Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-04-04 / 28. szám

ft?6p lassan föíírtam a címet: „A tavasz.“ Aztán csak néztem a fehér lapot. Miről írjak? Kiről? Talán arról a fiú­ról az uszodából? De hiszen az nyá­ron volt. Ennek meg itt az a címe, hogy: „A tavasz.“ — Legyen szíves és ne szemtelenkedjen — mondtam, hogy a fiú a nyugággyal együtt visz­­szafektetett a földre. Amíg a levegő­ben voltam nem szóltam semmit. Csak nem teszem magam nevetségessé. A fiú egy darabig mellettem állt. Kar­ját lógázta, mintha nagyon nehezek lennének az izmai. Akkor is a karját lógázta, amikor megfordult és elment. — Még találkozunk. — Alig ment el. egy vizes tócsa jelent meg a nyug­ágyon. Reszeg Ibolya. Most bújt ki a zuhany alól. — Adj egy kis helyet, és kend be a hátam. — Aztán, ahogy olajat dörzsöltem a hátára. — Te el­küldted a Szöröstalpú Jupitert? — Felnevettem. — Jupiter! Miféle név? És még hogy Szőröstalpú? — Ibi el­nyúlt az ágyon, karját lelógatta. — így hívják a filmnél. — Meg is mondta melyik filmben játszott. A tavasz. Fölemeltem a tollat. — Nos? — Éva néni ruhája súrolta a padot. — Hogy állunk az önálló gondolatokkal ? Tollal a kezemben utánanéztem. A ruha zsebe még mindig elől van. Elkezdtem írni. „Az ember szívét örömmel tölti el ez a szó, hogy ta­vasz. Napfényes reggel, madárdal...“ Egy iskolai rendezvényen találkoz­tam újra Szőröstalpú Jupiterrel. Ak­kor már tudtuk, hogy itt tanyáznak az iskola körül, az üres, beépítetlen telkeken. Délutánonként az iskola előtt ácsorognak és leszólítják a lá­nyokat. Az igazgatónő a rendőrségre is telefonált. Egy időre eltűntek a fiúk, de aztán megint előkerültek. A rendezvényre csak meghívóval le­hetett bejönni. De nekik volt meghí­vójuk. Kitől kaphatták? Részegtől? Vagy valaki mástól? Éppen elég lányt ismertek. A Bakonyi-együttes játszott azon az estén. Zolikával táncoltam, egy esett vállú kisfiúval. Ő jött értem, akkor éppen nem akadt más. Külön­ben a telefonban is letagadom magam előtte. Apának is megmondom. — Ha Zolika hív, nem vagyok itthon. Már javában táncoltunk, amikor valaki odasodródott mellénk. — Sza­bad? — Ö volt, Jupiter. Rám nézett. Zolikát mintha meg sem látta volna. Semmit se szóltam. Zolika elvörösö­dött, és azt mondta: — Tánc közben nincs lekérés. — Jupiter bólintott. — Az más, ha nincs lekérés, az más. Akkor megvárlak odakint. — Azzal eltűnt. Tovább táncoltunk. Éreztem, hogy remeg derekamon Zolika keze. — Hagyjuk abba. — De miért? — Mosolyogni próbált. Tánc után kiment a büfébe, majd visszajött. Egy pár barátjával beszélt. — Öregem — mondta az egyik —, most tűnj el. — Zolika a vállát rángatta, legyintett, de aztán eltűnt a ruhatárban. A zenekar már játszott, és Zolika egyszerre megjelent az ajtóban. Téli­kabátban. Ahogy eltáncoltam mellet­te, azt mondta. — Lent állnak a ka­punál. — Később levetette a kabátját és ő is táncolt. Aztán megint eltűnt. Aztán egy széken ült a ruhatárnál, mellette néhány fiú. — Csak nem hagytok cserben? — Felnézett rájuk és hunyorgott. Amikor elmentem Barabás Mikivel, még mindig a ruhatár mellett ült, de már nem volt körülötte senki. Fehér volt a homloka. — Itt alszol Zolika ? — Rám nézett, de mintha sose látott volna. Lehet, hogy sokat ivott. Kint a kapu előtt megálltam, és kö­rülnéztem. — Nincs itt senki. — Ba­rabás Miki felnevetett. — Egy árva lélek sincs sehol, Zolika nyugodtan hazamehet. Zolikát aztán nem láttam. — Megjelölték — mondta pár nap múlva Reszeg Ibolya. Csak bámultam. Ő meg elmondta az egészet. Zolikát elkapták akkor este. A saroknál kap­ták el. Kivitték a telekre, lenyomták a földre és a bal arcán pengével megjelölték. Zolika azóta nem telefonál. Jupiterrel az iskola előtt akadtam össze. — Ne sajnálja a barátját, úgyse akart benevezni a szépségversenyre. — Mentem mellette, de egy szót se szóltam. — Még találkozunk. — Ezt mondta Jupiter és eltűnt. „Erdő, mező fürdik a napfényen.