Szabad Földműves, 1965. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1965-01-09 / 1. szám

Bratislava, 1965, január 9.

Ära 80 fillér

XV. évfolyam, 1. szám.

A külföldi tapasztalatok alapján

Télen a mezőgazdasági dolgozók tétlenségre vannak kárhoztatva s ami még rosszabb, megfosztva bármiféle kereseti lehetőségtől. Jórészt ezért — ám nemcsak ezért — egyre gyakrabban előtérbe kerül a mezőgazdasági dolgozók téli foglalkoztatása. Fontos, halaszthatatlanul megoldásra váró probléma ez márcsak azért is, mert a jelen időszakban társadalmunk legfontosabb feladata a mezőgazdasági termelés fellendítése, az ipar és a mezőgazdaság, a falusi és a városi életmód kiegyenlítése. Az ifjúságot is csak úgy nyerhetjük meg a mezőgazdaságnak, ha egész évben munkát biztosítunk számára.

Az iparban az alkalmazottak számát a termelés terjedelme határozza meg. A mezőgazdasági termelésben ezzel szemben — konkrétabban az EFSZ-ekben — megközelítőleg anynyian dolgoznak, ahányan beléptek a közösbe. E sajátos kényszerhelyzet miatt a termelés nagysága gyakorta nincs összhangban a szövetkezeti dolgozók számával. Nem egyedülálló eset, hogy imitt-amott a fontos idénymunkák idején — aratáskor, az őszi betakarításban — munkaerőhiánnyal küzdenek. A másik oldalon a tagok egy részének a téli hónapokban még az egyébként munkaerőhiánnyal küzdő szövetkezetekben sem biztosíthatnak munkalehetőséget. Ahol ezt a problémát úgy próbálják megoldani, hogy a dolgozóknak valamilyen fölösleges időtöltő munkát adnak, csakhogy némi keresethez jussanak, a másik végletbe esnek. A be néni tervezett és haszontalan munka növeli a kiadásokat, a termelési költségeket. Amikor ez nyilvánvalóvá válik, néhol a normák szilárdításához folyamodnak. Ez az eljárás, mondanunk sem kell, helytelen. Csak a haszontalan időtöké munkát kellene felszámolni. Mert nem arról van szó, hogy most már mindenáron egészévi kereseti lehetőséget biztosítsunk a mezőgazdasági dolgozóknak, hanem arról, bogy a holtidényt kitöltő munka a közösnek és a társadalomnak is a hasznára legyen.

A skandináv államokban, Finnországban, Svédországban, Dániában és Norvégiában — a mezőgazdaságban dolgozók téli foglalkoztatása sajátos megoldást nyert. Az említett államokban úgyszólván minden egyes parasztgazda vagy földtulajdonos, a szántóföldön, a réten és legelőn kívül bizonyos erdőterületet birtokol. A téli hónapok beálltával a fakitermelés rendkívül hasznos foglalkozás Ez a megoldás nem csupán skandináv különlegesség. Egy idő óta Bulgáriában is hasonló módszerhez folyamodtak. Az erdögazdászok és földmu vessző vetkezetek egyesítésével valamiféle fakitermelő földművesszövetkezeteket alakítanak. A másmás évszakban soron lévő erdei és mezei munkák egész éven át munkalehetőséget biztosítanak a szövetkezeti tagoknak.

Az említett skandináv—bolgár recept alighanem nálunk is alkalmazható lenne. Az erdőgazdaságokban ugyanis nem célszerű nagyobb számú munkást alkalmazni, mivel a nyári hónapokban csökken a munkalehetőség. A földművesszövetkezetekben éppen fordítva. Eszerint mindkét népgazdasági ágnak a javát szolgálná, ha szorosabban együttműködnének. Az utóbbi időben a Spisská Nová Ves-i és a Liptovsky Mikülás-i járásban néhány helyen megtették ez irányban az első lépéseket. Most már csak azon múlik, hogy a jó példa követőkre találjon.

