Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-10-17 / 84. szám
Bratislava, 1964. október 17. Ära 40 fillér XIV. évfolyam, 84. szám. Bízzunk a fiatalokban Van határa az ifjú hévnek, alkotó kedvnek? Fogas kérdés. Ám hadd bizonyítson az élet, a történelem. A felszabadulás utáni évek ifjúsága bizonyított. Emlékezzünk csak! A háborús évek, a sok pusztítás utáni közönyt gyorsan kigyomlálta a béke. Az első szabad esztendő az alkotás magvát szórta el az ifjak tudatában. Volt akkor egy olyan időszak, amikor az egész ország fiatalsága megmozdult. Ment, parancsszó nélkül; építeni, alkotni. Egyetlen vágya volt: örökre tűnjenek el a romok, hogy a sötétség helyett fény ragyogja be az új életet. Ment a városi, ment a falusi fiatal. A tenniakarás áthatotta a városi és falusi munkahelyeket és nagyszerű alkotásokra serkentette az ifjúságot. Hogy csak néhányról szóljunk: az ifjak nevéhez fűződik az Ifjúsági Vasút, a Szövetségi Vasút és még sok egyéb. És ennek az egészséges áramlatnak köszönhetően született meg az elhatározás: létrehozni, felépíteni egy új falut, mely az ifjúság nevét viselt. Semmiből egy falut? Nagy tét! Ahhoz, hogy ház épüljön, a föld teremjen nem elég a lelkesedés, az ifjúi hév. Nem ám. De akkor, tizenöt évvel ezelőtt, amikor már az ifjúság sokszor bizonyított, ez a gondolat sem volt teljesen utópia. Azért sem, mert az ifjúságot már szervezett, harcban, építésben edzett erő irányította. És még más ... Ez az erő segített leküzdeni a kezdeti akadályokat. Cj, ebben a hazában egyedülálló dologra vállalkozott a huszonnégy fiatalból álló lelkes kis csoport, amely a mocsár és láp helyén hozzálátott egy új falu építéséhez. Nemcsak a munkával adódó nehézségeket kellett határtalan szorgalommal legyűrniük. Mást is. A környék falvainak maradiságét, bizalmatlanságát. Bizonyítaniuk is kellett; itt, ezen a helyen, ahol csak a zsombék borítja a földet, csak savanyú széna terem, néhány éven belül gazdagon termő lesz a határ. De miből? — mondogatták az emberek? Nincs azoknak több, a puszta két kezüknél. Még házuk sincs. Barakokban laknak. Nem volt könnyű a kezdőknek. Ám a bizalmat, melyet az első lépéskor már megkaptak, később tettek követték. És ma? Nemrég jubilált IFJÜSÄGFALVA. Az akkori sikerek nyomán születtek azok a nagyszerű eredmények, amelyek híressé tették a szövetkezetüket. Nagy tisztelet illeti a kezdőket, amiért szívósan vették vállukra a gondot, vállalták a megbízatást. Ám a további nemzedék sem vallott szégyent. Az ifjúság hőstetteként emlegették a későbbi években nagyszerű alkotásukat. Rászolgáltak hát a bizalomra. Az évforduló alkalmából részletesebben taglalta a sajtó Ifjúságfalva történetét, tagjainak mai életét, a szövetkezet gazdasági helyzetét. S hogy most is szólunk róluk? Ennek is meg van a maga értelme. Az akkori tett, a nagy tét, ma már túlnőtt a falu, de még a járás határain is. Nézzük csak: régen a paraszt és munkás közé válaszfalat igyekezett emelni az uralkodó osztály. Felszabadulásunk kezdeti éveiben megedzett ifjúságunk példát mutat, hogyan segíthetik egymást. Egyformán élnek azokkal a jogokkal, melyet szocialista társadalmunk minden dolgozó ember számára nyújt. A munkára, a művelődésre való jogot, s a többi állampolgári jogot egyaránt a magáénak mondhatja a munkás és a paraszt. Mi lett az ottani ifjak utódjaiból? Mit csinál a mai nemzedék, ahogy mondani szokják, az új ifjúság? Követi-e az Ifjúsági Vasút az Ifjúságfalva építőit? Azok nyomdokain jár-e, akik oly nagy sikerekkel gazdagították az országot, öregbítették a fiatalok jó hírét? Eh, intézik el sokan kézlegyintéssel, hol van a mai ifjúság az akkoritól? Csak a szórakozást és a könnyű életet keresi. Igaz ez? Az új feltörő, a mai élet igényeinek akarna ellenállni a ma fiatalja? Nem így van! Egyrészük ugyan még nem lelte meg a munka mindennapos örömét, a többség azonban méltó az elődökhöz. Sok építkezésen az ifjúság nevéhez fűződnek a legszebb sikerek. És a falusi fiatalok? Rászolgálnak-e a bizalomra? Kétségtelen, a falusi ifjúság zöme az új utat tapossa. Van-e hasznosabb és értékesebb, mint más formában, más eszközökkel, nagyobb szinten ugyan, de tovább fejleszteni az Ifjúságfalva alapítóinak örökét? Most nem