Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-04-17 / 15. szám
Az elmaradt századik évforduló I Lapunkban a közelmúltban hírt adtunk arról, hogy a Rozsnyói Magyar Munkás Dalárda fennfillásának 100, évfordulóját készül megünnepelni. Ez a hír adta a gondolatot, hogy fellapozzuk az énekkar krónikáját s annak alapján olvasóinkkal megismertessük énekkari mozgalmunk egyik legszebb múltú együttesét, történetét, fejlődését, sikereit és gondjait. A Rozsnyói Magyar Munkás Dalárda — a krónikás Ocelník László szerint — az 1863. év utolsó negyedében alakult. Az első megmozdulásuk a következő 1864. év januárjára esik, amikor is a „dalárda javára táncvigalmat rendeztek, amelyen a dalárda is fellépett.“ Tehát ezt a dátumot tartják a kezdetnek. Próbáljuk nyomon követni a továbblakban is a krónikát. A dalárda 1900-ig önálló szervezetként működött. A századforduló után pedig különböző egyletek keretén belül. 1950 óta a CSEMADOK rozsnyói helyi szervezete vette át az énekkar irányítását. A megalaStlás óta nyolc karnagya volt az együttesnek. A dalárda tagjainak többsége bányászokból, munkásokból, iparosokból és kisebb részben értelmiségiekből tevődött össze. A krónika szerint a dalárda fénykorát Román János karnagy vezetése alatt a harmincas években élte. Ezt igazolják a fellépések is. 1930 Losonc, 1935 Érsekújvár, 1938 Komárom, Rimaszombat, hogy csak a legkiemelkedőbb állomásokat említsem. Ez az évtized anyagilag is jelen-1 tős sikert hozott az énekkar számára, ami abban mutatkozott meg, hogy az 'együttes minden tagjának egyenruhát veitek. A dalárda 1952-ig férflkórusnélkülé kérésztélkédeií meg. Hogy lehet ez? azt mondja. Megkérdezte tőled? — fordult a púpos egyenesen Kszenyijához, s pillantásával szinte keresztüldöfte. — Nem — válaszolta a lány, s érezte, hogy ismét megdermeszti a félelem —, ezt nem mondta. — Szóval nem jutott el eddig. Pedig tudom, hogy akarta. Meg hogy az Ür az első nap megteremtette a világosságot, de a napot csak a negyediken. Ezt mondta? — Mondta — nyögte halára váltan Kszenyija. — Aha! — kiáltott fel diadalmasan a púpos, és fellendítette félelmetesen hosszú karját. — Hát te? Hallgattál? Nem tudtad, mit válaszolj? És azt is mondta, hogyan nyelhette el Jónást a cethal, mikor a cethalnak szűk a torka? Mondta? — Nem. — Hazudsz. Nem engem csapsz be, hanem az Urat. ö pedig úgyis tud mindent. — Nem mondta. Nem hazudok. — Szóval nem volt rá ideje. Megakadályozta valami. Nem baj, akadnak mások, akik megkérdik... Hát azt kérdezte, miért mondja az Or, hogy szeressük egymást, egyhelyütt meg azt, hogy gyűlöljük atyánkat, anyánkat, még a gyermekeinket is? Kérdezte? — Kérdezte — válaszolta Kszenyija, és rémülten gondolt arra, hogy lám, az Isten és az ő prédikátorai előtt semmi sem marad rejtve. — Aha! Te meg hallgattál? Hát így értetted meg az Ige bölcsességét? így hallgattad a szentéletű Vaszilij testvér prédikációit?! Nem kell néked az Or. Nem kell. Hazudsz, nem az Istent keresed te, hanem az ördögöt. Távozz tőlünk ... Nem kellesz nékünk ... — Ne haragudj rá, testvér — szólt közbe Vaszilij Tyimofejevics, s megint megsimogatta Kszenyija haját. — Tudom én, hogy igaz hited felháborodik a bűn láttán. De te már sok mindent megbocsátottál az embereknek, bocsáss meg hát őneki is. Fiatal még, sok mindent nem érhet fel ésszel az Ige bölcsességéből. Majd eljön az ideje annak is, hogy egyetlen kísértő se tudja megingatni ostoba szavaival. Bocsáss meg néki, íesfvéafc ként működött s csak ezután alakult át vegyes karrá. A vegyes kar jelentősebb állomásai azóta Rudna, Dobsina, Pelsöc, Kassa, Kosút, Zselíz és Gombaszög voltak. Mi történt azóta? A krónikás bejegyzése szerinf a századik évfordulót 1964-ben kellett volna megünnepelni az énekkarnak. Ez az ünnep azonban elmaradt. Vajon miért? Lapozzuk csak tovább a krónikát... 