Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-27 / 12. szám
Ocsovay tmre, tanító, Losonc Hasák Vilmos, a Pedagógiai Intézet dolgozója, Bratislava Hervay Mária, a Somorjai Pionír- és Ifjúsági Ház igazgatónője Bódi Béla, a Komáromi Kilencéves Alapiskola igazgatója Somogyi Vince, a Dunaszerdahelyi Általános Középiskola igazgatója Mészáros Margit, a Jókai Kilencéves Alapiskola igazgatónője Zsebík Károly, • Bolyi Kilencéves Alapiskola igazgatója Zslgárdi László, az Ökonómiai Szakközépiskola tanítója, Swing A kitüntetettek albuma Immár tizedszer, minden év márciusában hivatalosan is ünnepeljük a tanítók napját. Egy évtizede tesszük a tavasz első virágait azok kezébe, akik a szülőkkel egyetemben a legtöbbre, legnemesebbre tanítják a felnövő nemzedéket. A tantermekben remegő, bátortalan gyermekszáj, az iskola falain kívül erős kézszoritás köszönti hálás szívvel a legkedvesebbek, a felcseperedők nevelőit. E napon jókívánságunk, köszönetünk szóljon minden pedagógusnak. Külön üdvözöljük azokat, akik odaadó munkásságuk során kiérdemelték társadalmunk elismerését és mint kitüntetetteket ünnepük őket a jubiláns évfordulón. Az ország népes tanítótáborából a fenti képsorban látható nyolc magyar pedagógus is ott van a legkiválóbbak között. Szerkesztőségünk szívből gratulál a legjobbaknak és azt kívánja, hogy az elkövetkező években a magyar tanítók közül minél többet köszönthessünk kitüntetettként a tanítók népes családjából. Köszöntő helyett Imre bácsi üzenete „Örök ifjú" állítják a tanító kollégái Ocsovai Imréről. Pedig nem is volt oly zökkenőmentes a katedrán megőszült pedagógus életútja. Lehet, hogy éppen a küzdelmes fél évszázad alatt szerzett tapasztalat, hivatásának őszinte szeretete s a keze alól kikerült, felcseper^dett nemzedékek hdytállása tette optimistává a már hJtvanhatodik életévét taposó tanítót. Pályafutása nagyon borongósan kezdődött. Az első világháború vérzivatara utolsó előtti nyarának egyik napján megkapta a várvavárt tanítói oklevelet, a másikon a fekete árnyat, a katonai behívót. Néhány hónappal később már a nagybajúszú népfelkelőket képezte a pelyhes állú legényke. Rokkant századosa csodálkozva figyelte, hogy milyen ügyes módszereivel tud bánni az élet delén túl levő emberekkel. — Mi a foglalkozása fiam? — kérdezte a gyakorlat befejezése után parancsnoka. — Tanító. — Ha gyerekem lenne, a betűvetésbe tanítását csak magára bíznám — hangzott az elismerő szó. Aztán jött a front'. Verdung pokla és a fogság. Később már csehszlovák mundérban szolgált, újból végezte a ’tartalékos tiszti iskolát'. Leszerelés után nem kapott tanítói állást. Elkeseredetten határozta el, hogy jogi pályán keres boldogulást. Ez az elképzelése azonban csak addig tartott’, míg egy röpke év után küdöttség jött hozzá Hidegkútról,.. Otthagyta hát a várost s az istenhátamögötti kis medvesaljai faluban oktatta a mezítlábas nebulókat, öt év után hazahívták. S csak a második világégés vetett véget áldásos munkájának. Hazakerülése után, mint a magyar tanítók legtöbbje állás nélkül lézengett, mígnem a Hrinova melletti iskolába helyezték. Álmatlan éjszakák egész során tökéletesítette szlovák tudását, hogy a lazok gyermekeit meg ne rövidítse. Három évet töltött a hegyi tanyák világában. Búcsúzásakor nemcsak a kis tanítványok pityerégtek, hanem itt-ott a barázdás arcokon is végigpergett egy-egy