falvakat épít, hanem korszerű, nagyüzemi gazdaságokat fejleszt. Az ifjú elnökök, mérnök-agronómusok, átvették a stafétabotot. Ám ma sem kisebb a tét. Sok esetben talán nagyobb. Bizonyítaniuk kell, persze a szövetkezetek korosabb tagjaival egyetemben: jobb élet csak jobb munkából születhet. S ez a mezőgazdaságban a tudomány nagyszerű vívmányainak mindennapos alkalmazásával érhető el. A kétkezi munka még elkerülhetetlen a földművelésben, ám a mai fiataloknak arra kell törekedniük, hogy a gép egyre jobban kiszorítsa a fizikai munkát. Ésszel, géppel általában könnyebb és olcsóbb a munka, sőt hasznosabb is. A jövő mezőgazdasága korszerű gépek nélkül elképzelhetetlen. Az esetek többsége bizonyítja — ezt leginkább éppen a fiatalok ismerik fel. Csak néhány példa erre: a legjobb kombájnosok az ifjak soraiban vannak. Ök az úttörői a mezőgazdaságban a kétműszakos munkának. Ők a falusi kultúra első számú magvetői. Azt szokták mondani: a földműveléshez a szaktudáson kívül más is kell. Nos, a falusi fiatalok zöméről elmondhatjuk, hogy a munkát, melyet rájuk bíz a vezetőség, szívvel-Iélekkel végzi... Jól megtanulták már, hogy ahogy a határozatokat, utasításokat megvalósítják, úgy válik általánosabbá a jólét és a műveltség, úgy lesz a falvakon is egyre kevesebb gond, de több fény és mosoly. A nagy célkitűzések megvalósítása a mezőgazdaság és a falusi ifjúság holnapjának megalapozása. Igen, még be nem látható óriási lehetőségek kapui állnak nyitva előttük. Ám, ha egy gépkocsivezető haladni akar, tovább kell látni az orránál. Ha a mezőgazdaság gyors ütemben akar előbbre jutni, tovább kell látnunk a mai, sokhelyütt közepeseknek mondható hektárhozamoknál. Döcöghetünk a dülőúton, ahol lemaradtunk (szerencsére nem jellemző ez az ifjakra), vagy száguldhatunk a széles úton, ahol egy világ áll nyitva előttünk . .. A falusi fiatalokra rá lehet bízni sok mindent. Csak, s ez az ifjú hév, a fiatalos lendület velejárója, nem szeretik, ha túl sokat „anyáskodnak" felettük Több bizalmat kölcsönözzünk nekik, több önállóságot biztosítsunk számukra, akkor egész biztosan sok jót hallunk, írhatunk még a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokról. Megértették — ők is — nem tegnap, nem is tegnapelőtt, hanem már régebben, miért léptünk erre az útra, akkor már csak a további fejlődés hogyanját kell helyesen megválasztani. Példakép, tapasztalat szépszerével akad. Az a fontos, hogy a bizalomra a mai ifjúság is éppúgy rászolgáljon, mint annak idején az a lelkes csoport, amely a beláthatatlan pusztából veteményeskertet varázsolt, a semmiből egy új falut épített és szebb holnapot teremtett. MÉRY FERENC A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága október 14-én plenáris ülést tartott. Az SZKP KB plénuma eleget tett Ny. Sz. Hruscsov elvtárs kérésének, hogy magas életkorára és rosszabbodott egészségi állapotára való tekintettel mentsék fel az SZKP KB első titkárának, az SZKP KB elnökségi tagjának és a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tisztsége alól. Az SZKP KB plénuma L. I. Brezsnyev elvtársat választotta az SZKP KB első titkárává. ★ Moszkvában hivatalosan közölték, hogy a Szovjetunió Leg-felső Tanácsának Elnöksége Anasztasz Mikojan elnökletével október 15-én megvitatta a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöki tisztségének betöltését. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége eleget tett Nyikita Hruscsov kérésének, hogy mentsék fel tisztsége alól, és a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé Alekszej Koszigint nevezte ki. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének üléséről a következő hivatalos közleményt adták ki: „A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége A. I. Mikojan elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének elnökletével 1964. október 15-én ülést tartott. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége megvitatta a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöki tisztségének betöltését. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Ha figyelemmel kísértük az elmúlt hét mezőgazdasági munkáinak ütemét, azt tapasztalhattuk, hogy amíg egyes szakaszokon lényeges az előrehaladás, másokon bosszantóan lassú. Mi tehát a teendő? Sem több, sem kevesebb, mint az, hogy az elkövetkező időszakban mezőgazdasági üzemeinkben a közös érdeknek megfelelően jobb munkaszervezést kell érvényesíteni. A jó mezőgazdász tudja, hogy az időben és kifogástalan minőségben végzett szántás milyen mértékben befolyásolja a jövő évi terméseredményt, azért az ősziek alá igyekszik jó magágyat készíteni, miközben a mélyszántás szakszerű elvégzéséről sem feledkezik meg. Persze, a vetőszántással nincs is különösebb baj, mert közel állunk a befejezéshez. Azonban, ha összegezzük a vető- és a mélyszántás heti gyarapodását, azt mondhatjuk, hogy az utóbbi napokban csupán 6 %-os az átlagos emelkedés, s e tekintetben nagyban ludas a nyugat-szlovákiai kerület, ahol október 12-én még több mint 278 000 hektár föld szántatlan volt. Amíg a közép-, illetve a kelet-szlovákiai kerületben jóval 50 %-on felül addig a nyugatszlovákiai kerületben csupán 46 °/o-ra teljesítették e fontos feladatukat. Hogyan kívánják megoldani a lemaradást a nyugat-szlovákiai mezőgazdasági üzemekben? A kérdés jogos, de a felelet is eléggé megnyugtató, hiszen örvendetes tény, hogy a kerületben 674, s a járások közül a lévaiban 187 lánctalpast két műszakban üzemeltetnek, vagyis többet, mint a bratislavai, dunaszerdahelyi, galántai és a trnavai járásokban együttvéve. A lévai után sorrendben az újvári járás következik a kétműszakban történő üzemeltetés tekintetében, ahol kereken 100 lánctalpast vetettek be. Amint látjuk, a két járásban 287, míg a többi kilencben csupán 387 lánctalpast használnak két műszakban. Minden bizonnyal hatással lenne a munka ütemére, ha az összes járásokban több gépet bekapcsolnának a kétműszakos üzemeltetésbe. Ismeretes, hogy a termelés fokozásának tekintetében mily nagy jelentőséggel bír a talaj termőerejének fokozása. Ha megvizsgáljuk a mezőElnöksége eleget tett Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs kérésének, hogy magas életkorára és rosszabbodott egészségi állapotára való tekintettel mentsék fel a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tisztsége alól. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége Alekszej Nyikolajevics Koszigin elvtársat kinevezte a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé és felmentette őt a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének tisztsége alól. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagjai egyöntetűen jóváhagyták a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozatait arról, hogy Ny. Sz. Hruscsov elvtársat felmenti a Szovjetunió Minisztertanácsa gazdasági üzemek által javasolt trágyázási tervet, könnyen megállapíthatjuk, hogy Szlovákiában több mint 80 000 hektár, s ebből Nyugat- és Kelet-Szlovákiában egyenkét több mint 29 000, Közép-Szlovákiában pedig több mint 25 000 hektár a trágyázásra váró szántóterület. A fenti kedvezőtlen állapot javítása céljából ajánlatos lenne, a járások termelési igazgatóságának agronómiái szolgálata, valamint a termelési körzetek instruktorainak bevonásával bizottságok alakítása annak megállapítására, hogy a mezőgazdasági üzemekben miért nem teljesítik a trágyázási tervet, s bizonyos, hogy az alapos áttekintés után több helyen találnának fölhasználatlan istállótrágyát, amelynek kihordása és beszántása után javulhatna a tápanyagellátás és ezt követőleg növekedne a jövő esztendei termés Többször esett már szó a takarmányalap feltöltésének lehetőségéről és számtalanszor hangsúlyozzuk az őszi keverékek jelentőségét és felbecsülhetetlen értékét. De amint látjuk, még a szárazságsújtotta vidékeken sem találtunk e téren mindenütt megértésre. Pedig azt tartja a közmondás, hogy „Más kárán tanul az okos“! Szinte hihetetlen, hogy egyesek saját kárukon ne tanultak volna. Azonban a tények magukért beszélnek. Kelet-Szlovákiában például csak a bardejovi, michalovcei presovi, terebesi és a Spisská Nova Ves-i járásban teljesítették ezirányú feladatukat, a nyugat-, illetve a közép-szlovákiai kerületben pedig csak két-két járásban. Az idő előrehaladottságára való tekintettel már csak szükségmegoldás az őszi keverék vetése, de mégis azt kell mondanunk, hogy „Jobb később, mint soha!