Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-05-30 / 44. szám
Tanítók, szülök, diákok és az osztályzat 9 9 W— Az utóbbi időben egyre több olyan gyerek érkezik iskolánkba, a Nagykaposi Mezőgazdasági Műszaki Középiskolába, akinek kilencedikes bizonyítványa nem fedi a valóságot, azaz a gyerek tudását. Különösen feltűnő ez a szlovák nyelvtudás terén. Nem akarnám most kollégáimat bírálni, hisz soraimat közvetlen a szülőknek szántam, de részben mégis szóvá kell tennem egyesek könnyelműségét, a gyerekek iránti felelőtlenséget. Az már mégiscsak sok, hogy egy kitüntetett gyerek a kilencedik osztályból a technikumban csak gyenge elégséges érdemjegyekhez jusson. Hihetetlen ez azért is, mert nálunk egy-két új tantárgy kivételével — az első osztályban a kilencedikes anyagot ismételjük. Sokkal rosszabb a helyzet a hármas, illetve a négyes tanulókkal. Az utóbbiak számos esetben nincsenek tisztában az elemi iskola ötödik évfolyamának tananyagával. Nem tudom, hány tanár, illetve igazgató elvtárs gondolt pártunk XII. kongresszusának határozataira, mikor a mezőgazdasági szakiskolába csupán a harmatgyenge tanulókat küldte. (Tisztelet a kivételnek.) Igaz, valamikor a mezőgazdasági iskolák nem támasztottak nagy igényeket. de a közelmúlt tapasztalatai már arról tanúskodnak, hogy számos mezőgazdasági technikumban magasabb színvonalú az oktató-nevelő munka, mint a tizenegyéves középiskolában. Nem véletlen ez, hisz a technikumok kész szakembereket nevelnek, akiknek nemcsak a mezőgazdaság fellendítése feladatuk, hanem a falu kulturális életének emelése is. Nem kis feladat ez. Éppen ezért a mezőgazdasági iskoláknak. illetve az iskola tanítóinak komoly tennivalóik vannak, amelyeket csak a legnagyobb odaadással, lelkiismeretes munkával lehet elvégezni. Sajnos, az utóbbi — az odaadó munka — sokszor hiányzik. A különböző iskolán kívüli munka mellett a szülők is gyakran megnehezítik a tanítók és nevelők dolgát. Az ifjúság nevelésének alapja az iskola. Célt azonban nem érhetünk el, ha a szülők és társadalmi szervek nem nyújtanak hatékony támogatást. A közelmúltban az egyik szülő rágalmakkal támadta meg az iskolát, illetve azokat a tanárokat, akik ötöst merészeltek adni az ő kedves, de hanyag leánykájának. A rágalmak és fenyegetések felkerültek egész a kerületi nemzeti bizottságra. S az ilyen eset nem egyedülálló. De vajon hozzájárul-e a szocialista nevelés elmélyítéséhez. Nem! Semmi esetre sem. Sőt, ellenkezőleg. Persze, nem állítom azt, hogy a tani-Ki volt Frantisek Procházka A jobblétre szenderült Osztrák-Magyar Monarchiában — a többi kisebbséghez hasonlóan —a csehek sem rajongtak különösképpen a Habsburguralkodóért. A sértő vagy gúnyos megjegyzésekért nemegy hazafi került „hűvösre“ felségsértés címén. Milyen „fedőnevet“ is találjanak ki számára, amelybe a császári spiclik nem tudnak bekapaszkodni? Nagyszerű alkalom kínálkozott erre, amikor l. Ferenc József személyes jelenlétével „tüntette“ ki a derék prágaiakat egy hídavatási ünnepségen. Legfelsőbb parancsra másnap a helyi lapok is kénytelenek voltak kellően méltatni, hogyan sétált végig nagykegyesen az uralkodó a vadonatúj hídon. A „történelmi eseményt" pedig egy ravasz újságíró a következő vastagbetűs címmel örökítette meg lapjában: „Procházka