“ Azt hiszem ezt beírhatom. Fölnéztem. Éva néni a katedrán ül és olvas. Egyszer az uszodában is láttam Éva nénit, egyedül ült a nyugágy szélén, fejét tenyerébe lógatta. Miért éppen velem kezdett ld Sző­­röstalpú Jupiter? Erre csak büszke lehetsz — mondta Reszeg Ibi. Mit nyüzsög Reszeg a Ju­piter körül? Be akar kerülni a film­hez? De hát most a fiúknak sincs semmi. Egyáltalán, mit csinál Jupiter azonkívül, hogy a bandájával itt ta­nyázik ? Egy régi filmújságban rábukkantam a képére. Csavargógyereket játszott. Háború után játszódott a film, gyere­kekről szólt, akiknek nincsenek szü­leik, nincs otthonuk, végigkóborol­nak Európán, a kiégett romos váro­sokon keresztül. Vezérük — Szőrös­­talpú Jupiter. Innen hát a neive. Azt már megint Ibitől hallottam, hogy filmezés után együttmaradt a társaság. — Mit gondolsz, Jupiter majd beül az iskolapadba, amikor már császár volt? „Tavasszal kirándulunk, vasárnap kora reggel indulunk a lányokkal.“ Éva néni majd megint azt mondja, hogy nincs semmi összefüggés a fo­galmazásban. Ide-oda ugrálok. Se füle, se farka az egésznek. „A tavaszi kirándulásoknak már előre örülök, mert a tavaszi kirándu­lások ...“ Árnyék esett a papírra, a padra. Rácsos árnyékok borították be az osztályt. Nem tudtam, mi történt. Csak azt láttam, hogy mindenki abbahagyja az írást. Éva néni arca mozdulatlanul lebegett, mint úszópárna a víz fölött. Az ablak felé fordultam. Egy fiú nézett rám az állványról. Mellette egy másik, harmadik. Nem tudom, mennyien lehettek. A felhők­ből ereszkedtek le csíkos trikóban, hogy figyeljék a dolgozatírást. Éva néni összezsugorodott a kated­ránál, mintha becsavarták volna egy takaróba. Nem nézett az ablakra. Csak ránk — az osztályra. A fiúk egy pillanatig mozdulatlanul álltak. Jupiter lépett be elsőnek. Puhán, zajtalanul ugrott be. Megkerülte az első padsort, és mint egy kis utcán, bekanyarodott a másik padsorba. Egyenesen felém tartott. Mi ez? Itt akarja megbeszélni, hogy mikor találkozunk? Vagy talán....? Jupiter már ott volt előttem. Leha­jolt, mintha szájon akarna csókolni. Felemelte a dolgozatfüzetet. Közben belebámult az arcomba. Nem szólt semmit. Én meg csak néztem azt a szögletes arcot. A befőttes gumi megpattant ott. hátul. A copfom kibomlott. Jupiter elmosolyodott. Jupiter vállán keresztül láttam, hogy a fiúk mind bent vannak az osz­tályban, szedik össze a dolgozatfüze­teket. Azt is láttam, hogy Nyerges Klári egyenes derékkal, hátratett kéz­zel ül, mint az elemisták. Teca félig kilógott a padjából és csuklani kez­dett. Ez volt az egyetlen hang. Jupiter megfordult, hóna alatt a füzetekkel. Visszament a padsor kis utcáján. A katedra előtt kissé meg­hajolt, aztán már kint volt az állvá­nyon. De talán csak azért, hogy a kö­vetkező pillanatban megint visszajöj­jön. Egyáltalán, most már ki-be röp­köd. Ettől olyan vidám lettem. Azt se bántam volna ha kicsapnak. Csak ültem az ablak felé fordulva, kibom­lott hajjal. A fiúk mind kint voltak, aztán már senkit se lehetett látni. Csak éppen üres volt előttem a pad. Végig az osz­tályban üresek voltak a padok. Mint­ha Magdalenics már írás közben be­szedte volna a dolgozatfüzeteket. Éva néni még mindig mozdulatlanul ült a katedránál. Tekintete lobbant