1960. február: „Az énekkarnak 40— 45 tagja van. Vannak lelkes dalosok is és vannak kevésbé pontosan járók. A női énekesek között szépszámú a fiatal, de sajnos, kevés a fiatal férfi...“ 1960. szeptember: „Az énekkar a szólamok aránytalanságával küzd. Kevés a tenor.“ 1961. május: „Énekkarunk összetétele most aránytalan ...“ 1961. december: „A CSEMADOK rozsnyói helyi csoportja december 3-án tartotta évzáró közgyűlését, amelyen az énekkarnak is fel kellett volna lépni. Sajnos, az énekkarnak olyan kicsi a létszáma, hogy 16—17 énekessel nem szerepelhetett. Az a veszély fenyeget, hogy egy szép napon a közel száz éves énekkar feloszlik .. Egy siker: 1962-ben a kerületi ifjúsági alkotóversenyen az V. kategóriában az énekkar Kassán megnyerte az első dijat. 1962. december. Rozsnyón rendezik a kelet-szlovákiai énekkarok fesztiválját: „Sajnos, énekkarunk ebben az időben szétesésnek indult s így nem is tudtunk fellépni. Mikus karnagy átszervezte az énekkart. A létszám 10 nő és 8 férfi. A bomlás oka, hogy a dalosok nem járnak a próbákra.“ 1963. április: „Az énekkar 1963 márciusában bizonytalan időre feloszlott ... Különböző szervezési és anyagi nehézségek miatt egy év kényszerpihenő következett.“ És a századik évfordulóra nem maradt más, csak az énekkar újjászervezésének góndja. Az ünnep elmaradt. Ha figyelemmel követjük az utóbbi évek krónikáját, ez a tény nem meglepő. De minduntalan az a kérdés kerül előtérbe, hogy miért történt ez így? Melyek azok az okok, amelyek ezt a száz éves magyar énekkart eddig juttatták? Elfogadhatjuk, s az — Kegyes vagy és jóságos — felelte a púpos elcsendesedve, és lehajtotta a fejét. — Boldogok, akiknek ilyen pásztoruk van. Nincs az én szívemben harag iránta. Hogyne bocsátanék meg, ha te már megbocsátottál neki? — Ah, Kszjusa — mondta Vaszilij festvér, és jóságosán nézett a szemébe —, fiatal vagy és tapasztalatlan, hiszékeny... Hát könnyen hálóba kerülsz. Ök, az antrikrisztusok meg ravaszak ám! Ellentmondások után vadásznak a Szentírásban, azt hiszik, találnak is, és diadalittasan üvöltik, hogy hazudik az írás. Pedig Isten igéjében nincs semmi ellentmondás. Azt mondja: „Ne szeressétek a világot.“ Tehát ne szeressétek, gyűlöljétek meg az apátokat, meg az anyátokat is, ha azok elfordulnak az Isten nevétől. — Látom ... látom ... — hangzott' fel hirtelen Fjodor testvér félelmetes suttogása. Fejét hátravetette, és a mennyezetre bámult. — Látom, milyen sors vár reád, Isten rabnője. Kszenyija riadtan felkiáltott, és egészen közel húzódott Vaszilij Tyimofejevicshez. Az átölelte a vállát, és dermedt arccal suttogta: — Figyelj, leányom, Fjodor testvér ritkán prófétái. — Nem távozik tőled azonnal az ördög — suttogta csikorgó hangján a púpos —, sokáig fogsz még gyötrődni. Látok egy embert, akit Isten küld férjedül. Szíved még zárva van előtte, látom. Az Ür egyesít benneteket, mert ö jobban tudja, hol lakozik a te boldogságod. Te nem érted meg az ő kegyelmét, azt hiszed, áldozatot hoztál, pedig a magad javára cselekedtél. Látom az örömöt szemedben, amint férjedre emeled. Látom, nincs még egy ilyen boldog házasság a világon. Kszenyija alig értette, mit jövendöl; reszketve simult Vaszilij testvérhez, ő meg bátorítóan simogatta a haját. A púpos elhallgatott, és fáradtan ejtette le a fejét. Vaszilij testvér kenetteljes hangon szólalt meg: — Nekem is volt látomásom, én is láttam a jövendődet. És most Fjodor testvér által az Ür újból megerősítette akaratát. Csodálatos az Ür gondoskodása rólad, leányom. anyagi nehézségekre