könnycsepp ... Mégis mennie kellett. Örömteljes feladatot kapott. Szülővárosában a magyar iskola szervezése várta. A kezdeti nehéz években igazgatója volt az anyanyelvű oktatás összetákolt bölcsőjének. Később helyettesként tevékenykedett. Hatvanéves korára vált meg é funkciójától s azóta csak az annyira szeretett magyar irodalom és a zenei nevelés tanításának szenteli az iskolában eltöltött idejét. Azaz mégsem egészen. Környezetében mindenki tudja, hogy a kiváló pedagógus élettapasztalata, szakmai felkészültsége aranyat ér. S így nincs nap, hogy valamelyik fiatalabb kollégája, avagy az iskola irányítói ne fordulnának bizalommal tanácsért Imre bácsihoz, akitől soha nem távoznak üres tarsollyal. A kedves, mosolygó szemű pedagógusnak az osztályában nem igen kell tűlkiabálni a zajongást. Ha belép némán csüngnek rajta a kiváncsi gyermekszemek. S ha öblös hangja megtölti a termet', a tanulók lélegzetviszszafojtva figyelnek. Hogy a keze alól kikerült gyerekek megszeretik az irodalmat, mi sem igazolja jobban, minthogy a város irodalmi körének tagjai és a CSEMADOK színjátszói legtöbben Imre bácsi növendékei voltak. De nemcsak az iskolában tanít a nyílt tekintetű pedagógus odaadással, fiatalos hévvel. A Magyar Országos Tanító Dalárda egykori szólistája ma a kulturális tevékenység irányítója. Evekig volt a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke és jelenleg is tagja h CSEMADOK járási elnökségének. Emellett kiváló előadónak ismerik Imre bácsit. Az elmúlt másfél évtizedben, s ha kell ma is, a történelmi és irodalmi előadások egész sorát' tartotta és tartja meg Ipolymente falvaiban. S ahol egyszer hallották okos, megfontolt szavait, oda máskor is meghívták. * * * Imre bácsi a közeljövőben úgy tesz mint a kiváló sportolók legtöbbike. Akkor mond búcsút az ódon falaknak, amikor még az iskola legkiválóbb tanítóinak egyike. Mielőtt kiválna a tanítók nagy családjából, valami megszívlelendőt szeretne üzenni a szülőknek. Egy fél évszázaddal ezelőtt § is sok mindent megtanult a tanítóképzőben, amit sosem felejt el. Többek között Komenszkynak azt a tanítását, hogy minden iskolaköteles a saját anyanyelvén tanulhat a legeredményesebben. Az élet pályáján tapasztaltak csak megerősítették a nagy pedagógus örök igazságát. Az első köztársaságban kiváló orvosok, mérnökök, jogászok, tanítók lettek azokból akiket tanított az általános iskolában s akik csak a magyar nyelvű gimnázium elvégzése után folytatták tanulmányaikat idegen nyelvű 'egyetemeken. Pedig akkoriban a szlovák nyelvoktatásra csak a fele órát szánták, mint napjainkban s az iskolai hatóságok sem sokat törődték az említett nyelv elsajátításával. Hogyan emlékszik Imre bácsi az egyik központi tanfelügyelő látogatására? ,,A jó darab ember, amikor kísérőjével meglátogatott kérte, hogy egy szlovák órát is szeretne végighallgatni. Mivel mindig nagy gonddal tanítottam é nyelvet, örömmel teljesítettem a tanfelügyelő óhaját. A gyerekek remekeltek. A látogatás végeztével a tanfelügyelő félrehívott és a következőket' mondotta: — Nagyon elégedettek vagyunk. Csak talán túl sokat törődnek a szlovák nyelvvel. Nem fontos azt komolyan venni... A lelkiismeretes pedagógus kissé elképedve nézett feletteseire. Nem szólt egy szót sem, csak ezeket gondolta: — Hátha azért' int fékezésre az iskolaügy dolgozója, hogy gondos nyelvoktatás hiányában minél kevesebb magyar gyerek kerüljön magasabb szintű iskolába. így aztán még nagyobb szorgalommal tanította a gyerekeket a „nem fontos" nyelvre. Ma is azt' vallja a dereshajú pedagógus, hogy a jelenlegi tananyag alapján a magyar iskolában is ellehet úgyannyira sajátítani a szlovák nyelvet, hogy a fiatalok tovább tanulhassanak. Éppen azért nem ért egyet azokkal az aggódó magyar értelmiségiekkel, dolgozókkal, akik ezekkel a dogmatikus jelszavakkal adják gyermekeiket a szlovák iskolákba: „Legyen különb mint az apja!" avagy „Nem érvényesül a gyerek, ha magyar iskolába jár." Ezek a szülők nem gondolnak arra, hogy egy vagy két nyelv tudása még nem jelenti az érvényesülés útját. A kivételes képességűektől eltekintve viszont a többi tantárgyat nehezén tudják idegen nyelven elsajátítani a magyar környezetben élő tanulók s ezért bukdácsolnak, rossz az előmenetelük sokszor a szlovák alapiskolákon végzett gyerekeknek. Az sem mellékes, hogy szülői segítség, ellenőrzés nélkül nehéz egész embert nevelni. Márpedig a csak magyarul beszélő szülők otthon nem igén segíthetik elő a szlovákul tanuló gyerekek fejlődését. A tapasztalt pedagógusnak az a véleményé, hogy egy kicsit sok a két idegén nyelv tanítása az általános iskolákban, Talán jobb lenne az előmenetel, ha csak a szlovák nyelv tanítása lenné kötelező. Azt is jö'ggal állíigatja Imre bácsi, hogy valamely nemzet kultúrájához tartozni kell s aki alaposan nem ismeri, szereti nemzete hagyományait’, abból nem is lehet jó hazafi. S mivél mindenkihez saját nemzete kultúrája áll a legközelebb, az is a készíetője, hogy lehetőleg mindenki saját nyelvén tanuljon az alapiskolákban. — Semmi újat nem mondtam — mosolyog szerényén búcsúzáskor. Csak az elröppent évtizedek alatt mélyen meggyőződtem, mennyire igaza volt a népék nagy tanítómesterének. Az egyszerű, de nagyszerű ember korát méghazudiolían elsietett, mert várják az irodalmat rajongva szerető tanítványai. Ahogy beszélgetett róla, ez lesz az utolsó tanév, amikor a katedráról szól az „unokáihoz“. Ez alatt' a néhány hónap alatt nagyobb gonddal, odaadással szeretne még sok mindent átadni az bkosszémü gyerekeknek, kollégáinak. Hogy társadalmunk mennyire értékeli Imre bácsi sok évtizedes munkásságát', mi sem igazolja jobban, minthogy az idei tanítónapbn ő is ott lesz a néhány legjobb között, akik megkapják a legjelentősebb pedagógiai kitüntetést, az Érdemes tanító címet. Tanítványai közül é napon bizonyára ezren és ezrén gondolnak szeretettel, hálásan a becsületben megőszült tanítójukra, barátjukra, aki még ma is fiatalos hévvel dolgozik és ezt vallotta és vallja: „Aki örömét talál munkájában, annak az sohasém fárasztó, hanem inkább szórakozás!“ Tóth Dezső A losonci kilencéves iskola, ahol a kiváló pedagógus utolsó évét tanítja. Ma, amikor a tanítók napján a pedagógusi munkát, a népnevelői tevékenységet ünnepeljük s méltatjuk országszerte, az elismerés és a köszönet szép szavai helyett szólunk a falvak pedagógusainak munkájáról. A tanító szerény ember — ő szeret a háttérben maradni, de nevelőtevékenysége, az nem bírja el az egynapos ünneplést az egész évi közömbösséget, érdektelenséget. Ezért kell véleményünk szerint a tanítónapi gondolatsort azzal indítanunk, hogy falvainkon ma már az egyéni kisparcellás gazdaságok modern, kollektiv nagyüzemi gazdaságokká egyesültek. Már pedig ez