na mosté“, vagyis Séta a hídon. így lett Frantisek Jóséiból Frantisek Procházka, mert „séta“ csehül ,procházkát“ jelent. Csakhamar már a gyermekek is Frantisek Procházkának nevezték egymás között az örökké haragos császárt. Ezért viszont senkit sem lehetett felelősségre vonni, mert jóformán minden tizedik csehet Procházkának hívnak, akár nálunk Kovácsnak. Legközelebbi prágai látogatása alkalmával egy pöttömnyi cseh iskolás fiúnak kellett a császárt felköszöntenie hatalmas virágcsokorral. Ferenc Jóska átvette a virágot, megcirógatta a csöppséget, majd leereszkedően megkérdezte: — Hogy is hívnak, kisfiam? Mély csend. A különben virgonc kölyök mintha egyszeribe néma leventének csapott volna fel: megmakacsolta magát és hallgatott, mint a csuka. — Mire elvonult a díszmenet, egy prágai városatya ráförmedt: — Miért nem beszéltél, ebadta kölyke, mi a neved? — Frantisek Procházka - hangzott a halkszavú válasz. K. E. tők egyes esetekben nem követnek el hibát. Visszatérve az osztályzatokhoz, a diákok tudásának értékeléséhez, le kell szögeznem, hogy iskolarendszerünk kiszélesítése nem jelenthet lazítást oktató-nevelő munkánkban, azaz a követelmények csökkentését. Márpedig egyes kilencéves középiskolákban így gondolkodnak. Kirívóan megmutatkozik ez a szlovák nyelv és irodalom osztályzásában. Jól tudom azt is, hogy a szlovák-szakos kollégáim sokszor kellemetlen helyzetben vannak. A rossz érdemjegy miatt nyugtalankodnak a szülők és méltatlankodik a tantestület is. Sokszor vita támad az említett felek között. A szülőknek — de a más szakos tanároknak is — meg kell végre érteniük, hogy a tudatos, tervszerű nevelésnek egyik óriási fegyvere a helyes értékelés, az osztályzat megállapítása. A szülők egy része azt kívánja tőlünk, jó osztályzatokat adjunk. Közepest, illetve elégségest csak akkor, ha a tanuló amúgy is közepes, illetve gyenge. Szerintem ez a követelmény maradi. Képviselőiről — úgy tűnik — teljesen hatástalanul pergett le az elmúlt évtizedek eseménye. Én azt hiszem, hogy a kitűnő bizonyítvány ma is érték. S arról is meg vagyok győződve, hogy nagyon ritka eset az, ha az igazán kitüntetett tanuló valamelyik elméleti tantárgyban egészen gyenge tudással rendelkezik. Nem könnyű a nyelvekben kevésbé tehetséges gyermeknek jó eredményt elérni, főleg az idegen nyelv tanulásában, de a szorgalmas munka, az érdeklődés az említett tantárgy iránt nem marad eredmény nélkül. Előfordul, hogy csak egy-két év múlva éri el a tanuló a kívánt tudást. Röviden összefoglalva: legyenek a kedves szülők is igényesebbek gyermekeikkel szemben. Ne igyekezzenek gyermekeiknek sem protekció, sem pedig erőszak útján jobb érdemjegyet szerezni, mert ez úgyis megbosszulja magát. Lehet, hogy a kilencedikben nem, de a középiskolában, illetve az egyetemen igen. Kísérjük figyelemmel gyermekeink tanulását, az általuk készített házi és iskolai feladatokat. A rossz tanácsok helyett serkentsük gyermekeinket a mindennapi szorgalmas munkára, tanulásra, s ha ezt megtettük, munkánk eredménye nem marad el. Kertész Pál (Nagykapos) • A múltban elég sokat hallatott magáról Deáki, a kulturális megmozdulások keretén belül. De tavaly a jó hírnevű tánccsoport már alig lépett fel. A tavasszal azonban újra feléledt a tánccsoport mégpedig