Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-04-03 / 13. szám

Egy iskola múltja és jövője

Mezőgazdaságunkban kevés a szakember. Elmondjuk ezt napjában százszor, ezerszer. Talán kevesebbet beszélnénk róla, ha a mezőgazdasági termelés terén minden a legnagyobb rendben lenne. Dehát nincs. Ezért kerül a többi között olyan gyakran szóba a szakemberkérdés. Az illetékes szervek hoztak ugyan határozatot, hogy a mezőgazdaságot 1970-ig a szükségletnek megfelelően ellátjuk szakemberekkel, de a gyakorlat ezt nem túlságosan vette tekintetbe. A fiatalok többé-kevésbé már csak akkor „döngetik“ a mezőgazdasági iskolák kapuit, amikor más szakiskolák elutasították felvételi kérelmüket.

Igen, ilyen módon nemcsak a szakemberek kevés száma jelentett problémát a mezőgazdaságban, hanem a szakemberképzés színvonala is, főleg az iskolák rendelkezésére álló „anyag“ miatt. Ne titkoljuk azt sem, hogy az iskolák — a diákok számát illetően — a tervteljesítés érdekében gyakran olyan ígéretekkel csalogatták a kilencedikeseket, hogy kettő vagy négy év múlva eftiök, agronómus, zootechnikus, főkönyvelő stb. lesz belőlük. És kit ne csábítana a tisztség, különösen olyan esetekben, amikor a tanuló előtt a 3,2-es átlag miatt másutt egyébként is zárva a kapu.

De ne nézzük a dolgot csupán erről az oldalról, ez a jelenség nem egészen általános. Hiszen a mezőgazdasági középiskolát Választók nagyobb része a gyakorlatban eddig is jól megállta helyét. Igaz, hogy jobbára azokról mondhatjuk el ezt, akik élethivatást és nem funkciót kerestek a mezőgazdasági iskola elvégzése után a mezőgazdasági üzemekben. Akik — mert nem is érezték élethivatásnak — csalódtak a mezőgazdaságban, többnyire odébbálltak, másutt keresték a boldogulást az érettségi megszerzése után. Szóval a mezőgazdasági szakemberképzésbe befektetett milliók gyakran nem kamatoztak eléggé a mezőgazdaságnál^ Talán ebből a tényből formálódottrtörvénnyé az ötlet: tovább kell bővíteni azoknak az embereknek az 'elméleti-szakmai tudását, akik a gyakorlatban már eddig is bebizonyították, hogy szívügyük a mezőgazdaság, s érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek.

Igen ám, de 40—45 éves fejéi beülni az iskolapadba? Egyébként is, a mezőgazdasági üzemekben nagy szükség van rájuk, a szervező,és irányító munkában szerzett tapasztalatuk szinte nélkülözhetetlen a többnyire idősebb emberekkel dolgozó szövetkezetekben. A másik érv, a'három vagy négy éves bentlakásos tanulás után az emberek visszamennék-e majd a szövetkezetbe.?, Hiszen őkét is csalogathatja a

magasabb beosztás. Még egy további érv is áll a háttérben. Az, hogy a mezőgazdasági főiskolára csak megfelelő előképzéssel iratkozhatnak be, s az említettek általában a kétéves vagy az egyéves mezőgazdasági iskolában szereztek képesítést.

Hogyan tanuljanak tehát tovább ezek az arra igazán érdemes emberek, hogy a társadalom, a mezőgazdasági üzem és nem utolsó sorban ők maguk is egyaránt hasznát lássák a továbbképzésnek?

Az 1962/61-es számú kormányrendelettel megszületett a döntés. Ahol szükség van rá, az iparban már bevált üzemi intézetek mintájára mezőgazdasági üzemi intézeteket kell, illetve lehet szervezni. Persze bonyolította a helyzetet az, hogy a mezőgazdasági üzemek között nálunk még egyetlen egy sincs olyan nagy, hogy egyedül megszervezhesse az üzemi mezőgazdasági intézetet. Mert nézzünk csak néhány tényt az intézet szabályzatainak követelményeiből:

— Legkevesebb 5 évén át működjön folyamatosan (az iskola).