egyet, mint amikor az üvegen felfut a fény. Aztán előrehajolt. — Nyomorultak! Akkor már a csengő is megszólalt. Az egész iskolát betöltötte a csenge­tés. De én csak Éva nénit hallottam, ahogy lehetetlenül éles hangon riká­csolta. — Nyomorult kis férgek! Éva néni ideggyulladást kapott. Azt mondják hetekig nem kelhet fel, meg hogy át akarja magát helyeztetni. Igazán sajnálom, nem volt vele semmi bajom. Egyszer talán meg is látogatom, viszek neki egy kis sütit. Hatvan éve... Hatvan esztendeje, 1904-ben feje­ződött be a budapesti Országháza be­rendezése. Ezzel rendeltetésének meg­felelően használhatóvá lett a már kiét évvel korábban felépült pompás pa­lota. A Steindl Imre tervezte épületen 17 éven át átlagosan ezer ember mun­kálkodott. Jellemző arányaira, hogy telkén az alapozáskor nem kevesebb mint 163 ezer köbméter földet emel­tek ki a kubikusok. Az építéshez 40 millió nagyméretű téglát, 283 vagon­­nyi épületvasat és 40 kiló laparanyat használtak fel. Fél emberöltőn át 200 kőfaragó véste, alakította azt az 550 ezer faragott kőtömböt, amit beépí­tettek a csaknem 18 ezer négyzetmé­ter alapterületű Parlamentbe. Amikor az építkezés befejeződött, az átvevő bizottság 964 helyiséget járhatott sor­ra, s ezek közül 115 olyan nagy volt, hogy nem is szobának, de teremnek számított. Akinek türelme van hozzá, az a Duna-parti épületőriáson kívülről 3193 ablakot és 90 ajtót-kaput szám­lálhat meg. A soktornyú palota hosz­­szúsága 268 méter, legnagyobb széles­sége 118 méter, legmagasabb pontja 96 méter. Nem mindenki tud arról, hogy az Országház fűtése egy távolabbi lakó­házban felállított kazánokból távfű­téssel történik, s az is az épület mű­szaki „titkai“ közé tartozik, hogy a fontosabb helyiségekben és folyosó­kon összesen 150 központilag vezérelt villanyóra mutatja a pontos időt. Több jelentős képzőművészeti alko­tás díszíti a házat. Homlokzatát 90, belső terét 152 szobor ékesíti. A sok festmény közül méreteivel és jelentő­ségével is kiemelkedik Munkácsy Mi­hálynak Honfoglalás című alkotása. Ma már méltán nevezzük Ország­háznak — valóban, itt intézik a haza sorsát. Falai között tartja tanácsko­zásait az országgyűlés, itt van az el­nöki tanács elnökének, a miniszter­­tanács elnökének és helyetteseinek a hivatala, itt van az egyik legnagyobb magyar könyvgyűjtemény, a csaknem 1 millió kötetes Országgyűlési Könyv­tár. Az Országház a színhelye a ma­gyar élet legünnepibb pillanatainak: itt adják át a Kossuth-díjakat, a leg­magasabb kormánykitüntetéseket, itt rendezik a kormányfogadásokat, itt mutatják be megbízólevelüket a kül­földi követek. Évente 60 ezer látogatója van a ma­gyar főváros e nevezetességének, amely a második világháborúban szen­vedett több mint 500 gránát, illetve bombasérülés nyomát hatalmas anyagi erőfeszítések árán hozatta rendbe a nép állama. (Szabad Föld) ü^utZurábs híreké © A Leningrádi Állami Könyvtár kiadásra készíti elő az első interna­­cionáléra és a Párizsi Kommünre vo­natkozó dokumentum-gyűjteményt. A mü ősszel jelenik meg az Internacio­­nálé alapításának 100. évfordulójára. © A moszkvai Történelmi Múzeum­ban állították ki az Azovi-tenger men­tén nemrég talált tamanyi Afrodite márvány szobortorzót. Szakértők sze­rint a szobor egyenértékű a Louvre Milói Vénuszával. © Georges Wilson, a párizsi Theatre National Populaire igazgatója közölte, hogy színháza az idén is megrendezi a hagyományos avignoni fesztivált lean Vilar irányításával. A nagynevű francia rendező a múlt évben megvált a TNP vezetőségétől és jelenleg ope­rarendezőként működik