Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-05-20 / 41. szám

Az árulkodó naptár ■■■■■■■■RBBBBBHBIIBBßBMBEaBBBBfiBBBBBBBKiSdBISSBBlSISIib Véletlenül fedeztem fel a Zselízi Állami Gazdaság takarmányozási fe­lelősének íróasztalán. Egyszerű asztali naptár volt, de az egyes napok dá­tuma mellett rövid feljegyzés állt: karbamid 7 gramm . . karbamid 8 gramm . . . karbamid 9 gramm ... A mennyiség állandóan fokozódott. — Itt karbamiddal dúsítjuk a ta­karmányt — villant át az agyamon. Hogy miért okozott ez a felfedezés örömet, annak története van. Az utóbbi évek takarmányhiánya és főként fehérjehiánya miatt nagy ér­deklődést váltottak ki azok a kísér­letek, amelyek a takarmányfehérjét karbamiddal igyekeztek pótolni. Ez részben megoldaná a fehérjehiány kérdését, s részben olcsóbbá tenné a termelést. Kísérleteket folytattak mind a Nyitrai Mezőgazdasági Főisko­lán, mind a Nyitrai Állattenyésztési Kutató Intézetben. Megállapították, hogy a növendékbikák hizlalásában állatonként és naponta 150 gramm karbamiddal pótolni tudják a napi fehérjeszükséglet 39,1 °/o-át. Ezzel a karbamidmennyiséggel, amelyet 1,87 kg zúzott kukoricacsutkával kever­nek, ugyanolyan súlygyarapodást ér­tek el, mint az ellenőrző állatcsoport esetében, amelyet 0,84 kg lenmagpo­gácsából, 0,19 kg búzakorpából és 0,5 kg szénából álló takarmányadaggal etettek. Ezt a módszert, amikor a kar­­bamidot zúzott kukoricacsutkával ke­verve etetik az állatokkal, Garst-féle módszernek nevezik, mivel Garst ame­rikai farmer próbálta ki és használja nagy sikerrel. A Nyitrai Állattenyésztési Kutató Intézetben a karbamiddal ezen kívül 18,56 %-kaI fokozták a napi súlygya­rapodást és bebizonyították, hogy ez­zel a takarmányozási módszerrel 10— 20 %-kal csökkenteni lehet az 1 kg súlygyarapodásra fordított termelési költségeket. A kísérleti eredményeket a gyakor­lat is igazolta. Az Opori Állami Gaz­daságban is karbamiddal dúsították a fiatal hízóbikák takarmányadagját, így napi 1,18 kg-os átlagos súlygyara­podást értek- el, s ugyanakkor a kar­bamid hozzáadása nélkül készített takarmányadaggal etetett állatok (el­lenőrző állatcsoport) napi átlagos súlygyarapodása csupán 0,90 kg, tehát 28 dekával kisebb volt. Ezekre az eredményekre természe­tesen felfigyeltek mindazok, akik a mezőgazdaság sorsát a szívükön vi­selik. Felkerestem több járást és szö­vetkezetét, ahonnan a karbamid hasz­nálatának híre érkezett — sajnos ke­vés eredménnyel. A topolcanyi járás­ban hozzáláttak a karbamid etetésé­hez, de abbahagyták. Ugyanezt ta­pasztaltam a többi járásban is. Már­már azt hittem, hogy ez a sokat ígérő takarmányozási módszer sehol sem talált megértésre, amikor az árulkodó naptár váratlanul a szemembe ötlött. — Karbamiddal takarmányoznak ? — fordultam azon nyomban Fejes Sándorhoz, a gazdaság takarmányozási felelőséhez. — Igen, már harmadik hónapja — hangzott a válasz. Megtudtam, hogy Fejes elvtárs is csak januártól dolgozik Zselízen. A karbamiddal szerzett jó tapasztalato­kat a régi munkahelyéről hozta, és el kell ismerni, hogy sikerrel alkalmazza. A fejőstehenek takarmányadagjába fejenként naponta 14 gramm, a hízó­marhákéba pedig 10—12 gramm kar­­bamidot kevernek. A híaómarhák napi takarmányadagja 2 kg abraktakar­mányból, 2 kg lucernaszénából, 5 kg takarmányszalmából és 25 kg (répa­fejből, répaszeletből és kukoricából készült) silótakarmányból áll. Ezzel a takarmányadaggal karbamid hozzá­adása nélkül januárban napi 30 dkg-os átlagos súlygyarapodást értek el, feb­ruárban ugyanezzel a takarmányadag­gal, de karbamid hozzáadásával 75 dkg-os, márciusban pedig 79 dkg-os napi súlygyarapodást. így februárban 8387 kg-mal több marhahúst termel­tek, mint januárban ugyanolyan ta­karmányfelhasználással, márciusban pedig 10 266 kg-mal szárnyalták túl a januári eredményt. Ugyanakkor az 1 kg súlygyarapodásra fordított ter­melési költséget 2,71 koronával csök­kentették. A karbamiddal dúsított takarmányt fogyasztó fejőstehenek átlagos napi tejelékenysége 5,6 literről 6,7 literre növekedett. így márciusban 1345 te­héntől 15 732 literrel több tejet fej­tek, mint januárban 1525 tehéntől. A tej termelési költsége literenként 3 fillérrel csökkent. Nem csoda, ha ilyen tapasztalatok után egyszerre 50 má­zsa karbamidot rendeltek! Ezzel kapcsolatban érdemes meg­jegyezni, hogy Zselízen aránylag kis karbamidadagot használnak. A szak­emberek fejőstehenenként napi 70— 100 gramm, fejlett hízómarhánként 80—120 gramm, 6—12 hónapos hízó­marhánként 45—55 gramm, 12 hóna­posnál idősebb hízómarhánként 60— 70 gramm karbamidot javasolnak. Ismert dolog, hogy a karbamidot alaposan el kell keverni a takarmány­nyal, nem szabad túladagolni, nem szabad ivósként feletetni, jó, ha a ta­karmányadagban 5—8 % olajpogácsa, továbbá keményítő és cukortartalmú takarmány (kukorica, melasz, burgo­nya), valamint elegendő ásványi anyag és nyomelem van. Ezen kívül a napi karbamidadagot nem egyszerre, ha­nem legalább háromszori etetéssel kell az állatoknak adni. Ez a munka gondos, körültekintő és felelósségtudó állatgondozókat kíván — Nem történt mérgezés? — A csoportvezetőket előzőleg ki­oktattuk mindenről, ami a karbamidos takarmányozással összefügg, ezért nem volt fennakadás. Az állatgondo­zók azonban rendkívül kíváncsiak vol­tak arra, hogyan néz ki a karbamid helytelen adagolásakor keletkezett mérgezéssel járó izomremegés. S ami­kor ilyen eset előfordult, kíváncsian vették körül az állatot és a saját sze­mükkel látták, hogy az ecetes víz ita­tása után az állat rendbejött. Lám, Zselízen az emberek tudomá­nyos ismeretekkel felfegyverkezve küzdenek a takarmányhiányból szár­mazó nehézségek ellen. Jó példát mu­tatnak azoknak, akik a rossz terme­lési eredményeket a takarmányhiány­­nyal indokolják, de semmit sem tesz­nek a kínálkozó fehérjepótló szerek felhasználása érdekében. GAJDÁCS IRÉN Juhnyírók Busái Mihály a nyírásra váré juhnyájjal Busái Mihály bojtár szép gömbölyű nyájat legeltet a pereszlényi szövet­kezet gazdasági u'dvara mellett. — Tán maga a számadó? — szögez­zük neki a kérdést. — Ä, dehogy! Ketten nem lehetünk számadók. Az nagyobb sarzsi. Pásztor Józsi bácsi hivatott rá. Menjenek csak a bégetés irányában, ott találják. Meg­jöttek a nyírók. A gyapjújukat sirató anyajuhok bé­­getésétől hangos az akol. A fullasztő melegben izzadt emberek kezében szaporán csattognak az ollók és egy­más után szabadulnak meg vastag bundájuktól az állatok. Mindjárt az ajtónál Bodzsár István nyírógazda birkózik egy 80 kilós dísz­példánnyal. Ilyenkor az ollo is vigao­­ban csattog, a gyapjú 9 cm hosszú és első osztályú. A vígkedélyű ember 1916-tól nyírja a