“, vagyis ott, ahol szükség mutatkozik, ajánlatos az őszi keverék későbbi vetése Szakembereink becslése szerint a cukorrépa betakarítása és a felvásárlás eléggé jó ütemben halad. Ez annak tudható be. hogy segített a kilátásba helyezett külön-jutalom. Ennek eredményeképpen a cukorgyárak teljesíthetik gyártási tervüket. Egyetlen technológiai probléma merül fel csupán, mégpedig az, hogy a melaszba elnökének tisztsége alól és A. N. Koszigin elvtársat kinevezi a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé. A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagjai szívből jövő szerencsekívánataikat fejezték ki A. N. Koszigin elvtársnak abból az alkalomból, hogy a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé nevezték ki. A. N. Koszigin elvtárs köszönetét mondott a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének az iránta tanúsított bizalomért, s biztosította őket, hogy igyekezni fog, kötelességeit maradéktalanul teljesíteni.“ A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozatait ma egyidejűleg nyilvánosságra hozták. szokatlanul sok cukor jut. Persze, a cukorrépának jelentős része még a mezőn van, s ezért kívánatos, hogy a jelenlegi esőzések idején nagyobb gondot fordítsanak az elszállításra. Annál is inkább, mert az utóbbi napokban lassúbb a szállítás üteme. Beszélnünk kell továbbá arról is, hogy aránytalanul nagy a betakarítási (8 °7o) és a szállítási (1—2 %) veszteség. Több helyről érkezett panasz a nedvesszelet szállításra, ami arra figyelmeztet, hogy valamit tenni kellene, mert a mezőgazdasági üzemek nem képesek teljesíteni silózási tervüket. Hasznos lenne, ha a mezőgazdasági termelési igazgatóságok egyik dolgozója szorosan együttműködne a járás körzetében lévő cukorgyárral. Programtervet készítenének a szállításra, amelyet be is tartanának. így mindenki időben megkapná a számára szükséges nyersszeletet. Sajnos, míg tavaly ilyenkor 40, addig idén csak 28 %-ra teljesítik a cukorgyárak a nyersszelet-szállítás tervét. Örvendetes, hogy idén burgonyából bőséges termésre van kilátás. A hagyományos burgonyátermesztő vidékeken átlagon felüli termés mutatkozik. de sajnos, ezekben a körzetekben nagyon lemaradtak a betakarítással. Nagy a lemaradás például a bardejovi, kassai és a michalovcei járásban. de ahol jól megszervezték a betakarítást — mint például a presovi és a Spisská Nová Ves-i járás mezőgazdasági üzemeiben — ott jó ütemben halad a munka. Egyet azonban figyelembe kellene vennünk. Meteorológiai állomásaink havat és hőmérsékletcsökkenést jeleznek. Éjjelente nemcsak a hegyaljai körzetekben, de a síkságon is fagyra van kilátás. A burgonya és a cukorrépa, valamint a kukorica- nagy része még a mezőn van. Sokhelyütt felelőtlen egyének lopkodják a kukoricát. Mi hát a teendő? A termelési igazgatóságoknak arra kellene törekedniük, hogy az eddiginél jobban felhasználják a védnöküzemek segítségét. Elsősorban szállítóeszközeik bevonásáról van szó, de emellett sokhelyütt munkaerő-szükség is mutatkozik. S végül még annyit, nem ártana, ha a nyugat-szlovákiai kerület járásai kapcsolatot teremtenének a burgonyatermelő üzemekkel és megkérdeznék, nincs-e szükségük segítségre. Bizonyosan akad Nyugat-Szlovákiában olyan mezőgazdasági üzem amelynek szüksége lenne ültető- vagy takarmányburgonyára amit munka fejében beszerezhetne Kelet-Szlovákiából. Bizony, nem ártana, ha e téren hamarosan intézkedés történne, mert az idő sürget. Hoksza István Késedelem nélkül Két műszakkal gyorsítsuk a szántás ütemét • Gyarapítsuk a talaj termőerejét • Szükségmegoldás az őszi keverékek jelenlegi vetése • A fagyok beállta előtt helyezzük biztonságba a cukorrépát és a burgonyát • A kukorica betakarítása sem tűr halasztást • Segítsenek a védnöküzemek! A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének ülése Közlemény az SZKP Központi Bizottságának plenáris üléséről • Ny. Sz. Hruscsovot felmentették az SZKP KB első titkárának és a Minisztertanács elnökének tisztsége alól • L. Brezsnyev az SZKP KB első titkára • A. Koszigin a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. L. L BREZSNYEV A. N. KOSZIGIN A szocialista mezóqazdasáaért! A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK LAPJA