— Egy-egy osztály létszáma 30-nál ne legyen kevesebb.

— Csak 35. életéveket betöltött mezőgazdasági dolgozók jelentkezhetnek.

— Szakérettségi és 10 éves gyakorlat a szakmában.

— Az üzem biztosítja:

a) hogy a hallgató a kitűzött napokon rendszeresen megjelenhessen az előadásokon, a konzultációkon, a laboratóriumi gyakorlatokon, az összpontosításokon,

b) fizeti a taníttatásból reá háruló költséget (a hat szemeszterre körülbelül 5000 koronát) stb.

Amint láthatjuk, a felsorolt feltételek többé-kevésbé az intézet társadalmi és szakmai hatékonyságának követelményeiből indulnak ki. De hol van olyan mezőgazdasági üzem, amely vállalhatná például azt, hogy egyszerre 90—100 embert iskoláztasson, — méghozzá már szakérettségivel rendelkező dolgozókat? Ilyen feltételek elfogadására mezőgazdasági üzemeink távolról sem képesek, márpedig csa.kis a felsorolt feltételek teljesítése alapján van szakmai-társadalmi értéké a mezőgazdaság gyakorlati szakemberei továbbképzésének. A szaktantárgyakat illetően az intézet főiskolai színvonalú.

Ezek szerint tehát azt mondhatnánk, hogy az üzemi mezőgazdasági intézet megalakításának ötlete már eleve halva született? Mielőtt' azonban pálcát törnénk fölötte, nézzünk meg egy konkrét példát, ami mást igazol.

Ha valahol az országban szükségszerű volt a gyakorlatban nagy és gazdag tapasztalatokra szert tett émvizsgabizottság előtt...

berek továbbképzése, akkor Dél-Szlovákia magyarlakta vidékein ez a szükségszerűség megkétszereződötten jelentkezett. Itt a magasabb szintű szakmai továbbképzést egyrészt az hátráltatta, hogy a fiatalok biztosabb jövőt láttak más termelési ágazatokban, másrészt az idősebbek a nyelvi nehézségek miatt nem jelentkeztek a mezőgazdasági főiskolákra. így teltek az évek, mezőgazdasági mérnökök nélkül igyekeztek lépést tartani a fejlődéssel a dél-szlovákiai szövetkezetek, állami gazdaságok. És nem kevés sikerrel.

A fejlődés azonban mindig és mindenkitől többet követel. Bizonyára ebből indult ki a Dunaszerdahélyi Járási Pártbizottság, amikor belekapaszkodva az 1962 61-es számú kormányrendelet nyújtotta lehetőségbe, a nagymegyeri Nagyhizlalda patronálásával tűzön-vizén át megszervezte Szlovákiában az első üzemi mezőgazdasági intézetet.

Mindössze egy esztendő és két hónap telt el azóta, hogy Dunaszerdahelyen megnyílt az üzemi mezőgazdasági intézet. A szervezés természetesen sokkal hosszabb időre nyúlik viszsza, hiszen azt akarták az illetékesek, hogy valamennyi feltételt maradéktalanul teljesítsenek. Akkor még talán a szervezők sem hittek a sikerben. Tehát nemcsak a járást mozgósították, hanem a környékét is. Még a lévai járásból is érkeztek a jeléntkezőívek. A jelentkezők nagyobb része teljesítette ugyan a kívánt feltételeket, de a tervezett két magyar osztályba a jelentkezőknek a feiét sem tudták felvenni.

Amitől olyan nagyon féltek, nem következett be. Azok az emberek, akiket funkciójuknál, beosztásuknál fogva munkahelyükön is teljes emberként leköt az ezernyi tennivaló, itt az iskolában is megáilták helyüket. Néhányan ugyan már kimaradtak, de megközelítőleg sem annyian, amennyi a szakiskolákból általában kimarad a fiatalok közül.