Már az elmúlt években sokszor felvetődött — nemegyszer központi fórumon — az ipari és mezőgazdasági üzemek együttműködésének gondolata a mezőgazdasági dolgozók téli foglalkoztatásának megoldása érdekében. Az ötlet nem elvetendő. Sajnálatra méltó, hogy eddig nem foglalkoztunk vele komolyabban, s nem valósult meg a gyakorlatban. Szocialista ökonómiánk előnye, hogy tervszerű gazdálkodást, szükebb értelemben, tervszerű munkaerő-gazdálkodást folytatunk. Miért ne használnánk tehát ki az adott lehetőségeket? Nagyobb ipari üzemeinknek bizonyára kapóra jönne egy kis segítség, legalábbis fokozhatnák a termelést. Ezzel természetesen az évi tervben is számolni kellene. A téli hónapokra nagyobb tervfeladatokat kellene előírni, s ezzel egyidejűleg gondoskodni a béralap megfelelő bővítéséről.

íme egy gyakorlati példa. Nyilván mindenki egyetért azzal, hogy a Kelet-Szlovúkiában épülő vajáni hőerőmű mielőbbi befejezése mindanynyiunk érdeke, és népgazdasági szempontból rendkívül fontos. Ám nem erről akarunk most beszélni. Egy idő óta a környékbeli szövetkezetek — Iske, Csicser, Pólyán, Lelesz stb. — a téli hónapokban tehergépkocsikkal és más vontatógépekkel segédkeznek a hőerőmű építésében. Azonkívül, hogy néhány ember megfelelő munkához jut, a szövetkezet pénztárába is hoznak valamit.

Bárki ellenvethetné, hogy eddig még csak egy szóval sem érintettük a nők téli foglalkoztatását, bár a növénytermesztésben dolgozók nagy része nő. A nők természetesen nem járhatnak távolabb fekvő ipari központokba. Már több éve foglalkoznak a szövetkezetekben annak a gondolatával, hogy a tél folyamán a kisipari szövetkezetekben, a helyi gazdálkodási üzemekben vagy más helyi jellegű üzemben alkalmazzák a szövetkezeti tagokat, tehát elsősorban a nőket. A kisebb terjedelmű, többékevésbé kézműipari üzemekben a termelés bővítése nem ütközik semmiféle nehézségbe. Nem kell új gépeket beállítani, s a termelésre fordított anyagi eszközöket sem kell különösebben növelni. Mégis a múltban szakmai irigység, vagy a konkurenciától való alaptalan félelem miatt, az említett üzemekben ez a gondolat nem talált kellő megértésre. Valószínűleg meg lehetne találni a módját, hogy a szóban forgó üzemekkel megegyezés jöjjön létre.

A mezőgazdasági dolgozók téli foglalkoztatása legegyszerűbben melléktermeléssel oldható meg. A haszon ezúttal is kettős: A martini járás Diviakyi Állami Gazdaságában például egy elhagyatott szeszfőzdében burgonyaszárító üzemet létesítettek. Néhány ember munkához jutott, azon túl pedig az üzem nagy mennyiségű burgonyalisztet készít, amely nagyon jó takarmány, és úgyszólván veszteség nélkül, könnyen tárolható, míg a gumók tárolásánál a veszteség 15—25 %-os.

Valamikor a legtöbb faluban ügyeskezű asszonyok tartós, ízléses táskákat, papucsokat, gyékényeket és egyéb holmit készítettek a kukoricacsuhéból. Az utóbbi években azonban ritkán találkozunk a hasznos hagyomány ápolóival. Érthetetlen, hogy talvainkon, a szövetkezetekben manapság miért nem szervezik meg a kifizetődő mellékfoglalkozást. Néhány helyen már bevezették a kisipari melléktermelést. Az érsekújvári járás kisújfalusi szövetkezetében például télen nádkötéssel foglalkoznak. Egv-egy tag havonta 900—1200 koronát keres, s a szövetkezet pénztárába is jut a haszonból.

A melléktermelés bevezetésének eddigi üteme az adott lehetőségekhez képest elenyésző. Pedig az említett kisipari cikkek iránt az utóbbi időben egyre nagyobb az érdeklődés. Nemcsak a hazai piacon, hanem külföldön is előnyösen elkelnek.

