Szabad Földműves, 1963. július-december (14. évfolyam, 53-104. szám)
1963-12-01 / 96. szám
Á bűfelejtö nyomán Egy hónappal ezelőtt még mosolygó fürtök köszöntötték a vendéget a Polava alatti szőlőbirodalomban. Mostanában már a csípős őszi szél csak a csupasz venyigéket hajlongatja, tekergeti. A tanulmányi csoport tagjai, bár egy kissé dideregnek a novemberi mogorva időben, mégis nagy érdeklődéssel hallgatják a Dőlné Dunajovice-i Állami Gazdaság szőlészeti csoportvezetőjének ismertető szavait. A gazdaságban 300 hektár szőlőt művelnek, amelyet rövid időn belül 600-ra növelnek. A kitűnő fekvésű szőlődombnak az is előnye, hogy úgyszólván nem ismerik a fagykárt és így télre egyáltalán nem takarják a szőlőt. A legutóbbi időben mintegy 50 hektárt telepítettek Mózer-féle magasvezetékes módszerrel. Eleinte 260 cm-es sor és 130 cm-es tőtávolságra. Legújabban 3 méteres sortávolságra telepítenek, mert ez így megfelelőbb a gépi művelésre. A régiben hagyományos tőkésmódszerrel müveit szőlőt is áttelepítik, szélesközűre, egy-egy tőkesor eltávolításával. Ezen a tájon a legjobban termő szőlőfajták az olasz rizling és a zöldszilváni. Az előbbi a telepített terület mintegy 60 °/o-át, a zöldszilváni pedig mintegy 30 %-át teszi ki. Ezenkívül több más fajtát is termelnek. A hektárhozamok nagyon eltérőek, mivel sok az elöregedett telepítés, így az idei termés is 20 — 60 mázsa között mozgott hektáronként. De az eddigi kísérletek azt is igazolják, hogy a tájfajtákból 140 mázsa is elérhető. A szőlőművelés önköltsége évente 13 400 koronát tesz ki. Ahhoz, hogy rentábilis legyen a termelés elég 23 mázsás hektárhozam. Mintegy 10 hektáron komlótelepítéshez hasonló vezetékes rendszerrel anyatelepítése is van a gazdaságnak. Évenként mintegy félmillió oltványt adnak el a szőlőiskolából, amely közel 700 000 korona jövedelmet jelent a gazdaságnak. A jövő tavasszal a nyugatszlovákiai szőlőtelepítésekhez is szállítanak 120 000 darab oltványt. A szőlészetben 190 munkás dolgozik hét csoportra osztva, kilenc különböző típusú traktor segítségével. Fiatal kalauzunk, akiről a hallottak alapján megállapíthatjuk, hogy úgy ismeri a szőlőgazdaságot mint a tenyerét, a legjobb csoportvezető. Tizenhárom éve tanul Ahogy baktatunk lefele, megismerkedünk a csoportvezetővel. — Tizenhárom éve dolgozom ebben a szőlészetben, illetve tanulok mind a gyakorlatban, mind az iskolapadban — vallja magáról. — Hogy-hogy? — 1950-ben kezdtem mint munkás és jelentkeztem tanonciskolába is. Három évvel később Modrán elvégeztem a kétéves szőlészeti mesteriskolát, aztán magánúton tizenegyéves iskolában érettségiztem. Jelenleg a Brnői Mezőgazdasági Főiskola ötödéves hallgatója vagyok. — Mennyi szőlőt művel a csoportjuk? — Harmincnyolc hektárt. Azonkívül az anyatelepités is a csoportunk gondja. — A többi csoportokat milyen szakemberek irányítják? — Mezőgazdasági technikumot végzettek. — Aztán miben mutatkozik meg, hogy az egyik csoport vezetője főiskolán tanul? — Nemcsak a vezető érdeme a jó munka — mosolyog szerényen. — Szor_ galmas embereim vannak, és így a csoportok közötti vetélkedésben elsők lettünk. — A tanulás és egyéb tennivalók mellett szórakozásra, széptevésre nem igen juthatott az idejéből — kíváncsiskodom. A mérnökjelölt nagy szaktudással magyarázza a Móser-féle magasvezetékes módszer előnyeit. — Sok időm nem volt, de annyi azért akadt, hogy megnősültem. — Régebben? — Három éve. — Család? — Három! Ogylátszik, ennek a derék fiatalembernek mindenre jut ideje. Egy pohár pilzeni mellett Az állami gazdaság szőlőként értékesíti a hegyoldal termését. így a szomjas torkunkat Dunajovicén csak sörrel locsolgatjuk. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy a mezőgazdasági szakembereink nem kíváncsiak továbbra is a szőlőtermesztés ezer gondjára. Miért tértek át a magasvezetékes művelésre? Milyen előnye van? Milyen trágyázási lehetőségek vannak? Vetődnek fel egymás után a kérdések. A mérnökjelölt mindenkinek kielégítően válaszol. Elsősorban ő is erősíti azt az igazságot, hogy a hagyományosan és a magasvezetékesen művelt szőlő termése között nincsen minőségi különbség. De mivel kevés a munkaerő, a permetezésnél, a talajmüvelésnél annál nagyobb jelentősége van a gépi munkáknak és ezzel egyúttal az önköltség csökkentésének. Azonkívül az sem mellékes, hogy a korszerű telepítésnél fennáll a zöldtrágyázás lehetősége. Mint mindenütt másutt, náluk is kevés az istálló, de még a műtrágya is. Istállótrágyát csak az új telepítésekhez juttatnak. A többi termőszőlő mintegy 2 mázsa műtrágyát kap évente tiszta tápértékben számítva. Így a telepítés egyharmadán rendszeresen zöldtrágyázást végeznek. Főleg a mustár vált be zöldtrágyaként. A permetezésnél óriási előnye van a magasvezetékes módszernek. Ebben az évben a termőszőlőt ötször, az új telepítést kétszer permetezték. Természetesen gépesítve. Minden bizonnyal előnye van még a permetezésnél és a rothadásnál is a korszerű művelésnek. A hátránya, hogy nagy a vízelpárolgás. Ezen két módszerrel lehet segíteni. Öntözéssel és a talaj gyakori porhanyításával. A kérdések egész sora hangzott el,, mintegy igazolásul, hogy a dél-szlovákiai mezőgazdasági szakembereket nagyon érdekli a szőlőtermesztés csínjabínja. Három millió litert palackoznak A dunajovicei és a messze környék szőlészeteinek termését a mikulovi „feneketlen“ borpince nyeli el. Az üzem bejáratánál egy hatalmas díszes hordó köszönti a csoportunkat. Borszagú levegő csap az orrunkba. Nem csoda, hisz naponta több mint 15 000 üveget töltenek meg. Az automata mellett néhány ügyeskezű asszony szorgoskodik és máris felcicomázva, becsomagolva, szállításra kész a Zöldszilváni, Rizling és különböző fajta borok. Aztán hordóőriások előtt visz el az utunk, 4200 hektoliter olvassuk az egyikről. Az egyik jó matematikus zooteehnikus rögtön kiszámolta, ha 120 évig élne, s minden nap meginná a literecskéjét, éppen kifogyna a hordócskából. De láttunk ott húszvagonos betontartályokat. amelyekben érik, „összeszokik“ a sok táj bora. A homályos folyosókon végeláthatatlan hordósorok. Tisztaság, példás rend honol mindenütt. Borászok fejtik, házasítják, iskolázzák a nedűt. A borszagtól kicsit megszédülve, végül is abba a „szentélybe; értünk, ahol nemcsak a szagot, hanem a zamatját is élvezhettük a borocskának. Sajnos, amilyen nagyra nőttek a hordók, olyan aprók a poharak. Igaz, több fajtát is kóstolgattunk. A dél-morvaországi kerület egyik csücskében ismerkedtünk a nagyüzemi szőlőtermesztéssel, ellátogattunk oda is, ahová a hegy nedve kerül és környékbeli nedűkkel összeházasítva, valaAz ifjúság és m mezőgazdaság Az a kérdés, hogy hogyan lehet megnyerni és megtartani az ifjúságot a mezőgazdaság számára, napjaink legtöbbet vitatott kérdései közé tartozik. Minden józanul gondolkodó ember egyetért azzal, hogy a jelenlegi állapoton feltétlenül változtatni kell: fiatal erőkkel kell pótolni a szövetkezetek tagságát, s így megteremteni az előfeltételeket a mezőgazdasági termelés fellendüléséhez. A kérdés gyakorlati megoldása azonban nem olyan egyszerű. Igaz ugyan, hogy a fiatalok részéről növekvő érdeklődés tapasztalható a mezőgazdaság iránt, de ha egyes szövetkezetek tagságának korátlagát vesszük alapul, a helyzet eléggé aggasztónak bizonyul. Imre Lajos telincei végzett gazda véleménye — Ez a kérdés nagyon komoly — írja Imre elvtárs. S amit a fiatalok megnyerése érdekében eddig tettünk, kevésnek bizonyult. Ügy érzem, hogy a végén még erőszakhoz kell folyamodnunk. Majd a továbbiakban így folytatja fejtegetését: — Az igazat megvallva a mai fiatalság már annyira iskolázott és öntudatos, hogy belát a jövőbe és saját maga dönt sorsáról. A falusi ifjúság a múltban csak a mezőgazdaságban látta jövőjét, arra nem is gondolt, hogy más szakmát keressen. Most persze ezer lehetősége van mindenkinek a szakmák között válogatni, s ezt a kormányzat is támogatja. Arra a kérdésre, hogy az ifjúság mért idegenkedik a mezőgazdaságtól, Imre elvtárs a következő magyarázatot adja: — Szerintem 4—5 pontban meg lehet határozni az okokat, melyek a következők: 1. A mezőgazdaságban vannak a legalacsonyabb fizetések. (Legalábbis jelenleg.) 2. A mezőgazdaságban ismeretlen fogalom a fizetett szabadság. 3. A szövetkezeti tagoknak nincs olyan megfelelő nyugdíjalapjuk, mint az ipari dolgozóknak. (Ez a legsúlyosabb ok.) 4. Nem tagadhatjuk, hogy a bányászat után a mezőgazdasági munka a legnehezebb szakma. • 5. A falusi ifjúság részére nincs szórakozási lehetőség és nincsenek meg az előfeltételek, hogy kultúrált emberhez méltó életet éljen. — A helyzet aggasztó! — folytatja fejtegetését Imre elvtárs. — Bár sokan megértik már, hogy a fiatalság miért nem akar a mezőgazdaságban elhelyezkedni. Ezt mi is tudjuk, idősebb parasztok. Tudjuk, hogy a mezőgazdaság a legnagyobb vesződséggel és fáradsággal jár, s bizony sokszor kevés eredménnyel kecsegtet, mert a termés, a haszon mindig kockán forog és tervezni sosem lehet sikeresen. Az elmondottak után csak annyit: tekintettel arra, hogy a mezőgazdaságban nagyon érezhető a munkaerőhiány, a kormányzatnak mindent el kell követnie, hogy a fiatalság visszatérjen a mezőgazdaságba. Mert a mezőgazdaság a legelső és legfontosabb szakma, bármely üzemág előtt, mivel a mezőgazdaság biztosítja mindnyájunk számára a mindennapi kenyeret — fejezi be fejtegetését Imre Lajos telincei végzett gazda. Az érem másik oldala Ha az ember alaposan átgondolja a felsorakoztatott indokokat, s ha mint a külföldről behozott „rokonokkal“ évente mintegy három millió palackban nótát keltő útjukra indítják. Útnak indulunk mi is, búcsúzunk a morvaföldtől s annak szorgos népétől. írták: N. Kovács István, Sándor Gábor, Kucsera Szilárd és Tóth Dezső A további telepítésre is gondolni kell. Ebből a célból 10 hektár anyatelepítést kezelnek nagy gonddal az állami gazdaságban behatóan vizsgálja a fiatalok többségének a mezőgazdaság irányában megnyilvánuló közömbösségét, akkor arra a következtetésre jut, hogy Imre elvtárs ismeri a helyzetet és szinte hitelesen tolmácsolja azoknak a fiataloknak a véleményét, akik idegenkednek a mezőgazdaságtól. Tehát, amikor az érem másik oldalának a megvilágítására törekszünk, nem Imre Lajos meglátásainak reális voltát vonjuk kétségbe, hanem annak bizonyítására törekszünk, hogy mennyire helytelenül gondolkodnak azok a szülők is, akik a mezőgazdasági dolgozók jövőbeni helyzetét nem a mezőgazdaság fejlődésének távlataival párhuzamosan ítélik meg, hanem az átmeneti nehézségekkel küzdő szövetkezetek gazdasági helyzete alapján. S ezeknek a látszólagos, igazságoknak gyakori hangoztatásával elidegenítik gyermekeiket a mezőgazdaságtól. A kérdés alaposabb elemzése céljából talán nem lesz káros, ha az Imre elvtárs által felsorakoztatott indokokat „bonckés“ alá vesszük és megtekintjük az érem másik oldalát is. A fiatalok tehát azért idegenkednek a mezőgazdaságtól, mert „ott legalacsonyabbak a fizetések“. Miért van az. hogy nagyon sok szövetkezetben valóban alacsony a tagság jövedelme? Számtalan példa azt bizonyítja, hogy ennek elsődleges, tehát legfőbb oka, hogy a tagok túlnyomó többsége már „megette a kenyere javát“. Vagyis olyan 50—60 éves emberek munkájára épül a szövetkezet, akik a legtöbb esetben egyik lábukkal még a múltban vannak, ragaszkodnak a régi, tehát a maradi munkamódszerekhez, hiányzik belőlük a fiatalos lendület, s bizony már erejük is fogytán van. Az ilyen szövetkezetekben éppen azért kicsi a „fizetés“, mert nem kapcsolódtak be a termelésbe a közösséoi szellemben nevelkedett és az új módszerek Iránt leginkább érdeklődést tanúsító fiatalok. Nagyon sok szövetkezet példája — köztük a szímői, a nemesócsai, a nyárasdi és még sorolhatnánk tovább — azt bizonyítja, hogy az öregekkel szövetkezett fiatal erők aránylag rövid idő alatt tudnak szilárd gazdasági helyzettel bíró szövetkezeti tagságot teremteni. Olyan gazdaságot, ahol a tagok „fizetése“ is összhangban van az állandóan növekvő igényekkel. Helytelen álláspontra helyezkednek azok a fiatalok, akik azt várják, hogy majd az öregek megteremtik részükre a jó kereseti lehetőségek előfeltételeit. Azok sajnos, már képtelenek az ilyen kívánságoknak eleget tenni. De a fiatalok a tapasztaltabb szövetkezeti tagok segítségére támaszkodva, a haladó technika és termelési technológia ésszerű és szakszerű alkalmazása nyomán képesek arra, hogy megjavítsák a gazdálkodás menetét, hogy könynyebb munkával többet termeljenek, s így megteremtsék a falu közössége számára az anyagi gondoktól mentes emberibb élet gazdasági alapjait. A fiataloknak a mezőgazdaságtól való idegenkedését sokan a fizetett szabadság hiányával is magyarázzák. Vessük fel talán így a kérdést: tiltja-e egyáltalán valaki, vagy valamilyen rendelet azt, hogy a szövetkezetekben bevezessék a fizetett szabadságot? Ezt senki nem tiltja. S így azokban a szövetkezetekben, ahol a termelés magas színvonalú és a szövetkezet gazdasági helyzete megengedi, már napjainkig is rendszeresítették a fizetett szabadságot. De ha valami mégis akadályozza több szövetkezetben a fizetett szabadság bevezetését, az nem más, mint a szövetkezet gyenge gazdasági helyzete. Ebben a kérdésben is a végkövetkeztetés csak egy lehet: ha a fiatalok bekapcsolódnak a mezőgazdasági termelésbe és elérik a termelés színvonalának feltételezett emelkedését, úgy megteremtik az előfeltételeket á fizetett szabadság bevezetésére is. Vajon helyes-e ha az ipari munkások és a szövetkezeti tagok nyugdíjalapjában mutatkozó különbségekre való hivatkozással idegenkedik a fiatalság a mezőgazdaságtól? A válasz csak egyértelmű lehet: Nem helyes! Nem helyes, mégpedig azért, mert a munkások és a szövetkezeti tagok nyugdíjalapja közötti különbség lényegében kiegyenlítődik azáltal, hogy a szövetkezetek nyugdíjas tagjait — amennyiben azok rászorulnak — a szociális alap bizonyos részének felhasználása által a szövetkezet is támogatja. S bár jelenleg az ilyen jelenség fehér holló számba megy, biztosra vehető, hogy a szövetkezetek gazdasági helyzetének szilárdulásával párhuzamosan törvényszerű jelenséggé válik. A különbség azonban bizonyos fokig kiegyenlítődik azáltal is, hogy a falun lakó nyugdíjas szövetkezeti tagoknak — a korlátozott terjedelmű háztájiból — mellékes jövedelmük is van. Végső fokon, de nem utolsósorban nagyon helytelen, ha a fiatalok az említett nyugdíj alapok közötti különbségre hivatkoznak azért is, mert ha hisznek a szocialista társadalom győzelmes fejlődésében — amiben egyáltalán nem kételkedünk — akkor azzal is tisztában vannak, hogy 30—40 év múlva, amikor a jelenlegi 20—50 éves fiatalok a nyugdíjazási korhatárt elérik, lényegében ez a kérdés, vagyis a különbség teljesen megszűnik. Megszűnik mégpedig azért, mert fejlődésünk üteméiből kiindulva csak arra a meggyőződésre juthatunk, hogy nem negyven év múlva, hanem jóval hamarabb, el kell érnünk olyan színvonalú gazdaságot és a szükségletcikkeknek olyan bőségét, hogy a létfenntartásunk anyagi eszközeinek többségét szükségleteink szerint kapjuk majd a kommunista társadalmunktól. Lényegében el kell érnünk azt, hogy a falu és a város között, az ipari és a mezőgazdasági dolgozó közötti különbségek megszűnnek. Azzal is magyarázzák az Ifjúságnak a mezőgazdaságtól való idegenkedését, hogy a mezőgazdasági munka a bányászat után a legnehezebb. Ez a munka valóban sokhelyütt még nagyon nehéz. Főleg azokban a szövetkezetekben, ahol nem veszik igénybe a mezőgazdasági gépek hatékony segítségéi és idegenkednek a termelésben sikeresen alkalmazható új munkamódszerek bevezetésétől. Sajnos, még sok ilyen szövetkezet van. Ezek közé főleg azok tartoznak, ahol a tagság többségét idősebb emberek alkotják. A mezőgazdasági munka könnyebbé tételére az előfeltételek megvannak. A sok mezőgazdasági gép — traktorok, különböző kombájnok stb. — amelyeknek száma állandóan növekszik és minősége tökéletesedik, a herbicidek alkalmazása a növényápolásban, amely módszer rövid időn belül teljesen kiszorítja a főbb növényfajták ápolásának hagyományos (kapás) módszerét, lényegesen megváltoztatja a mezőgazdasági munka jellegét. Vagyis a mezőgazdasági dolgozók többsége gépkezelő lesz és a mezőgazdasági dolgozó az ipari munkás színvonalára emelkedik. Az ilyen irányú fejlődés meggyorsításához azonban emberekre, elsősorban is fiatalokra van szükség. Tehát főleg a fiatalságon múlik, hogy mikor tudja véglegesen száműzni a mezőgazdaságból az ún. nehéz munkát. S végül még valamit a szórakozási lehetőségekről és a kulturálisabb életkörülményekről. Ha az ifjúság alkotó közreműködése nyomán megszilárdul a szövetkezetek gazdasági helyzete és mezőgazdaságunk fejlődése lépést tart a követelményekkel, akkor rövid időn belül — a meggazdagodott szövetkezetek anyagi eszközei egy bizonyos részének felhasználása és állami hozzájárulás által — létrejönnek minden faluban a magas színvonalú kulturális élet összes előfeltételei. De illenék tudatosítani fiataljainknak, hogy a kulturális életkörülmények előfeltételének megteremtését helytelen, ha a munkában „elhasználódott“ kiöregedett szövetkezeti tagoktól várják. A jövő a fiataloké, s ezért egy mainál is boldogabb jövő formálásán nekik kell elsősorban is szorgoskodniuk. Úgy hiszem nem tévedünk, ha végezetül arra a következtetésre jutunk, hogy a falusi ifjúság főleg azért idegenkedik a mezőgazdaságtól, mert nagyon sok szülő a mezőgazdaság fejlődésének csak a jelenlegi szakaszát látja. Azt, amikor nagyon sok szövetkezet munkaerőhiánnyal küzd és csak kis munkabírású, sok esetben maradi gondolkozású, kiöregedett szövetkezeti tagok munkájára támaszkodhat. Tehát ezek a szülők a fiatalok érvényesülési lehetőségét nem a mezőgazdaság fejlődésének távlatai alapján ítélik meg. S ennek a hibás szemléletnek alapján elidegenítik gyermeküket a mezőgazdaságtól. Ideje lenne, ha ezen a helytelen szemléleti módon nagyon sok szülő mielőbb változtatna mind a saját, mind pedig fiatal nemzedékünk érdekében. Pathó Károly 1863. december 1,