annak hatására, hogy a járásban népművészeti együttest alakítanak, amelynek székhelye Deákiban lesz. Az együttes énekkarból, zenekarból és tánccsoportból tevődik majd össze. Az együttes nagyobb részét a deáki EFSZ dolgozói alkotják majd. Az énekkar felvételi próbái már megvoltak. Az énekkar vezetői Sós Kálmán és Estélyi Lajos tanítók. A művészeti együttes vezetője Drdos Tibor. A tánccsoportot Futó László irányítja. Hetente háromszor zajos a művelődési otthon, az énekesek és táncosok hangjától. (Pataki Jeromos, Deáki) Budapesti jegyzetek A Duna szépségkirálynőjének nevezett magyar főváros eddig még minden alkalommal elbűvölt. így aztán a búcsú is mindig fáj, pedig a zsúfolt villamosok, trolik és autóbuszok nem óhajtanak több utast. A parkokban sétáló szerelmespárok és pihenni vágyók is alig várják, hogy megüresedjék valahol egy pad. A népszerű presszókban, büfékben, kávéházakban és egyéb szórakozóhelyeken mindig telt ház van. Mozi- és színházjegyeket is jó előre biztosítaniuk kell a pestieknek, mert a sok vidéki és külföldi látogató „felfalná“ előlük a kultúra ínyenc falatjait. Tehát Pest szívesen fogad, de nem sajnálja a távozót. Az „ügyetlen“ rántottakészítő ? Szombat délután a magyar-francia találkozó lázában élt Budapest. De a Nemzetek Kupájának ezt a visszavágó selejtező mérkőzését mégiscsak olyan „elömeccsnek" tekinthetjük a másnap sorrakerült igazi rangadó előtt. A különböző járműveken heringként összeszorított tömeg témája mi más, mint a foci volt.. Ezúttal a fradisták és az MTK-sok is egy tábort képeztek. Baráti feladatkörébe kontárkodtak bele, ki-ki a maga módján. Egyesek Albert, mások Göröcs távollétét sajnálták. De a mérkőzés során aligha sajnálta valaki a különben jó teljesítményt nyújtó Tichyt, aki tojásrántotta készítése közben megégette kezefejét és fehér fáslival bekötözött kézzel vívta meg a nagy csatát. Vagy talán a kitűnő összekötő előre tűzbe tette kezét a biztos győzelemre?... „Csikar“ 11-eseket rúgatott Vasárnap délelőtt a Népstadionban mintegy 90 ezer ember jelenlétében ezúttal huszonkettedszer rendezték meg a színészek és az újságírók hagyományos, műsoros sporttalálkozóját. A nagy vetélkedőt igen jól megrendezett kultúrműsor vezette be, A mulatságos rugby-bemutató után Sándor Károly és Salamon Béla füttyjelére Pest és Buda női válogatott labdarugó-csapata vonult ki a zöld pázsitra. A közönség hangzatos bíztatása közepette 1:0-ás pesti győzelem született, mert a budai lányok csatárai a szakértők szerint is „szigorúan“ megítélt 11-est harmadszor sem tudták értékesíteni, bár a népszerű „Csikar“ minden áron ki akarta egyenlíttetni a mérkőzést. Hiába, nőkről lévén szó, — egyik tábornak sem akart ártani. Ezt követően Athéntől Tokióig címmel a fővárosi színházak kiváló művészei közreműködésével kitűnő esztrád-műsor következett, amelynek során a modern olimpiai játékok emlékét idézték fel dalban, táncban és prózában A korabeli jelmezekben és korabeli járművekkel érkező Alfonso, Bilicsi Tivadar, Kazal László, Házy Erzsébet, Kabos László, Kiss Manyi, Psota Irén, Németh Marika, Záray Márta, Törőcsik Mari és sokan mások szórakoztatták a közönséget. Londoni eredmény a SZUR-on Szusza Ferenc és Hidegkúti Nándor partjelzők közreműködésével hívta Dorogi játékvezető