háríthatjuk a feloszlás tényét? Vagy nem volt utánpótlás? Az a véleményem, hogy e tények összessége rejti magában az okot. Most azonban nem elég csak megállapítani ezeket a tényeket, nem elég fellapozni a krónikát, s az adatokat egymás mellé rakva következtetéseket levonni. Módot kell találni arra, hogy ez a százados múltú énekkar újra azzá legyen, ami volt: énekkari kultúránk egyik példája. A száz év kötelez. Az idén az énekkart újjá szervezték, s jelenleg 80 nyilvántartott tagja van. A CSEMADOK járási titkárságán ennek ellenére komoly nehézségekről beszélnek. Az énekkarnak anyagi támogatásra lenne szüksége, sajnos e téren a CSEMADOK városi szervezete a legnagyobb igyekezet mellett sem képes. Az énekkar jelenlegi vezetősége javaslatot terjesztett elő, amelynek lényege, hogy az énekkar jellegét és hagyományait megőrizve a CSEMADOK járási szervezete a járási népművelési intézet s az énekkar vezetősége ködösen irányítsa munkáját a városi nemzeti bizottság anyagi támogatásával. Azonban az egyesség létrejöttét érthetetlen akadályok hátráltatják. Az egyik ilyen pl. az énekkar neve, amelyet ha megváltoztatnának, az illetékesek hajlandók .volnának anyagi támogatást nyújtani. Ez az álláspont azonban elfogadhatatlan! Elvégre egy szpz éves énekkarról van szó, amelynek gyönyörű haladó hagyományai vannak, s ezek tiszteletben tartása kizár minden ellenérvet. Az énekkar krónikája nyomán feljegyezte: Gál Sándor. Katona a hóban (Az Ipolysági Irodalmi Színpad bemutatója) A tavalyi Jókai Napokon nem vet-' tek még részt. Nem bíztak magukban annyira, hogy fellépjenek az irodalmi színpadok fesztiválján. Azóta változott a helyzet és az idén ott akarnak lenni a Jókai Napokon. Hogy nem csak az önbizalmuk nőtt meg, de az előadásuk színvonala is jobb lett — bizonyítja azt ipolysági bemutatkozásuk. „Katona a hóban" című összeállításukkal készülnek a Jókai Napokra. Az összeállítás két részből áll, az első rész Vihar Béla: Egy katona megy a hóban című versét tartalmazza, a másik rész Jannisz Ritszosz: Alfa béta gamma című verse. Az egész műsor egy Jannus Pannónius mottóval kezdődik és zárul. A koncepció lényege, hogy az embereknek — főleg a fiataloknak, akik még nem ismerik a háborút bemutassák annak borzalmait. Nem egy bizonyos háborúról van szó, nem a háborúk jogos vagy jogtalanul embertelen mivoltáról, hanem a „Háborúról“, melyben a katonák az egyszerű emberek tömegei szenvednek. A színpadi megoldás egyszerű. Ezen a puritánul berendezett színpadon játszódik végig az egész műsor. Helyes megoldás, mert a szereplők az embert a'maga teljességében mu-Részlet az előadásról. Felvételünkön Mits Klára. (Foto: Prandl) tátják meg. A szereplők általában jó színvonalon mozogtak s a rendezés hatásos volt. A technikai megoldások kiegészítették a műsort, aláfestették, és az egyes hangulatokat igyekeztek kiemelni. Hiba volt, hogy az előadást gyengén propagálták. Bár közönség szép számmal akadt, amit főleg az ipolysági magyar iskolák diáksága alkotott, sokan voltak a városban, akik csak utólag tudták meg az előadás időpontját. Ügy gondoljuk, több segítséget kellene nyújtani e téren Vass Ottónak, az irodalmi színpad vezetőjének. Honthy Péter Többször meggyőződtem már róla, hogy vidéki könyvesboltjainkat fura módon látják el portékával. A kulturális központtól távolabb eső üzletek polcain ugyancsak ritkán találhatunk rá az olyan kiadványokra, amelyek keresettek, nagy port vertek fel. Talán mondanom sem kell mennyire helytelen eljárás ez s végképp nem egyeztethető össze művelődéspolitikánk irányelveivel. Persze mindennek van határa. Ögyallán viszont olyan esettel találkoztam, amely azt a bizonyos határt túllépi, s talán egyedülálló (remélhetőleg) a maga nemében. A tájékozottabb könyvgyüjtők, irodalmárok már értesültek arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézete hat vaskos kötetben adja ki a magyar irodalom történetét. Óriási vállalkozás, hiszen a mű, a legújabb kutatások eredményeire tá-' Újból szárnyal a dal Az énekkari mozgalom fellendülésére jó hatással volt a Központi Tanító Énekkar megalakítása. Azóta több dalárdát újjászerveztek és jőnéhány énekcsoport is alakult a közelmúltban. Somorján a serényen tevékenykedő Vöröskereszt vezetősége a múlt év végén szervezett egy 26-tagú énekkart. Ágh József zeneszakos tanár vette kezébe a női kar irányítását. Alig telt el néhány hónap és bemutatkozott a jóhangú asszonyokból összeállított énekcsoport. Már eddig hét alkalommal szárnyalt a dal a környékbeli művelődési otthonokban. A női kar lényegében a gerincét képezi a Vöröskereszt esztrádegyüttesének is. A szólóénekesek, szavalok s a jelenetekben szereplők legtöbbje szintén közülünk kerül ki. ök hát az egész estét betöltő műsor lelkei. Az összefogás eredménye, hogy a műsorban szerepel a pionírház és az általános műveltséget nyújtó középiskola zenekara és a tánccsoport. Az esztrádcsoport műsora céltudatos. Amellett, hogy kellemes estéket varázsolnak a közönségnek, ügyes művészi eszközökkel propagálják a Vöröskereszt feladatát az emberek egészsége védelmében. Németh Mihályné, a szervezet elnöke és lelkes asszonytársai minden bizonnyal előrelátóan gondolkoztak, amikor az esztrádcsoport alapját a női kar megszervezésében látták. Ezt már az elmúlt röpke időszak sikerei is fényesen igazolják. A másik eredményt talán a virágba boruló tavasz hozza. Tanítókörökben manapság egyre több szó esik arról, hogy csatlakozni kellene a női karhoz és ötventagú vegyeskart alakítani, amely a városka hagyományához méltóan képviselné az énekkari kultúrát. —tt— „Melyiket szeressem ti maszkodva, felölei az egész magyar irodalmat, a kezdetektől, napjainkig. Az elosztással megbízott szervek dicséretére legyen mondva, Ögyalláról sem feledkeztek meg, s az első kötetből annak rendje-módja szerint három példányt bocsátottak a könyvesbolt rendelkezésére. Nem sok, nem is kevés, az a fontos, hogy Űgyallára is került belőle. Nem sokáig foglalták a helyet a túlzsúfolt polcokon, elkelt mind a három hamarosan. S most következik a meglepetés: a második kötetből egy (1) példány érkezett Ögyaliára. Az elárúsítónő tanácstalanul nyomta az orrom alá: „Kinek adjam?“ Ami a kérdés megoldását illeti, nem sok hasznomat vette. Én sem tudnám kinek adni. Kinek a három közül? Melyiket szeressem? ... így aztán „A magyar irodalom története“ második kötete illegalitásba vonult be, a pult alá, nehogy az első kötet három tulajdonosa közül valamelyik felfedezze. Most felfedtem a titkot, kifúrta az oldalamat. S bár az ügy nem kíván bővebb kommentárt, néhány kérdés mégis módfelett izgat. Például: Kinek van szüksége csupán a második kötetre? Vagy: Kinek nincs szüksége az első kötetre? Mit kezdjen most a két ógyallai olvasó az első kötettel? Vajon hányat küldenek Ögyaliára a harmadik kötetből? Egyáltalán küldenek-e? Vagy talán az elosztó szervek, mivel mindenkinek nem jut a teljes sorozatból így próbáltak igazságot tenni? A jó ég tudja!... Egy azonban bizonyos. A szellemi javak „húsosfazekából“ is mindenkinek jogában áll egyaránt meríteni. Nem csak a közel ülőknek, S bízunk benne, hogy az ógyallai eset is megoldódik (vagy már megoldódott?) Ellenkező esetben a legőszintébb „csodálatunkat“ fejezzük ki azok iránt, akiket a könyvek elosztása felelősségteljes feladatával megbíztak. Polák Imre Elhallgatott, kortyolt égy kis