juhokat csoportjával együtt. A födémesi juhnyírók Bodzsár István, Bodzsár József, Sándor, Fe­renc, Imre — egy egész Bodzsár-had­­sereg, meg Krisztin József, Szondi Pál, Vanda János, Blaskő István híre­sek a környéken. Szakértelemmel dol­goznak, ollójukkal ritkán sértik meg az állatot. V Bodzsár István (balról) szakérte­­y lemmel nyírja a 80 kilós juhot, w amely 5,70 kg gyapjút adott. Pásztor bácsi (középen) a jó minő­ségű gyapjúban gyönyörködik. ▼ (A szerző felvételei.) — Csak az a baj, hogy nincs után­pótlás — kesereg Bodzsár István. — A fiatalok nem kedvelik ezt a szak­mát. Nem tudom, mi lesz, ha mi le­tesszük az ollót. Pedig a juhokat az­után is nyírni kell. A finom gyapjú­ruhában a fiatalok is szívesen tetsze­legnek, de arra kevesen gondolnak, hogy a gyapjúnyírás milyen nehéz mesterség és azt is kell valakinek végezni. — Bizony juhász-utánpótlás nincs — teszi hozzá kedvetlenül Pásztor Józsi bácsi, a gazda, a pereszlényi szövetkezet négyszeresen kitüntetett juhásza. A mezőgazdasági iskolákban gondolni kgllene ezekre a problémák­ra is. Valamikor örültünk, ha fel­­küzdhettük magunkat. Már tízéves koromban bojtárkodtam Bernecebará­­tiban, és amikor betöltöttem a tizen­hatodik évemet, számadói rangra lép­tém. A lévai baromfifelvásárlók teljesítik vállalásaikat A Nyugat-Szlovákiai Baromfifelvásárló és Feldolgozó Üzem lévai részlegének minden dol­gozója egyéni kötele­zettséget vállalt május 1 és 9-e tiszteletére, an­nak érdekében, hogy az üzem teljesíteni tudja második negyedévi ter­vét. Minden feltétel megvan arra, hogy ez sikerül, hisz az első ne­gyedévi tervteljesítés is kitűnő volt, minden szakaszon eleget tettek kötelezettségüknek. Ebben nagy része van a 19 tagú tollfeldolgozó kollektívának, amely Cí­­kora elvtársnővel az élen elnyerte a szocia­lista munkabrigád és a XII. kongresszus bri­gádja címet. Az első ne­gyedévben termelési tervüket 104,4 %-ra tel­jesítették, és az önkölt­ség csökkentésével 201 ezer koronát takarítot­tak meg. Jó munkát végzett to­vábbá a tizenegytagú tojásfelvásárló kollektí­va, amely már 1961-től a Szocialista munkabri­gád cím tulajdonosa. Dicséretet érdemel a 11 tagú ifjúsági keltető­csoport is, valamint a 30 tagú szállító kollek­tíva. Meg kell még emlí­tenünk a karbantartó­kat, akik mindent elkö­vettek, hogy az egyes munkálatoknál ne tör­ténjen kiesés és emel­lett 12 újítási javaslat­tal járultak hozzá az üzem jó eredményeihez. Az üzem dolgozói remé­lik, hogy a következő hónapokban még jobb eredményeket érnek el. Tóth Károly (Léva) 1964. május 20. Pásztor bácsi igazi szakember. A* utóbbi években juhonként 4,5 kiló gyapjút nyírt, de három éve 4,80 kg rekordnyírá6t ért el. Most 5 kg-ot re­mél. Gyapjúpárti. Pontosan tudja, mi­kor érik meg a gyapjú olló alá. — A mi juhászunk sosem nyiratja korán a nyájat, — ismeri el a szak­tudást Csomó Sándor, a szövetkezet zootechnikusa. — Ezért telnek most is gyorsan a zsákok. — A hozzáértő juhász valóságos ál­dás a nyíróknak — állapítja meg a nyírógazda. — így gyorsabban megy a munka. Pásztor bácsi mutatóujján mérics­­géli a gyapjúszSlakat. Ha túlhaladja az első bütyköt, 6 cm hosszú. A gyap­jú eléri a 7—8 cm hosszúságot is. Az előbbi fejtegetés részletesen magya­rázza: — A nyírást nem szabad elsietni, meg kell várni, míg föladja magát. Amikor az