kezdövonalhoz a nagy rangadó két csapatát, a színészek és az újságírók legjobb 11-ét. Major Tamás, a Nemzeti Színház kiváló művésze az első percekben egy potya góllal „lepte“ meg társait, s ekkor úgy tűnt, hogy az újság oldalakon gyakran oly jó szakembereknek bizonyult riporterek a mezőnyben is helyt állnak, hiszen az elmúlt évek mérlege nekik kedvez. Ezúttal azonban megtört a jég. A mindvégig teljes bedobással és óriási küzdeniakarással játszó színé szcsayat 6:3 arányban legyőzte a toliforgatókat. A nagy csata szép eredményt hozott. A londoni győzelemre emlékeztet . .. Ünnepi könyvhét Budapesten A „halálra ítélt" Nemzeti Színházat, a budapestiek randevújának helyét most könyvsáfrak veszik körül. Május 23-a és 31-e között rendezték meg Magyarországon az ünnepi könyvhetet. A szó szoros értelmében író és olvasó, szemtől szembe találkozott itt egymással. Az autogram-vadászok éppúgy, mint a szép és jó könyv szerelmesei gazdagon arathattak. Nézem az ízlésesen berendezett pultokat, melyekről Shakespeare, Baudelaire, Solohav, Dieter Noll, Karinthy, Gorái Gábor, Szabó Magda és sok más író, költő, drámaíró műveit csomagolják pillanatok alatt a könyvszerető pestieknek. Ä vásár fia: teljes megelégedettség Az elmúlt napokban Pesten járni a Nemzetközi Vásár megtekintése nélkül annyit jelentett volna, mint Rómában járni és nem látni a pápát. A vásárváros modern Babilonhoz hasonlít. A Kelet és Nyugat adott itt kezet egymásnak és a kereskedelem, az ipari fejlettség nagy seregszemléje volt. A 35 külföldi ország és a hazai kiállítók; sok-sok újdonsággal lepték meg a látogatókat. Az új típusú csehszlovák hegesztőprések, a szovjet fémmegmunkáló szerszámgépek, a magyar kvarclámpa és a japán táska-tévék a vásár újdonságai közé tartoztak. A Budapesti Nemzetközi Vásár a kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítése mellett jelentős feladatot teljesített a nemzetközi együttműködés, a békés koexisztencia terén is. Ogy gondolom, ezt is a nagy sikerű vásár serpenyőjébe kell helyezni. Tóth Géza „Ember küzdi és bízva bízzál" Sok kesergés, panasz hangzott el azok részéről, akik szívügyüknek tartják Madách Imre, az Ember tragédiája költője halála századik évfordulójának méltó megünneplését. A minap a CSEMADOK losonci járási bizottságán járva, Koncz Béla titkár széles mosollyal újságolta, hogy végre-valahára megkapják a 260 ezer koronát a Madách-kastély és környékének rendbehozatalára, a múzeum berendezésére és az emlékünnepély méltó előkészítésére. A városka főutcájának járdáján a lelkes Madách-kutató Ferenc Ferdinánd és Cakó elvtárs az iskolaügy dolgozója éppen az építkezési vállalat főkönyvelőjét agitálta, hogy inkább ma, mint holnap lássanak hozzá a restauráláshoz. A járási pártbizottságon is első újságként közük, hogy megvan az anyagi feltétel az évforduló előkészítéséhez. Most már csak az irodalmárokból, kulturális dolgozókból összeállított bizottságon múlik, hogy az ünnepség méltó legyen a költő nagyságához, s ne kelljen restellkedni a Béke-Világtanács küldöttsége (a Béke-Világtanács védnökséget vállalt a centennáriumi évforduló felett), a belföldi és külföldi íróküldöttségek, valamint a tiszteletadók ezrei előtt. * * * Alsósztregova fölött egy kiemelkedő domboldalon áll a