Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-04-15 / 31. szám
Herefélék vetőmagtermesztése A herefélék vetőmagtermesztésének célja, hogy az újratelepítésen kívül a füveskeverék, az öntözéses gyepgazdálkodás perspektívájában pedig a legelőváltógazdálkodás herevetőmag-szükségletét kiváló fajtaértékű és csírázóképességü hazai származású anyagból fedezzük. Ezért különös gondot fordítsunk arra, hogy hereféléink jó tulajdonságait necsak megtartsuk, hanem fokozzuk és a jő hazai anyagból a lehető legjobb agrotechnikával minél nagyobb termést érjünk el. A mainál sokkal kiterjedtebb mértékben foglalkozzunk a herefélék vetőmagtermesztéséve’ azért is, mivel erre kiválóak a környezeti adottságok. A herevetőmag-termesztésben első teend -> termesztésre kerülő növényfaj, azon! 'a fajta megválasztása. Annak eldöntésére, hogy az adott helyi viszonyok között melyik fajtát vagy változatát termesztjük, elsősorban az éghajlati és talajviszonyok, továbbá a szükséglet, valamint az üzem berendezése az irányadó. Általában a kényesebb igényű herefélék csak a kedvezőbb éghajlati viszonyok között és jobb talajokon, míg a kisebb igényű pillangósok gyengébb talajon is sikeresen termeszthetők. Szárazságtűrő pillangósok a közönséges lucerna, a komlós lucerna, a nyúlszapuka és a szarvaskerep, míg a herefélék általában a nedves éghajlatot kedvelik. Talaj tekintetében nem válogatós a nyúlszapuka. A komlós lucerna, a szarvaskerep inkább a meszes talajokat kedveli, a közönséges lucerna, valamint más herefélék pedig a mélvrétegü, kötött talajon díszlenek. Mivel a pillangósok több éven át egy helyben maradnak, az elővetemény helyes megválasztására különös gondot szükséges fordítanunk. A hereféléket csak olyan elővetemény után vessük, amelyek megfelelő trágyázás során jó erőben, jól megmunkáltán, gyommentesen hagyják vissza a talajt. Jó előveteménye a trágyázott burgonya, a répa, esetleg a kukorica, ha visszamaradó szárcsonkjait lehordjuk a talajról. Megfelelhet előveteménynek az istállótrágyázott repce, a len, az őszi- és tavaszi takarmánykeverékek, ha szokat zöldetetésre kaszálják le. Szükségből a magra termesztett bah, borsó vagy lencse is megfelelnek. Az eredményes herevetómag-termesztés alapjának szoros tartozéka a szakszerű trágyázás. A több évig egyhelyben maradó pillangósok a talaj tápanyagait erősen igénybe veszik és egyoldalúan használják ki. Bármennyire helyesen választottuk meg és helyesen trágyáztuk az előveteményt: az elöveteménynek adott tápanyagok a magherét legfeljebb a vetés évében és a rákövetkező első magtermö évben elégíti ki. Ezért a második esztendőben a műtrágyákat mint alaptrágyát vagy mint évenkénti fejtrágyát adagoljuk. A műtrágyák közül főleg a szuperfoszfát, nitrogén és könnyebb talajokon a kálisó használható. A lucernavetést megelőző mély talajműveléskor hektáronként 8—16 q Thomas-salakot vagy 450—50« kg szuperfoszfátot és ahol szükséges, 1—2 q kálisó műtrágyát adunk. Vetéskor 78— 10« kg mészsalétrom adagolása nagy mértékben elősegíti a növényzet kelését, zavartalan kezdeti fejlődését. A herefélék a nitrogénfejtrágyát a későbbi években is meghálálják. Megkésett tavaszi nitrogéntrágyázás nem a magtermést, hanem 60 1901. április 15. főként a vegetatív részek fejlődését mozdítja elő. A herenövénymagvak számára teljesen beérett, tömör vetőágyat készítsünk. Mivel a hereféléket tavasszal vagy a nyár végén vetjük, a talajelőkészítés munkálatai különböző talajmüvelési eszközöket kívánnak. Tavaszi vetés esetén az elővetemény lekerülése után leszántott tarlót megfelelően ápoljuk. Elsősorban a kikelő gyomnövények elpusztításáról gondoskodjunk. A tarlóhántást lehetőleg előhántős ekével végztet mélyszántás kövesse. A mélyszántás alkalmával a szükséges alaptrágyát is juttassuk a talajba. Kora tavaszszal pedig simítóval készítsük elő a talajt a vetésre. A simítózást azonnal a vetőágykészítés munkája kövesse, fogas, tárcsásborona, gyűrűs- és simahenger váltakozó használatával. A vetőágykészítéskor arra ügyeljünk, hogy végül is a talaj tömött és sima felületű legyen, hogy a vetőgép csoroszlyái a magot 1—2,5 cm mélyre tegyék. Nyárvégi vetés esetében a tarlóhántástól a nyári mélyszántásig (lehetőleg július közepéig végezzük el) nagy gondot fordítsunk a gyommentes aprómorzsás talajréteg megteremtésére. A talajelőkészítés végső munkája ez esetben is a vteőágy készítése, ami nyárvégi vetés esetén rendszerint sokkal nagyobb gondot okoz, mint a tavaszi vetés során. A nyárvégi vetéskor tartsuk szem előtt, hogy olyan magágyat kell készítenünk, amely érettségét, nedvességtartalmát a lassú kelés során Is megtartja. A vetési idő megválasztásakor a helyi adottságok és a telepítésre kerülő herefélék tulajdonságai a mérvadók. Száraz viszonyok között általában jobban beválik a koratavaszl ■ vetés, csapadékosabb vidékeken, továbbá öntözéses magtermesztés esetén kétségtelenül a nyárvégi vetés az előnyösebb, A közönséges-, a komlóstucernát, a bíborherét, a nyúlszapukát ősszel, augusztusban, szeptember első felében vagy tavasszal, március hónapban legjobb elvetni. A vörösherét, a febérherét, a korcsherét és a szarvaskerepet pedig kora tavasszal, márciusban vetjük. Általában tekintsük szabálynak, hogy a pillangós növényeket magtermesztés céljából tisztán vetjük. Egyes kivételes esetekben, szeles vidékeken, túlságosan laza talajokon jöhet esetleg számításba a takarónövény alkalmazása. Erre a célra a ritkán vetett tavaszi árpa, zab, kivételesen a zabosbükköny vethető. Először a mélyebb vetést megkívánó takarónövényt — az uralkodó szél irányára keresztben — vetjük et, majd erre merőlegesen a takart növény elvetése következik. Még jobban teljesíti a takarónövény a maga feladatát, ha azt még a kalászhányás idején zöldtakarmánynak lekaszáljuk. Nyárvégi etetés esetén takarónövényt sohasem használjunk. A herevetőmag-termesztés alapját a sűrűvetésű herefélék jelentik. így u. 1. a területegységenként több értékhez jutunk. Az első, esetleg a második kaszálás az évi takarmánytermés nagy részét teszi ki, így magfogás esetén is jelentős takarmánytermést érünk el. Továbbá csökken a kockázat, mert ha jő magfogásra nincs lehetőség, takarmánynak még lekaszálhatjuk a termést. A széles (kb. 50 cm-es) sorban vetett lucernatelep létesítése csak akkor szükséges, ha valamely értékes fajtát kívánjuk gyorsan elszaporítani, vagy nagyon szűkében vagyunk a magnak. Csak eredeti nemesített vagy fajtiszta, fajtaazonos és arankamentes (ólomzárolt) vetőmagot szaporítsunk. Vetés előtt ellenőrizzük, hogy a vetögép pontosan kiszórja-e a folyóméterenként szüksége* magmennyiséget. Gabonasortávolság esetén a közönséges lucernából hektáronként 28—30 kg, a komlóslucernából és vörösheréből 18—20 kg, a fehérherébői 8—10 kg, a korcsheréből 18—12 kg, a bíborheréből 35 kg, a nyúlszapukából 28— 24 kg, a szarvaskerepből pedig 14 kg vetőmag szükséges. Ha komlós lucernát olasz perjével, váltott sorban termesztünk, úgy a magmennyiség 40 °/o-a olaszperje legyen. Az első évben kaszálónak hasznosítjuk a bevetett területet, a második évben pedig magot fogunk rajta. A herefélék ápolása a talajérettség fenntartásából, gyomirtásból, fajtagyomlalásból és a felfagyás elleni védekezésből áll. Az újvetésű herefélék kelését kísérjük figyelemmel. Ha a föld cserepes és alatta egyenlőtlen a kelés, könnyű hengerrel meghengerezzük. A fiatal herenövény rendkívül kényes a gyomosodásra. Ma a vetés gyomlálása helyett inkább a vegyszeres gyomirtást alkalmazzuk. Takarőnövény alkalmazása esetén a lucernát hektáronként 6—8 liter Legumex D vegyszerrel (600 liter víz oldatában), a vörösherét 2 kg Dikotex 40 (600 liter víz oldatában), a hereféléket pedig 6—8 liter Legumex M készítménnyel permetezzük meg (ugyancsak 600 literes oldatban). Az aranka irtásában a Rafex 35 vegyszer bizonyult a legjobbnak (hektáronként 6—9 kg mennyiséget alkalmazzunk 600 liter víz oldatában). A régi heretelepítések növényápolási munkái közül a lucernás fogasolása legtöbbször káros, helyette inkább a seprőboronát használjuk. A beállt pillangósvirágú növényeinket felfagyás esetén, vagy ha talajuk fellazult (pl. egérjáráskor) meghengerezzük és csak azután végezzük a további ápolási munkákat. A herevetőmag-termesztés fontos munkája a fajtagyomlálás Fajtiszta magtermést csak abban az esetben várhatunk, ha a pillangósok állományában idegen fajok nem fordulnak elő. A fajtagyomlálást akkor kezdjük meg, amikor az idegen fajok jól felismerhetők és ismételjük meg mindannyiszor, valahányszor az szükséges. A fehérhere közé keveredett korcshere vetőmagja nem választható ki. Hasonló a helyzet a komlós lucerna vagy szarvaskerep közé keveredett réti komócsin esetében. A fajtagyomlálással semmi esetre sem szabad bevárni a virágzás utáni időszakot, mert az esetleges maghullás az egész termést tönkreteheti. Bartha Béla okleveles gazda Trágyaszóró kocsik átalakítása szállításra A német gazdák részéről felmerült a kívánság, hogy a gyárak az Istállótrágyaszőrókat a jövőben a kombájngabona szállítására is tegyék alkalmassá. Ez az óhaj azon alapszik, hogy a trágyaszórók fenéklapján elhelyezett kaparószalag egyúttal szemestermények leszárására is alkalmas lehet. Meghatározták az ilyen pótkocsival szemben támasztott technikai követelményeket. Ezek szerint: a trágyaszóró pótkocsit tökéletesen kell tömíteni, a kaparószalag kivitele alkalmas legyen a szemestermények kihordására, a trágyaszóró berendezést ne kelljen feltétlenül leszerelni a gabonaszáLU- tásboz —, vagy ha igen, akkor egy személy azt minden segítség nélkül egymaga rövid idő alatt elvégezhesse. (Landtechnik, München)
