszemélyben. A színjátszó-csoport az ő irányításával tanulta be a Csárdáskirálynőt. Sok-sok falut bejártak s a siker nem maradt el. Mármost hogy is mondjam .. . Persze nem baj az, hogy a Csárdáskirálynő mézédes happy end világa kizökkenti az embereket a mindennapi gond-bajból. Eddig semmi kifogás! Am azzal is számolni kell, hogy a falusi közönség is jóllakik egyszer, ha ugyan még eddig nem lakott jól, az operett szűk világával, s mait, valóságosabbat kíván látni!) Zárszóként: Végül el kell még mondani, hogy á Diószegi Alapfokú Kilencéves Iskolából megnyugodva távozhat bárki, akinek fontos a magyar tannyelvű iskolák ügyé, sorsa. Nem mintha tán ez gondmentes iskola volna. Nem! Sőt, éppen azért, mert' itf a gondnak-bajnak nem fordítanak hátat'. Szödy Viktor Egy falu fényben és árnyékban Már az Arpádházi uralkodók idejében lakott település volt Nagymácséd s először Leonardo Pensaurai említi 1590-ben írt levelében. Manapság mintegy kétezerkilencszáz ember él a faluban. Oj házak falai emelkednek, televíziós antennák fémkarjaira röppen a madársereg, villany-sütők minőségéről vitatkoznak a fehérhajú nagymamák és a falu apraja-nagyja boldogan mutogatja a gyarapodás, a jólét anyagi jeleit. A meglett férfiak az új házakra büszkék, a surbankó legények a motorkerékpárokra, a kis nebulók az új iskola csillogó, hatalmas ablakaira, az édesanyák a jóltáplált, egészséges apróságokra.A jelen fényei ragyognak a szemekben és a szívekben. Sok szép igyekezet, kort és rendet igenlő akarat rajzolja a jelent a falu szépülő arcára. Az ágyútűzben született szabadság fényében kiegyenesedtek a görnyedt gerincek és leomlottak a vályog-viskók falai. De a fény mellett ott az árnyék! Az anyagi fejlődés mellett elmaradt a szellemi fejlődés, a jólét állandó fokozásának vágya már kapzsisággá torzult, az egyéni érdek a közösség érdeke fölé emelkedett. A tudomány csak kényelmet és szórakozást biztosít, de nem űzhette el a múlt babonáit. Azt mondja a fáma, hogy amikor Kolombusz az Üj Világ felé haladt, a tengeren már visszatérőkkel találkozott, és ezek mind nagymácsédi polgárok voltak. A jelek szerint a helyzet ma sem változott, mert a falu lakói az ország minden részébe elvándorolnak, nem törődve azzal, hogy ami bejön a réven, az elmegy a vámon, mert amennyivel többet keresnek, annyival többet is költenek. Ezért oszlott fel az EFSZ, ezért küzd nehézségekkel ma az állami gazdaság. A munkaerőhiány egyre nyomasztóbb, a tipikusan mezőgazdasági jellegű falu országjáró vándorok otthona és ha így menne tovább, rövidesen elárvulnak a mácsédi földek. A helyi állami gazdaság is kaphatna munkaerőket, mert sok asszony szívesen dolgozna, ha lenne bölcsőde, ill. napközi otthon. Jelenleg az a helyzet, hogy ahol mindkét szülő dolgozik, ott a nagymama neveli a gyermeket, több szeretettel, mint helyes irányítással, vagy pedig 12—15 éves iskoláslányok rohannak haza az iskolából ebédet főzni négy-öt kistestvérüknek . .. Azt hiszem ehhez nem kell kommentár. Ezerkilencszázötvenkilencben adták át a tizenkét tantermes új iskolát és a járási szervek önelégült biztonsággal dicsekednek az épülettel. Pedig az árnyék itt is megtalálható. Ezt az iskolát is úgy építették, hogy a jövőről megfeledkeztek. Mert itt sem vették tudomásul, hogy falvainkban és városainkban egyre növekszik a lakosság száma és ennek köszönhető, hogy ebben az évben már néqy, a jövő tanévben pedig tíz osztályban kénytelenek bevezetni a kétműszakos tanítást. Pedig ennél az építkezésnél is túllépték a költség-keretet és ezért már nem jutott a folyosó-falakra olajfesték, ezért nincs egyetlen elsötétíthető helyisége sem az iskolának. És ha már az iskoláról írok, kénytelen vagyok még egy kérdéssel foglalkozni. Sokat írunk és beszélünk arról, hogy a falusi embert városi színvonalra kellene emelni. Márpedig a színvonal a tudástól függ, a tudás menynyisége és minősége az iskolától. Aki csak egy kicsit ért a pedagógiához, az nagyon jól tudja, milyen fontos tényező a tanítási segédeszköz, a