A mezőgazdasági dolgozók téli foglalkoztatásának megoldása elválaszthatatlanul összefügg a mezőgazdasági termelés gyors fellendítésével. Ügy véljük azonban, hogy ez nemcsak a mezőgazdasági üzemek, hanem a helyi szervek ügye is. Nagy feladat hárul e téren az irányítószervekre, amelyeknek nyilván jobban módjukban áll e probléma megoldását célravezetni a népgazdaság egyes ágainak szorosabb együttműködésével.

CT uncutul csil£-*■ log a szeme, s nyelve hegyén a szó. Ami a szívén a száján. Ezt olvasom arcvonásaiból, ezt mutatja mosolya. Nem várat magára sokáig, amikor biztatom, mondjon valamit a múltról, ifjúságáról.

— Tudják is a mai fiatalok, mi volt rég ?l Honnan is tudnák'! Hatéves koromban kikerültem az istállóba aludni. Pokrpccal takaróztam a nősülés napjáig. Csak az asszony borított rám dunnát, s csalt be aludni a szobába. Éjjel az istállóban, nappal a határban. Látástól vakulásig húztam a kapát, vágtam a rendet. Annyi munka szakadt a nyakamba, hogy ott koszosodtam a földön. Ezt a mi fiataljaink nem bírnák, de nem is kívánom nekik. Éljenek könnyebben, urasabban. Ha tehetik, miért ne? Mi akkor nem tehettük. Most más világ járja. Étel, ital van bőven. Ogy vagyunk mi már azzal, hogy kifözetjük a szilvát, azután lessük a szomszédokat, ismerősöket. Huzigáljuk egymást.

— Gyere mán, komám, igyál egy kupicával! - Nem italosak a nagykaposiak, pedig tehetnék. Részeg ember ritkán akad az utcán. Ha mégis előfordul, az asszonyok kiszaladnak az utcára, és megbámulják. Szerencsére, aki részeg, az nem kaposi. Idegen. A nagykaposiak hírt szereztek szorgalmukkal, furfangos észjárásukkal.

Elnézem Eszter hay István bácsi deresedö haját, kidolgozott, kérges tenyerét. Szavaiból kicseng; sosem félt a munkától. Bizony a közösben is jól neki kellett gyűrköznie, mert ingyen nem osztogatják a munkaegységeket.

István bácsi ellesi gondolataim, mert máris fordít beszéde fonalán.

— Trágyakezelö vagyok. A tápanyagellátó csoport tagja. Hármasban hordjuk, kazalozzuk a „zsírozót". Formásán rakosgatjuk, hogy értékét ne veszítse. Megtanultuk, szalmát nem szántunk a földbe. Tavaszi trágyahordáskor egyesek rám is kiabáltak:

— Hé, István, szalmától nem lesz termés. - Ha látták volna augusztusban, amikor széjjelhordtuk a szarvasból. Persze, amikor tavasszal kazaloztuk, trágyalével öntöztük, gyárattűk. Összeérett, zsírossá vált.

Elneveti magát, miközben figyeli szava hatását. Albert Sándor, a szövetkezet elnöke kihasználja a pillanatnyi szünetet, s megjegyzi:

— Májusban karórát kapott ajándékba a járástól.

— Kaptam. Ősszel is kilátás volt

100 koronára, de sajnos__

Az utolsó szót alig hallom, oly halkan mondja. Az örökké mosolygó szemekre fátylat von valami.

— Szeptemberben operáltak. Vakbélgyulladásom volt. Kint a földön lettem rosszul Összeestem. Az operáció után, az orvos leszidott. Elmondtam neki, hogy két hónapja éreztem, nincs rendben valami. De ki hitte volna?! Gondoltam, ha ittott nyilall egy keveset, ez az öregséggel jár. Hiszen az őszön múltam hatvanöt éves.

István bácsi benyújtotta iratait, rfyugdíjai kér. Szeptemberig 925

is kivágta a rezet. Gazdag volt a zárszámadás. Száz szó, mint egy, felépült az új ház.

Elteli néhány év, amikor Pista újabb javaslattal állt elő. Elkelne egy motorkerékpár a házhoz! Traktorosként dolgozik, ért a motorhoz, megvan a hajtási engedély.

Kocsisáé újra kontráz.

— Nem! Motorkerékpárt nem veszel! Esetleg engem magaddal vihetsz,. de mi lesz a pulyákkal?!

