Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-12-24 / 102. szám
A karácsonyi ünnepeket megelőzően fontos diplomácia, események zajlottak le Keleten és Nyugaton egyaránt. Az atlanti tábor országa, politikai életében elsősorban a NATO párizsi ülése emelkedik ki, amely nemcsak hogy nem oszlatta el a hosszú idők óta fennálló nézetekére seket, hanem újabbakat hozott felszínre. Az ENSZ közgyűlésén is folytatódott a vita, bár az előzetes megállapodás szerint egyelőre lényegbevágó kérdéssel nem foglalkoznak. A világszervezet Biztonsági Tanácsa pedig ismételten foglalkozott a kongói üggyel, miközben Csőmbe miniszterelnök „magánjellegű" európai körutat tett. Franciaország a NATO sírásója így évvégén már hagyományossá vált, hogy az atlanti tábor vezető országa:nak képviselői összeülnek Párizsban, hogy megvitassák a NATO helyzetét, valamint a nyugati országokat érintő többi időszerű nemzetközi kérdést. A NATO minisztertanácsának idei háromnapos ülése a sokoldalú ellentétek jegyében zajlott le. A két vezető angolszász, Rusk amerikai és Gordon Walker angol, valamint Schröder nyugat-német külügyminiszter közt lefolyt nem hivatalos tárgyalásokból arra lehet következtetni, hogy ezeknek a megbeszéléseknek sokkal nagyobb jelentőségük volt, mint az együttes tanácskozásnak. Ennek oka abban kereshető, hogy a legfontosabb téma, az Atlanti Szövetség sokoldalú atomhadereje, az MLF hivatalosan nem szerepelt a tanácskozás napirendjén, miután az ellentétek miatt általános vélemény szerint az ügy „még nem érett meg a döntésre.“ Éppen ezért a különböző álláspontok képviselői arra törekszenek, hogy minél nagyobb számban toborozzanak híveket nézetüknek. Míg pl. az amerikai és az olasz kormány felfogása .az MLF ügyben úgy ahogy „egyezik", a francia és kanadai külügyminiszter eszmecseréjéről kiszivárgott hírek szerint az ottavai kormány addig nem csatlakozik semmiféle közös atomhaderőhöz, amíg abban nem biztosították valamilyen módon a francia részvételt. Norvégia és Dánia pedig semmiképpen sem hajlandó belebocsátkozni e veszélyes tárgyalásokba és távolmaradását már több ízben nyomatékosan leszögezte. Mindennek ellenére úgy látszik, hogy sem Washington, sem Bonn nem mondott le véglegesen a sokoldalú atomerő megteremtésének tervéről. A NATO párizsi üléséről kiadott közleményében azt olvashatjuk, hogy a francia kormány nem hátrált meg a többi NATO-partner előtt De Gaulle még csak módosítani sem hajlandó elutasító álláspontját, mint ahogy azt Nagy-Britannia tette, amelv úgynevezett közös atlanti atomerő megteremtését javasolta Franciaország tehát a vendéglátáson kívül nem sok örömmel szolgált nyugati partnereinek és de Gaulle továbbra is a NATO könyörtelen sírásójának bizonyult. Fontos lengyel javaslat az ENSZ-ben Az Egyesült Nemzetek Szervezete 19. közgyűlésén folytatódik az általános vita. A világszervezet ülésén eddig már számos ország, köztük a Szovjetunió, Csehszlovákia, Kuba, Brazília, az Egyesült Államok képviselője fejtette ki kormányának véleményét. Az ülésen beszédet mondott Adam Rapacki lengyel külügyminiszter is, aki bevezetőül általános nemzetközi kérdésekkel foglalkozott. Az MLF tervvel kapcsolatban kijelentette, hogy az újabb veszélyt jelent Európa számára, mert a nukleáris fegyverek elterjedéséhez vezet. Rapacki a német kérdés egvetlen reális megközelítésének azt tartja, hogy az Európában kialakítandó kölcsönös biztonság és bizalom légkörében el kell érni a két német állam közeledését és együttműködését. A kiindulópont az lehet, hogy lemondanak Németország nukleáris felfegy' érkezéséről, elismerik a két német állam létét, s Németország jelenlegi határainak véglegességét. A lengyel külügyminiszter hangoztatta: eljött az ideje, hogy teljességben vizsgálják meg az európai bizton ság kérdését. Kormánya nevében javasolta, hogy hívják' össze valamennyi ouróoal állam kormány — illetve államfőinek csúcstalálkozóját a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok részvételével. Ez