Hogy él ne felejtsem!'Az üzemi mezőgazdasági intézet tantérve a szaktantárgyakból megközelítőleg azonos a mezőgazdasági főiskolákéval. A dunaszerdahelyi intézetben nagy részben a Nyiírai Mezőgazdasági Főiskola tanárai adnak élő, továbbá magántanárok, sőt magyarországi tanárok is járnak ide előadni. Természetesen ők is vizsgáztatják a hallgatókat a széni eszíervizsgákon. Érthető tehát az illetékes szervek döntése, hogy amenynyiben a hallgatók eredményesen befejezik az iskolát s utána a szakmájukban mérnöki diplomára szisztemizálf helyét töltenek be, az üzemi mezőgazdasági institútot mind a beosztást, mind a fizetést illetően főiskolának ismerik él.

Távol álljon azonban tőlem, hogy az intézet iránt tanúsított nagy érdeklődést ennék tulajdonítsam. (Bár ezt se tarthatnánk bűnnek, ha‘többékevésbé a beosztás és a fizetés lenne a mozgató erő). Azok az emberek, akik cseppet sem kevés és könnyű tennivalóik mellett magukra vállalták a szakmai továbbképzéssel járó ezernyi gyötrődést, általában már a termelésben is bebizonyították, hogy szívügyük a mézőgazdaság, a szövetkezet vagy az állami gazdaság sorsa, a termelés fejlesztése. Bizonyára nem tévedek, ha azt' állítom, hogy Szlovákiában az egyetlen üzemi mezőgazdasági intézet sikerének ez a titka.

Haraszti Gyula

A balesetnélküli

közlekedésért

A HESZ TAGOK 17 050 BRIGÄDÖRÄVAL SEGÍTETTÉK MEZŐGAZDASAGUNKAT

A Hadsereggel Együttműködők Szövetsége tagjai a kassai járásban nemcsak honvédelmi tevékenységet fejtenek ki, hanem a legjobb termelők kollektíváiból sem hiányoznak. A vetélkedés! készség már annyira vérükké vált, hogy a Szocialista Munkabrigád címért versenyzők között Is találkozunk velük. A HESZ Kassal Járási Bizottsága 9 ilyen szocialista munkabrigádot tart nyilván és ezek közül 4 kollektíva már viselője is az SZMB megtisztelő címnek.

A HESZ tagjai felszabadulásunk 20. évfordulójának tiszteletére tett kötelezettségvállalásaiknak is eleget tettek akkor, amikor a mezőgazdaság megsegítésére 17 050 brigádórát, a HESZ berendezések építésére és karbantartására 4034 órát, az ipar megsegítésére 1755, a Z-akcióban 5667 brigádórát dolgoztak le. Az elvégzett brigádéra értéke 118 024 Kcs.

Az egyéb érdekkörök munkája és azok eredményei szintén említésre méltók. A sok közlekedési baleset csökkentésére megszervezték a „Baleset és kihágásnélküli vezetés“ versenymozgalmát. Két évvel ezelőtt csak 2563 gépkocsivezető vett részt a versenyben, ma már 7836 kassai járásbeli gépjárművezető kapcsolódott be ebbe a nemes vetélkedésbe.

A „Baleset és kihágásnélküli vezetés" országos versenyéből egyetlen EFSZ gépkocsivezetőnek, traktorosnak sem szabadna hiányoznia. A tapasztalat azt mutatja, hogy a versenyző gépkocsivezetők több gondot fordítanak a rájuk bízott gépkocsikra, óvatosabban vezetnek, és amíg útban vannak, a volán mellett az alkohol kísértésének is jobban ellenállnak. A közlekedési balesetek csökkentése nemzetgazdasági szempontból is óriási jelentőséggel bír. Gondoljunk csak — a milliókat kitevő kárra — kórházi kezelési költségekre, a termelésből kiesettek munkabérére, az el nem

végzett munka értékére. A keletkezett kár összegé az életszínvonal rovására megy. No, és az a sok emberélet, ennek értéke pótolhatatlan.

Ha már az autókról és gépkocsivezetőkről írtam, meg kell említenem a kassai Autőiskoiát is, ahonnan a legtöbb jól betanított gépkocsivezető és traktoros kerül ki. Ezzel a szép teljesítményével nemcsak Szlovákia területén foglalta el az elsőséget, hanem országos viszonylatban is a legjobbak közé tartoznak. A HESZ KB sikerteljes működését azzal értékelte, hogy kísérleti minta-autóiskolának jelölte ki. Az autőiskola mellett működő autókatedra biztosítja az előadók politikai és szakképzettségének tökéletesítését. Feladatuk tökéletes teljesítését a gépkocsivezetők kiképzésének nívója tükrözi vissza legjobban.