robbanásszerűen átalakítja az elkövetkező években a mezőgazdasági termelést és maga után vonja a munka szakosítását. A modern nagyüzemi termelés az egyes munkafolyamatok elvégzésére több gépi és termeléstechnikai ismeretet, több tudást követel meg. A tudás közvetítője pedig a tanító, az iskola. De mert a többettudás korparancs, fel kell tennünk a kérdést: miben segíthet a társadalom a tanítónak? Ügy véljük elsősorban azzal, hogy mindnyájan szálljunk perbe a már régen idejét múlta felfogással: „kapálni mindenki tud, márpedig a paraszti munkához más nem kell.“ Ma már a mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozók általános és szakmai képzettiensége az egyik legfájóbb visszahúzó tényezője a munkatermelékenység emelésének. A közeljövőben a több tudás, a nagyobb szakmai hozzáértés még alapvetőbb követelménye lesz a fejlődésnek. Erre kell elsősorban a falusi Iskolának előkészítenie tanulóit. E kérdés vizsgálatánál azonban figyelembe kell venni a falusi osztatlan, a részben osztott és az osztott iskolák munkájának lehetőségeit. Az osztott iskolák és az összevont osztályú tanulócsoportok tanulói tudásának mélységében és sok esetben szilárdságában tudásszintkülönbség tapasztalható. Az összevont iskolákban a közvetlen tanítói vezetéssel, irányítással folyó munkára a heti tanítási órák számának általában egy harmada, esetleg a fele jut. Nyilvánvalóan következnék ebből, hogy a falusi kisiskolát végzett tanulók a tantervi anyagot tehát nem ismerhetik olyan részletességgel, mint a nagyobb falvak és városok teljesen osztott iskolát végzett növendékei. Szlovákiában 440 ilyen magyar tannyelvű osztatlan iskola van, míg a teljesen osztott kilencéves alapiskolák száma hozzávetőlegesen egy harmada a kisiskolák számának. Persze mindebből elhamarkodott dolog lenne azt a következtetést levonni, hogy a falusi kisiskolák növendékei kevesebb tudással kerülnek az alapiskola felső tagozatának osztályaiba. A gyakorlat azt igazolja, hogy a pedagógiában nem a mechanikus matematika, az óraszámok és a közvetlen tanítói foglalkozás mennyisége a döntő, hanem a tanító egyénisége. Abban az egy-két osztályos falusi iskolában, melyben a tanítót a gyermek iránti mélységes szeretet és optimizmus tölti el és az a szigor, mely a „követelek tőled, mert tisztellek“ szilárd elvének alapján áll; abban az iskolában, melyet a szisztematikus munka mellett az egészséges humor és az örömteli játékstílus hat át, abban a falusi kisiskolában a teljesen osztott iskolák tanulóival egyenértékű és egyenrangú tudást kapnak a gyermekek." Megteremteni mindenütt a jó tanítói munkának ezt a feltételét, ez lenne a falvak lakosságának egyik fontos feladata. Mert egyáltalán nem gazdaságos, ha a tanító pl. napi 4—5 órát kénytelen elutazni, mert munkahelyén nincs lakása. A falu műveltségi fokmérője, hogy mennyiben tekintik az iskolát a művelődés fényszórójának. Mennyiben vált köz-, éleménnyé, hogy a falu minden lakosának szégyellnie kell, ha valamelyik egészséges gyermek nem végzi el eredmény ■ nyel az alapiskola kilencedik osztályát és ugyanakkor mindnyájan legyenek büszkék brr« hogy falujukból hányán szereztek középiskolai vagy főiskolai végzettséget. E helyett még sokhelyütt találkozhatunk az ellenkezőjével. A tanítótól (akinek a faluban se lakást, se kosztot nem tudnak biztosítani), olyan és annyi iskolán kívüli munkát