a csúcsértekezlet alaposan megvitathatná az európai béke és biztonság kérdését és nagyban hozzájárulna az egész világ békéjének biztosításához is. Az utazó Csőmbe és a kongói dráma Arról már írtunk, hogy az el nem kötelezett országok idei kairói csúcs-Jubileumi ünnepség zajlott le december iS-án a komáromi hajógyárban Ezen a napon adták át a 200 hajót, amely a Szovjetunió számára készült Komáromban. Az ünnepélyes átadásnál jelen voltak párt- és kormányunk képviselői is Felvételünkön a ,BAJKALSZK“ nevű motoros teherszál’ító hajó. amely tovább öregbíti a komáromi hajóépítők ió hírnevét. Kép és szöveg: Szénássy János értekezletének idején Csőmbe — ahogy mondják — tartozott egy úttal az ördögnek. Hiába érkezett ugyanis az Egyesült Arab Köztársaság fővárosába, a repülőtértől nem engedték tovább és vissza kellett térnie Kongóba. Az amerikaiak által hatalmába viszszaállított Csőmbe azonban, úgy látszik, hódol az utazásnak. Nemrég elhatározta, hogy New Yorkba repül és beszédet mond az ENSZ 19. közgyűlésén. Ezt a tervét azonban hamarosan megváltoztatta, hiszen a közgyűlés szomszédos termeiben éppen a kongói amerikai—belga agresszió kérdését tárgyalták így aztán irányt változtatott és nyugat-európai körutat tett. Először Párizsba érkezett, ahol de Gaulle elnökkel tárgyalt. Innen Rómába, majd Nyugat-Németországba érkezett. Mind az olasz, mind a nyugat-német fővárosban tüntetők vették körül a repülőteret és követelték Csőmbe azonnali távozását. Franciaországban és Olaszországban a kongói miniszterelnök inkább politikai és erkölcsi támogatást próbált kicsikarni elnyomó politikájához, míg bonni látogatásának az volt a legfőbb célja, hogy újybb kölcsönöket szerezzen és nagyobb arányú tőkebefektetésekre ösztönözze a nyugat-német pénzügyi és ipari köröket. S miközben Csőmbe, a kongói nép árulója, a neokoloniallsták cinkosa Nyugat-Európában agitált, az ENSZ Biztonsági Tanácsa ismét foglalkozott az amerikai—belga fegyveres beavatkozással Kongóban Fedorenko szovjet ENSZ-küldött kijelentette, hogy a Szovjetunió a leghatározottabban követeli a fegyveres agresszió azonnali beszüntetését és hangoztatta, hogy a Biztonsági Tanácsnak meg kell akadályoznia minden agressziót a világ bármely táján, tehát Kongóban is. (tg) Az ENSZ-csapatok továbbra is Cipruson maradnak Néhány nappal ezelőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtárgyalta U Thant főtitkárnak a ciprusi helyzetről előterjesztett beszámolóját. U Thant azt javasolta a tanácsnak, hogy még három hónapig, azaz 1965. március 26-ig hosszabbítsa meg a Ciprusra vezényelt ENSZ-csapatok megbízatását. A főtitkár beszámolója megállapította, hogy a szigeten jelentősen megjavult a helyzet, a harcok megszűntek, a tűzszüneti egyezményt betartják. Ugyanakkor a válság „alapvető tényezői“ változatlanok maradtak, a ciprusi probléma politikai rendezésének irányában semniiféle előrehaladás nem történt. Az ülésen felszólalt Kiprianu ciprusi külügyminiszter is, aki hangoztatta: kormánya mindent megtett annak érdekében, hogy helyreállítsa a nyugalmat a szigeten.“ A török lázadók azonban — mondotta — az ankarai kormány felbújtására éppen a helyzet normalizálását akarják megakadályozni. Kiprianu követelte a teljes mozgási szabadság helyreállítását, a különféle útakadályok és ellenőrzött övezetek megszűntetését. Fedorenko szovjet küldött felszólalásában hangoztatta, hogy a Szovjetunió változatlanul támogatja Ciprus függetlenségét és területi integritását. A kérdés megoldása csak akkor lehetséges, ha valamennyi ország ragaszkodik a Biztonsági Tanács határozataihoz és az ENSZ alapokmányához. Mivel a ciprusi kormány egyetért az ENSZ-csapatok mandátumának meghosszabbításával, a Szovjetunió elfogadja az erre vonatkozó javaslatot — jelentette ki Fedorenko. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ezután egyhangúlag jóváhagyta azt a javaslatot, amelynek értelmében a jövő év március 26-ig Cipruson maradnak az ENSZ-csapatok. Újabb válság Dél-Vietnamban Hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint újabb kormányválság van Dél-Vietnamban. Az előzőleg hivatalban levő polgári kormány helyébe ismét a fegyveres erők tanácsa lépett. Az AP hírügynökség jelentése szerint ez az új fegyveres erők tanácsa korlátozza majd Khanh tábornok főparancsnoki hatalmát. Miközben a saigoni kormány ismét megbukott, Dél-Vietnamban tovább folytatódik a sztrájkhullám. Legutóbb Hue város főiskolai diákjai léptek sztrájkba, tiltakozásul a jelenlegi dél-vietnami kormány tevékenysége és összetétele ellen. A diákok képviselői bejelentették, hogy mindaddig sztrájkolni fognak, amíg a kormány le nem mond. A hírügynökségek ugyanakkor megjegyzik, hogy két héttel ezelőtt fiatal dél-vietnami tisztek Khanh tábornok letartóztatását tervezték. Az említett tisztek állandó nyomást gyakorolnak Khanhra, akinek a tekintélyesebb parancsnokokkal együtt felróják, hogy nem elég határozott és kemény. Washingtoni jelentések szerint, Johnson elnök legközelebbi munkatársaival együtt vitatta meg a legújabb dél-vietnami fejleményeket. Parancsnoki gondok egy közös legénységű NATO-hajón # Kongóban ismét fellángoltak a harcok. A kongói hazafiak újabb támadását a partizán-mozgalom aktivizálódása követte. Az ország keleti és észak-keleti részében ismét fellángoltak a harcok. A népi erők tízezer harcosa Kindutol 150 kilométerre Tunda városban gyülekezik. A kormánycsapatok már csak a repülőteret, a szállodát és a missziók épületeit tartják kezükben. 0 A VDK jegyzéke az USA-nak. A Vietnami Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága a kormány nevében jegyzéket adott át a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságnak, amely hangsúlyozza, hogy az USA a dél-vietnami bábrendszernek nyújtott katonai segítség növelésével a dél-vietnami háború kiterjesztését készíti elő. # Johnson elnök a béke erősítésére inti a népeket. Az amerikai elnök Washingtonban tartott hagyományos karácsonyelőtti ünnepségen beszédben hívta fel a világ népeit: törekedjenek a tartós béke megőrzésére. Kijelentette, hogy az idei ünnepek sokkal boldogabbak lesznek, mint eddig, mivel az emberiség hozzájutott azokhoz az eszközökhöz, amelyekkel ki lehet küszöbölni a háborút, a nyomort és a szegénységet. Az új-delhii békekonferencia margójára Az összindiai Béketanács és a Nemzetközi Kapcsolatok Indiai Bizottsága közös meghívás alapján gyülekezett össze 1964. november 24—28. között Űj-Delhiben az eddigi legszélesebb ázsiai békekonferencia, a „Béke és Nemzetközi Együttműködés Világkonferenciája“. A világkonferencián 43 ország és 12 nemzetközi haladó tömegszervezet képviseltette magát. A nemzetközi tömegszervezetek küldöttei szinte kivétel nélkül afrikaiak és ázsiaiak voltak. A világkonferencia érdeklődése mindenekelőtt olyan kérdések felé fordult, amelyek ezeken a kontinenseken fenyegetik a békét. Ugyanebben az időben ülésezett India nemzeti békekonferenciája is, s csaknem négyszáz indiai küldött, akik az ország egész területéről érkeztek, részt vettek a világkonferencián is. Ezt a világkonferenciát az Egyesült Nemzetek Szervezete 1965-re meghirdetett „Nemzetközi Együttműködési Év“ sugalmazta, s sikerét részben az is magyarázza, hogy ez volt az első nagyobb szabású kezdeményezés, amely a „Nemzetközi Együttműködési Év 1965“ jegyében fogant. Példa és vállalkozás volt arra, hogy a szép gondolat hogyan valósulhat meg. Az természetes, hogy a nemzetközi együttműködés évét mindenekelőtt a nemzetközi békemozgalom karolta fel, A nemzetközi együttműködés sokoldalú kifejlesztése a békemozgalomnak kezdettől fogva célja volt. A mozgalom 15 esztendejének minden megnyilvánulásáról ugyan az a felhívás érkezett a. népekhez és országokhoz: működjenek együtt a kulturális kapcsolatok, a nemzetközi kereskedelem fejlesztésében s a minél konkrétabb együttműködés eszközeivel szilárdítsák a békét, a nemzetközi barátságot. A háború elhárítása e nemzetközi együttműködés nélkül nem lehetséges. A sokoldalú együttműködés