Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-05-27 / 43. szám

A kukorica ápolásának időszerű kérdései

A kukorica bő termésének legfontosabb követelménye, hogy számára a talajban a legkedvezőbb életfeltételeket biztosítsuk. Még az Időjárási viszontagságokat, az aszály vagy a túlságos nedvesség kártételét, a fagykárt, esetleg a rovar- vagy a gombabetegségek pusztítását is jobban kiheveri a kukorica, ha az ápolási munkákat szakszerűen és időben végezzük. Lényeges, hogy az aprómorzsás szerkezetű és gyommentesen tartott, porhanyított talajból elegendő nedvességet és táplálékot tud-e felvenni.

A kukorica ápolásának legfőbb munkája a gyomirtás, mert termesztésében a gyomok okozzák a legjelentősebb károkat. Ezt az ápolási munkát, vagyis a gyomirtást a fejlett kukoricatermesztő országokban és hazánkban is nagyrészt a legkülönbözőbb gyomirtó vegyszerek (Simazin, Atrazin, Hungazin, Zeazin, Dikotex) használatával oldják meg, de akad még számos gazdaság, ahol hagyományos módon, kézi- vagy fogatos kapával, illetőleg másutt traktorvontatású kultivátorral, esetleg a kettő kombinálásával végzik a kukorica ápolását. A növényápolás minőségét mindig az dönti el, mennyire tökéletes a gyomok kivágása, nem pedig az, hogy szemre szép, porhanyított, laza talajfelszín marad a kapa vagy a kultivátor után.

A kukorica a gyomokkal szemben igen érzékeny. Ápolása során nem szabad megvárni, míg a gyomok megerősödnek, hanem már fejlődésük kezdetén irtani kell őket. A kukorica kikelése után az első nélkülözhetetlen agrotechnikai munka a fogasolás. A növényápolási célokat a párolgás csökkentését, a kelőfélben lévő gyomok elpusztítását, a hideg, nehéz talajok levegőztetését és felmelegedését, az össze tömődött talajfelszínnek a lehulló csapadék részére történő „megnyitását“ a megfelelő időben végzett fogasolással tudjuk elérni. Ha a talaj elgyomosodott, vagy nagyon tömődött, a kelése előtt is meg kell fogasolni a kukoricát. Ezzel megszüntetjük a növények kikeléséig bekövetkező esetleges talajkérgesedést és gyomosodást. A kelés előtti fogasolást mindig sekélyen, könynyű fogassal végezzük, hogy az. elvetett mag csírázását ne zavarjuk. Nem szabad fogasolni olyankor, amikor a boronára ragad a föld. Ez esetben inkább várjuk meg, amíg a talaj megszikkad. A nedves állapotban fogasolt föld rögökbe áll öszsze. Nem szabad azonban fogasolni akkor sem, ha száraz, poros a talaj, mert ilyenkor nagyon elrontanánk a talaj szerkezetét A lazább talajokon a kelés előtti fogasolás nem szükséges, ha pedig a kukoricát homokos talajra vetettük, a fogasolást mellőznünk kell. A kelés előtti ápolást cserepes talajokon a fogas alkalmazásán kívül nagyon jól elvégezhetjük még küllőskapa segítségével.

A kelés utáni fogasolás célja, hogy a kukorica talaját az első kapálásig porhanyős állapotban és gyommentesen tartsuk. Ennek a munkának végzésekor tekintettel kell lennünk a talaj állapotán kívül a kukorica fejlettségére és a vetés technikájára is. Csak addig az ideig szabad fogasolni, amíg a fogas váza a kikelt kukoricában kárt nem tesz. A fogasolást mindig a terménysorokra keresztirányban végezzük. A kukorica fogasolása olcsó és szapora munka, ezért nem lenne célszerű mellőzni még akkor sem, ha a gyomirtást vegyszerek segítségével végeznénk, hiszen kedvező hatása szinte egy kapálással ér fel. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a vetés utáni fogasolással sok esetben 10—15 százalékos termésnövekedést érhetünk el. A fogasolás után gyorsan növekedésnek indul a kukorica.

