Szabad Földműves, 1964. július-december (15. évfolyam, 54-104. szám)
1964-09-16 / 75. szám
Bratislava, 1964. szeptember 16. Ára 40 fillér XIV. évfolyam, 75. szám. Az idei brnói nemzetközi vásár újdonsággal lepte meg a kiállítókat; a vásárok történetében az idén került sor először aranyérmek kiosztására. A versenybe benevezett több mint 300 iparcikk értékelése nehéz feladat elé állította a zsűrit, mert valamenynyi korszerű, jelentős alkotás volt és műszaki szempontból is újdonságot jelentett. A zsűri határozata szerint a következőképpen jutalmazták meg az egyes országok termékeit: Csehszlovákia 16. Nyugat-Németorszég 3, Anglia 2, Hollandia 2, valamint Svájc, Lengyelország, Ausztria, a Szovjetunió és az NDK 1—1 aranyérmet szerzett. Hazai gyártmányaink közül főleg az FB—32—W típusú marógépet, egy komplett TV-stúdió felszerelés és egy répafejelő gépet kell megemlítenünk az aranyérmesek között. A kitüntetett külföldi gépek közül a nálunk is jól ismert SZK—4-es szovjet kombájn. egy nyugatnémet vágógép és egy osztrák gyártmányú ultramikrofon keltett nagy érdeklődést. Határidőn belül, jó minőségben Interjú a főagronómussal Az őszi mezei munkák során nem kis feladat vár a kassai járás mezőgazdasági dolgozóira. Augusztus végén földbe került a repce és megkezdték az ősziek alá a vetőszántást azonban még egész sor tennivaló vár rájuk. Több mint 17 000 hektár kalászost vetnek és csaknem 9000 hektárról kell betakarítani a cukorrépát, burgonyát és egyéb kapásokat. Az őszi mélyszántást 26 000 hektáron kell elvégezni. Számításba jön még közel 1000 hektár k’'sVl07?.mú r*1- felszántása A mezőgazdasági termelési igazgatóságon a felkészülésről beszélgettünk Kytka főagronómussal, majd néhány kérdést intéztünk hozzá. — Hogyan készültek fel az őszi mezei munkák elvégzésére? — A nyári munkák befejezése után kidolgoztuk az őszi munkák tervét. Ezt közösen megtárgyaltuk az üzemek vezetőivel a HNB és helyi pártszervezetek vezetőinek részvételével és a szövetkezetek tagsági gyűlésein. A helyszíni szemlén jó felkészültségről győződtünk meg. A gépek megjavítva várják az indulást. Célunk, hogy a vetőszántást 14 nappal a vetés előtt elvégezzük, s így ülepedett ágyba kerüljön a mag Kaoásokből közepes termés ígérkezik. S hogy azt minél kevesebb veszteséggel takarítsuk be, a gépek teljes kihasználására törekszünk — A jó termés alapja a jó vetőmag Biztosítanak belőle elegendőt? — A mezőgazdasági üzemek dolgozói minden erejükkel azon fáradoztak, hogy saját termésükből lássák el magukat. Ez azonban a legjobb akarat mellett sem sikerült mindenütt. Hiány azonban nem lesz. Azok a mezőgazdasági üzemek, amelyek nem rendelkeznek elegendő vetőmaggal, a felvásárló üzemben beszerezhetik azt. Több szövetkezetben a csíraképesség nem felel meg a követelményeknek, s ezért a felvásárló üzemek kicserélik egy-egy arányban. Ehhez még annyit; a felvásárló üzemnek idejében jelentsék a vetőmag-cserét, s a még elmaradt szövetkezetek vizsgáltassák felül a csíraképességet. — Hogyan szervezték a szocialista munkaversenyt és milyen módon serkent az anyagi érdekeltség? — A termelési igazgatóság a mezőgazdasági üzemekkel együtt minden idénymunkára, az őszi mezei munkára is munkaversenyt indít mely az agrotechnikai határidő betartására és a munka minőségi elvégzésére serkenti a dolgozókat. Eddigi tapasztalatunk szerint az egyes idényekre szervezett munkaverseny mindig jó eredménnyel járt. És most különösen nagy gondot fordítunk mind a betakarításra, mind az ősziek vetésére, mert egyrészt a takarmányalap gyarapításáról van szó, másrészt pedig a jövő évi termést alapozzuk meg. Jablonci Lajos A kiállított mezőgazdasági gépek csehszlovák részlege. Ünnepségsorozat a fala megalakulásának 15. évfordulóján Ifjúságfalva nagy ünnepe A Kis-Duna és a Vág torkolatánál épült Ifjúságíalva három napon keresztül nagyszabású országos ifjúsági találkozó színhelye volt. Pénteken, szombaton és vasárnap került sor Dedina Mládeze (Ifjúságfalva) megalakulása 15. évfordulójának országos ünnepségeire, amelyre az ország különböző részeiből több mint 1000 fiatal érkezett. Eljöttek azok a fiatalok Is, akik részt vettek Ifjúságfalva építésében, de ma már nem élnek ott. A zászlódíszbe öltözött szövetkezeti