Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-11-07 / 90. szám
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulója megünneplésének előkészületei, valamint az amerikai elnökválasztás szinte teljesen háttérbe szorított minden más nemzetközi eseményt. Pedig az angol parlament legutóbbi ülése, továbbá a kiéleződött rhódéziai fejlemények, az Adenauer—Erhard párharc és a szaud-arébiai tróncsere mindmind érdeklődésre tarthat számot. Október csillaga egyre fényesebben ragyog Az egész világ haladó emberisége november 7-én ünnepli a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulóját, amely egyben a nemzetek szabadeágszeretete, boldogulása és békéért folytatott harcának félszézadát is jelenti, Moszkva ezekben a napokban zászlódiszben fogadja a szocialista országok, valamint a kommunista és munkáspártok küldöttségeit, amelyek a kommunizmust építő szovjet néppel együtt ünnepük a nagy évfordulót. Hazánk párt- és kormányküldöttségét Jtfi Hendrych elvtárs, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára vezeti. A Nagy Október győzelme óta eltelt időszak alatt olyan magasra emelkedett Lenin nagy pártjának lobogója, hogy a ma még rabságban élő népek fokozott áhítattal tekintenek fel rá. Ez a párt egyre nagyobb sikerek felé vezeti a szovjet népet. Az SZKP lenini irányvonaláról Irt legutóbbi cikkében a moszkvai Pravda többek között kiemeli, hogy a szocializmusnak a Szovjetunióban aratott teljes és végleges győzelme, a szocialista világrendszer kialakulása és fejlődése alapvetően megváltoztatta a nemzetközi erőviszonyokat, megkönnyítette a népek harcát nemzeti és társadalmi felszabadulásukért. De lehetne-e mindezt tömörebben kifejezni, mint ahogy az SZKP-nak a Nagy Október évfordulójára kiadott jelszavában olvashattuk: „A kommunizmus azt a történelmi küldetését teljesíti, hogy minden ember megszabaduljon a társadalmi fejlődés egyenlőtlenségétől, az elnyomás és a kizsákmányolás minden formájától, a háború borzalmaitól“. Az Októberi Szocialista Forradalom tehát ezt a nemes történelmi küldetést tűzte ki célul és ezért csillaga mind fényesebben ragyog. Johnson győzelmével ismét a demokraták vezetnek Mielőtt a november 3-kt amerikai elnökválasztás kimenetelét értékelnénk, a címben tett utalásról szólunk néhány szót: jelképesen politikai futballmeccshez is hasonlíthatnánk a demokraták győzelmét, akik a két uralkodó amerikai párt 1900 óta tartó harcában ismét megszerezték a vezetést. A századfordulótól 1964-ig ugyanis mindkét párt harminckétszer volt uralmon. Az idei elnökválasztást még az amerikai sajtó is a legdrágábbnak, a legkimerltőbbnek, s végül a legunottabbnak jellemezte. Ezúttal bevált a közvélemény-kutatás jóslata, sót Johnson fölényesebb Óyőzelmet aratott, mint arra bárki is számított volna. „Az évszázad demokrata győzelmének“ nevezett sikert mi sem bizonyltja jobban, minthogy több mint 41 millió amerikai adta le szavazatát a Fehér Ház eddigi gazdájára, míg a szélsőségesen jobboldali Goldwater csak közel 26 millió szavazatot kapott. Ezzel a fölényes demokrata győzelemmel tulajdonképpen az egész goldwaterizmus csúfos vereséget szenvedett és a reakciós Irányzat képviselőinek nem marad más hátra, mint eltűnni a politikai arénából. Kétségtelen, hogy a haladó világ megkönnyebbülten vette tudomásul az amerikai elnökválasztás eredményét, amellyel amerika népe józanságáról tett tanúvallomást. A főleg nagyvárosok lakói, a négerek és az ifjúság szavazatait elnyert Johnson elnök főbb választási ígéretei a következők voltak: folytatni kívánja a jelenlegi külpolitikai irányt, amely a világhelyzet valódi erőviszonyait veszi tekintetbe, egyelőre nem kívánja a dél-vietnami háború kiszélesítését, továbbá szorosabb gazdasági, de főleg tudományos és kulturális együttműködést ígért a szocialista tábor országaival, belpolitikai téren pedig csökkenteni kívánja a munkanélküliséget és következetesebben akar harcolni a polgárjogok betartásáért stb. összegezve tehát a Demokrata Párt jelöltjének győzelme a hidegháborús erők és a reakció súlyos veresége. Helytelen lenne azonban túlértékelni ennek hatását. Csakis az új Johnsonkormány gyakorlati tevékenysége mutatja meg, vajon az Egyesült Államok 37. elnöke mennyire képes és hajlandó megvalósítani a nép akaratát, amely most a világ valamennyi haladó erőivel együtt oly nagy bizalmat kölcsönzött neki. Trónbeszéd és trónfosztás Tévedés ne essék, nem egy és ugyanazon országról van szó, bár Angliának és Szaud-Arábiának főleg a közelmúltban sok köze volt egymáshoz. Erzsébet angol királynő trónbeszéddel nyitotta meg az angol alsóház ülését, amelyen a Munkáspárt által készített kormányprogramot ismertette. Külpolitikai téren a leszerelés, a Kelet és Nyugat közti viszály elhárítására tett Intézkedések támogatását ígéri, de ugyanakkor síkra száll a NATO mellett. Belpolitikai téren a kormány teljesíteni kívánja választási ígéretét: az acélipar államosítását. A konzervatívok hangos közbekiáltással fogadták a bejelentést és Home volt miniszterelnök kijelentette, hogy pártja ugyan támogatja a Wilsonkormányt, de az államosítással szembefordul. Ezek után komolyabb értelmet kap az a Londonban elterjedt politikai anekdota is, hogy a munkáspárti képviselőknek a parlament épületébe kellene átköltözniük, mert esetleges távollétükben az ötfónyi munkáspárti többség nem lenne elég egy bizalmi szavazás során. Miközben Londonban a királyi korona alól munkáspárti kormányprogram hangzott el, Szaud-Arábiában is elhangzott egy trónbeszéd, de ezt távolról sem lehet munkáspártinak nevezni. A pazarló király néven ismert Szaud végre formálisan is átadta a hatalmat öccsének, Fejzál hercegnek. Az előbb miniszterelnöki tisztséget betöltő Fejzál már bátyja uralkodásának idején végrehajtott bizonyos 'reformokat, amelyekkel igyeke. zett enyhíteni a tömegek nyomorát, dé ez édeskevés volt. A királyi korona teh'át gazdát cserélt Szaud-Arábiában, de egyelőre kevés jel mutat arra, hogy a mérhetetlen nyomor és elnyomás is szűnőfélben lenne. ^ —tg— Egyelőre csak három, de pár év múlva tizenkét kilométer hosszan szegélyezik a Volgát az ízléses parkok és a korszerű lakóházak Szaratovnál. Előtér-December végén adják át a forgalomnak a Szárátovot Engels-szel összekötő három kilométer hosszú beton hidat. Foto: Pathó K. Ä két Johnson A New York-i Broadway egyik színházában nagy sikerrel, táblás házak előtt hetek óta fut már egy darab, amely Abraham Lincolnnak, az Egyesült Államok egyik legnagyobb elnökének életéről és haláláról íródott. A színmű iránti élénk érdeklődést természetesen csak fokozzák John F. Kennedy, Lincoln életművét betetőzni szándékozó elnök halálának tragikus és rejtélyes körülményei. ' Ha visszalapozunk néhány oldalt Amerika történelmében, és elolvassuk a mintegy száz esztendővel ezelőtt lezajlott eseményeket, sok tekintetben találunk hasonlatosságot Amerika mai problémáival — mér csak azért is, mert az akkoriakat még ma sem oldották meg. Mi történt 1865. április 14-én? Egy színházi előadáson, abban a pillanatban, amikor a nézők a legjobban szórakoztak és Lincoln elnök személyi őre a szomszédos kocsmában sörözött, John Wilkes Booth, egy színész Lincoln páholyába osont és az elnök tarkójába lőtt. Aztán a színpadra ugrott, de közben kificamította lábát. A nagy felfordulásban azonban sikerült észrevétlenül kijutnia a színházból, lóra ugrott és elvágtatott, Később az elnök gyilkosát utólérték és „menekülés közben“, már Virginia államban, lelőtték. Ezzel be is fejeződhetett volna az elnök halála körülményeinek részletezése. Pedig csak akkor kezdődött. A halálos ágyán fekvő Lincoln ma-Wessünk egy összefoglaló pillan* tást azokra a fontosabb eseményekre, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat megelőző két tucatnyi év alatt Oroszországon kívül lejátszódtak. Olyan mozzanatokról van szó, amelyek közvetlenül ugyan nem váltották ki az oroszországi forradalom kirobbanását, de fejleményeikkel, következményeikkel és kihatásukkal siettették annak megérlelését. Részleteket közlünk Werner Pobbignak, a Német Demokratikus Köztársaság jeles írójának időrendben összeállított cikkéből: 1891. november 23-án így szólt II. Vilmos német császár a bevonuló újoncokhoz: „Felesküdtetek rém, tehát katonáim lettetek. Aki az én ellenségem, a ti ellenségtek kell hogy legyen. A mai szocialista kilengések időszakában talán rátok parancsolok majd, hogy hozzátartozóitokat, sőt saját szülőiteket lelőjétek. De parancsomat akkor is ellenkezés nélkül kell végrehajtanotok!" Mellesleg megjegyezzük, hogy kerek 70 évvel később, 1961. október 11-én átkozottul hasonló kijelentést tett Lübke, akkori bonni szövetségi elnök a Hamburg- Blankenese-i katonai akadémia tisztjei előtt: „A Bundeswehr katonája olyan helyzetbe kerülhet, hogy kénytelen lesz egyszer saját honfitársai ellen harcolni!“ — Imperialista önkényuralom — a totális militarizmus újjáélesztése csendült ki szavaiból. 1895. július 20-án ugyancsak Vilmos császár terpeszkedett Napóleont is megszégyenítő harci pózban a „Hohenzollern“ parancsnoki hídján. Kikötötte, hogy ő vezeti az első hajót a róla elnevezett Vilmos császárcsatornán át, amelynek létesítésével hadászati összeköttetést teremtettek az Északi- és a Keleti-tenger között. — Az öntelt uralkodó nem is sejtette, hogy kormánykereke „üresen“ jár: a két méterrel alatta gondosan álcázott valódi kormánykereket szakképzett révkormányos irányította, mivel „őfelsége“ mitsem konyított a hajózáshoz. — A népámításnak, a porosz császás hiúságának iskolapéldája! A megnyitási ünnepségen azonban üröm vegyült az öröm poharába: kitűnt, hogy a „Hohenzollern“ díszkíséretét alkotó egyéb hajók közül az angolokén nyugodt lélekkel méregették a csatorna mélységét annak egész hosszában. A németek a vendégjoggal való visszaéléssel vádolták az angolokat, akik viszont a megelőző hadászati intézkedések szükségességét hozták fel ellenérvül. — íme, már akkor elindult a tőkés nagyhatalmak versengése a katonai fölény biztosítására! 1896: Anglia megkezdi Szudán meghódítását, hogy a Nílus vizének elvezetésével bármikor térdre kényszerfthesse Egyiptomot. — Az angol imperializmus további terjeszkedése! 1897. Szeptember 11-én ezt írta maga az angol Saturday-Review: „Ahol egy bánya kiaknázásáról, új vasútvonal építéséről vagy a bennszülöttek megnyeréséről van szó, az angol kalmár mellett mindenütt feltűnik a német kereskedelmi utazó. Angolok és németek között egymásra halmozódnak a nézeteltérések, hogy minél nyomosabb háborús okká tornyosodéinak“. — Keresztezik egymást az imperialisták kereskedelmi-gazdasági-hadászati érdekei! 1900-ban az események természetszerű folyományaképpen beköszöntött az első gazdasági világválság. Miután június 20-án meggyilkolták a pekingi német követet, kitört a kínai boxerlázadás, amelyet a tőkés hatalmak egyesült katonasága állatias kegyetlenséggel vérbe lojtott. — Valahányszor gyarmati vagy félgyarmati sorban sínylődő népek irtásáról volt szó, hirtelenüi összefogtak az egymással marakodó rabszolgatartók. Gondoljunk csak Etiópia, Egyiptom, Kongó, Angola stb. országok későbbi eseteire! — Ugyanakkor megkezdődött a lázas flottaépítési versengés Anglia és Németország között. 1903-ban megalakult az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt. 1905-ben, a Japán ellen vívott vesztes háború után kitört Oroszországban a polgári demokratikus forradalom, amelynek során ezreket gyilkoltak halomra a cár martalócai. A Ruhrvidéki német bányászok is megelégelték az embertelen kizsákmányolást és a pétervári események hatására nagyszabású sztrájkot kezdtek, amely hetekre megbénította a német nehézipart. — Február 3-án Sidney Lee. az angol admiralitás polgári lordja ezt felelte a német fenyegetésekre: „A német hajórajt el kell pusztítani!“ 1906: Marokkő birtoklása miatt háborús veszély fenyeget Franciaország és Németország között. — A gyarmatosítók marakodása a koncért! 1907- ben tartották meg Stuttgartban a II. Internacionálé kongresszusát Lenin, Rosa Luxemburg, August Bebel és mások részvételével, amelyen a nemzetközi munkásosztály vezetői óva figyelmeztettek egy imperialista háború kitörésének fenyegető veszedelmére. 1908- ban az Osztrák—Magyar Monarchia kiterjeszti felségjogait a már régebben megszállt Bosznia-Hercegovinára. — A Habsburgok csillapíthatatlan területszerzési éhsége! 