Amint a növényzet annyira megerősödött, hogy fogatos vagy gépi kapálás alkalmazásával nem kell attól tartani, hogy a föld betakarja a növényeket, el kell

végeznünk a kukorica első kapálását. Ezt

a kapálást rendes fejlődési viszonyok között akkor végezzük, amikor a kukorica

3—4 levéllel rendelkezik. Ami a kapálás mélységét illeti, meg kell jegyezni, hogy régebben a sekély kapálást tartották megfelelőnek, míg a mély kapálást feleslegesnek, sőt károsnak vélték, mert a felszín alatt futó gyökérzetet elvagdossa és vastagabb talajréteget szárít ki. Ez az állítás azonban nem valószínű, mert a mélyebben végzett, első kapálás, amint azt több kísérlet is igazolja, nemhogy hátrányos lenne, sőt javára írható, hogy tökéletesebben és tartósabban irtja a gyomokat, mint a sekélyen végzett kapálás, ez pedig a kukorica ápolásának elsőrendű feladata. A kukorica első kapálását tehát a talaj tömöttségétől függően mélyebben, akár a vetés mélységéig 8—10 cm-re végezzük. Ne járjon azonban a kapa vagy a kultivátor kése a vetés mélysége alatt. A kapálás során ügyelni kell arra, hogy a kapa kése ne haladjon túl közel a növényekhez, nehogy kivágja ezeket, tehát megfejelő szélességű biztonsági sávot hagyunk a sorok mellett.

A további kapálások idejét és gyakoriságát nem lehet előre meghatározni, Ez mindig attól függ, milyen arányú a talaj elgyomosodása. Nem indokolt tehát az a nézet, hogy akkor is kapálni kell, amikor a kukorica gyommentes. Viszont a gyomok megjelenése után lehetőleg azonnal meg kell kezdeni a kapálást. Kapálni tehát akkor és annyiszor kell, amikor és ahányszor a talaj kigyomosodik. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy célunk a gyomok legtökéletesebb irtása, nem pedig a mutatós, laza talajtakaró készítése. Az első kapálás kivételével a többi kapálást sekélyebben, 4—5 cm mélyen végezzük. Általában 3, esetleg 4 megfelelő időben végzett kapálással illetőleg kultivátorozással el lehet érni a kukorica csaknem teljes gyommentességét.

Fogatos kapával, vagy traktorvontatású kulíivátorral általában július közepéig, vagy július végéig dolgozhatunk a kukoricában anélkül, hogy a növényekben kárt tennénk. Ha azonban a gyomok még a későbbiek során is mutatkoznának, célszerűbb kézzel, vagy szélesebb sortávolságű növényzetben fogatos kapával elvégezni az ún. nyári gazoló kapálást. A kapálás során azonban gyakran hibát is követnek el a gyakorlatban, pl. sokszor életlen kapákat, kultivátorokat stb. használnak. Az életlen szerszám túrja a talajt, nem vágja ki tökéletesen a gyomot. Kézi kapálás esetén pedig úgy is mondhatnánk, hogy „általános divat“ a talaj elhúzása a föld felszínén. Sokszor a gyakorlatban elsőrendű feladat a talaj lazítása, nem pedig a gyomirtás, ilyenkor persze az erősen fellazított földön a gyom jó részét nem vágják ki, ezt csak betakarják földdel. Ilyenkor a gyom, különösen csapadékos időjárás esetén néhány nap alatt ismét kizöldül. A lókapa és a traktor-kultivátor szerszámainak élesítésére nagy gonddal szükséges ügyelnünk, mert fontos, hogy a kapálás lehetőleg a legtökéletesebb legyen. Nagyon káros a kukorica növények megsértése, vagy kivágása. A gondatlan traktoros a kultivátorozással, vagy a kultivátor rossz beállításával könnyen 10—20

fizalékos tőveszteséget okozhat, ami rülbelüf ugyanennyi termésveszteséget s érit. Bátrán mondhatjuk tehát, hogy §'öndatlan munkának káros az eredménye.