Madách-kastély, amelyet a nagy költő apja 150 évvel ezelőtt építtetett. Az idősebb Madách Imre mintegy hétezer hold ősi birtokon gazdálkodott. Fiatal korában egy angliai mezőgazdasági főiskolán tanult, s ott alaposan tanulmányozta a már akkor is fejlett mezőgazdaságot. Felismerte a birkatenyésztés nagy jelentőségét és Sztregova környékén ő honosította meg, amely napjainkban is jelentős. Az apja nevét viselő Imre már az új kastélyban született. Itt élt, alkotott, s halt meg a Madáchok, legnagyobbja, a költő. Kivételt talán csak azok az évek képeznek (1845—1853), amikor a Magyarországon lévő csesztvei Madách-kúrián élte a számára végzetessé vált házaséveit Fráter Erzsébettel, és a sötét Bach-korszakban tömlöcben eltöltött év. Szabadulása után rövidesen elválik, majd hat év múlva megírja Az ember tragédiáját. Még néhány évet dolgozik, betegeskedik és élete delén, negyven éves korában halott. Ez év október 6-án lesz száz éve, hogy meghalt a nagy mű költője. * * * A kastély körüli évszázados, lombos fák árnyékából megilletődve figyelem a tornyot, ahol Madách eltűnődve az emberiség, a haza s önmaga sorsán, dolgozott, alkotott. Merengésemből traktor pufogása riaszt fel. A kacskaringós úton egy Zetor két, bútorral megrakott pótkocsit vontat. „Vajon ki költözhet a kastélyba — tűnődöm ▼ A pinci szövetkezet pótkocsija megérkezett a múzeumba szánt Madách-bútorokkal — amikor azt a tervek szerint múzeumnak rendezik be.“ Sietve lépkedek a traktor után, amikor az megáll a kastély udvarán. Meglepetésemre egy pinci férfit ismerek fel a traktorosban. — Kit költöztet? — érdeklődöm. • — Senkit. — Hogy-hogy? — Tudniillik a CSEMADOK az évzáró gyűlésen vállalta, hogy amivel tudunk, hozzájárulunk a nagy évforduló előkészítéséhez. Most felkértek. Fülekről és Losoncról szállítjuk az összevásárolt, ajándokozott Madáchbútorokat. Két fiatalember érkezett segítségül a lerakodáshoz, Vajon kik lehetnek a segédkezők? Nem mások, mint a kastély tőszomszédságában levő szlovák iskola igazgatója és az egyik tanító Cvak László. Aztán a tavaszi ^ A szlovák iskola igazgatója és a Cvak pedagógus óvatosan emelik ““ az értékes fiókos szekrényt. napsütéstől kipirult arcú sztregovai szlovák gyerekek sorakoznak. Egymáson túltéve sürögnek. forognak, cipelik a régi bútordarabokat. így van ez jól. Magyarok, szlovákok összefogása szükséges a centennáriumi ünnepségek jó előkészítéséhez. A falu egykori magyar földesura is, aki a közeli akácossal körülívelt domboldalon, a kiterjesztett karú bronz Adám alatt lévő kriptában pihen, az 1861-es képviselői programjában „a különböző ajkú népfajok“ testvéries együttműködését sürgette. Helyes lenne, ha a kacskaringós Ipoly mentén irodalmi estek, ismeretterjesztő előadások egész sorát rendeznék Madách életéről, jelentőségéről. Üdvös lenne, ha a környék szlovák dolgozói, diákjai is megismernék e vidék nagy fiát. Vannak néhányan, akik hosszabb rövidebb ideje fáradhatatlanul és sokoldalúan tevékenykednek az évforduló gazdagságáért. Csak az elismerés hangján lehet szólni azokról, akik Madách Imre halálának 100-ik évfordulóját az irodalmi élet jelentős eseményévé készítik elő. —tt— 1964. május 30. !© IS .¥ — ■tu > to s ° s •5 J« «-3 . co .2? « IS £ cn cö «J JC nt JL -2 £ 'CÖ Oí ♦U 0) ; ss i <