1910: Németországban egymást követik a munkássztrájkok, Berlinben utcai harcok dúlnak az elkeseredett dolgozók és az iparmágnások érdekeit védő rendőrség között. 1911. július 1-én másodszor is kiéleződik a francia—német ellentét Marokkó birtoklásáért: a császári flottatüntetés során a Panther nevű páncélos cirkáló befut Agadír kikötőjébe és hajszálon múlik a háború kirobbanása. 1912 tavaszán Bulgária az orosz cár védnöksége alatt szövetséget kötött Szerbiával és Görögországgal, amelyek a törököt mai határai mögé szorították vissza. A Balkán-háborúk különböző átcsoportosításokkal egészen 1913 augusztusáig tomboltak. — Németországban közben győzelmesen előretört a szociáldemokrata párt: 89 újsággal, 111 képviselővel rendelkezik a birodalmi parlamentben, létszáma a szakszervezeti tagokkal együtt eléri a 4 milliót! De a német szociáldemokraták nem látják vagy nem akarják meglátni, mi megy végbe Oroszországban: hogy nekik is már réges-régen szakítaniuk kellett volna a párt árulóival, az opportunistákkal és revizionistákkal s új típusú, végleges pártot alakítaniuk Az opportunisták uralta szociáldemokrata párt ekképpen a német burzsoázia eszközévé vált, a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi központja pedig eltolódott Oroszországba ... És még egy „csekélység“: Krupp, a német ágyúkirály, mint „jó“ hazafi kézigránátgyutacs-szabadalmát . egyszerűen eladta az angliai Vickers- Armstrong konszernek Ezen „érdeméért“ az első háború alatt felmenl tették a katonai szolgálat alól. Könyvelője azután német alapossággal kiszámította, hogy az angolok 123 millió Krupp-féle patentgyutaccsal ellátott kézigránátot zúdítottak a német állásokra. Krupp úr pedig minden kézigránáton 1 angol sillinget keresett. Ennek ellenére a Kruppok a német császár, később Hitler kegyencei maradtak. És ma is azok — Bonnban. Röviden vázQltuk azokat a fontosabb politikai eseményeket, amelyek az első világháború kitöréséig megelőzték a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Amíg az Auróra ütegei világgá mennydörögték a proletariátus győzelmének hajnaihasadását. K. E. gához hivatta alelnökét, akit szintén johnsonnak, Andrew Johnsonnak hívtak. Néhány szót suttogott neki és az alelnök nehezen bár, de megértette a haldokló utolsó kívánságát: egyesítse a néger-kérdés és a polgárháború által kettészakadt amerikai népet és fejezze be az ő életművét. És Lincoln utódja, Andrew Johnson elnök nagy elődje szellemében is cselekedett. Bér Dél szülöttje volt, rokonszenvezett az északiakkal és minden igyekezetével exponálta magát a faji ellentétek leküzdése érdekében. Az akkori kongresszus többsége azonban ellenezte a megértés politikáját. Az új elnök az akkori reakció köreiben a legnagyobb gyűlölettel találta magát szemben. Idegen nemzetbeli nép-ellenségnek bélyegezték, sőt azt is rebesgették felőle, hogy közreműködött elődje meggyilkolásában. Végül pedig elérték azt, amit még egy kongresszus sem mert vállalni az elnökkel szemben: súlyos bűncselekményekkel és hivatali visszaélésekkel vádolták meg. Csak egyetlen szavazat hiányzott ahhoz, hogy elítéljék. De Johnson felmentése is elegendő volt ahhoz, hogy diszkreditálják, — csak azért, mert következetesen akarta folytatni Lincoln életművét. És mivel az USA Reakciója azt akkor lehetetlenné tette számára, csaknem száz évvel később John F. Kennedypek Is gyanús körülmények között kellett meghalnia. Kennedy gyilkosát is bírósági Ítélet nélkül tették el láb alól — hogy fény ne kerüljön a homályos körülményekre. E napokban pedig a másik Johnson — Lyndon B. Johnson, ugyancsak Dél szülöttje tesz Ígéretet arra nézve, hogy teljesíti Kennedy hagyatékát, amely végeredményben még mindig a nagy előd, Lincoln be nem teljesült végrendelete Sikerül-e vajon Lyndon B. Johnsonnak az, amibe elődje Andrew Johnson belebukott? Megklsérlik-e újra a haladás kerékkötői lehetetlenné tenni ezt a Johnsont ugyanúgy, mint Andrew Johnsont, Lincoln örökösét az egykori reakciósok? Megengedi-e azt a jövő újra, amit a múlt követett el ? <«■) 1964. november 7.