Olaszország­ban. © Leonhard Frank regénye alapján Egy gyilkosság krónikája címmel film készül az NDK-ban. A filmet Joachim Hosier rendezi. © A jövő hónapban elárverezik Ve­lence egyik legszebb palotáját, a XVII. században épült Palazzo Labiát. A palo­tát az olasz állami rádió és tv-társaság szeretné megszerezni; itt rendezné be irodáit. © A New York-i Metropolitan dol­gozik a világon a legnagyobb deficittel. A művészileg magas színvonalú opera­ház kizárólag adományokból, hagyaté­kokból tartja fenn magát. Az utóbbi időben — átlag 2 dollárral — ismét emelték a helyárakat. Meddig élek? Nem tudom, de aztán a barackfán nem lesz már elég virág, aztán nem lesz a barackfán elég gyümölcs, mely bíborban ég; illatfelhő oly erős tavasszal, hogy megemelkedik kint az asztal; megemelni azt sem lesz elég, mely alatt elillant szó-malaszttal nem fekszik már, csak csont-fonadék; s bár gazdagon záporoz a rögre, nem lesz elég nyár minden gyümölcse hullás-jajja, hús-nedvek futása, hogy a némaságot szóra költse: mi az égben; gyorsan összerántsa, aszu-lángként a holt testbe töltse; ami maradt odalenn a földbe! © Münchhausen báró kalandjairól írt musicalt Erich Kästner és Gerhard Wimberger. © A Csehszlovák Rádió Magyaror­szág felszabadulásának 19. évfordulója alkalmából, április 1-tól 5-ig magyar kulturális hetet rendez. A műsor ke­retében a csehszlovák rádióhallgatók megismerkedhetnek a magyar zene­szerzők és írók alkotásaival; a klasz­­szikus zenén kívül magyar könnyűze­nei műsort is sugároznak. © A Betales angol táncdalegyüttes látogatását nem kívánatosnak nyilvá­nította a külföldi művészek izraeli vendégszerepléséről döntő miniszter­közi bizottság. Megállapításuk szerint a négy kócos fiatal lármás számainak művészi értéke igen kétes. © Element Stavicky cseh zeneszer­ző Rapszódia variációkkal című müvé­nek magyarországi bemutatója alkal­mából március 31-én Budapestre ér­kezett. A művet a Magyar Állami Hangverseny Zenekar április 2-i hang­versenyén tűzte műsorára, Václav Smetacek cseh karmester vezényleté­vel. Zrínyi-emlékünnepségeket, ki­állításokat rendeznek Zala megyében Zrínyi Miklós a költő és hadvezér ha­lálának 300. évfordulója alkalmából. A nagykanizsai Thury György Mú­zeumban áprilisban nyílik meg a Zrí­nyi emlékkiállítás. A zalai kutatók fel­dolgozzák Zrínyi Miklós zalai főispán­­ságának és Zerin várának történetét, amelynek romjait nemrég fedezték fel Nagykanizsától néhány kilométerre. + Brendan Behan ír drámaíró és költő, a dublini kórházban március 20-án, 41 éves korában elhunyt. • Halló, itt Tokió! címmel színes riportfilmet készített a japán fővá­rosban rendezett próbaolimpiáról Bor­sodi Ervin és Széplaki Gyula. Örömet akar szerezni külföl­dön élő rokonainak és isme­rőseinek? — Fizesse elő ré­szükre lápunkét! __— agyon szerettük azt a mozdula-BT tot, ahogy Éva néni beadta ! |%| dolgozatfüzeteket, az már igaz S Az ember majd kiesett a pad- Jbl ból. Vagy inkább megmereve­dett, mintha elszállt volna belől« minden, és csak nézte a kezet a dol­gozatfüzetekkel. Magát Éva nénit nett lehetett látni. Kint állt az osztály előtt. . . , . . — Magdalenics — mondta odakint­ről Ezt is inkább csak suttogta Mintha léghuzat vágott volna be az osztályba. Előre néztem a táblára, de láttam, ahogy az ablak mellől fölemelkedik Magdalenics Mária. Még azt is láttam, ahogy két tenyerét a pád­hoz szorítja, és valóság­gal ellöki magát a helyé­ről. Egy darabig állt, kicsit szédülten, de aztán már ott volt az ajtónál. Repültek a dolgozatfüze­tek, én is megkaptam a magamét. Éva néni még mindig