falu dolgozói és az ünnepségek többi résztvevője vasárnap szeretettel köszöntötte pártunk és kormányunk küldöttségét, amelyet Alexander Dubcek elvtárs, a CSKP KB elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára vezetett. Emléktábla-leleplezés és tábortűz Dómján Imre, az ifjúságfalvi EFSZ traktorosa 88,16' pontszámmal került az első helyre. A járási szántóversenyt Horváth Imre. a gútai. EFSZ traktorosa nyerte. Ugyanezen a napon került sor a fiatal mezőgazdasági szakemberek tanácskozására, akik mezőgazdaságunk időszerű kérdéseit vitatták meg. Ünnepi nagygyűlés, sportrendezvények, népmulatság Az Ifjúságfalva jubileumának tiszteletére rendezett ünnepségek vasárnap érték el tetőfokukat. Ludovit Túron mérnök, a helyi EFSZ elnökének megnyitója után Alexander Dubcek elvtárs tartott főbeszámolót, majd a szövetkezet több mint 25 építőjének a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kitüntetését adományozták. Ezután művészegyüttesek léptek fel, hogy szórakoztassák az ünneplő közönséget. Délután nagyszabású sporteseményekre került sor, majd vidám táncmulatság zárta Ifjűságfalva jubileumi ünnepségeit. (tg) Pénteken a kora-délutáni órákban kezdődött az ünnepség. A megnyitó után Daniel F u t e j elvtárs, a CSISZ szlovákiai Központi Bizottságának elnöke a szövetkezet művelődési otthonának falán emléktáblát leplezett le Ifjúságfalva első építőinek tiszteletére. Ezt követően két szemináriumra került sor. Az egyiken a fiatalok munka utáni szabad idejének ésszerű kihasználásáról, a másikon pedig a cukorrépa termesztés időszerű feladatairól, kérdéseiről beszéltek. Este a fiatalok tábortűznél találkoztak a falu első építőivel, majd Stefan 2 a t k o mérnök, Ifjúságfalva szövetkezetének első elnöke méltatta a1 15 év előtti eseményeket. Szántóverseny — hazai győzelemmel Beérett a „fehér arany" Célunk: a cukorrépa veszteségmentes betakarítása Pár nap múlva a cukorgyárakban megindítják a gépeket,, hogy elkezdjék az értékes nyersanyag feldolgozását Az olvasó joggal kérdezheti, hogy a nagy munkára fölkészültek-e a cukorgyárakban. A Trnavai Cukorgyárak Szövetsége irányítja az összes szlovákiai cukorgyárak termelését. El lehet mondani, hogy a kampányra kivétel nélkül mindegyik üzem alaposan felkészült. A trnavai szövetség irányítása alá tartozó üzemek idén 16 millió mázsa répa fölvásárlására számítanak. Ebből 1570 000 mázsát a csehországi üzemekbe irányítanak földolgozásra és 120 000 mázsát a szeredi Vitana nemzeti vállalat megszárításra vesz át Azzal számolnak, hogy a kampányt 114 nap alatt lebonyolítják. Hogy a célkitűzés sikerrel járjon, a gyárakban már szeptember 18—20-a közt megkezdik a munkát. A fölvásárló központokban már szeptember 14-től átveszik a beérkezett szállítmányokat, hogy az induláskor legalább 700 000 mázsa nyersanyag rendelkezésre álljon. Idén nem csupán az a fontos, hogy időben megkezdjék a kampányt, hanem elsősorban arra törekszenek, hogy kiküszöböljék a betakarítási és szállítási veszteségeket. Ezzel kapcsolatban Vojacsek mérnök a cukorgyár agronómusa a következőket mondotta: ,,Az előzetes becslések azt mutatják. hogy a mezőqazdasági üzemekben a tervezett hektárhozamokat elérik. Gondot okoz azonban az, hogy a tervezett vetésterületből 1800 hektár hiányzik. Ez annyit jelent, hogy mintegy 600 000 mázsa répával kevesebbet tudunk fölvásárolni. Azért szükség van a gondos betakarításra és szárításra a veszteségek minimális csökkentésére. Már nemegyszer bebizonyosodott, hogy gondos munkával 5—6 %-kal csökkentettük a veszteséget. Az sem titok, hogy a sokévi veszteségátlag eléri a 12 %-ot, s a veszteségek felére történő csökkentése fedezné a már említett hiányt, s a termelők számára 12 millió korona többletjövedelmet hozna.