új gyapjú nőni kezd, eldob­ja magától a régit, ilyenkor a legköny­­nyebb és a leggazdaságosabb a nyírás. A folytő hőségben száradnak a tor­kok. A szövetkezet gondoskodott csil­lapítóról is. A nyírók két demizson borral oltják szomjukat. Jókedvűek az emberek, ki gondol most a nehéz mun­kára?! Egymással vetélkedve idézik a régi időket. Zsóka Sándor látta Sisa Pistát, a rettegett híres betyárt. Va­lamikor a híres ember gyakran lakott a juhaklokban számadók vendégeként. Mikor megöregedett, az Ipoly mentén húzódott meg, és dolgozott az egyik uraságnál. Egyszer az úr tréfás ked­vében megkérte, mutasson valamit a betyármóresból. Sisa Pista nem volt rest, felöltözött amúgy betyár mód­jára és fokosát úgy belevágta az ün­neplők asztalába, hogy mindenki siet­ve rakta értékes tárgyát a volt betyár elé. Még az uraság is belesápadt, mert maga sem tudta, hogy Sisa Pista tré­fál-e, vagy igazán újra betyár lett. Fel-felcsendült egy-egy juhásznóta is. A legény, legény szegény juhászle­gény, A szendrői báró lánya, meg a Nagy bűnt tettem én a pusztán. Meg­öltem a juhász bacsát Pásztor bácsi jókedvűen mosolyog a bajusza alatt. Örül a vígkedélyű em­bereknek, a gazdag aratásnak. Épp mérik az egyik juh gyapjúját: 5,7 ki­lót nyom. — Csak sok volna ilyen még talán az 5 kg-ot is meghaladnánk — mond­ja. Hengerics, a szövetkezet elnöke is elégedett az eredménnyel, a juhte­nyésztéssel. A múlt évben a juhnyáj 210 000 korona bevételt hozott csekély kiadás ellenében. Pásztor bácsi meg eldicsekszik, hogy állományukat rövi­desen törzstenyészetté nyilvánítják, évente 200 juhot tartanak majd. és kizárólag csak tenyészkosokat, anya­juhokat adnak el a többi gazdaságok­nak. A jókedv tetőfokra hág, az akolból messze hallik a juhászok nótája. Bállá József Figyelemre méltó kezdeményezések gépállomáson A galántai gépállomás, mint tudjuk, a DT—54-es traktorok generáljavítá­sára szakosította magát, s dolgozói kiváló eredményeket érnek el. Már­cius 1-el azonban figyelemre méltó újdonsággal lepte meg a DT—54-es tulajdonosait. Javíttatási igénylésüket a jövőben nem a járási gépállomásnak kell benyújtaniuk, mivel a traktorai­kat a körzeti gépállomások veszik át, melyek csere alapon azonnal munka­képes lánctalpasokat bocsátanak az illető mezőgazdasági üzem rendelke­zésére. A galántai javítók az elmúlt évben főleg a generáljavítási ciklus, illetve az ezzel összefüggő munkálatok me­netének és minőségének fokozására helyezték a fő súlyt. Igyekezetük eredménye abban mutatkozik meg, hogy 420—450 óráról 210-re csökken­tették az előkészületi munkálatokat, ami viszont a javítási időtartam le­rövidülését vonta maga után. Csak az érdekesség kedvéért említjük meg, hogy a galántai „huszárvágásra“ a vinofi GTÄ is féltékeny lehet, éspedig azért, mert nekik összehasonlíthatat­lanul jobb gépfelszerelésük van, mint a galántaiaknak. Említésre érdemes továbbá, sőt, nem hagyható figyelmen kívül, hogy a galántaiak tavaly 343 DT—54-es traktort javítottak meg, s emellett 400 ezer korona értékű alkat­rész megjavítására is futotta erejük­ből. Négyhónapos jótállás Idén lényegesen több „détét“ — ke­reken 400 darabot — javítanak meg a gépállomás dolgozói, mint az elmúlt évben. Növekedik az alkatrészjavítási tervük is. Több mint valószínű, hogy kedvező visszhangot vált ki szövet­­kezeteseink