nem jött be. Talán ciga­rettára gyújtott, talán kint marad egész óra alatt? Éva néni reggel kint áll a kapu előtt. Fi­gyeli, ki visel lófarok­frizurát, kinek tépett a szemöldöke, ki jött hosz­­szjú nadrágban. — Te ló­­farkú Madonna — mond­ta, amikor egyszer elcsí­pett. Nem jelentett be az igazgatónőnek. Azt mond­ják, még senkit sem je­lentett be. Akkor miért csinálja ezt? Szemző Piri összeakadt vele a Pim­­pernelben. Piri igyekezett eltűnni, de Éva néni odahívta az asztalukhoz, pe­dig a férjével volt. Azt mondják, féltékeny a férjére. De néha meghív egy-két lányt, lemezeket tesznek fel, táncolnak. A férje olykor bejön érte az iskolába. Kerek képű ember, min­dig vigyorog. „Te lófarkú Madonna.“ Teca mondta, hogy Picassőnak van egy ilyen modellje. Engem nem érde­kel, mondhat Évi néni amit akar. Az­óta minden reggel egy copfba fonom a hajamat, a copf végére befőttes­­gumit teszek. Éva néni végre mégis bejött az osz­tályba. Szája félig nyitva volt, amikor megállt a katedra mellett, mintha csodálkozott volna valamin. Talán, hogy tavasz van, és hogy az ablakok nyitva vannak. — Építkeznek — mondta —, örökké építkeznek. Az állványok, persze ... Ö maga mondta egyszer, hogy úgy veszik kö­rül az állványok az iskolát, mint va­lami ketrec. Csüggedten nézte az állványokat. Egy 'la. ferdén lelógott. Szemöl­dökét furcsán felhúzta. És már megint minden úgy megcsúszott raj­ta. A köténye a hasára került, nyak­lánca a vállára. Ráncos az arca. Minek jár a Pimpernelbe? Éva néni nézte az -(díványokat, az­tán vállat vont és leült. Ahogy szem­­befordult, valamivel fiatalabbnak lát­szott. A csüggedtség is eltűnt az arcáról. Orrát fölemelte, a levegőbe fúrta. — Bizonyára nagyon érdekel ben­neteket, hogy miről írtok dolgozatot. — Szünetet tartott. — Bizonyára alig vártátok már, hogy dolgozatot írjatok. Mit akar ezzel? Csak éppen, hogy odaszúrjon valamit, mint lent a ka­puban a lófarokfrizura, a hosszú nad­rág miatt. Nézett bennünket. Egyre keményebb lett az arca, valósággal megkövesedett. Szemző Piroska azt mondta, táncolt is akkor a férjével a Pimperneiben. — A tavaszról írunk. — Széttárta a karját. Elhallgatott. Mintha arra várt volna, hogy valaki közbeszól. Teca az első padban, orrára tette az ujját. Teca megint olyan dolgoza­tot vág le, hogy Éva néni felolvassa az osztálynak. Teca újságírókkal jár. ő legalábbis azt mondta az uszodában arra az ázott madárra, hogy író. Én ilyen alakkal nem járnék. Érzés­kultusz ... Igen, Teca azt mondta, hogy annak az embernek érzéskul­tusza van. Az a fiú egészen más volt, aki oda­jött hozzám a napozón. Megállt mö­göttem, felemelt nyugággyal együtt. Akkor elküldtem, de ő csak nevetett, és azt mondta, hogy majd visszajön. — Bizonyára vannak élményeitek a tavaszról. Éva néni felállt, az ablakhoz lépett, és megint kibámult az álványokra. Aztán szembefordult velünk, mintha pofon akarna vágni valakit. — önálló fogalmazás. Kinek-kinek tetszése szerint. Hát tessék! Teca újjá lecsúszott az orráról, és már írt is. Valaki meglökte a karomat. Szemző Piroska. — Te — suttogta —, írjam meg, hogy Éva néni férje presszóba hívott? — Mi olyan mulatságos? — Éva néni fölemelte a fejét. Szemző Piroska már nem kunco­gott, mélyen belehajolt a füzetébe. Valami Jancsihoz jár föl. Azt mondja, nagyon rendes fiú, és hogy nincs köztük semmi. Jó, mondtam, én, csak azt figyelem, mikor tűnnek el az ar­codról a pattanások. Éva néni a padok között sétált. Olykor megállt, mintha be akarna ülni az egyik padba. »64. április 4. 2Vem lesz O 2 •«C >< Q z < o

Next

/
Oldalképek
Tartalom