a feltétele és a jele is anna*k, hogy a háborús feszültség fontos okát a nemzetközi bizalmatlanságot és elzárkózást feloldjuk. De amennyire előmozdította ennek a világkonferenciának a sikerét az, hogy a nemzetközi együttműködés népszerű gondolatát tette a tanácskozások tárgyává, ez a világkonferencia hozzá is járult az ENSZ nemzetközi együttműködési évének megvalósításához. A szocialista országok küldöttei a világkonferencián elhangzott felszólalásban hangoztatták, hogy szorosan együttműködve kell azon lennünk, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelentőségét növeljük. Hogy ne engedjük azt csökkenteni, éppen most, amikor az ENSZ-ben olyan korszak kezdődik, amelyet már az imperializmusnak fejet nem hajtó államok többsége jellemez. Az új-delhii világkonferencia legfőbb jellegzetessége éppen ez a tudat volt. Részvevői olyan országok, amelyek politikai és gazdasági függetlenségük megszilárdításáért, s az új gyarmatosítás megakadályozásáért küzdenek és ebben fenntartás nélkül, egy fronton érzik magukat Ennek a világkonferenciának az alaphangja és mondanivalója világosan imperialistaellenes volt, és hangsúlyozta, hogy a háború elhárításáért folytatott küzdelemben az imperializmussal kell megküzdeniük, mert a békét az imperializmus fenyegeti. Az új-delhii világkonferencia 18 határozatot hozott folyamatban levő imperialista háborús agresszió, különböző népek szabadságát tipró imperialista beavatkozások ellen. Különösen részletesen elemezte ez a világkonferencia a gyarmati sorból felszabadult, fejlődő országok gazdasági problémáit, konkrétan felsorolta a neokolonializmus elnyomó gazdaságpolitikájának minden megnyilvánulását, és ezeket úgy értelmezte, mint a béke ellen elkövetett üzelmeket. Minden oldalról erőteljesen hangsúlyozták, hogy a béke feltétele az olyan gazdasági és világkereskedelmi együttműködés, amely immár nem a világ monopolistáinak kedvez, hanem valóban utat nyit a fejlődő országok fejlődésének. Nem mellékes körülmény, hogy a felszólalások során a Szovjetunió mellett Csehszlovákia és Magyarország nemzetközi kereskedelmi politikáját érte dicséret. A világkonferenciának nagy részét töltötte ki, megbeszéléseinek legtöbb konkrétumát szolgáltatta a gazdasági együttműködés vitája. Tehát az újdelhii értekezlet is előre vitte azt a már régebben észlelt folyamatot, hogy a békéért folytatott küzdelmet a nemzetközi együttműködésért folytatott küzdelemként fogjuk fel, amelynek politikai kulturális és gazdasági vonatkozásai egymást egészítik ki, s amelyek között jelentőségben egyre előbbre nyomul a gazdasági együttműködésért való küzdelem. Ez a népek-országok közötti bizalmatlanságok és megkülönböztetések elleni, vagyis a népek egyenjogúságáért vívott küzdelemmel azonos. A békéről valószínűen igen szegényesen vallanánk, ha abban nem értenénk bele a fejlődő országokért érzett felelősségünket, és azt a szociálisforradalmi tartalmat, hogy a háború ellen, valamint az éhség és tudatlanság ellen, az egész emberiség felemelkedéséért egyszerre kell küzdenünk. Ez persze feltételezi az országok és a társadalmi rendszerek közötti békés egymás mellett élés politikáját — e politika mellett ez a világkonferencia is állást foglal —, és feltételezi a leszerelésért folyó küzdelmet is. Ez a világkonferencia az „új-delhii felhívásnak“ elnevezett okmánnyal követelte az atomfegyverek és minden tömegpusztító fegyver azonnali betiltását és a meglevő atomfegyverek megsemmisítését. Különösképpen felhívta erre a küzdelemre, s a küzdelemben való együttműködésre az atgpifegyverekkel nem rendelkező országok kormányait. Az Új-Delhiben tartott „Béke és Nemzetközi Együttműködés Világkonferenciája“ tehát ismét bebizonyította, hogy a békéért folyó harcban már nem hozhat eredményt egy „általános" békevágy kifejeződése. Éz a harc sokoldalú politikai küzdelmet kíván, amelynek az új-delhii világkonferencia állásfoglalása szerint legfőbb feltétele a nemzetközi együttműködés. 1964. december 24.