Amint a kukorica 4—5 levéllel rendelkezik, haladék nélkül kezdjük meg az egyelést, hogy a felesleges növényzetet lehetőségünk legyen eltávolítani. A későn egyelt kukorica gyengén fejlődik, ezért kevesebbet terem. A korábban illetőleg idejében végzett egyelés előnyösebb, mert ilyenkor a munkát gyorsabban és olcsóbban tudjuk elvégezni. Egyeléskor ügyeljünk mindig arra, Hogy a legfejlettebb egyedeket hagyjuk meg, de ugyanakkor gondosan tartsuk be a szükséges tőtávolságot. Ügyeljünk arra, hogy az optimális növényszám (36—40 ezer hektáronként) megmaradjon, nehogy már az egyeléskor megsemmisítsük a termés egy részét. A megmaradó növény mellől a gyengébb töveket oldalirányban történő kihúzással (tehát nem kapával) kell eltávolítani. így sérül meg ugyanis legkevésbé a megmaradó növény gyökere. Az egyeléskor a tövek mellett és a sorokban a talajt kapával kell porhanyítani, a gyomokat kivágni, esetleg gyomlálni. Ha állati, vagy növényi eredetű kártevők veszélyeztetik a növényzetet, óvatosságból először csak minden második sort egyeljünk ki, esetleg az egyeléssel néhány napot várjunk.

A kukorica termesztése során több évszázados szokás volt az oldalhajtások eltávolítása, vagyis a fattyazás. Az utóbbi években sok kísérletet végeztek annak megállapítására, hogy a fattyazás valóban növeli-e a kukorica terméshozamát, vagy sem. A külföldön és hazánkban végzett kísérletek egyöntetűen azt mutatják, hogy a termést lényegesen nem befolyásolja a fattyazás, sőt egyes esetekben még csökkenti is. A kukoricát mezőgazdaságunk szocializálásának idejéig főleg kisüzemi módon termesztették. Ennek során pedig a kukoricát azért is fatytyazták, mert ezzel a ház körül nevelt állatok számára zöldtakarmányt tudtak biztosítani.

A fattyazáson kívül vitatott kérdés még a kukorica töltögetésének fontossága is. A tény azonban az, hogy a szárazabb körzetekben a kukorica töltögetése felesleges, sőt legtöbbször káros, mert a földet éppen a sorközökből húzzuk el, ahol ez a gyökérzet részére leginkább szükséges. A földet azután a tövek körül halmozzuk fel, tehát ott, ahol arra szükség nincs, mert a kukorica szára ilyenkor már alig képes gyökeret fejleszteni. Téves az a vélemény is, hogy a töltögetett kukorica kevésbé dől meg. A kukoricaszárat ugyanis a gyökerek tartják szilárdan és a növénytő köré húzott 8—10 cm-es földkupac aligha járul hozzá jelentősebben a megdőlés veszélyének elhárításához. A kukorica töltögetését tehát a száraz, csapadékban szegény körzetekben semmi esetre sem ajánlatos végezni. Ez a művelet káros is lehet, mert töltögetéssel növeljük a föld felületét és ezzel egyúttal a párolgási felületet is, ami pedig nyilvánvalóan a talaj könnyebb kiszáradásához vezet. Töltögetés, esetleg a nedvesebb éghajlatú vagy fekvésű körzetekben indokolt, ahol kedvezőbb és fokozatosabb a talaj kiszáradása. Végezhetünk még vízszintes, alacsony töltögetést a lejtős területeken is, azzal a céllal, hogy a víz elfolyásának gátat vessünk és így megvédjük a termőtalajt az elmosás ellen.

Barczi András mérnök,

a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola tanára