Két Pista

munkaegységet szerzett. Saját munkaszakaszán versenyben állt a fiatalokkal, a járás szövetkezeteinek dolgozóival. A betegség derékba törte, megviselte erejét, de jókedve, munkaszeretete nem hagyta el. A szövetkezet sem hagyja magára nyugdíjasait. Élete végéig megbecsüli és segíti dologszerető tagjait.

A hízókat mustrálgatja, amikor otthonában ráköszöntök. Kezet rázunk, majd az állatokat becsülgetjük. Két mázsára kerekítek, amikor a nagyabbikat becsülöm, nehogy mellé fogjak. Gúnyos mosoly jelzi, — tévedtem. Sebaj, gondolom, amit nyom, mind az övék. Nem teszek hozzá, el sem veszek belőle. Alaposan kihíztak, annyi bizonyos.

— Volt miből. Bőven fizetett a fél hektár — jegyzi meg félvállról a házigazda.

— Ne mondja! Hiszen nyáron a keletiek szárazságról szóló panasza egészen Prágáig feljutott.

— Az én kukoricám kivált a többi közül. Aki sűrűn hagyta, csak tüsköt szedett. Mi alaposan kiritkítottuk kapáltuk, ezért sikerült.

— A vak tyúk is talál szemet, nemde ?

Összenevetünk. Szép az élet, ha szépségét megteremtjük. Kocsis Pista megteremtette. Kemény, szorgalmas munka volt az ára, de révbe ért. Modern, háromszobás új lakás, ízlésesen berendezve, autó a garázsban. A nagyobbik fia középiskolában, a kisebbik elemiben gyarapítja tudását. Mi kell még a boldogsághoz?

Kocsisné nem hagyja szó nélkül a röpködő megjegyzéseket. Amolyan tűzrőlpattant, felvágott nyelvű kaposi menyecske, miért ne mondaná, ami a szívét nyomja?

— Háromszor építettünk, kérem. Háromszor. Üres kézzel kerültünk össze, de fedél alá vágytunk. Vályogot vetettünk, s abból építettük a szobácskát. Később hozzáragasztottunk még egyet. Mégis, egy szép napon férjecském azt mondja:

— Hallod, anyjuk! Most jövök Berticséktöl, micsoda házuk van! A miénk kunyhó mellette.

~ Berticséké ? Ne fájjon a szíved, Pista! Mi is építünk! Neki a takarékoskodásnak .../ Sertésből, baromfiból, mézből jött a pénz. A szövetkezet

Autót veszünk . .. érted ? Autót! Az egész család utazhasson.

Üjabb roham a pénzgyüjtésrc. Pista a Szuper 50-esen éjt nappala tett; az asszony a ház körül fogta a megfoghatót.

Januárban, dermesztő hidegben fialt a koca. Tieznegy egészséges malacot hozott a világra. Megmenteni egytől egyig — ez volt az asszony legfőbb vágya. Kosárba rakta őket, melegre vitte, s óránként kihordta szoptatni az éheseket. Megérte. Ára volt a malacnak. Összeverték a negyven ezrest, megvették az autót.

— Ilyen asszonnyal a jég hátán is megél az ember — dicsérem a menyecskét.

Pista bólintással jelez, de felesége nem hagyja annyiban.

— Az asszonyon áll vagy dől a jólét sora. Amit hét pár ökör behord, azt az asszony a kötényében kihordja.

Igaza van Kocsisáénak. Ha van miből — jut is, marad is. A szövetkezet jó gazda, s aki becsülettel dolgozik, boldogulhat. Pista az élen jár. Tavaly 1000 munkaegységet írtak javára. No lám, a házigazdáról is elmondhatjuk: vele a jég hátán is megél az asszony, íme: a dolgos emberből és a jó gazdasszonyból álló „kettős" maga mö--. gött hagyta a hét szűk esztendőt.

Sándor Gábor

A szocialista mezőgazdaságért!

A rn t Z Ő G A l D A S A G • DOLGOZÓK LAPJA

Olvasóink figyelmébe:

Lapunk mai számában megkezdjük Ny. Jevdokimov: Bűnös leány című regényének folytatásos közlését.

oldjuk meg a szövetkezeti tagok téli foglalkoztatását