teát. — Jöjj, Kszjusa, imádkozzunk, köszönjük meg az Ür kegyelmét — mondta azután, és lecsúszott a díványról a földre. Kszenyija melléje térdelt, majd a púpos is; térde nagyot koppant a padlón. Hátán az ing még jobban kipúposodott, mintha szél fújta volna föl. Kszenyija behúnyta a szemét, és suttogva imádkozni kezdett. A következő pillanatban rémülten hőkölt hátra; közvetlenül a füle mellett nagyot csattant egy tenyér. — Mitől ijedtél így meg, testvérem? — kérdezte mosolyogva Vaszilij testvér. — Csak Fjodor testvér csapott agyon egy molyt. Rettenetesen elszaporodtak az idén. Később sokáig sétált vele a rendezett kis kertben, kalucsniba bújtatott sárga cipőjében könnyedén, óvatosan rakosgatva a lábát egymás elé. A púpos a veranda lépcsőjére ült, és tekintete követte őket; hunyorgott, mert a nap épp a szemébe tűzött. Amikor visszatértek a szobába, Vaszilij Tyimofejevics diadalmasan közölte: — Most pedig, Kszjusa. tudatnom keli veled az Ür óhaját. Az út fáradalmait kipihented, megnyugodtál, tiszta fejjel fogadod hát Isten parancsát. Kszenyiját mintha jeges szél legyintette volna meg; karját fázósan fonta össze, s egészen összehúzta magát. — Az Ür tudtomra adta, hogyan mentheted meg megtévedt lelkedet. Kerüld a világ zaját. Az ember féreg, vendég csupán e bűnös földtekén. Tudom, nem könnyű az élet, sok a baj, bánat, de a mi földi szenvedésünk semmi ahhoz képest, ami azokra vár a másvilágon, akik nem ismerték fel a Krisztust. Itt egy percig kínlódsz, de ott egy évszázadot, ha nem őrződ meg tisztán a lelkedet. Ne hagyd, hogy kétségek homályosítsák el elmédet, ezt parancsolja az Űr. És még az az óhaja, hogy menj férjhez ... — Vaszilij testvér gyöngéden megérintette puha kezével Kszenyija karját. — Magad is hallottad, Fjodor testvér is megerősítette ezt az óhaját. Férjedül pedig Kszjusa, Mihail testvért jelölte ki... '(Folyjatjuk) Nem a kerepesi temető dísz-sírhelyére gondolok, és a pompás síremlékre, mely alatt a költő hamvai porladnak születése hatvanadik évfordulóján. Ezt már az a proletár utókor emelte neki, melyet megénekelt - és melyben második élete kezdődött. A viszszaemlékezések közt nekem a szárszói sírhant jár eszembe, melyet annak idején felkerestem. A Szép Szó prágai estjén jegyem, véletlenül Szvatko Pál és Kéri Pál mellé szólt. Tőlük tudtam meg, hogy József Attila nem jöhetett. Állapota reménytelen. Ignotus Pál és Remenyik Zsigmond csakhamar be is jelentették a pódiumról. Mégis váratlanul ért halálhíre, olyan váratlanul, hogy temetésére sem utazhattam el. Mikor aztán nyáron elkerültem a Balatonhoz, leszálltam Szárszón. Legalább a sírját akartam látni! Először a Palota panziót kerestem fel a Balaton partján, tudtam, hogy ez József Etc. (dr. Makkainé) tulajdona. Csak volt. A panzió végrehajtási zár al itt volt, mert József Etel nem tudta fizetni az adósságokat. A Horváth villától dombnak vitt az út egy tarlószerű térség felé, ez volt a temető. Otromba drótkerítés vette körül. Egy élösövény választotta el a katolikus temetőtől, ahová az öngyilkos költőt nem temethették el. A temető végén új sírdomb állt. Egyszerű, kis fatábla jelezte, hogu ott fekszik a költő. Rajta ez az egyszerű szöveg: Itt nyugszik József Attila, élt 32 évet. A síron esőverte fosztó koszorú, — A Szép Szó küldte a koszorút — mondotta József Etel, aki közben megtudta, hogy kerestem és utóiért a sírnál. — Bizony már ez is megtépázott. Hogy is írta meg? Országos volt a pusztulásban, no de hát ne búsuljatok. Azóta megváltozott a világ, győzött József Attila igaza és hatvanadik születésnapján már egy ország ünnepli. Mártonvölgyi László József Attila sírjánál SZABAD FÖLDMŰVES 13 1965. április 17.