szemléltetés lehetősége. Tudja ezt a mácsédi iskola tantestülete is és minden évben kb. 6000 korona értékű segédeszközt rendel a „Sluzba skole“ nemzeti vállalattól, de a megrendelt tárgyaknak rendszerint csak a felét kapja meg. Különösen nehéz a munka a fizikai és a három-dimenziós segédeszközök nélkül, amelyekből — nem tudni miért — falura alig-alig kerül egy-két darab. Á népművelési otthon csupán falakat «jelent — emberformáló tényezővé csak akkor válhat, ha a falak között lelkesedő, aktív emberek munkálkodnak, ha a szocialista kulturális forradalom győzelme tettekben is megnyilvánul. A CSISZ-szervezet csak papíron létezik és a fiatalság gyülekező helye főleg a kocsma. (Állítólag Galánta, a járási székhely még egy cukrászdát is sajnál a falutól.) Természetesen CSEMADOK is van a faluban. Kilencvenöt tagja van és a vezetőség véleménye szerint a CSEMADOK egyetlen feladata: színdarabot játszani. Taggyűlés ritka, mint a fehér holló — minek? Hiszen nincs érdeklődés. Jó ez így? Azt hiszem nem, és tenni kéne valamit. Húsz tanító van a faluban (a többsége utazik) és csak hárman tagjai a CSEMADOK-nak. Tehát: Mi iránt mutatkozik érdeklődés ebben a faluban? Főleg a színjátszás iránt Persze a próbákat úgy kel! tartani, hogy a szereplők elmehessenek az esti litániára, mint ahogy a gyermekekkel sem lehet vasárnap délelőtti kirándulást szervezni, mert a szülők megbüntetik gyermekeiket, ha nem mennek vasárnap misére. A galántai járási szervek pedig írják, írdogálják a jegyzőkönyveket és jelentéseket, hogy a járás területén minden rendben van, minden csupa jó, csupa ragyogás, csupa fény ... Pedig a fény mellett ott van az árnyék is!. P é t e r í y Gyula Alkohol az utakon Az alkohol és a sofőrök nem tartoznak egymáshoz. Kár, hogy ezt sokan nem akarják tudni s így gyakran nagy károk keletkeznek. 9 Nemrégiben például Juraska László részeges fejjel ült az autóbusz volánja mögé. Mivel meg akart szökni a közbiztonsági szervek elől, Szepsi mellett a vasútvonalon áttörte a sorompót s Bodolóba robogott. Ott azonban elfogták, az autóbuszt leállították és a „kedves“ Lacit a kassai kijózanító-szobába szállították. 9 Haluska Jenő, a hylovi EFSZ traktorosa is először „bemelegedett“ a vendéglőben és úgy ült traktorára. Mivel a Miszlovka—Kassa közti országúton veszélyeztette a forgalom biztonságát, hosszabb időre leállították. • A Saca—Nagyida közti országúton az ittasfejű Csaji János vezette a nagyidai ÄG tehergépkocsiját. Hogy bajt ne okozzon, őt is leszállították a kormány mögül. Lovazsky András, a lapospakonyi EFSZ mechanizátora sem ülhetett a traktor volánjához, míg ki nem józanodott. Rozgony községben ugyanis őt is ittas állapotban találták a közbiztonsági szervek. (MAP) 0 Nagy József gépkocsijával halálra gázolta a mocskamogyorósi Kalapos Miklóst. A szerencsétlenség oka, hogy mind a gépkocsivezető, mind pedig a gyalogosan közlekedő áldozat szabálytalanságot követett el. Kalapos Miklós olyan nagy mértékben fogyasztott szeszes italt, hogy önkívületien állapotban az úttesten feküdt. A gépkocsivezető, aki szintén felhajtott a garatra, a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott a Tatra líl-es kocsijával és elgázolta az úton fekvő embert. A gépkocsivezető bár megállt, s megrázta a holttestet, kétségbeesésében azonban újabb bűntényt követett el, mert cserben hagyta az áldozatát. . Albert Árpád, Nagykapos A Léva főterén lévő hősi emlékmű láttán az elmúlt napokban sokan viszszagondoltak azokra az időkre, amikor a szovjet katonák rajtaütésszerűen kiűzték a fasiszta német egységeket Léváról és környékéről. A felszabadulás után a város kommunistái nem tétlenkedtek sokáig. Egyéb tevékenységük mellett megbíztak egy négytagú szerkesztő bizottságot újságkiadással. Január közepén a város lakói már olvashatták a magyar és szlovák nyelven nyomtatott újságot. Vígan gördül a hintó. A bakon jóvágású, bogárfekete hajú legényke feszít. Hátul a tiszteletes örökké vihogó feleségével tereferél. — Nem értem a sógort. Nem bízik a