Élénk és sikeres tevékenységet találhatunk a motorsport kedvelői között is. Ezek közül Delman, Kostensky, Matys és még sok mások nevei az elért sikereik révén nemcsak itthon, hanem a külföldön is közismertek.

A rádiósok közül a Kassai Technikai Főiskola Kohászati Fakultásának HESZ tagjainak tevékeny munkássága nemcsak köztársaságunkban váltott ki elismerést, hanem a nehéz körülmények ellenére külföldön is az elsők közé tartoznak.

A repülők és ejtőernyősök szintén kiváló eredményt értek el a hadkötelesek előképzése terén. Szükséges gyakorlóeszközeik elkészítésére 1200 brigádórát fordítottak.

A kinológiai klub tagjainak teljesítménye sem marad le a többi klubok tevékenysége mögött. Nyilvánosság előtti szereplésük mindig élénk érdeklődést váltott ki. Gyakorlótelepüket mintegy 4000 óra ledolgozásával saját maguk készítették. — A lövész és vízisportokat űzők eredményes tevékenységéről is csak elismeréssel lehet írni. (K-s)

Evés közben jön meg az étvágy

Akik a háború alatt és után a bratislavai Duna utcán vagy annak környékén laktak, jogosan elcsodálkoztak azon a nyúlánk, szőke fiatalemberen, aki nélkül a „Kysucká restaurácia“ nevű italboltot el sem lehetett képzelni. Néha már reggel elzarándokolt meghitt „otthonába“ és záróóráig ki sem mozdult onnan. Voltak, akik „idő-milliomosnak“ tartották, másoknak viszont feltűnt örökké gondterhes arckifejezése.

Csak húsz s egynéhány év múlva vált ismeretessé, milyen gondok gyötörték állandóan a szépreményű Ladislav Vybosíokot. A dunaszerdahelyi járásbíróság 3 évi szabadságvesztésre, zeneoktatói tevékenységének 5 évi felfüggesztésére és az okozott kár megtérítésére ítélte.

A most 44 éves Vybosfok zajos múltra pillanthat vissza, amelyet a nagymegyeriek csak részben ismernek. Ha jobban utánanéztek volna az ottani felelős tényezők, nem „könnyebbültek“ volna meg 20 ezer koronával, amelyet a nagymegyeri hegedűtanító „cseppfolyósított“. De pályafutását nem ott kezdte. Mint a Slovnaft kultúrfelelőse 50 ezer koronát vett fel hangszerek vásárlására az üzemi klub

számára, amelyeket azonban „elfelejtett“ megvásárolni. Nem feledkezett meg viszont hamisított nyugták beszerzéséről. Ezután a Csehszlovák Rádiót szerencséltette jelenlétével, ahol mint a lakásépítési szövetkezet titkára csekély 140 ezer koronát csalt ki a rádió és a színház dolgozóitól lakásszerzés címén. Az „előfizetők“ közül egyedül Vybosfok kapott „lakást“, mert lecsukták. Miután szabadlábra helyezték, természetesen friss levegő után áhítozott és felcsapott zeneoktatónak Megyeren.

Az ottani zeneiskola tanfolyamának vezetőjeként „behajtotta“ a tanítókon az adót, csak éppen nem szolgáltatta be a nemzeti bizottságon. Először kicsiben, majd nagyobb összegekben károsította meg az államot. Étvágya nőttön-nőtt, amihez hozzájárult a jó vidéki levegő. De még ellensége sem vádolhatta zsugorisággal, szívesen fizetett a kocsmában másnak is, a máséból. A HNB és a JNB csodálatos módon öt éven át nem szerzett tudomást arról, hogy Vybosfok újból 20 ezer koronával károsította meg népgazdaságunkat. És senki sem érdeklődött előbbi munkaadóinál bratislavai „vendégszerepléseiről“. (k)

Várhatsz babám, ...

