Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-22 / 7. szám
Jó gondoskodás a kocákról • Az életszínvonal emelkedésének legfőbb előfeltétele a termelés olcsóbbá tétele és a gazdálkodás hatékonyságának növelése. Ezeket az elveket a CSKP XII. kongresszusának határozatai is kimondták. A mezőgazdaság nívóját 1970-ig az ipar színvonalára kell emelnünk. Alapjában véve a mezőgazdasági termelés szakosításáról és központosításáról, a növénytermesztés, valamint állattenyésztés fellendítéséről és a főüzemág helyes megválasztásáról van szó. Mindezt nélkülözhetetlenül szükséges ahhoz, hogy 1970-ig a mezőgazdasági földterület minden egyes hektárára számítva, egyebeken kívül 173 kg húst, ebből 86 kg sertéshúst nyerjünk. Ez az állattenyésztés hatalmas fellendítését követeli meg. Elsősorban a tenyészetek javításáról és a gazdasági állatok termelékenységének növeléséről van szó. Az első helyen a mezőgazdasági termelésben a szarvasmarha áll. Nem tulajdoníthatunk kisebb fontosságot azonban a sertéstartásnak sem. Itt az első helyet a kocatartás foglalja el, amely a tenyészetek fejlesztésének alapját képezi. A vetőmag csírázóképességét a legjobb környezeti viszonyok közt vizsgáljuk, s ezt az egyes növények vetőmagjának követelményei szerint mindékor be kell tartani. A gabonafélék, hüvelyesek és kukorica optimális környezete például a magágy 70 %-os páratartalma és 18—22 fokos hőmérséklete. Ennek a környezetnek csíramentesnek kell lennie, hogy megállapíthassuk a vetőmag esetleges fertőzöttségét. A csíramentes környezet továbbá biztosítéka annak, hogy a vetőmag vizsgálat során nem fertőződik és nem értéktelenedik el. Laboratóriumokban a csíramentes környezetet a steril homok és a szűrőpapiros képezi. Ügyelnünk kell továbbá a használt edények tisztaságára is. A környezet hőmérsékletének és a magágy nedvességtartalmának állandónak kell lennie. Nem engedhető meg például, hogy a magágy, vagyis a steril homok nedvességtartalma egyik nap 100 °/o-os legyen, s a második napon a homok kiszáradjon. Nem megfelelő feltételek esetén nem állapíthatjuk meg megbízhatóan a vetőmag csírázóképességét. Egyes vetőmagvak részére a csírázáshoz különleges feltételek szükségesek. A gabonafélék fiziológiailag nem beérett vetőmagja például megkívánja, hogy + 10 C° hőmérsékletű környezetben lehűtsük, a fűfélék vetőmagja csírázáshoz közvetlen megvilágítást kíván stb. Ezek a feltételek csak berendezett laboratóriumban alakíthatók ki. Nem állíthatom, hogy például a tavaszi árpa csírázóképessége nem állapítható meg fűtött helyiségben, földanyagban Ez a vizsgálat azonban csak tájékozódó jellegű. A csírázóképesség pontos megállapításához bizonyos feltételek betartása szükséges. Ezért a vetőmagvak csírázóképességét a járási agronómiái laboratóriumban vizsgáltatjuk meg. Ilyen laboratóriumokat minden járásban létesítettek. Ezenkívül a tisztítóállomások is már rendelkeznek ilyen laboratóriumokkal, s a növénynemesítő és vetőmagtermesztő vállalatoknak is jól berendezett laboratóriuma van. A továbbszaporításra szánt elismert vetőmagvakat a Központi Mezőgazdasági Ellenőrző- és Vizsgáló Intézet laboratóriumaiban vizsgálják felül. Ilyen intézeteket minden kerületben létesítettek. Feladatuk, hogy a beküldött vetőmagmintákat kipróbálják. Jelenleg szántóföldjeink még „pihennek“, de nekünk már készülődnünk kell a tavaszi vetésre. Az állami alapokból a vetőmagvak már készenlétben állnak, de milyen állapotban van a mezőgazdasági üzemek vetőmagalapja? Eddig a járási agronómial laboratóriumok a tavasziak vetőmagjából még úgyszólván egy mintát sem kaptak. Ideje, hogy meggyőződjünk vetőmagjaink állapotáról, elrendeljük tisztítását és mintákat küldjünk a járási agronómiái laboratóriumokba. Az agrotechnikai határidők lassan, de biztosan közelednek. Gondoskodjunk tehát arról, hogy elegendő jó minőségű és megvizsgált vetőmag álljon rendelkezésünkre! Hiszen a jó vetőmag legfőbb előfeltétele a nagy terméshozamok elérésének. KORBÍNI ZDENA mérnök, a Központi Mezőgazdasági Elllenőrző és Vizsgáló Intézet dolgozója, (Bratislava) 1964. január 22. Az állattenyésztés célszerű fejlesztése a szakosításon és központosításon kívül a jó tenyészmunkával, kielégítő takarmányalap létesítésével, valamint a takarmányozási és tartási technika új technológiájának érvényesítésével biztosítható. Ki kell használni minden takarmányforrást és új forrásokat kell keresni. Az antibiotikumok és növekedést serkentő anyagok használatával elősegítjük az állatok anyagcseréjének és egyéb élettani