németekben. Pedig ma reggel is jelentette a rádió, hogy visszavetették a bolsikat. — Most legalább megnyugtatjuk a hitetlent — kacagta a nagysád. — Gyorsabban hékás! — szólt rá a kocsisra széles karimájú kalapja alól a pap. A legényke megkocogtatta a pejkót. A városban a mostanában megszokott kép fogadta a kocsizókat. Kihaltak az utcák, ittott katonák lézengtek... Teltek, múltak az órák... Bent ürültek a poharak, a tiszteletes egyre nagyobb hangon igyekezett meggyőzni a sógort a csodafegyver mielőbbi bevetéséről... A kocsis és a pejkó türelmetlenül tipegett kinn a fagyos télben. Végre nyikordult a vén kapu. és a piros képű, jókedvű pap megjelent betegesnek látszó sógorával. — Fel a fejjel, öregfiú - veregette meg a sápadt arcú ügyvéd vállát. Búcsúzkodtak... A sarkon recsegni kezdett a hangszóró. — Legújabb front jelentésünk — bömbölte. - Csapataink hősies harcok után Ipolyságtól mintegy ötveti kilométernyire visszavetették a túlerőben levő bolsevikokat és gazdag hadizsákmányra tettek szert__ — Hallod, te gyászvitéz! — kurjantott jókedvűen Szabó tiszteletes. — Hát akkor jövő héten újból bejövünk. — Minél előbb... Nagyon várlak benneteket ... Ebben a pillanatban egy halálsápadt arcú férfi rohant ki a közelben levő bankhivatalból. — Most telefonáltak — lihegte feléjük — a város végén vannak az oroszok ... — Megbolondult? — kiáltott rá a pap. — Ki az a rémhírterjeszt ó? .. . A gépfegyverek ugatták a választ. A tiszteletes mit sem törődve a házsarkának dőlt sógorral, kirántotta a fiú kezéből a gyeplőt, és súlyát meghazudtoló gyorsasággal a bakra ugrott. A jajveszékelö papnőt, az eseményeket egykedvűen szemlélő fiú tuszkolta fel a hintára. Az újdonsült kocsis nem sajnálta az ostort, s zötyögve száguldottak a kockaköves úton. A város képe ezekben a percekben nagyon megváltozott. Fejveszetten rohangászó, menekülő, csukaszínruhások keveródtek a khakiszínűekkel. Futott, ki merre látott... Az ostor egyre jobban suhogott. Mégis, mikor a város széléhez értek, már hallották a tankok földrengetö dübörgését és az idegeket tépő, egyre erősödő csatazajt. A máskor kényesorrú papné most nem húzódott el az istállószagú fiútól, hanem úgy hozzábújt, hogy majd lészorult az ülésről — Lajoskám, nézzen hátra — nyöszörögte időnként. Furcsa volt a szolgafiúnak a becézés. S bár ö is félt, nem is azért nézett hátra, mert kérlelték, de a kíváncsiság, a szorongó érzés föléje kerekedett, s lopvalopva visszatekintett. Furcsa látvány tárult elé. A menekülök, mint rémült nyulak futottak a vékony hótakaróval borított földeken. Néhány száz méternyire a vasszörnyetegek törtek előre ellenállhatatlanul . .. A pejkó színe egyre jobban hasonlított az útszéli hóéhoz. Az ostor még kegyetlenebbül dolgozott. Felsöszecséhez érve kanyarodott az út, és eltűnt a csatakép. — Az ég szerelmére, gyorsabban Pistikém — siránkozott a felesége. — Hallgass, az anyád .. . mert téged is végigváglak - mordult hátra a tiszteletes. Az asszony felzokogott. Már az ostor is elrepült és így csak a nyelével biztatgatták a pejkót, amely egyre fáradtabban ügetett .. Végre elérték a Caram hídját, alig haladtak azonban néhány métert a túlsó oldalon, kegyetlen robbanás rázta meg a levegőt, s a légnyomás a hintát majd az árokba lökte. A nagyság elájult, a papnak kiesett kezéből a gyeplő . .. Lajos remegve tekintett hátra... A híd ezerfelé szakadva hevert a vízben, a folyóparton és az úttesten. A szovjet tankok dübörgése egyre közelebbről hallatszott... * * * Bár a téli köntösbe öltözött Garam mögé befészkelt nácik, közel három hónapig útját állták a szovjet csapatoknak, a tiszteletes és párja már nem ámították a hívőket a csodafegyverrel. A pejkó valahol német földön döcögött, a lehor gasztott fejű „kocsis“ és örökké nyafogó párja űzött vadként menekült, kóborolt a sötétség országában. S ha a kocsi rázása egy-egy percre álomba ringatta őket, újra és újra a dübörgő tankok képzelt orkánhangja riasztotta fel őket a szendergésböl. Tóth De z s ő A kiábrándított fonotikusok