Semmi újat nem mondok ha azt állítom, hogy közlekedési hálózatunk (jöleg az autóbusz-hálózat) nagyon sokat fejlődött, illetve jelentősen kibővült az elmúlt két évtized alatt. Mivel aránylag olcsó is az autóbusz menetdíja, manapság legtöbb helyen félreteszik a kerékpárt s az autóbuszjáratokkal közlekednek.

A pozitívumok mellett azonban meg kell azt is mondani, hogy a CSAD dolgozói, irányítói nem minden esetben veszik figyelembe az utazóközönség jogos kérését, panaszait. Több esetben például úgy állítják össze a menetrendet, hogy nem veszik figyelembe a további összekötő közlekedési eszközt. De előfordul, az is, hogy nem engedélyeznek megállót, ahol több okból fontos lenne.

Az utóbbi időben Vükéről kaptam jónéhány levelet, amelyekben arról panaszkodtak, hogy a jogosan kért második autóbuszmegállót évek óta nem kapják meg. Hiába kérték levélben, személyesen a CSAD illetékeseit, mindig elutasító választ kaptak. Hogy nem egyesek kényelmét szolgálná a megálló, ezt egy esetben közel száz aláírással is alátámasztották. Ez a kérelem a többivel együtt papírkosárba került és nem történt változás a menetrendben.

A CSAD irányítói állítólag azért utasították el a lakosság kérését, hogy nincs az egyik megállótól a másikig egy kilométer távolság. Lehet ugyan, hogy néhány méter valóban hiányzik, ám nem hiszem, hogy annyira szent és sérthetetlen az előírás, s feltétlenül ragaszkodni kellene hozzá.

Vükéről közel 300 -an

utaznák naponta Losoncra és Kékkő irányába. Mivel a faluban nincs csak ötéves alapfokú iskola, köztük sok gyerek is szorong. A közlekedési központtól az utolsóelőtti falu Vilke és így rendszerint már túlzsúfolva érkeznek oda az autóbuszok. Kern elég hát, hogy ez autóbuszban összenyomkodják, lökdösik a 10-12 éves gyerekeket, hanem mivel csak egy megálló van, már a felszállásnál összevissza taszigálják őket. Ha két megálló lenne, jobban megosztanának a felszállók és ezáltal megszűnne a tülekedés.

Ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy a téli, cudar időben, a tavaszi-őszi esős, szeles napokon jónéhányan vannak olyanok, akik több mint egy kilométert gyalogolnak a hajnali és késő esti órákban. Van még egy ok, ami szintén a második megálló mellett szól. A falu szélén levő cigányügyedből szintén van jónéhány rendszeres utazó. Tudjuk, hogy a cigányszármazásúak között az ismert okok miatt sokkal több a könnyelmű, mint általában. így aztán fizetéskor és más alkalmakkor, mivel a vendéglőnél szállnak le, be-beugranak egy sörre, amelynek részegeskedés a vége és a fizetésből elgurul jónéhány korona. Ez nem történne meg annyiszor, ha megvalósítanák a lakosság kérését és

egy-kettőre otthon lehetnének az említett polgártársak.

Máskülönben a vilkeiek jövet-menet túlzsúfolt autóbuszokon utaznak, sőt több esetben egy órát is kell várakozniuk, mert nem férnek fel az autóbuszra. A falu alig nyolc kilométerre van Losonctól. Az autóbusz forgalmát irányítók elgondolkozhatnának azon, hogy nem lenne-e helyesebb a losonci helyi járattal megoldani a közlekedést. így részben meggyorsítanák a forgalmat azzal, hogy a hosszabb járatú autóbuszoknak nem kellene annyit várakozni, sőt megállni sem Vükén. Másrészt nem állnának egy lábon a munkában elfáradt emberek és a törékeny gyerekek. Ez lenne a leghelyesebb megoldás. De ha ez valamilyen okból nem valósítható meg, akkor legalább a jövő hónapban megjelenő menetrendbe iktassák be a második megállót s ne legyen a több mint száz ember kérése pusztába kiáltott szó.

Tóth Dezső

A HESZ sorköteles tagjai közül jónéhányan ejtőernyős kiképzésben is részesülnek. A képen az egyik legfontosabb előkészület az ejtőernyő mérnöki pontosságú összeállítása látható.