követelnek, ami a tanító iskolai munkájának, tehát a gyermekek eredményes tanulásának a rovására megy. Igaz ugyan, hogy valamelyik funkcionárius válláról nagy terhet vesz ez le. Nem egy faluban voltunk tanúi annak, hogy a tanító négy-öt tisztséget is viselt. A falu funkcionáriusai őt ezért, de sajnos csupán ezért az egekig dicsérték. Sajnos, azt azonban már nem látták, hogy a faluból évek hosszú során egy gyermek sem végezte el sikerrel a középiskolát! A tanítótól ui. elsősorban azt követelték, hogy ő legyen az önsegéllyel épülő kultúrház építés-vezetője, a színikor vezetője, az énekkar karnagya. Dolgozzék a HNB-on, az EFSZ-ben és mindenütt, hogy az iskolára, a gyermekekre jut-e elég ideje, energiája, azt már sokan mellékes kérdésként kezelték. Csak az volt a fontos, hogy elvégezte más munkáját is, de a sajátját... A szomszédos falu kilencéves alapiskolájában pedig a falu gyermekei egyik a másik után buktak ki a hatodik, hetedik, nyolcadik osztályból. Szerencsére ma már nem sok az ilyen eset — mégis szóltunk róla. Nem akartunk ezzel ünneprontőkká lenni. Nem. Talán még soha nem törtük annyit fejünket, hogyan, mivel járulhatunk hozzá a pedagógusok méltó ünnepléséhez, mert úgy éreztük, hogy a valóság kendőzetlen feltárása és az őszinte segíteni akarás a legemberibb ünnep s a legszebb ünneplés. Ezért azt javasoljuk, hogy a szülői munkaközösség minden faluban a csehszlovákiai magyar iskolaügy 15. évének ünnepségei keretében vizsgálja meg közösen a HNB-al: miben segíthetnének az iskolának, a tanítónak. Hogyan állják meg helyüket további tanuimá-' nyaik során vagy az életben, az iskola növendékei. Vajon nem követelnek itt-ott még a tanítótól — az iskolás gyermekek rovására — túl sok iskolán kívüli munkát? A másik tény: minden kulturmünka csak akkor eredményes, ha azt örömmel végezzük. Jó lenne tehát azt is felülvizsgálni: vajon a tanító nem végez-e olyan tevékenységet, mely részére csak terhet jelent. Elvégre nem követelhetjük egy irodalmártól, hogy énekkart vezessen és egy zenésztől, hogy színművet rendezzen. Fontos kérdés: van-e a tanítónak helyben megfelelő lakása, a nőtlenek, hajadonok hol kosztolnak, stb... A tanítói tevékenység és a falu vezetősége kulturális munkájának értékét ma már az határozza meg elsősorban, hogy hányán igyekeznek a falu lakosai közül — nemcsak az ifjúság, de a felnőttek köréből is — magasabb műveltségi szintet, képzettséget szerezni. Már pedig e munka legjobb értékmérője: hányán járnak a faluból a dolgozók esti iskolájába, a különböző szakmai, művészeti és más tanfolyamokra. A szocializmus fényszórói: az iskola, a sajtó, a könyv, a színház oszlatják falvainkon is a történelmi ködöt, fokozzák a világosságot. A tudatlanságot és a maradiságot rohamozó fényszórók között az egyik legjelentősebb az iskola, a tanítói tevékenység. Megteremteni ennek az igényes tevékenységnek minden feltételéi, hálás talaját — ez a szülők és az egész társadalom feladata. Elérni azt, hogy minden faluban az iskolát mindenki valóban a szocializmus fényszórójának lássa és érezze, ez — úgy véljük — az egyik legidőszerűbb teendőnk. Tudatosítani ezt ma — Tanítók Napján — legyen legfőbb gondunk, s ennek jegyében tegyük a többet-tudást dolgos, mindennapi problémánkká, a Tanítók Napját pedig tettekre sarkalló meghitt ünneppé. Mózsi Ferenc SZABAD FÖLDMŰVES 11 1965. március 27.