folyamatainak jó lebonyolítását, s növeljük az állatok ellenállóképességét a kedvezőtlen környezeti hatások ellen. A sertések takarmányozási technikájában is számolnunk kell azzal, hogy állati fehérjékkel és élesztőfehérjékkel, aminosavakkal (Lisin, Methyoin stb.) gazdagítsuk a takarmányadagokat. Tehát, biológiailag teljes értékű takarmányadagokat kell biztosítanunk a sertések számára. Csakis ilyen feltételek esetén növekedhet a sertéstartás belterjessége. Ahhoz, hogy a mezőgazdasági földterület minden egyes hektárára számítva 86 kg sertéshúst termeljünk meg, alapvetően növelnünk kell mind a kocák termelékenységét, mind létszámukat. Főleg a kocák szaporaságáról, jó tejelékenységéről és gyakoribb vemhességi képességéről van szó. A nagyüzemi sertéstelepeken ezért a hústermelés szempontjából a legnagyobb súlyt a kocákra és azok szaporaságára kell fektetnünk. A kocák termelőképességét rendszerint aszerint értékeljük, hány élő malacot nevel fel, vagyis mennyi élő anyagot termel bizonyos idő alatt. A sertések szaporodását elsőrangú kérdésnek kell tekintenünk. Bár a kocák igen jó szaporodóképességgel tűnnek ki, hiszen 6—7 havonként egy alomból 8—9 malacot adnak, sok mezőgazdasági üzemben a helyzet nem éppen a legjobb. Nagy hiányossága a kocatartásnak az, hogy nem fordítunk kellő figyelmet a tenyésztechnikára. Számos mezőgazdasági üzemben megfeledkeznek arról, hogy a szocialista mezőgazdaságban a kocák kielégítő állományforgalma és a nagyüzemi telepek szükséglete szempontjából elsőrangú feladat a legjobb anyáktól származó süldőkocák jó felnevelése. A kocák minden alapállománya számára 40—50 % süldőkocával kell számolnunk, ebből 25—30 % az egyszerű újratermelésre, vagyis a kiöregedett kocák pótlására, és a fennmaradó százalék az alacsony termelékenységű, első malacozás után kiselejtezett vagy szükségből levágott kocák helyettesítésére esik. Ezeket az elveket nem mindenütt tartják be. Vannak olyan mezőgazdasági üzemeink, amelyekben az egyszerű újratermelés nem 25—30 %-ot, hanem csak 5—10 %-ot tesz ki. Ez igen kedvezőtlen állapot. Megfeledkeznek arról, hogy a kocák termelőképessége a hatodik malacozás után jelentősen csökken. Süldőkocák besorolásával az állományba 15—18 százalékkal növeljük a termelést. A süldőkocákat ne válogassuk ki megfelelő körültekintés nélkül. Ez ugyanis a gyakorlatban elég sokszor előfordul. Vegyük figyelembe a környezetet, és főleg tartsuk szem előtt a süldőkocák származását, tejtermelő-képességét, valamint egyéb, tenyésztési szempontból fontos követelményeket. Ha a süldőkocákat véletlenszerűen válogatjuk ki, gyakran kevéssé termelékeny egyedeket sorolunk az állományba, amivel csökkentjük az elválasztott malacok számát és 15 %-kal is növeljük a sertéshús előállításának költségeit. Különösen az EFSZ-ek és állami gazdaságok árutermelő telepein hanyagolják el ezeket a követelményeket, s így kedvezőtlenül befolyásolják a termelés hatékonyságát és fejlesztését. Minél több elválasztott malacót nevelünk fel egy kocától, annál alacsonyabbak lesznek az egy malacra eső termelési költségek. Például 10 elválasztott malac esetén a termelési költségek egyenként 250—280 koronát, 18 db esetén pedig csak 218— 225 koronát tesznek ki. Az egy elválasztott malacra jutó termelési költségeket Itfiidt a KucciLtrnycäZtcS j\CIl5cCjcí 65 6Z elválasztott malacok száma befolyásolja. Ha nem akarjuk növelni a sertéstartás költségeit és csökkenteni annak hatékonyságát, a következő elveket kell betartanunk: Biztosítanunk kell, hogy egy alomból minél több élőn született malacot nyerjünk. Ezt a kiválogatás előbb ismertetett elveinek betartásával, helyes pároztatással és biológiailag teljes értékű táplálással érjük el. Ha azt akarjuk, hogy a koca jól megtermékenyüljön, görgősének második felében, vagyis a görgés fellépésének második napján pároztatjuk. A koca görgése, mely 2—3 napig tart, igen jól felismerhető, s ezért ki kell használnunk arra, hogy minél több pete megtermékenyüljön. Kettős pároztatást alkalmazunk, vagyis 12 óra elteltével a kant újból a kocához engedjük. Fontos az, hogy a petefészek tevékenysége folytán az érőben lévő peték minél nagyobb számban megtermékenyüljenek. Nem kisebb jelentőségű a megtermékenyítésben a tenyészkan kondíciója és a sperma minősége. Gyakran megtörténik, hogy túlterheljük a kant, és kevés figyelmet fordítunk rá. A helyes gondozáson és takarmányozási technikán kívül a jó pároztatás elveit is be kell tartanunk, és a bebúgatást a következőképpen kell irányítanunk:
