Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)

1964-03-14 / 22. szám

A szép nyári reggelen három szál

muzsikus cigány ballagott az állomás felé. Az este, hogy megjöttek szekérrel hozták be őket, de reggel, hogy vége lett a lakodalomnak, senki sem törődött velük. Kozma bácsi, aki Csornáról kihozatta őket, valahol aludi a csűrben, Kozmáné a konyhát rakta rendbe, a fiatalok.már régen eltűntek Így hát nem volt mit tenni, megindul tak gyalog.

A prímás és a kontrás, kezükben lóbálva a hegedűt, könnyen haladtak, de Bakator Jancsi, vállán a nagybőgővel, csak botladozva. Szidta is őket, hogy ne siessenek annyira, van idő, a vonat csak egy óra múlva fut be.

Ez a Jancsi nevezetes tagja volt a bandának. Kis fekete ember, kurta lábakkal és némi pocakkal, ő volt a banda humoristája és a csornaiak kedvence. Azt csinálta, amit a dzsessznél a dobos, ő is úgy hajladozott jobbra-balra, vagy magasba tartotta a vonót és hirtelen lecsapott, közben egy jókorát rikkantva. Azt is megtette, hogy leguggolt, a nagybőgőt a térdére fektette és úgy játszott tovább. A banda tagjai együtt nevettek a publikummal, mert Jancsi azért az összhangot nem rontotta el és soha hamis hangot nem fogott.

A lakodalmon is neki volt a legnagyobb sikere. A menyasszpny rózsát dugott a gomblyukába, a vőlegény szivart a szájába. Kozma bácsi megrendelte nála a nagybercsényimiklóst, hogy játssza el szólóban és a másik két cigány majd szétdurrant az elfojtott röhögéstől, ahogy Jancsi búsmagyarpofával letudta a nótát. Az is jórészt az ő érdeme volt, hogy a megbeszélt háromszáz forint fizetséget Kozma még egy százassal megtoldotta. így aztán elégedetten, jókedvűen, egy kissé maguk is kapatosán igyekeztek az állomás felé, ami alig félórányira volt a falutól.

Vasárnap reggel volt. A falu aludt. Mindenki ott volt a lakodalmon és most mindenki aludt. A határ széliében üres, csak a tehéncsorda fehérlett az úttól jobbra, a kiserdő szélén. Annak nincs lakodalom, nincs vasárnap, azt ki kell hajtani. A gulyás, Szepsi Lajos bácsi, ámbár ő is ott volt éjfélig a lakodalmon, tudta a kötelességét és kora reggel kihajtotta az állatokat a legelőre.

A három muzsikus vígan taposta a port, csak Jancsi törölgette mind sűrűbben a homlokát. De azért ő is velük nevetett, ahogy az elmúlt éjszakát kifigurázták. Széles jókedvük beharsogta a környéket. Az erdő visszaverte hangjukat. A tehenek fölemelték a fejüket és az útra bámészkodtak. De Rudi, a bika, nem elégedett meg bámészkodással.

Rudi ma rosszkedvűen ébredt. Morgott, amikor kihajtották az istállóból és végigdörmögte az utat a legelőig. Hatalmas, piros állat volt, kiállításokon díjat nyert példány. Rendesen nem volt vele semmi baj, de ha mérges volt, messzi el kellett kerülni. Tudta ezt a gulyás és ilyenkor nem hajkurászta, még csak nem is szólt rá, hagyta, hogy kifújja magát, hogy magában bandukoljon a gulya után.

Hogy miért haragudott Rudi, azt nem lehetett tudni. Talán rosszat álmodott, vagy kevesellte a hajnalban

LÁSZLÓ ERNŐ:

odavetett szénát, netán fájt valamije, egyszóval rosszkedvű volt. Idővel persze megnyugodott volna, de a három cigány lármája felbőszítette. Felállt, nagyot bömbölt és megindult a ham gos társaság felé. Fejét leszegve dühösen rohant. Lajos bácsi nagyot kiált tott: Rudi, hé! — de úgyis tudta, hogy hiába, ezért kezét a szájához emelve, a muzsikusok felé ordította:

— Szaladjatok! '

Azok az első pillanatban nem értették, miről van szó, de amikor meglátták a feléjük rohanó fenevadat, mindjárt megértették. Futásnak eredtek ész nélkül, a prímás és a kontrás mint a nyúl, de Jancsi a nagybőgővel lemaradt tőlük. Kiabált, hogy várják meg, de azok nem hallották, vagy nem akarták hallani és vágtattak, ahogy csak tudtak. Jancsi látta, hallott* közeledni a bikát — mit csináljon? — Hajítsa el a nagybőgőt? Azt nem lehet, ezt még apjától, nagyapjától örökölte, ilyen jó nagybőgő nincs több, ezt nem lehet elhajítani. Szaladt hát, amennyire tudott, de a másik kettő már bekanyarodott az állomás felé vezető gyalogúira, ő maradt egyedül Rudinak prédául. Jajgatott, könyörgött, segítségért kiáltott, nézte, hol van egy bokor, ami mögött megbújhatna, egy fa, amire felmászhatna, de sehol semmi és a bika egyre közeledik, már hallani a fújtatását, ahogy a föld dübörög alatta — véged van Bakator Jancsi, nincs aki megállítsa ezt a vad barmot, eltipor ez téged nagybőgőddel együtt!

Mikor már alig volt húsz lépésre tőle, Jancsi kifulladt, nem bírta tovább, megállt, és lekapva válláról a nagybőgőt, elkezdte rajta húzni a nagybercsényimiklóst.

Mi volt ez? Isteni sugallat? Vagy miként Lehel a kürtjétől, ő a bőgőjétől búcsúzott? Vagy a veszedelem váltotta ki belőle ezt a reflexet? Nem lehessen tudni. De tény és való, hogy Jancsi maga elé állította a hangszerét és teljes erővel belevágott. 3Rudit meghökkentette ez a furcsa idegen mély hang, mely mintha egy másik bika torkából szakadt volna ki. Megállt a négy cölöplábán és bömbölése morgásba ment át. Jancsi húzta irgalmatlanul, közben nem szűnt meg segítségért kiabálni. A kuruc nóta és Jancsi jajgatása, úgy látszik Rudi fülében szép harmóniába olvadt és láthatóan megnyugtatta. Hátsó lábaira ereszkedett és véres szemeit Jancsira függesztve figyelt.

Rudi elábrándozását Jancsi kedvező alkalomnak tekintette a menekülésre és a nagybőgőt a vállára vetve szaladni kezdett. De csalódott! Rudi felugrott és bömbölve utána vetette magát. Jancsi kurta lábaival nem jutott messzire, a bika megint csak húsz lépésnyire volt tőle és Jancsinak nem volt más választása, mint megismételni az előbbi receptet. Reszkető kezekkel belevágott a húrba, de ezúttal a búsanszólakecskeméti-nagyharangot adta elő. Sikere volt. Rudi megállt és fújtatva figyelte a különös mély hangot.

Szepsi Lajos bácsi arról már lemondott, hogy Rudit akár ő, akár a kutyája jobb belátásra bírja és Jancsi szorongatásától eltérítse. Mást kell itt csinálni. A pásztorgyereket ugyan befutatta a faluba, hogy jöjjenek azonnal, és Domonyi, aki vadászember volt, hozzon puskát is, mert hátha Rudit agyon kell lőnni, ha nem akarják, hogy emberhalál legyen, de amíg azok felkászolódnak és ideérnek, addig Rudi agyontiporja ezt a szerencsétlen cigányt, aki már a vonót is alig tudja tartani. Ha egyszer kiejti a kezéből és nem tudja tovább bűvölni Rudit, vége van. Mást kell itt csinálni.

Hirtelen észbe kapott. Gyorsan kihajtotta a csordából Rózsit, a szép pirostarka tehenet, akinek már itt volt a férjhezmenési ideje, és szapora botütésekkel kergette a bika felé.

Eközben Jancsi már a harmadik menekülési kísérletnél tartott, de ez sem sikerült, Rudi megint csak üldözőbe vette, és Jancsi kínjában eljátszotta neki a lehullottarezgőnyárfát.

Ekkor ért oda a Lajos bácsi által irányított Rózsi. A pásztor tisztes távolban maradt a bikától, de Rózsi egy cseppet sem félt tőle. Odaballagott hozzá és fejét hozzádörzsölte Rudi mogorva homlokához. Rudi bömbölt egy kurtát, de Rózsi attól sem ijedt meg, hanem tovább is ott legyeskedett körülötte. Rudi nem tudott mindjárt dönteni Jancsi és Rózsi között, hoL az egyikre, hol a másikra emelte busa fejét, de végül mégis Rózsj után indult, aki szerelmes mú-mú-val hívogatta.

Lajos bácsi rákiáltott Jancsira:

— No, most szedd a lábad!

Jancsinak nem kellett sok bíztatás. Szaladt, rohant, amennyi maradék erejéből még tellett. A nagybőgő kegyetlenül verte az oldalát. De nem baj. Ott volt már az állomás és még elérte a nyolcórai vonatot. Balázs Sándor

Kihasítok a világból akkorát, mint utcára néző ablakom este.

Életem egyetlen karcsú fénynyaláb, vándorok útján vetődik keresztbe, kik elindultak, jóég tudja honnan, az enyémnél is ismerősebb gonddal.

Csontos öregek kocognak el lomhán, csikordul már bennük minden mozdulat.

A múlt és jövendő metszéspontján érzem megremegni zsémbes arcukat. Ifjúsága harcán ronggyá vert sereg, akár a szúvas gerendák, fénylenek.

Lepke riad, leng a labdarózsaág, hol katonás bátyáink elvonulnak.

Szívükre csavarva hitük zászlaját, sorakoznak a velem egykorúak.

Levásik róluk ködök barna burka, csillagot vernek súlyos bakancsukra.

Szerelmük felett szerelmem tüze ég, megfogódzom a testvér messzeségben, Gondolkodom, hogyan lehetnék elég, hogy milliók útjait általérjem, azokét, kik most lépnek életembe ‘ s még éjszakával s fénnyel néznek szembe.

Emlékezés Munkácsy Mihályra

Megtudtam, hogy élsz

Rácz Oliver regénye

Rácz Olivért első jelentkezése óta hazai magyar irodalmunk egyik legkiválóbb, élvonalbeli képviselőjeként tartottuk számon, aki már eddigi műveivel, verseskötetével, bájos gyermekregényével, kritikáival és tanulmányaival is bebizonyította, hogy további sikeres, értékes írásokat várhatunk tőle.

A Keletszlovákiai Könyvkiadónál nemrég megjelent terjedelmes (és külsőre is igen tetszetős) regénye a legteljesebb mértékben igazolta várakozásunkat. A szerző mélységes emberszeretetének, a háború esztelenségének, az emberek társadalmi kapcsolatai helyes értelmezésének dokumentuma ez a nagysikerű regény, mely egy rokonszenves tanárember, Hernádi Tivadar életének egy — a történelem determitálta — szomorú, megpróbáltatásokkal teli szakaszán keresztül ismerteti meg az olvasót a háború kegyetlenségeivel, emberi sorsokkal, szerelmekkel, egyszóval az élettel.

Hernádi Tivadar megjárja a háború poklát, szem- és fültanűja eseményeknek, melyek ma már történelemmé merevedtek, de a mindenre érzékenyen reagáló fiatal tanár lelkében egész életre kiható nyomot hagytak. Hernádi szerelmese a szépnek, a jónak, az igazságosságnak. Megformálásában az író kétségtelenül önmagái mintázza számos epizódban, motívumban. Lehetetlen ezt fel nem fedezni

például abban a meglndítóan kedves líraiságban, amely oly éretté, kiforrottá, megkapóvá teszi az író stílusát, amikor Hernádi szülővárosáról, a történelmi múltú, de számára szubjektív jellegű emlékeivel és élményeivel is szívéhez nőtt kedves városról, Kassáról beszél.

A stílus egyébként is egyike azoknak a leglényegesebb összetevőknek, melyek valóban igen rokonszenvessé, a felszabadulás utáni időszak „legérdekesebb és legjelentősebb szlovákiai magyar irodalmi alkotásává" emelik a regényt. A magyar irodalomban jártas olvasó feltétlenül azonosítja magát a regényről eddig megjelent kritikák azon megállapításával, hogy a regény stílusa, különösen az első részben, Krúdy Gyulára emlékeztet. Hiba lenne viszont észre nem venni, hogy Rácz Olivér az itt-ott kiütköző idegen hatásokon túl megteremtette a maga egyéni, költőiségével elbűvölő, mértéktartóan tömörítő és számos esetben mesterien megjelenítő stílusát, amely a téma, a cselekmény és a jellemábrázolások pozitívumain túl is élvezetes olvasmánnyá, a műgond és stílusművészet valóságos iskolapéldájává teszi a regényt.

A regény cselekménye — a téma megszabta kereteken belül — hatáainkon innen és határainkon túl játszódik le. Városok, emberek, gyávák és küzdenitudók, üldözők és üldözöttek sorsa pereg le előttünk, megismerünk számos rokonszenves és sok ellenszenves embert, akik részeseivé váltak a történelmi idők bonyolult, gyakran logikátlan eseményeinek. Az író regényének hősei két világ elkötelezettjei: egy pusztulóé és egy születőben levőé. A céltalanul halálba kergetett, az emberi mivoltukból kivetkőzött horthysta tisztek, az emberszámba sem vett munkaszolgálatosok, a jövőben fanatikusan bízó és érte minden eszközzel küzdő kommunisták, a regény különböző vérmérsékletű nőalakjai a jellemek, érzések és indulatok széles skáláját tárják fel a olvasó előtt és vallanak a korról, mely cselekedeteik indítékait szülte.

Külön érdeme a könyvnek, hogy mondanivalója a háborút még át nem élt vagy ésszel fel nem érő fiatalok számára szinte felbecsülhetetlen, mert az emberi sorsok realista ábrázolása által, a háború esztelenségének művészi dokumentálásával az élet, a béke, a fiatalság, a szocialista jövendő ünneplésévé váll ka regény, mint egy esztelen korszak és e kor bukásának krónikája.

Rácz Olivér regénye könyvkiadásunk egyik eddigi legnagyobb és legmegérdemeltebb sikere. Nem túlzott követelmény talán, ha azt szeretnénk, hogy írók, olvasók számára váljék ez a sikeres könyv mércévé és emlékeztessen arra: ki tudunk törni a szürke átlagosság és a mindennapos színvonal nyomasztó bűvköréből, ha a tehetséget műgonddal és hozzáértéssel, az ember és az olvasó iránti megbecsüléssel párosítjuk. Sági Tóth Tibor

Százhúsz esztendővel ezelőtt született a magyar festőművészet legnagyobb géniusza: Munkácsy Mihály. Nincs még egy magyar festőművész, kinek képei olyan hatást váltottak volna ki s oly mély gyökeret vertek volna a magyar szellemi, művészi köztudatba, mint az övé. Egyénisége rányomta bélyegét a múlt század mür vészetére, amely benne látta a kiteljesedést, a csúcsokat ostromló mestert.

Pedig Munkácsy az élet legaljáról, a szegénység sötét mélyeiről küzdötte fel magát a fényre. Hét éves korára már árvaságra jutott, tízéves korában még a betűvetést sem ismerte. Nagybátyja, Reök István könyörült meg az árva gyermeken és magához vette Csabára. De a kis Mihály itt sem találhatott otthonra. Nagybátyja elszegényedett s öccsét asztalosinasnak adta. Ebben az időben szenvedett a legtöbbet. Láng nevű mestere folyvást szidalmazta, bántalmazta az érzékeny lelkű fiút. Tizennégy éves korában, amikor felszabadult, otthagyta mesterét és Aradra ment szerencsét próbálni. Am itt újabb nyomor és szenvedés várt rá. ,

Ekkor azonban már éledezni kezdenek művészi hajlamai. Tanul és rajzolgat. Hallatlan akaraterővel feszegeti a tudás kapuját. Egy Szamossy nevezetű vándorfestő figyel fel rá, pártfogásába veszi és Pestre hozza, majd jó ismerőséhez, a bécsi Rahl mesterhez küldi a festőművészet alapelemeinek elsajátítására. A tehetséges fiúra itt is felfigyelnek és tovább egyengetik útját a müncheni akadémiára, ahol Pilotynál tanul. Egyénisége, temperamentuma az akadémia elhagyására kényszeríti és Munkácsy Düsseldorfba utazik, hogy megismerkedjen az egyéniségéhez közelálló Knaus realizmusával. Itt sokat tanul, dolgozik s igyekszik megtalálni egyéni kifejezésmódját. Szívós munkával felÜtuttumhs tiíreks

jebb és feljebb küzdi magát. Párizsba utazik s az 1867-es világkiállításon megismerkedik Auguste Courbet művészetével, amely mély hatást gyakorol rá s megérteti vele, hogy szakítania kell az akadémiai sémákkal. Düsseldorfba visszatérve új utakat keres és ebben lelkesen támogatja őt Knaus mester is. Egyéni módszert vezet be, előbb tanulmányként festi meg képének alakjait s csak mindezek után készíti el magát a képet. Világhírű kép^t a „Siralomház“-at 1869-ben festi meg és rendkívüli sikert arat vele. Allegórikus értelme van ennek a képnek és a szabadságharc leverése utáni kort, a nép elnyomatását példázza. Elküldi a párizsi kiállításra, ahol a kép aranyérmet nyer. Egyszeriben világhírűvé válik, neve beragyogja kora művészi életét, a műbarátok egymással versenyezve vásárolják meg képeit. Munkácsynak ölébe hull a gazdagság.

Két évre rá Párizsba költözik s itt rendezi be műtermét. Ekkor már keresett festő, a legnagyobbak sorában áll s rengeteget dolgozik. Elkészíti leghíresebb képeit, a „Tépéscsinálók“at, az „Éjjeli csavargők“-at, a „Zálogház“-at és később a többieket, „Milton“-t, a „Krisztus Pilátus előtt“ című képét, a „Golgota“-t stb.

Az idegfeszítő munka, festészetének nyugtalanító problémái lassan kikezdik Munkácsy egészségét. Az évek múlásával egyre jobban elhatalmasodik rajta az idegbaj s lelki válságba kergeti. Életének utolsó éveiben közel kerül a szociális problémákhoz s több képet fest ebből a témakörből, s végül megalkotja legforradalmibb képét, a „Sztrájk“-ot. Ekkor már annyira elhatalmasodott idegbaja, hogy zárt intézetbe kellett vonulnia. Négy évi szenvedés után halt meg.

Művészete ma is hat és hódít, ma is lenyűgöz a képeiből áradó hatalmas egyénisége. D. Gy.

0 A Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság tavaly több mint 172 000 előadást és más akciót rendezett, melyeken 7 millió hallgató vett részt. Különösen nagy érdeklődést tanúsítottak a nemzetközi kapcsolatok, a mezőgazdaság, a technika és a gazdaság kérdései iránt.

# A nápolyi Szent Márton Múzeumból ellopták Anton Smink Van Pitloo holland festő értékes, Capri szigetét ábrázoló festményét. A kisméretű kép több millió líra értékű. A tetteseket nem sikerült elfogni.

9 Banská Bystricán április 1-én és 2-án erdészettel, halászattal, vadászattal és méhészettel foglalkozó filmszemlét rendeznek.

9 Goya festményeinek 12 hétig tartó londoni kiállítását több mint 350 ezer látogató tekintette meg. Ez volt eddig a legsikeresebb kiállítás, amelyet a Királyi Művészeti Akadémia rendezett. Az értékes festményeket 3 millió fontra biztosították.

9 A bratislavai Nemzeti Színház Július Gyermek rendezésében bemutatta Verdi Álarcosbál című operáját. A főszerepeket Bohus Hanák és Margita Cesányiová államdíjas művészek alakították. A bemutató megérdemelt nagy sikert aratott.

9 A szovjet gyerekek életéről készített dokumentumfilmet az American Broadcasting Corporation. A filmet két részletben február 23-án és március 1-én mutatták be a televízióban. Ugyanez a társaság készítette a

nagy sikert aratott Szovjet nők a gazdaságban, kultúrában és családban című TV-filmet is.

9 Az idén négy gyermekrajz-kiállításon — Forte dei Marmiban (Olaszország), Prágában, Tokióban'és Delhiben — vesz részt a Kulturális kapcsolatok Intézete magyar gyerekek rajzaival.

9 A budapesti Állatkert ismeretterjesztő füzeteinek sorában két érdekes kiadvány látott napvilágot. Az egyik a magyar állattani és növénytani ritkaságokat, különlegességeket ismerteti, a másik az Állatkert jelentőségét a biológiai ismeretterjesztésben.

9 Rolf Hochhut, A helytartó című nagy port felvert színdarab szerzője Svájcban, Bázelban szeretne letelepedni. A hatóságok azonban megtagadták tőle lejárt tartózkodási engedélyének meghosszabbítását.

9 A pornografikus amerikai irodalmat máglyákon égették el az angliai Southampton kikötőjében. A sok tonna súlyú magazin, könyv napokig égett. Egy új southamptoni városi rendelkezés szerint a pornografikus irodalmi termékeket ezentúl a papírzúzdába kell küldeni.

1964. március 14.