“ Már ismeretes, hogy a szeptember 30-ig felvásárolt répa mázsájáért 3, az október 11-ig felvásárolt répa mázsájáért pedig 2 korona felárat fizetnek a termelőknek. Jó lenne, ha a mezőgazdasági üzemekben ezt -az őszszeget a jobb minőségű munka jutalmazására használnánk föl. Ez évben is elsőként kezdték el a cukorrépa betakarítását a komáromi, érsekújvári, dunaszerdahelyi és a ga'ántai járásokban. Utánuk a többi járásokban is teljes ütemben rákapcsolnak a betakarításra Ne feledjük el, hogy nagy szükség van az értékes nyersanyagra. Azért a betakarításnál de a szállításnál is ügyeljünk arra hogy egyetlen répafej se vesszen kárba. Jozef Sluka Dubcek elvtárs beszédéből Dubcek elvtárs bevezetőül a párt Központi Bizottsága nevében üdvözölte Ifjúságfalva valamennyi építőjét, mai lakosait, valamint a további résztvevőket. — Pártunk és kormányunk az EFSZ tagjainak áldozatkész munkáját értékelve már 1955-ben a Munkaérdemrendet, két héttel ezelőtt pedig „Az SZNF 20. évfordulójának EFSZ-e" megtisztelő címet adományozta a falunak. Ifjúságíalva szövetkezetének 15 év alatt megtett útja igen tanulságos, s főként az ifjúságnak megmutatja a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés nyújtotta lehetőségeket és távlatokat Ifjúságfalva felépítése az országépítés nagy iskolája volt, amelyben az ifjúság megtanulta, hogyan lehet megszűntetni az évszázados nyomort és hogyan lehet leigázni a természetet — mondotta Dubcek elvtárs. Büszkék vagyunk e falura, mert meggyőzően bizonyítja, hogy szocialista falunk dolgozói sikeres munkájukkal legyőzik a kisüzemi magántermelés elmaradottságát. Dubcek elvtárs a továbbiakban beszélt a CSISZ munkájáról, amely hatékonyan hozzájárult a szocialista falu építéséhez. A szövetkezetben végzett közös munka sikeresen elősegíti az emberek tudatában levő nacionalista csökevények leküzdését is. Mezőgazdaságunk jelenlegi feladatainak ismertetése után Dubcek elvtárs hangoztatta, hogy nemcsak egy ilyen falut akarunk, mint amilyen Ifjúságfalva. Azt óhajtjuk, hogy falvaink mind gazdagok és kultúráltak legyenek. Az előttünk álló feladatok teljesítéséből sikeresen kiveszi részét az ifjúság, — mondotta — ezért állandóan javítani kell a falvak és a szövetkezet CSISZ-szervezeteinek munkáját. Hazánk felszabadulása 20. évfordulójának közelgő ünnepségei a CSISZ-szervezeteket bizonyára arra ösztönzi, hogy minden téren fejleszszék tevékenységüket. Ifjúságfalván törődnek a fiatal mezőgazdasági szakemberek képzésével is. Képünkön a szakintézet látható. K özlemény a CSKP KB elnöksége és a kormány tanágsikoT-óséróI A CSKP KB elnöksége a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányával, a CSKP kerületi bizottságainak vezető titkáraival és más M"lös do'qozékkal tanácskozást (art^t! A tcná-skozáson a CSKP KB legközelebbi nlenáris ü'éscin s a következő időszakban sorra kerülő fontos akciók előkészítésével összefüooö gazdasági és Wítitai kcrdi'''1’"' távgvaltak me Bevezető beszédet Antonin N ov o t n y, a CSKP KB első titkára, köztársasági elnök mondott. Főként arra mutatott rá, hogv a XII. pártkongresszus határozatainak megvalósítása érdekében a tervezés és az irányítás fontos problémáit a megvitatás szakaszából át kell vinni a folyamatos életbeléptetés szakaszába. Tovább kell mélyíteni az ideológiai munkát s elsősorban azokra a helyekre kell irányítani ahol ideológiánk hatása gyenge Csehszlovákia szovjet hadsereg általi felszabadításának 20. évfordulója serkentse aktivitásunkat a gazdaság és a nevelés valamennyi szakaszán. A vitában egységes akarat nyilvánult meg a CSKP KB és a kormány munkaprogramjában lefektetett fontos gazdasági és politikai feladatok teljesítésére. Baráti látogatás Joszip Broz Tito, jugoszláv államelnök és felesége baráti látogatást tett Magyarországon, ahova Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, a MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke hívta meg. A jugoszláv és magyar államférfiak többnapos tárgyalást folytattak, amelyek után közölték, hogy eszmecseréjük a kölcsönös megértés légkörében, a barátság és őszinteség szellemében zajlott le. Elsősorban a jugoszláv— magyar kapcsolatokról, valamint a nemzetközi helyzetről és a kommunista világmozgalom időszerű kérdéseiről tárgyaltak. Tito elnök meghívta Kádár Jánost és Dobi Istvánt Jugoszláviába. A magyar államférfiak elfogadták a meghívást és látogatásuk. időpontját később állapítják meg. A MEZŐGAZDASÁGI dolgozók lapja A szocialista mezőgazdaságért! Kiosztották az aranyérmeket Szombaton gyönyörű napsütéses idő köszöntötte az ifjúságfalvi ünnepségek résztvevőit. A nap fő eseménye a szántóverseny volt, amelynek során 20 fiatal küzdött az elsőségért. A verseny hazai győzelemmel végződött.