körében a galántai GTÄ- nak az az újdonsága is, hogy növeli a javításból kikerülő traktorok jót­állási idejét. Az új DT—54-ek jótállási időtartalmával szemben, mely három hónapig terjed, a galántaiak négy hó­napig vállalnak kezességet a műhe­lyükből kikerült gépekért. Az a tény, melyre már a bevezető­ben is utaltunk, hogy a jövőben a kör­zeti gépállomások teremtik meg a ja­víttató — a szövetkezetesek — kap­csolatait a szakosított járási gépállo­mással, jelentős változást eredményez a javítások minősége iránti felelős­ségiben. A szövetkezetek ugyanis nem a járási, hanem a körzetükben levő GTÁ-kon emelhetnek kifogást a javí­tás minősége ellen. A járási javítók feladata, hogy biztosítsák a reklamá­lások elismerését, és az észlelt hiá­nyosságok gyors eltávolítását. Annak érdekében, hogy a járási ja­vítóműhely védve legyen a körzeti állomás által az „ismeretség" folytán megnövekedett reklamálások tömke­legével szemben, a javítások után be­folyt összeg 1,5 %-át a körzetinek utalják, mint tartalékot a reklamált javítások költségeinek fedezésére. Ha azonban az újbóli javítás költségei túllépik az 1,5 °/o-ot, úgy a többletet az illető körzeti gépállomás téríti meg. Mindez arra készteti majd a körze­tieket, hogy fokozott figyelmet for­dítsanak a generáljavításból, illetve a járási műhelyből kikerülő DT-k minő­ségi ellenőrzésére. Műveletközötti ellenőrzés Galántán már tavaly nagy gondot fordítottak a javítómunkálatok ellen­őrzésére. Emellett szól hogy életbe­léptették a műveletközötti ellenőrzést is, melynek a gyakorlatban történő érvényesítéséért a műszaki-ellenőrző osztály felel. Az osztály tevékenysé­gét nagyban segíti az, hogy minden követelménynek megfelelő mérő- és ellenőrző berendezésekkel látták el, A minőségért folytatott harcban je­lentős lépésnek számít az is, hogy döntő fontosságú javítási gócokon kü­lön versenyt folytatnak a dolgozók a minőség maximális fokáért. Ugyan­csak jelentős haladás, hogy megszilár­dították a különböző gyáraktól kapott alkatrészek minőségi ellenőrzését is. Ám azt se hallgathatjuk el, hogy a galántai javítóknak a jótállási határ­idő növekedését a szakképzettségük állandó fokozása és az is lehetővé te­szi, hogy nem cserélgetik őket a mun­kákban. A galántaiak lényegesen növelik az idén a DT—54-es traktorok motorjai­nak javítását. Ezt a következő okból kifolyólag tehetik meg: tapasztalatai­kat elemezve ugyanis rájöttek, hogy míg a normális körülmények között megrongálódott vagy megkopott DT- alváz egyszer, addig a motor kétszer szorul orvoslásra. Az elhatározásuk tehát, hogy az idén jóval több motort javítanak meg, mint tavaly, megint­­csak a szövetkezetesek érdekeit tart­ja szem előtt. A javítóműhely szempontjából, a ja­vítások mennyiségét illetőleg, az első, a második és a negyedik negyedév a legigényesebb. Mindebből az követke­zik, hogy a harmadik negyedévben kihasználatlan lesz a műhely kapaci­tása. A valóság az, hogy erre nem kerül sor. Nem, mert ebben az időben a GTÄ dolgozói a cserére szánt saját lánctalpasaikat és a motorokat javít­ják majd. * * * Amint az itt elmondottakból is ki­tűnik, a galántai gépállomás szako­sítása meghozta gyümölcsét. Nem vi­tás, hogy a jövőben még hallunk dol­gozóik kiváló munkájáról. (Z. N.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom