Szabad Földműves, 1964. január-július (15. évfolyam, 1-53. szám)
1964-03-11 / 21. szám
Talajelőkészítés cukorrépa alá A cukorrépa talajának előkészítése alatt egy komplex agrotechnikai eljárást kell értenünk, mellyel a legjobb fizikai tulajdonságokkal (aprómorzsás talajszerkezettel, mégfelelő levegő- és vízkapacitással, elegendő humusszal) kiváló kémiai (elegendő tápanyag és jó kémiai szorbcióval a megfelelő talajkémhatáson kívül) és biológiai aktivitással rendelkező talajt — magágyat létesítünk. A szakszerűen előkészített talaj felfogja a nedvességet, gyorsabban felmelegszik és optimálisan kihasználja az éghajlati tényezőket. Hiba lenne azonban, ha az egyes talajművelési eljárások nem függnének öszsze, nem kapcsolódnának az előző vagy a következő munkálatokhoz. A cukorrépa aprómorzsás szerkezetű, kertszerűen megmunkált. biológiailag érett, mélyen porhanyított, de kellően üllepedett nedves magágyat kíván. Csak lelkiismeretesen és szakszerűen végzett munka “biztosíthatja a mag egyenletes kikelését és a nagy termést. A VETÉS ELŐTTI ÉVBEN Az elővetemény tarlóját az aratással egyidőben, a lehető legrövidebb idő alatt jól forgató tárcsával, vagy ekével kell leszántani, mert minden késedelem helyrehozhatatlan veszteséget jelent. Az aratás után a learatott termény beárnyékolása megszűnésével a föld egy-két nap alatt kiszárad, megrepedezik és nedvesség tartalma 2—3 %-kaI csökken, s ez hektáronként kb. 150—200 hl vizet jelent. A tarlóhántás „rohammunka", amit nemcsak közvetlenül az aratás alatt kell megkezdeni, hanem a legrövidebb idő alatt kell befejezni. A gyomtanyák, a kártevő rovarok tenvészhelyéii! szolgálnak. Ezért a tarlóhánfás a kártevők elleni küzdelem egyik legfontosabb és leghatékonyabb eljárása, a károk elleni megelőző védekezés legcélszerűbb és legolcsóbb eszköze. A tarlóhántást a mi viszonyaink között a leggyorsabban és a legjobb minőségben jól beállított tárcsákkal lehet elvégezni. Ekével csak akkor hántsuk a tarlót, ha a tárcsa nem biztosít jó munkát. vagy a tarlóhántást mélyebben kell elvégezni. A tarló beforgatására a legalkalmasab a 8 cm körüli szántási mélység. Akár tárcsával, akár ekével végezzük a tarlóhántást a munkát ki kell egészíteni fogasolással és hengerezéssel. Legcélszerűbb ha a tárcsa, vagy az eke után hengert vagy szükség esetén fogast akasztunk. A hengerezett tarlóhántásban élénk talajélct indul meg. A talajbaktériumok legjobban a 20—25 C°-os hőmérsékleten szaporodnak, tehát olyan hőfokon, amilyen nálunk az aratás idején uralkodik. Az ilyen talajban a tarlómaradványok gyorsan elkorhadnak, a felhalmozási folyamatok növekednek a talaj beérik. Gyakorlati tapasztalatok mutatják, hogy az időben és jól elvégzett tarlóhántással a cukorrépa hozamát 15— 20 q-val is emelhetjük. Az így előkészített falaiba már augusztusban hordjuk ki — kb. tarlóhántás után 4 héttel, de legkésőbb augusztus végéig — az istállótrágvát és azt középmély szántással azonnal juttassuk talajba. Ez legyen az utolsó határidő, mert a mélyszántás üllepedett talajt kíván. Az időben leszántott istállótrágya gyorsan átalakul és így már októberben elvégezhetjük az őszi mélyszántást. Semmi esetre sem helyes az istállótrágyát őszi 38 1964. március 11. mélyszántással leszántani, mert az istállótrágya nem bomlik el kellőképpen és a cukorrépa nem használja ki megfelelően. Legjobb, ha a trágyát 15—18 cm mélyen szántjuk le és a következő mélyszántással a részben már elbomlott trágyát összekeverjük a felszántott 20— 25 cm-es talajréteggel. Ez annál is fontosabb, mert a cukorrépa hajszálgyökerei nagyobbrészt ebben a mélységben helyezkednek el. A középmély szántással egyidőben el kell pusztítani azokat a gyomnövényeket és kártevőket, amelyek a tarlóhántáskor mélyebbre kerültek a talajban. Ha van rá lehetőség, a szántással egyidőben vagy utána, gyűrűs hengert járassunk, esetleg fogasoljunk, ha erre szükség mutatkozik. A cukorrépa feltétlenül megkívánja az idejében végzett, kellően mély őszi szántást, amely nagyban megváltoztatja a talaj fizikai tulajdonságát, javítja a levegő kapacitását és ha kellő talajnedvesség idején végeztük, javítja vízbefogadó képességét, ami különösen fontos a téli hóié felfogásakor . Szeszélyes szélsőséges éghajlati viszonyaink között 100 esztendőből mindössze 25 esztendő olyan, amely évi csapadékmegoszlása növénytermesztési szempontból megfelelő. A többi esztendőben is esik annyi csapadék, amennyivel nagy terméseket tudunk elérni, feltéve ha a csapadékkal jól gazdálkodunk. Több kísérlet igazolja, hogy az ősszel mélyen felszántott földeken a víz 120—140 cm mélységig leszivárog, a fel nem szántott területen pedig 50—60 em-ig. A nagyobb víztartalék nyáron mutatkozik meg, a cukorrépa fejlődésében. Ez a vízkülönbség pedig azt jelenti, hogy a cukorrépa hozama legalább 5—10%-kal magasabb. Az őszi mélyszántás mélységét a termőréteg vastagsága szerint kell megválasztani. A legsekélyebb 25—30 cm-es szántást a sekély termőréteggel rendelkező talajokon végezzük, de a mélyebb rétegű talajokon az eke 35—40 cm mélyen járjon, mert csak mélyen porhanyított talajban fejlődik hosszú, egyenes gyökerű fejlett cukorrépa. Ahol a talaj alsó rétegeit nem célszerű a feltalajba keverni, mert kavicsos, köves, szikes vagy élettelen vadföld van a föltalaj alatt, altalajporhanyítót szerelünk az ekére és fordítás nélkül porhanyítjuk az altalajt. Ennek a munkának az elvégzése nagyon fontos, mert a sekélyen porhanyított talajban a répa lábassá válik, ez pedig a cukortartalom és a hektárhozam csökkenésére vezet. Az őszi mélyszántást legkésőbb október végéig kell elvégezni, mert később a talaj nedves, nem levegőzhető át és nem keverhető el megfelelően az istállótrágya. TAVASSZAL A tavaszi talajelőkészítés és különösen a vetéssel egybekapcsolt talajmunkák igénylik a legnagyobb gondosságot. A tavasszal elrontott talajt a cukorrépa tenyészideje alatt már nem lehet megjavítani és ha az elvetett mag kedvezőtlen talajviszonyok között csírázik, fejlődése gyenge és 1—2 héttel lemarad. A tavaszi talajelőkészítésben merev általános szabályokat „recepteket“ adni nem lehet. Vannak azonban alapelvek, amelyeket figyelembe kell venni, és gyakorlati tapasztalatok alapján tudni kell, hogy mikor és milyen eszközöket lehet használni a talaj megművelésére. Mihelyt a föld tavasszal annyira megszikkadt, hogy kártétel nélkül lehet rajta dolgozni, haladéktalanul meg kell kezdeni a répaföld simítózását. Egy napot sem szabad elmulasztani, mert az őszi mély szántás tavasszal elmunkálatlanul kiszárad és megkeményedik. Ha nehéz boronával, hengerrel kell a rögöket széttörni, jó vetöágyat már nem kétszíthetünk. Simítózással a szántás párolgási felületét lényegesen csökkentjük, s ezáltal a lehető legkisebbre csökken a talajban a tél folyamán tárolt nedvesség párolgási lehetősége. Több kísérlet igazolja, hogy a korai simítózás hektáronként 7000—10 000 hektoliternyi vízmegtakarítást jelent, ami 70—100 mm csapadéknak felel meg. A simítózást az őszi mélyszántás barázdáinak irányára ferdén, 45° szögben végezzük. A fogak nélküli simítót lazább, homokos talajokon használjuk, míg a fogas simító jobb munkát végez a nehezebb, kötöttebb talajokon, vagy ha a későn végzett őszi mélyszántás után visszamaradt rögök a tél folyamán nem fagytak szét. A simítózási munkálatokat legjobb ha gépcsoportokban végezzük és a vontatásra lánctalpas traktort, esetleg lovas fogatokat használunk. A műtrágyát a talaj porhanyítása előtt az elsimítózott talajra szórjuk. Sohasem szabad a műtrágyát simítózás előtt elhinteni, mert a simílóval a barázdába húznánk a trágyát, és így hatása nem lenne egyenletes. Hogy a cukorrépa magjának egyenletes kelést tudjunk biztosítani, a talajt porhanyítani kell, ezt azonban soha nem szabad ekével végezni. A tavasszal frissen szántott rögös talaj megnagyobbított felületéről a tavaszi szelek következtében nagy mennyiségű nedvesség párologhat el. A szél hatását a nap melege még növelheti. A tavaszi talaj porhanyítására legalkalmasabb a merev-szárú kultivátor, mert ennek a kései talaj felszíne alatt járnak, kissé megemelik a talajt és levegőssé teszik. A legfelső talajréteget azonban, majdnem mozdulatlanul hagyják és a talaj szerkezetét megkímélik. A rúgás-szárú kultivátor száraz talajon a porhanyításra kevésbé alkalmas, mert erősen porosít, a porhanyítási mélység egyenetlen és a talaj szerkezetét lerontja. A kultivátorozásra akkor legalkalmasab a talaj, ha a kések nyomán finom morzsákra hull szét a talajszint. Az elgyomosltott talaj gyomtalanítására is legbiztosabban a kultivátorokat használjuk. A túlzott, gyakori porhanyítástól aoznban óvakodni kell, mert elrontanánk a talaj szerkezetét és csökkenne a talaj vízkészlete. A porhanyosítást talajféleségek szerint 10—12 cm mélyen végezzük a simítózás irányában. A kultivátorozással célszerű a műtrágyát is bedolgozni a talajba. Kerüljük a gyakori boronálást és a nagyobb méretű hengerezést, mert az elporosított, túlságosan megmunkált talaj akadályozza a répamag csírázását. Az ilyen talaj zápor után tömötté válik, mcgcserepesedik, s így az oxigénben szegény levegő nem cserélődhet, a gyökerek nem lélegezhetnek, a növények legyengülnek és különböző betegségek támadják meg. A jó vetési magágy elkészítését úgy érhetjük el, ha a talajt hengerrel egy kissé tömörítjük, utána a talajfelszínt boronával 3—4 cm mélyen porhanyítjuk, hogy az elvetett mag a talaj hajszálcsöves rétegén feküdjék, (szivárogjon hozzá a víz), de a talaj felszínén a hajszálcsövességét megszüntetjük. Ha a talaj nedves, a vetés előtti hengerezéssel vigyázni kell, mert a talajt nagyon tömörítenénk, legyúrnánk és vetéskor a mag a talaj felszínén maradna. Ilyen esetben jobb, ha a hengerezést vetés után végezzük el. Az egész talajelőkészítés során óvjuk a talaj nedvességkészletét, irtsuk a gyomokat és akadályozzuk meg a rögösödést. Barczi András mérnök, a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola tanára
